A mai világ „szent tehenei” a digitalizáció és a nélküle működésképtelen robotika.
Vajon tényleg ez az emberiség jövője, vagy inkább a vége?
A digitalizálás az információ digitális formátummá alakításának folyamata. Az eredmény egy tárgy, kép, hang, dokumentum vagy jel reprezentációja, amelyet olyan számsorozat generálásával kapunk, amely pontok vagy minták diszkrét halmazát írja le.
A robotika kifejezést pedig első ízben Isaac Asimov a Runaround című novellájában használta 1942-ben.
Pillantás a közeli jövőbe:
Már 2025-ben a számítógépek és az intelligens gépek teljesítik az összes munkaidő 52 százalékát, míg az emberek csupán 48 százalékát. /Ezt prognosztizálta a Világgazdasági Fórum (WEF) egy 2017-es tanulmányában./
„Aggodalomra azonban nincs ok”: feltételezik, hogy a munkahelyek továbbra is megmaradnak. FELTÉTELEZIK…
Állítólag nem lehet nem digitálisan élni egy digitális korban. Azonban nem foglalkoznak azzal, hogy lehet-e EMBERKÉNT élni egy digitális korban, ráadásul azt sem tudjuk, hogy mit jelent a „digitálisan élni” kifejezés.
Kényszerített minden embert, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat, hogy a jobb kezükön vagy a homlokukon egy bizonyos jelet viseljenek.
Jelenések 13:16
Azért tette ezt, hogy csak az adhasson el, vagy vehessen meg valamit, aki ezt a jelet viseli. A jel pedig a Szörnyeteg neve, vagy a nevének megfelelő szám volt.
Jelenések 13:17
A bináris kód szöveget, számítógépes processzor-utasításokat vagy bármely más adatot jelent kétszimbólum-rendszer használatával. A két szimbólumból álló rendszer gyakran „0” és „1” a kettes számrendszerből. Mivel a bináris számok csak 0 vagy 1 értéket vehetnek fel, ezért minden olyan eszköz alkalmas az ábrázolásukra, amelynek két különböző állapota (0 és 1, igaz és hamis) létezik.
A modern technológia folyamatosan elrejti önmagát a használó elől, így egyre kevesebb esélyünk van megérteni a működését.
Ma már csakis a digitális tartalmakban bízik az ember, a digitális tartalmak hálóján függ, nem törődve azzal, hogy csúnyán beleragadt ebbe a hálóba, fennakadt rajta, mint egy ostoba légy.
Nézem az embereket, akik jönnek és mennek, és mindannyian nagyon belemerülnek a saját kis világukba, amely olyan apró, hogy belefér egy mobiltelefon képernyőjébe – nem csoda, hogy nem tudják levenni róla a szemüket és a fülüket.
Gyermekeinket az internet által megígért határtalan szabadság helyett a virtuális jelenlét és a teljesen digitális világ áraként valóban a teljes ellenőrzés fenyegeti. Egy óriási, kapzsi marketingmasina áldozataivá válnak, amely az egész világot behálózva, minden irányból támad.
A Gutenberg-galaxis kifejezés az emberi kultúrtörténetnek arra a szakaszára utal, amelyben a nyomtatott könyv, mint ismeretközlő közeg kiemelkedő szerephez jutott (a 15. századtól napjainkig).
A könyvnyomtatás, a könyv elterjedése, később az általánossá váló írás-olvasás oktatása tette lehetővé azt, hogy – elvileg – minden ember hozzájusson a tudáshoz, a tudomány, a művészet alkotásaihoz és eredményeihez, a hírekhez, egyáltalán mindenhez, ami szavakba, szövegekbe foglalható. A Gutenberg-galaxis kifejezés csak akkor jelent meg, amikor annak felmerült belátható vége. Először a televízió, majd a számítástechnika, az internet terjedése keltette fel az aggodalmat, hogy a nyomtatott szóra előbb-utóbb nem lesz szükség.
Az elektronikus média (rádió, tévé, majd a személyi számítógépek és a világháló) megjelenése természetesen vetette fel a kérdést, hogy ezek a felfedezések és hatásaik véget vetnek-e a könyvek és a papírmédia világának. Marshall McLuhan 1962-ben jelentette meg A Gutenberg-galaxis című művét, amelyben a Johannes Gutenberg által feltalált könyvnyomtatás óta eltelt majd hat évszázadot vizsgálta meg a könyv és az olvasás oldaláról. Mindent egybevetve a könyv halálhírét keltette, és tette ezt tudományos alapossággal. Kezdte az írás előtti állapottal, amikor az emberek csupán beszéltek. Majd a képiség helyét vizsgálta, s rámutatott arra, hogy egyáltalán nem biztos, hogy az olvasó ember minden tekintetben felülmúlja azt, aki analfabéta, viszont a tudás teljességét birtokolja a verbalitás, a tapasztalás, a megfigyelés, az alkotás, a rítusok, a mítoszok révén.
A 42
Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak című sci-fi regényéből elhíresült szám, mely a válasz az életet, a világmindenséget, meg mindent érintő végső kérdésre.
A Galaxis útikalauz stopposoknak regényben és az első rádiójátékban szuperintelligens pándimenzionális lények feltették a kérdést szuperszámítógépüknek, Bölcs Elmének az életről, a világmindenségről meg mindenről. Bölcs Elmének hét és fél millió évig tartott, hogy kiszámolja a választ, ami a 42 volt. A probléma az volt, hogy a kérdést feltevők nem tudták valójában, hogy mi a kérdés.
Amikor a tudósok megkérdezték Bölcs Elmét, hogy mi a végső kérdés, ő azt válaszolta, hogy ennek kiszámítására csak egy nála is nagyobb számítógép képes, mely olyan komplex és kifinomult rendszer, hogy a szerves élet is a részét képezi, és tíz millió éven át fog számolni, a neve pedig Föld. A pándimezionális lények megrendelésére a magratheaiak megépítették ezt a bolygó méretű hiperszámítógépet és elkezdődött a program futtatása, azonban két hiba is történt.
Az első, amire a sorozat Vendéglő a világ végén című második részében derül fény, hogy nagyjából 8 millió évvel a jelenünk előtt a Földre érkezett a Golgafrincham népe, mivel ők úgy tudták, hogy bolygójukat pusztulás fenyegette. Kiderült azonban, hogy a bolygó népességének haszontalan harmadától szabadult meg ilyen módon a többi golgafrinchami. Arthur Dent és Ford Prefect rájöttek, hogy nem a bolygón lévő ősemberek, hanem a haszontalan golgafrinchamiak lettek ezáltal a jelenlegi földi ember ősei.
A második, hogy a vogonok öt perccel a program befejezése előtt elpusztították a bolygót, mert útban volt egy új hiperűrsztráda építéséhez. Az egerek azonban nem akartak újabb tíz millió évet várni a kérdésre, ezért ki akarták venni Arthur Dent, az egyik túlélő agyát, mivel az tartalmazhatja a választ. Arthuréknak sikerül elmenekülniük a Föld prehisztorikus korába, majd amikor egy scrabble-t játszó ősember véletlenül kirakja a betűkből a negyvenkettő szót, ő is megpróbálkozik ezzel a módszerrel megkapni a nagy kérdést.
Az eredmény:
– Mit kapsz, ha megszorzod a hatot kilenccel?
Ford és Arthur párbeszéde
– Hatszor kilenc. Negyvenkettő.
– Ennyi. Ennyi az egész.
– Mindig is tudtam, hogy valami alapvető gond van a világban.
A hatszor kilenc természetesen ötvennégy. A Föld nevű számítógépen futó tíz millió éves programnak tökéletesen kellett volna működnie, de a golgafrinchamiak érkezése hibát okozott a rendszerben, így az Arthur agyában rejtőző kérdés is hibás volt.
Azonban a 6 × 9 = 42 mégis igaz, de csak a 13-as számrendszerben.
A Szörnyeteg hatalmat kapott arra, hogy nagy dolgokkal dicsekedjen, és Istent gyalázza negyvenkét (42) hónapig.
Jelenések 13:5
De az asszony két sas-szárnyat kapott, a hatalmas sas szárnyait, hogy el tudjon menekülni. El is szállt a pusztába, arra a helyre, amelyet Isten készített neki. Ott, a sárkánytól távol, gondot viselnek rá három és fél évig. Ez 42 hónap.
Jelenések 12:14
– a „fogadós”-