Gyakran szó esett már itt arról, hogy vissza kellene térnünk a Magyar Útra, Hunor és Magor (Napus és Palos, Nap-ős , Pál-ős) a Harcos és a Táltos KÖZÖS útjára.
Hunortól származik a hun nemzetség, ez adta a harcosokat, királyokat, fejedelmeket. Magyar utódai a mágusokat, a szakrális papokat, táltosokat.
Igazi Harcos a szakralitást követő harcos. Ez pedig a táltos nélkül nem megy.
„A „HÉTVILÁG”: A mennyek országának valamely régiójába tértek vissza a vízözön előtti őseink, valamint ide tér vissza minden egyes ember, aki már ÉLETÉBEN szembenézett a halállal, és legyőzte azt; akár mint harcos, akár mint beavatott tátos, mágus, pap.
A FÉNYES ÚTON érkezett Etele (Atila) kardja; vagyis a fényes úton érkezik a virtus és a tiszta látás egyaránt. (Ennek a két pólusnak egyidejű megjelenését – a magyarság szempontjából – Hunor és Magyar egyidejű megjelenése jelzi.)
TEJÚT-HADAK ÚTJA: ÉGI ORSZÁGÚT – EZEN JÁR A GÖNCÖLSZEKÉR. LEFELÉ ISTENNYILÁVAL VAN MEGRAKVA, FELFELÉ A HALHATATLAN HŐSÖK LELKEI UTAZNAK RAJTA.
A magyarok bukása mindig akkor volt, amikor a harcosok nem vették észre, hogy az a GÖNCÖLSZEKÉR, az nem más, mint A TÁTOS, a tátosok. Mert a hadak útján nemcsak a hősi halált halt harcosok lelkei utaztak felfelé, hanem a tátos is ezen a fényes úton járt. Mert a tátos maga a „göncöl szekér”. Jól mondták a régiek: „csak göncöl vállain lehet az Öregisten elibe jutni”.
A táltosokról, szakralitásról már sok szót ejtettünk. A hőseinkről, nagy harcosainkról pedig rengeteg dicső tettet regélhetünk.
Most mégis egy más esetet mesélnék el, bár hosszú története lenne annak, hogy pl.: mi a közös a kozákokkal, vikingekkel, etruszkokkal, keltákkal, druidákkal…stb. Mi a közös a dákokkal (akik még véletlenül sem románok), szarmatákkal, királyi szkítákkal…?
Tudnunk kellene, hogy hogyan feledtették el a közös gyökereket a rokon szkíta népekkel és hogyan gyilkoltatják évszázadok óta egymással a testvér kultúrákat. Azokat, akik bizonyára benne voltak valaha Hunor és Magor 108 nemzetségében.
Közben pont a legocsmányabb kifosztóinkat szeretnék nekünk „sógorokként” feltüntetni, vagy éppen az oszmán rablókat és pusztítókat barátként, testvérként. Vajon mit szólna ehhez a Turul Nemzetségből származó Hunyadi, vagy Rákóczi?
Ezért hoztam most ezt az írást, ami egy hivatalos, diplomáciai levelezés. Tény. (A szkítáknak Nagy Sándorhoz írott levelével való „rímelés” sem véletlen. A Vér nem válik vízzé!)
Igaz, hogy nem egy irodalmi nyelven megfogalmazott, udvarias és „kulturált” diplomáciai válasz egy hódítónak, inkább egy Hazáját védő, szkíta szellemiségű Harcos válasza a világhódító, öntelt zsarnoknak. Elnézést az érzékenyebb lelkületűektől a nyers, vulgáris és trágár szövegért, de ez egy valós dokumentum, szépítés nélküli tálalása:
A ZAPOROZSJEI KOZÁKOK LEVELE IV. MOHAMEDNEK
1675-ben IV. Mehmed oszmán szultán ki akarta terjeszteni az Oszmán Birodalom fennhatóságát a zaporizzsjai kozákok területére is. Mielőtt a török hadakat megindította volna, a kor szokása szerint egy levelet intézett a Zaporozsjei Had vezéréhez, amelyben ugyanolyan hódolást követelt magának, akárcsak Petro Dorosenko kozák hetman tette neki, és a harc nélküli megadás fejében kíméletes bánásmódot ígért. Szintén a kor szokása szerint a levélben felsorolta az őt megillető, keletiesen nagyzoló címeket is:
Én, a Szultán, a Tündöklő Porta ura, Muhammed fia, a Nap és a Hold fivére, Isten unokája és földi helytartója, a Makedón, Babilóniai, Jeruzsálemi királyságok, Nagy és Kis Egyiptom ura, a királyok felett király, uralkodó az uralkodók felett, példátlan lovag, senki által sem legyőzött harcos, az élet fájának birtokosa, Jézus Krisztus sírjának megingathatatlan őre, magának Istennek bizalmasa, a muzulmánok reménysége és vígasza, a keresztények megfélemlítője és nagy védelmezője, megparancsolom nektek, zaporozsjei kozákok, hogy önként adjátok meg magatokat nékem, mindenfajta ellenállás nélkül, és engem a ti támadásaitokkal sem merjetek nyugtalanítani. Törökország Szultánja, IV. Mehmed.
A zaporozsjei kozákok ezredatamánja Iván Szirko, rendkívül goromba hangú üzenettel válaszolt a szultánnak, amelyben akkurátusan kitér a szultán minden egyes címére.
A levél eredeti szövege:
„ A zaporozsjei kozákok a török szultánnak!
Te – török sátán, az átkozott ördög testvére és rablótársa, magának Lucifernek titkára! Az ördögbe is, hát milyen lovag vagy te, ha csupasz seggel még egy sünt sem bírsz agyoncsapni? Az ördög kiszarja, a sereged meg felzabálja. Nem vagy te jó arra, hogy keresztény fiak éljenek alattad, a seregedtől nem félünk, földen és vízen megütközünk veled. Te babilóniai szakács, makedóniai kerékbetörő, jeruzsálemi serfőző, alekszandriai kecskebaszó, a Nagy és Kis Egyiptom disznópásztora, örmény disznó, tatár tegez, kamenyecki hóhér, podolszkiji gonosztevő, a világ és alvilág bohóca, magának a viperának unokája, és a faszunk görbülete. Te disznópofa, te kancasegg, te hentes kutyája, te kereszteletlen tökfej, hogy baszom az anyádat. No, imígyen szóltak hozzád a zaporozsjeiek, te takony. Még a keresztények disznajait sem fogod te terelgetni. Most befejezzük, mivel a dátumot nem tudjuk, kalendáriumunk nincs, a Hold az égen, az év az évkönyvben, a nap meg ugyanaz, mint nálatok. Ezért seggbe is csókolhatsz minket.
Aláírók: Iván Szirko ezredatamán és az egész zaporozsjei sereg.”
A szultán személyes reakciója a levélre nem ismeretes, annyi bizonyos, hogy a törökök nem támadták meg a kozák állami szerveződés területét, Zaporozsjét.
(A kozákok csak a magyar huszárt tekintették náluk jobb harcosoknak. Meg is futottak előlük jó néhányszor…)
Tanulság: Néha a diplomáciai levelezés is csodákra lehet képes…, ha a harcosokra bízzuk…
Nos, a sok komoly téma mellé, nézzétek el nekem most ezt a kis vidámabb „tanítást”!
Akinek sértő lett volna, attól elnézést.
Legyen szép NAPOTOK!
-a „fogadós”-