AZ IGAZSÁG ELŐTT FESZÜLŐ 9 FÁTYOL

Csaknem egy évtizeddel ezelőtt egy kedves barátom és kollégám, Don Harkins egy fölöttébb elgondolkodtató dolgozatot írt „A rabszolgaság és a nyolc fátyol” címmel.

Harkins korai halála előtt órákon át beszélgettünk erről a „Nyolc-fátyol elméletről” – és a végén Don megkért, hogy írjak róla egy cikket az újságjába, az „Idaho Observerbe”.

Azért kért meg, mert én is megosztottam a kutatásaim nagy részét vele, és közösen arra a következtetésre jutottunk, hogy valójában 9 fátyol fedi az emberi lelket (vagyis az értelmet), és hogy a szellemi fejlődéshez és az IGAZSÁG teljes megismeréséhez ezt a 9 fátylat kellene átszakítani.

Viccelődtem is Donnal, hogy a téma kifejtéséhez az Idaho Observer egy teljes számára lenne szükség, és még akkor csak a felszínt kapargatnánk. Don viszont igazán tehetséges szerkesztő volt, mert képes volt ezt a bonyolult történetet olvasható formába sűríteni. Don Harkins emlékére, íme a kettőnk által átbeszélt írás, a lehető legtömörebb formában.

MIÉRT VAN 9 FÁTYOL 8 HELYETT?

Bárki is komolyan keresi az igazságot, végül rábukkan a matematika hihetetlen szimmetriájára és szerkezetére, ami különösen igaz az 1-9 egész számokkal kapcsolatos fraktálgeometriában.

A legalapvetőbb példaként vessünk egy pillantást erre a kilenc egyenletre:

(1 x 8 ) + 1= 9
(12 x 8 ) + 2 = 98
(123 x 8 ) + 3 = 987
(1234 x 8 ) + 4 = 9876
(12345 x 8 ) + 5 = 98765
(123456 x 8 ) + 6 = 987654
(1234567 x 8 ) + 7 = 9876543
(12345678 x 8 ) + 8 = 98765432
(123456789 x 8 ) + 9 = 987654321

Hát nem csodálatos? Azt is nagyon érdekesnek találom, hogy a történelem összes nagy filozófusa, mint például Arkhimédész, Kopernikusz, Szókratész és Da Vinci is elsősorban matematikusok voltak.

Úgy vélem, hogy a bibliai próféciáktól a DNS-szálakig minden nagyon egyszerű matematikai képletekre és mintákra épül – de nem akarok előreszaladni, mert már maga az, hogy megértjük a matematika szerepét, egyike a kilenc rejtett fátyolnak.

Vegyük például az ókorban működő úgynevezett „misztikus iskolákat”. Sumer és Babilónia árnyékos templomaiban ez mutatta meg az utat a végső „szentek szentjéhez” – az élet, a teremtés és Isten felfedéséhez – és ha becsülettel és igaz módon tették magukévá, akkor az ember végső eredetéhez is.

Ennek során szisztematikusan át kellett törniük és magunkévá tenniük a megértés 9 szintjét, vagyis fel kellett mászniuk az „Igazság fennsíkjaira” mielőtt végleg beléptek volna az Istennel való végső egységbe, ahogyan azt egyébként a szabadkőművesek modern tablóin is ábrázolják.

Hasonlóan egy óriási Sudoku rejtvényhez, az életnek nevezett emberi tapasztalás számos figyelemre méltó módon tényleg az 1-9 számok körül forog. Mindennek megvan a maga helye a rendszerben, és minden szépen és pontosan illeszkedik az idő és a tér örök rácsozatába.

Ez tehát nem más, mint az Igazság egyik definíciója – rejtett, misztikus tudás, amely teljes mértékben illeszkedik a logikának nevezett matematikai rácsba.

MIÉRT NEM LÁTJÁK AZ EMBEREK AZ IGAZSÁGOT?

Erre a kérdésre a legjobb választ Don Harkins bölcs szavai adták meg 2001-ben:

Az elmúlt néhány évben már több elméletet is kidolgoztam és elvetettem azzal kapcsolatban, hogy miért nem látja a legtöbb ember az igazságot – még akkor sem, ha az pofán vágja őket.

Számtalan beszélgetést folytattam azokkal, akik képesek meglátni az „összeesküvést”, és közösen próbáltuk feldolgozni a csalódottságunkat, hogy a legtöbb ember nem képes felfogni még a rendkívül jól dokumentált érveket sem, amelyek segítségével bemutatjuk nekik a kollektív rabszolgaság és kizsákmányolás folyamatát.

Általában végül arra jutottunk, hogy a legtöbb ember egyszerűen „nem akarja látni”, mi is folyik valójában.

A világ hatalmi elitjét alkotó rendkívül gonosz férfiak és nők ügyesen létrehoztak egy virtuális legelőt, ahol a fű olyan zöld, hogy csak kevés ember veszi nagyon ritkán (ha egyáltalán) a fáradságot, hogy elég sokáig felnézzen a legelésből ahhoz, hogy észrevegye a fülébe tűzött, élénk színű bilétát.

Ugyanazok az emberek, akik a legelő füve miatt nem látják a saját rabszolgaságukat, hajlamosak elmebeteg „összeesküvés-elmélet”- hívőknek tekinteni azokat, akik képesek túllátni az állatfarmon, és bekukucskálnak a földesúri kastély szalonjába.

Most viszont megértettem, hogy miért is van ez.

Nem kell azt gondolnunk, hogy akik nem veszik észre, hogy a hatalmi elit vezetése alatt lassacskán elfogy a szabadságuk, „nem akarnak látni” – ők tényleg nem látják, hogy mi történik velük, mert nem hatoltak át azon a fátylon, amely elhomályosítja a látásukat.

Minden emberi törekvés igazából egyfajta szűrési folyamat. A sport erre az egyik legjobb példa. Addig játszunk mindenféle sportokat, amíg ki nem rúgnak minket a játszótérről. Persze a profi sportolóknak meg súlyos pénzeket fizetünk, hogy láthassuk, ahogyan őket soha nem rúgják ki a játszótérről. Minden tavasszal több millió gyerek játszik az ifi bajnokságban, és addig szűrik őket, amíg végül marad kb. 50 srác, aki októberben indulhat a világbajnokságon.


• Az első fátyol:

Az emberek 10%-a átszakítja az 1. fátylat, és megtalálja a politika világát. Szavazunk, aktivizáljuk magunkat, és véleményt alakítunk ki. A véleményünket a körülöttünk lévő fizikai világ formálja; a közoktatásban eltöltött évek „kondicionálnak” minket arra, hogy hiteles forrásként fogadjuk el a kormányzati tisztviselőket, a médiaszemélyiségeket és más „szakértőket”.
Ezen embercsoport 90%-a úgy éli le az életét és hal meg, hogy nem szakítja át a 2. fátylat.

• A második fátyol:

Az eddig eljutott emberek 10%-a átszakítja a 2. fátylat, és felfedezi a történelem világát, az ember és az államhatalom közötti viszonyt, valamint az alkotmányos és szokásjog alapján való önrendelkezés jelentését.
Ezen embercsoport 90%-a úgy éli le az életét és hal meg, hogy nem szakítja át a 3. fátylat.

• A harmadik fátyol:

10%-a azoknak, akik átszakították a 2. fátylat, végül átszakítják a 3. fátylat, hogy végül rájöjjenek, hogy a világ erőforrásait, beleértve az embereket is, rendkívül gazdag és nagyhatalmú családok tartják az ellenőrzésük alatt, akiknek a régi világban összeharácsolt vagyona a korszerű zsarolási stratégiák segítségével a jelenleg eladósodott világgazdaság alapjává vált.
Ezen embercsoport 90%-a úgy éli le az életét és hal meg, hogy nem szakítja át a 4. fátylat.

• A negyedik fátyol:

A fenti emberek közül 10% átszakítja a 4. fátylat, hogy felfedezze az Illuminátusokat, a szabadkőművességet és más titkos társaságokat. Ezek a társaságok szimbólumok és szertartások segítségével adják át nemzedékről nemzedékre a misztikus tudásukat, amelyet viszont arra használnak, hogy a hétköznapi embereket a földön élő legrégebbi vérvonalak politikai, gazdasági és lelki rabigájában tartsák.
Ezen embercsoport 90%-a úgy éli le az életét és hal meg, hogy nem szakítja át az 5. fátylat.

• Az ötödik fátyol:

Újabb 10% továbblép, átszakítja az 5. fátylat és megtudja, hogy a titkos társaságok annyira fejlett technológiával rendelkeznek, hogy korlátlanul képesek az időutazásra és a csillagközi kommunikációra, és képesek az emberek gondolatait, sőt még a cselekedeteit is irányítani, s ezt a tagjaik olyan könnyedén teszik, mint amikor mi azt mondjuk a gyermekeinknek, hogy most már ideje lefeküdniük. Hasonlóan Noé korához, ez a technológia még szintetikus életformák létrehozására is képes, mivel az ember arra törekszik, hogy kiszorítsa az Istent.
Ezen embercsoport 90%-a úgy éli le az életét és hal meg, hogy nem szakítja át a 6. fátylat.

• A hatodik fátyol:

Újabb 10% továbblép, átszakítja a 6. fátylat és megtudja, hogy a sárkányok, gyíkok és a földönkívüliek, akikről azt hittük, hogy csak a gyermekirodalom kitalált szörnyei, tényleg léteznek, és valójában ők állnak irányító erőként a negyedik fátyol után feltárt titkos társaságok mögött.
Ezen embercsoport 90%-a úgy éli le az életét és hal meg, hogy nem szakítja át a 7. fátylat.

• A hetedik fátyol:

10% továbblép, és átszakítja a 7. fátylat, ahol teljes mértékben megérti és magáévá teszi a fraktálgeometria és a számok egyetemes törvényének hihetetlen világát. Meglátjuk, hogy az egész világegyetem teremtő ereje számkódképletekhez és számsorozatokhoz kapcsolódik, és feltárul minden „titok”, beleértve az idő és a tér szövetét, a párhuzamos univerzumokat, és az elérésük lehetőségét is. Akik elég értelmesek ahhoz, hogy átszakítsák a 7. fátylat, gyakran nem tudnak ellenállni az uralkodó elit által kínált hatalmas vagyon csábításának és ígéretének, és így az ebbe a csoportba bekerülő emberek több mint 90%-a úgy fog élni és meghalni, hogy nem szakítja át a 8. fátylat.

• A nyolcadik fátyol:

A 8. fátyol átszakításakor feltárul Isten és a SZERETET néven ismert tiszta energia, vagyis a minden élőlényben jelenlévő tiszta életerő – ami egy és ugyanaz. Mélyen gyökerező alázatra van szükség ahhoz, hogy valaha is átszakítsuk ezt a fátylat.

• A kilencedik fátyol:

A 9. fátyol átszakítása azt jelenti, hogy tökéletesítjük a szeretetnek nevezett tiszta energiát, s ezáltal valóban eggyé válunk Istennel és az ő kifejeződéseivel. A tiszta energia tökéletesítésével teljes mértékben átéljük a könyörületességet és teljesen megértjük az egyetemes tervet; maga az élet is teljessé válik, a kör bezárul, s ártatlan gyermeki szemmel, de egyúttal a nyolcadik fátyol után nyert tiszta SZERETETBŐL fakadó legmélyebb bölcsességgel tekintünk a világra.

Megjegyzés: Ha ez az elmélet helytálló, akkor csak mintegy 60.000 ember él a bolygón, aki sikeresen átszakította a hatodik fátylat.

Érezzük át a hihetetlen iróniát a helyzetünkben: akik beragadtak az 1–5. fátyol mögé, nem tehetnek mást, mint hogy veszélyes őrülteknek tekintsék azokat az embereket, akik átszakították a további fátylakat.

Minden egyes átszakított fátyollal exponenciálisan csökken a megvilágosodott emberek száma, akiket a kevésbé felvilágosult emberek exponenciálisan növekvő tömege tekint elmebetegnek.

Hogy fokozzuk az iróniát: minél jobban próbálja egy „hatodik vagy magasabb fátylas” ember elmagyarázni, hogy mit lát, azoknak, akik nem képesek azt meglátni, annál őrültebbnek tűnik a számukra. A fentiek fényében ez sajnos evidens.

Ráadásul az olyan intézményeket, mint például a rasszizmus ellen küzdő „Southern Poverty Law Center”, pontosan az uralkodó elit hozza létre és finanszírozza, hogy hatékonyan tudja ráaggatni az ilyen felébredt személyekre a „gyűlöletkeltő” és a „terrorista” címkét.

ELLENSÉGÜNK, AZ ÁLLAM

A bolygón élő emberek nagy többsége az első két fátyol mögött található. Ők az államhatalom eszközei.
A második fátylas emberek a hiszékeny szavazók, akik tudatlanságukban támogatják a politikusok intézkedéseit, hogy több millió első fátylas embert küldjenek el idegen földre, ágyútöltelékként meghalni – ezeknek a szerencsétleneknek egyetlen társadalmi feladat jutott: hinniük kell abban, hogy a hatalmi elit öncélú machinációi nemzetbiztonsági ügyek, és érdemes értük meghalni.

A harmadik, negyedik, ötödik és hatodik fátylas emberek egyre fokozódó gondot jelentenek az államhatalom számára, hiszen egyre kevésbé lehet őket eszközként felhasználni arra, hogy megszilárdítsák a kis létszámú hatalmi elit kezében összpontosuló hatalmat és gazdagságot.

Eléggé gyakori az is, hogy ezek az emberek minden egyes átszakított fátyollal egyre többet kénytelenek feláldozni a baráti és családi kapcsolataikból, a szakmai karrierjükből és a személyes szabadságukból.

Albert Jay Nock (1870-1945), az „Ellenségünk, az állam” (1935) c. könyv szerzője elmondta, mi történik azokkal, akik megtalálják, és magukévá teszik az utolsó két fátylat:

Mit volt képes kitalálni legjobb megoldásként az államhatalom az igazi Szókratésszel és az igazi Jézussal szemben, amikor szembekerült velük? Az egyiket megmérgezte, a másikat pedig keresztre feszíttette, pusztán csak azért, mert annyira elviselhetetlenül kínosak voltak a számára, hogy egyszerűen nem hagyhatta őket életben.

KÖVETKEZTETÉSEK

Ahogy Don Harkins írta: És így most már tudjuk, hogy nem az a baj, hogy embertársainkat annyira leköti a saját életük, hogy „nem akarják meglátni” a szolgaságuk és kizsákmányolásuk működési elveit. Egyszerűen „nem látják meg”, mint ahogyan én sem látom, hogy mi van egy összehúzott függöny másik oldalán.

Jelen dolgozattal három dolgot kívántam elérni:

  1. Megértetni az utolsó néhány fátyolnál tartó maroknyi emberrel, miért nincs más választásuk a tömegeknek, mint hogy őrületnek értelmezzék az ő tisztánlátásukat;
  2. Megértetni az első két fátyol mögött lévő emberekkel, hogy a lét, a lélegzés és a gondolkodás csak a kezdet; és
  3. Megmutatni az embereknek, hogy az életünk legnagyobb kalandja mindig a következő fátyol mögött található, mert az átszakítás után máris eggyel kevesebb fátyol lesz köztünk és Isten (én úgy mondanám, „a legmagasabb szintű rezgés”) között.

Eredeti dokumentum: https://web.archive.org/web/20200809030801/https://truthandvibration.com/blogs/paradigm-shift/understanding-the-nine-veils-of-illusion

Írta: A. True Ott, PhD

Fordította: Viszocsánszki Mihály
Lektorálta: Pintér Zoltán

Címke , , , , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .