A „KESKENY ÚTON”

Mert tágas az a kapu és széles az az út, a mely a veszedelemre visz, és sokan vannak, a kik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, a kik megtalálják azt.

Jézus

Első látásra nem úgy tűnik, de ezek az egyik legkeményebb szavai Jézusnak, amit valaha az Őt követni akaróknak mondott.

Sokan azzal áltatják magukat, hogy az a széles út, amelyik a veszedelemre visz, a durva bűnökbe merült embereknek az életútja: a bűnözők, erkölcstelenek, becstelenek országútja. A széles úton nemcsak káromkodó emberek járnak, hanem imádkozók is. A széles úton nemcsak kocsmák vannak, hanem templomok is. Olyan tömegek is vonulnak rajta, akiknek a zászlaján ilyen feliratok olvashatók: Isten, haza, erkölcs. Ezért veszedelmes a széles út, mert az ember – miközben hazafias jelszavakat hangoztat (éppen, mint a pártok és a politikusok) és áhítattal üti a nemrég vásárolt sámándobját – észre sem veszi, hogy ő maga is azon jár! Hagyjuk most a tolvajokat, meg a széles út többi züllött vándorát, – azok talán még hamarabb bejutnak majd az Isten országába, mint azok a hazugok, akik azt híresztelik magukról, hogy „szakrális” úton járnak, és arra terelik az útkereső, de naiv honfitársainkat!

Nem véletlenül mondta az alábbiakat sem Jézus:

Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt: ti magatok nem mentek be, és azokat sem engeditek be, akik be akarnak menni.

Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, belül pedig tele vannak rablásvággyal és féktelenséggel. Vak farizeus, tisztítsd meg először a pohár és a tál belsejét, hogy azután a külseje is tiszta legyen!

Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlók vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak halottak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal. Így kívülről ti is igaznak látszotok az emberek szemében, de belül tele vagytok képmutatással és törvényszegéssel.

KEDVES „ÚTKERESŐ”, „ÚTON JÁRÓ” MAGYAR TESTVÉREIM!
Nem mindegy, hogy melyik utat követjük.

Azokat követjük, akik bort isznak és vizet prédikálnak? Akik azt állítják magukról beavatottság nélkül, hogy ők táltosok, vagy nagy mágusok? Akik pénzért árulnak „Tudásnak” hazudott, innen-onnan összeszedett ismereteket? Akik esetleg szexért cserébe készítenek dobot, vagy adnak „beavatásnak” hazudott hókuszpókuszt? Akik átkot raknak és vesznek le, és ugyanúgy „fekete mágiáznak”, mint azok, akiket egyébként fennhangon ostoroznak? Akik kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak mindenféle tisztátalansággal, akik igaznak látszanak az emberek szemében, de belül tele vannak képmutatással?

Vajon ők melyik úton járnak? Ők képviselnék a Magyar Szakrális Utat?

A Magyar Szakralitás a Fényről, Tisztaságról, Igazságról, Tudásról, Szeretetről szól.
SZOMORÚ, HOGY EZT EGY „FOGADÓSNAK” KELL ELMONDANIA.

Egyben üzenem a „kútmérgezőknek”, hogy a Turul Nemzetség (és a Turul Találkozó) helyszíne, eszmeisége és üzenete nem lesz az övék, bárhogyan ármánykodnak is most ez ügyben a háttérben. A Fény útján nincs helye a sötétség csatlósainak.
A Turul Nemzetség Ősi szálláshelyén nincs helye „farizeusoknak”. Sem a Turul Nemzetség nevét, sem a szakrális örökségünket nem bitorolhatják a „kútmérgezők”!

Felhívom a többi Tiszta Szakrális hely őrzőit is, hogy maradjunk a keskeny ösvényen, egymással összefogva, háttársként, és fordítsunk hátat az arra méltatlanoknak! Mutassunk Igaz utat az útkeresőknek! Keressük meg az Igaz Hagyományt és az Igaz Tudást! Legelőször magunkban.

Mindannyiunknak, a szűk kapun kell átmennünk, ahol mindenki csak egyedül fér át, és nem kerülheti el a találkozást azzal, Aki ott áll a kapuban. Szemébe kell nézni, el kell Vele számolni mindennel, négyszemközt, őszintén, egy egész életre. Nem könnyű dolog átmenni azon a szoros kapun, és járni azon a keskeny úton. De ez visz az életre. Még eddig mindig az történt, hogy aki átment azon a kapun, egyszerre kitárult előtte a horizont, új távlatok nyíltak meg előtte, új emberként egy új jövő felé halad tovább. Soha azelőtt nem tapasztalt áldások kísérték az útján, új feladatok tették érdekessé és hasznossá az életét. Más szemmel kezdte látni a világot, az embereket, a családját, a betegségét, a bánatát, az egész sorsát.

Nem lehet meg nem tért szívvel, újjá nem született élettel szkíta erkölcsi ideálokat hangoztatni, érvényre juttatni, mert az semmit sem ér. Csak aki hajlandó átmenni a szoros kapun, letenni mindent, és járni tovább a keskeny úton, az kap vissza ajándékba mindent, mert megtalálta azt a Valakit, Akinek a kezéből jő minden: emberek, akikre szükségünk van, és akiknek szükségük van ránk. Ajándékok és feladatok.

Boldogok tudunk lenni abban a tudatban, hogy mindez valóban az Ő kezéből jön, abból a kézből, amelyik úgy nyúl utánunk, és úgy áldja meg az életünket, mintha csak mi egyedül lennénk a világon – és amelyik mégis átéri az óceánokat, és királyi hatalommal tartja átölelve a mindenséget!

Azt is írhattam volna, hogy:
„Amit például Buddha felfedezett és kinyilatkoztatott, el tudom olvasni, és eljuthatok oda, hogy ismerem a buddhizmust. Mindez a tudás a buddhista filozófia professzorává emelhet engem, de a buddhista filozófia professzora nem Buddha!
Pusztán ismereteken keresztül nem tudom elérni azt a rendet, ami Buddha tudatában volt.
– Így Buddha tanítványainak, annak érdekében, hogy rendet teremtsenek saját tudatukban, mindent újból meg kell figyelni és újra felfedezni, amit Buddha felfedezett. Az ember nem tudja egyszerűen megtanulni. Valami másra van szüksége az ismereten túl, nevezetesen az igazság szellemi meglátására.”

Én csak egy „fogadós” vagyok. Azt adom, amit tudásom, lelkiségem megenged. Szeretnék ebben a „fogadóban” mindig Tiszta Forrásból merített vizet felszolgálni a szomjazóknak.

Van másfajta „fogadó” és „fogadós” is. A „széles” út „fogadóiban”villognak a neonfények, kolbászból van a nemzeti színű kerítés, vizezik a bort és borozzák a vizet. A „fogadós” pedig hízelegve söpri a lábaid előtt a járdát, miközben észrevétlenül ellopja az értékeidet.
Te döntesz, hogy melyiket választod. De, tudnod kell, hogy „nem mind arany, ami fénylik”!

Utak nyílnak meg azok előtt, akik tudják hova mennek, és elhatározták, hogy el is jutnak oda.

Leonard Roy

A mi utunk a Magyar Szakralitás. A Fény útja.

Az Ősi, Szent dolgokhoz való visszatalálásunkat, hogyan segíthetnék olyan önjelölt vezetők, akik vakon bolyongva világtalanokat vezetnek?

(A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. A jó szándék – már akiben meg is van – itt nem elég. Hitelesség kell, amire a valódi Szakrális hierarchia felépülhet, talán, egyszer…)

Addig viszont nem árt elgondolkodni a „Sólyomvárosnak” szóló intelmen:

Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek! Hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, ahogyan a kotlós szárnya alá gyűjti a csibéit, de ti nem akartátok! Íme, elhagyatottá lesz a ti házatok. Mert mondom nektek, nem láttok engem mostantól fogva mindaddig, amíg azt nem mondjátok: Áldott, aki az Úr nevében jön!

Ahhoz, hogy kinyíljon végre az a bizonyos „kalitka”, és kiröpülhessen az a „gyönyörű madár” (TURUL), sok Tiszta Lelkű Magyarnak kell a „széles út” helyett végre a „keskeny úton „járnia, hogy teljes bizonyossággal felismerjük majd Őt, aki majd valóban „az Úr nevében jön”!

Ha megérett a tanítvány, megjelenik a Mester.

Címke , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .