Az isteni terv

Azért születtél, hogy megvalósítsd az isteni tervet, amiért eme testbe való leszületésed mellett döntöttél.

Az isteni terv pedig a szívedbe lett kódolva, és megkaptál hozzá minden erőt, minden képességet, hogy beteljesíthesd. És egy elmét is, melyet nem a kifogások kitalálására, hanem az oda vezető lépések megtervezésére kaptál. Megkaptad a szabad választás lehetőségét is, hogy élhess vagy akár visszaélhess a teremtő erőiddel.

Olyan nincs, hogy tudod mit kellene tenned, mi lenne az igazán üdvözítő szíved legbelsőbb hangja szerint, de a körülmények miatt lehetetlen. Ez pont addig igaz, amíg elhiszed. Amíg lényed legmélyéből másképp nem döntesz.

Ha tudod mit kellene tenned, és mégis hagyod magad a körülmények sodrásával menni, ha fontosabb megfelelned valaminek vagy valakinek, mint azt tenni, amit a szíved szeretne, akkor te épp a árnyékot szolgálod az isteni fény helyett. Akkor épp fittyet hánysz arra, hogy mit írtál meg magadnak az isteni minőséged tudatában, és önként átadod magad a sötét erőknek, melyeknek pont kapóra jön, hogy még tévelyegj egy kicsit a fontos és halaszthatatlan illúziók között. Mondjuk.. úgy pár életet..

Ahelyett, hogy azt tennéd, amiért valóban vállaltad isteni minőséged anyagba korlátozását itt a földi síkon.

Istenemberként itt vállaltad, hogy anyagba öntöd a fényből szőtt terveket. Miért tennéd magad alacsonyrendű erők rabszolgájává? Miért zárod magad tudatlanságba, miért árulod el belső királyságodat, amikor benned lakik a Teremtő?

Amikor azt hallod, hogy a negatív karmát a rossz cselekedeteinkkel teremtjük, akkor tudd, hogy a „rossz cselekedeteket” leggyakrabban önmagunk ellen követjük el,
mindahányszor mellőzzük a szívünk akaratát az elménk téves elképzeléseiért.

Ha azt hiszed, hogy a sok önMAGadat háttérbe helyező, külső elvárásoknak megfelelő cselekedeted megtérül majd, és megkapod érte méltó jutalmadat, ha úgy gondolod, hogy ezzel veted el a szép jövő magjait, akkor sajnos rossz hírem van, ezzel ugyanis csak a szenvedés programot erősíted magadban, és a fénymagok elvetését valójában akkor kezded el, amikor végre odafordulsz a lelkedhez, és hajlandó vagy az ő sugallatait követni.
Amikor elkezdesz a szíved szerint élni.

Botos Orsolya

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .