Egy Főnix fel is támadt…

… a Kárpát Hazában, 2018. november 07-én,
és ekkor a szakrális magyar állam megalakult.

AllamAlapito-Oklevel_rovas

a rovásírással készült Államalapító Oklevél latin betűkkel

Az államalapítás előtt már egy évvel, megfelelő háttérrel és alátámasztásokkal dokumentálásra került az aranyfedezetű nemzeti valuta is. A Kárpát Hazában nem először, hiszen az elmúlt évszázadban már kettő aranyfedezetű magyar valuta (1927: Pengő, 1946: Forint) is kibocsátásra és forgalomba került.
Más, soha nem elévülő büntetőügyi kérdés, hogy az akkori, mindkettő aranyfedezet valahogy, kézen-közön „elveszett”…

Aztán, az államalapítást követő két év alatt e Főnixünk lassan ismét elégette(?!) önmagát. (Talán ebben a körében e Főnix még nem volt alkalmas a vállalt feladatára.)

A Kozmikus Tanács viszont ezt követően beavatkozott. (A jóváhagyásuk nélkül eleve szakrális állam alapítása sem igazán lett volna lehetséges.)
Így és ekkor viszont átíródott az alapításkori „feltételrendszer” is.
A szakrális magyar állam megalapítottnak tekinthető.

A MAG szakrális állam létrejötte mind külpolitikailag, mind exopolitikailag is már régóta várt, bizonyos szempontból elvárt is volt. Napjaink világpolitikai (a „világ” ebben az esetben természetesen csak a 3D-s Föld bolygó, azon belül is elsősorban Oroszországtól a már szétesőben lévő Egyesült Államokig) eseményei mindezeket erősen alá is támasztják.

A szakrális magyar állam létrejöttének útja megközelítőleg sem volt nevezhető akadálymentesnek, viszont ezek, a már tényleg oszladozó vaskor szabályai szerint létrehozott, mesterséges akadályok már nem képesek ellátni feladatukat.

Húzhatják, tolhatják még az idejét az „Eseménynek„, de az valamilyen formában, mindenképpen megtörténik, nyilvánosság elé kerül, belátható időn belül.

Akiknek ez valójában a feladata, azok meg is érik, jelen fizikai testükben.

Akik azt csak hiszik, hogy ez volt a „feladatuk”… nos …
azoknak van még idejük újra átgondolni?


Egy valamiben biztos vagyok. A Főnix gyors önégetésével keletkezett egy hatalmas „karma”. A MAG Népével szembeni karma. Karma akkor, amikor az évezredes múltú „Karma Urai” már nem is léteztek…


Címke , , , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

2 hozzászólás a(z) Egy Főnix fel is támadt… bejegyzéshez

  1. Nap Fia mondta:

    A sötétség leghatékonyabb eszköze a megosztás. Az ébredezők megosztása. A történelmünk iskolai „tanítása” (pontosítva a nemzet butítása) erre volt hangolva. Most sokan, sokféleképpen állítják a maguk vélt igazát, ami különböző mértékben, de eltér az iskolában tanultaktól. Vagyis igaznak látszik – gondolhatja az ébredező.
    A finnugorizmust már a hatalom is elveti, ezt már semmiképpen nem tudják tovább tartani, de nagyon sok félrevezetési elemet támogatnak (milliárdokkal a hivatalos költségvetés terhére pl. Kurultáj) és fű alatt, titokban és titkosszolgálati eszközökkel támogatott szinte minden hamisság, ami intenzíven megjelenhet a nagy szociális szemétdombokon (jutyub, fosbúk stb. ne felejtsük el, hogy a nézettségi mutatók befolyásolásával még az egybesült államokban elnökválasztást is lehet nyerni…)

  2. Szittya Farvasi mondta:

    A szakrális magyar államforma és a MAG EGYSÉG létrejötte ellen telepített akadályoknak tekinthetjük pl.

    az arra alkalmatlan lények által alapítgatott ún. szakrális államokat is (jó pár ilyen „létezik” az alapítóik álomvilágában),
    a számtalan, szavaik alapján EGYSÉG-teremtő megmondó embereket,
    önjelölt királyokat,
    a petri-csésze-szökevény „nagymagyarokat”,
    a táltosképzőkben klónozott droid-„táltosokat”,
    vagy akár a zsidó fekete mágusok által kinevelt Jézus-utánzatokat,
    akiknek a (fizetett) feladatuk valójában az EGYSÉG létrejöttének késleltetése, a lehető legnagyobb időhúzással.

    De ide sorolhatjuk a pénzügyi érdekeltségű csalókat és szélhámosokat is, akik szintén csak az ébredező MAG-ok még lenyúzható bőrére pályáznak.

Hozzászólás a(z) Szittya Farvasi bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .