IGEN, VAGY NEM?

Az emberi élet nagy döntései többnyire sokkal inkább az ösztönöknek (ösztön: östen: isten) és egyéb titokzatos, tudattalan tényezőknek vannak alávetve, mint a tudatos önkénynek, vagy a jó szándékú bölcsességnek.

Carl Gustav Jung

Ha például, feltesszük magunkban a kérdést, hogy vajon egyedül vagyunk-e a világegyetemben, akkor arra csak két válasz lehetséges (és ebből csak az egyik lesz helyes): igen, vagy nem. Bármelyik válasz is lesz végül a valós – egyedül vagyunk a világegyetemben, vagy, hogy nem vagyunk egyedül a világegyetemben – az mindenképpen egy „hátborzongató” és nehezen „feldolgozható” tény lesz az emberiség számára.

Amíg viszont nem tudjuk (vagy nem akarjuk tudni) teljes bizonyossággal, hogy melyik válasz (döntés) az igaz, addig a langyos és gyakran kényelmes bizonytalanságban, relativizálásban időzhetünk, elodázva az igazsággal való szembenézést. (A „relativizál” szó jelentése: Kétségessé, viszonylagossá teszi egy dolog teljes, tökéletes, vitán felüli állapotát.)

„Ahhoz, hogy az emberek ingadozás nélkül készek legyenek belevágni valamibe, szükségük van arra a meggyőződésre, hogy az angyalok százszázalékosan az ő oldalukon állnak – az ellenfél pedig százszázalékosan az ördög szövetségese. (…) Csak ilyen végletes polarizáció mellett lehet szó határozott akciókról.”

Minden emberi tett szereteten, vagy félelmen alapul, és nem csak a kapcsolatokban. Mindazok a döntések, amelyek meghatározzák az üzletet, az ipart, a politikát, a vallást, a gyermekek nevelését, a társadalmi berendezkedést, a gazdasági célokat, a választás háború és béke, támadás és védekezés, behódolás és lerohanás között; az elhatározást, hogy sóvárogjunk avagy ajándékozzunk, kapzsin gyűjtögessünk vagy osztogassunk, egyesítsünk vagy megosszunk – minden egyes döntésed a két gondolat egyikéből fakad: a szeretet, vagy a félelem gondolatából.

Neale Donald Walsch

SZERETET, vagy félelem?

Melyik vezérli a cselekedeteinket?

Ezért nem mindegy, hogy mi lesz a válasz arra az alapkérdésre, hogy „Van-e Isten?”, és hogy ha van, akkor félelemmel, vagy szeretettel kapcsolódunk-e hozzá?

Van-e Isten?

Gondoljunk csak bele, hogy mit eredményezhet a „van” válasz, és mit a „nincs” válasz. (És persze mit jelent a relativizálás: „attól függ mit értünk az „Isten” szó fogalmán”, vagy az „igen is meg nem is”, a „talán”, a „nem tudom”, a „nem érdekel” és hasonló válaszok… A „relativizálás” mindig elbizonytalanít…)

Pedig az emberiség egész történetét (múltját, jelenét és a jövőjét) az erre adott válasz határozza meg.

A régmúltban a válasz megkérdőjelezhetetlenül az igen volt.

Őseink pontosan TUDTÁK a választ. Mivel TUDTÁK, ezért a SZERETET volt, ami vezérelte őket.

Aztán, jött a „bosszúálló isten”, akitől félni kell.

A lelkeket béolták ellenük sivatagos babonával. Az emberek vakságukban hamis istent imádnak, valójában „ÁRMÁN”-t.

Aztán jött a „nincs Isten” korszak. Az Isten nélküliség, az isten-telenség, ami együtt jár az embertelenséggel, majd az ember-nélküliséggel.

A sátáni hatalom képviselői be is vallják, és nyíltan hirdetik az isten-nélkülivé letteknek, hogy ők csak lélek nélküli húsnak, „feltörhető állatoknak”, gépekkel lecserélhető, felesleges senkiknek tekintik az emberiséget.

Ha nincs Isten, akkor meg is teszik. No, de ha van…

Minden tudásunk azt üzeni, hogy a világot megtévesztő és őrületbe taszító erők veszíteni fognak.

A történelem arra tanít, hogy egy korszak bukásának előjele mindig az istentelenség.

Nincs más végkifejlet.

Mi pedig „boldogan élünk majd, míg meg nem halunk”, és nem attól leszünk „boldogok, hogy nem lesz semmink”.

Legyen meg bennünk az a „mustármagnyi” remény és tudás, ami megtart a szeretet szerinti tettek keskeny ösvényén, miközben a világot körülöttünk a félelem vezérli.

Vannak-e táltosaink, akik segítik nemzetünket?

Két válasz lehet, amiből csak az egyik igaz.

„Íme, én, nevesembiztos ősök tudásának őre, szólok BOLDOGASSZONY nevében”:

Van a világon egy csudálatos nagy fa, amelyiknek kilenc elhajló ága van, mindenik egy-egy erdővel vetekszik. Olyan csudálatosan nagy fa ez, hogy nemcsak a Hold jár el az ágai között, hanem a Nap is. De ezt a fát nem lelheti meg akárki…


A FÉLIG-MEDDIG EMBEREK HOZZÁTOK IGAZODJANAK, HOZZÁTOK, KIK SEJTETEK, ÉREZTEK, ÉSZLELTEK ÉS TUDTOK!

Ha pedig végre a magyar emberek „HOZZÁTOK IGAZODNAK, HOZZÁTOK, KIK SEJTETEK, ÉREZTEK, ÉSZLELTEK ÉS TUDTOK”, ÉS MEGTAPASZTALJÁK, HOGY EZ AZ AZ ÚT, MELYEN AZ „ANGYALOK SZÁZSZÁZALÉKOSAN AZ Ő OLDALUKON ÁLLNAK – az ellenfél pedig százszázalékosan az ördög szövetségese, akkor
a harcosok is teszik majd „ingadozás nélkül”a dolgukat.

Mert kell a harcos is. Mert kell a korbács is (nem csak a „női minőség”):

Jézus a templom megtisztítása alkalmával kötélből font korbácsot, és kiűzte mindazokat, akik a templomban árusítottak…

De, ha már „női minőség”:

„Napatyánk „Rossz része” piros bikává változott, „Jó része” kékké.

Hét kört körözvén bömbölve összecsaptak, kilenc kört körözve ismét összecsaptak, hét éjjen, hét nappalon át szakadatlan, de nem győzték egymást. Szájuk habzott, szemeik forogtak, verőtték omla róluk. Tavak meg folyók eredtek küzdő terükről, forgó szemeikből villámok cikáztak körbe a Földön, erdők égtek.

Napbaöltözött Nagyboldogasszony Anyánk csak nézte, nézte véget nem érő küzdelmüket, férje őrlődését. Szitáló ködnél finomabb szellemanyagából vízirózsa kelyhében leánnyá testesült.

(VÍZIRÓZSA VIRÁGÁBÓL ÉGRE PIRKADÓ HAJNAL Ő)

Aranyos hajából ostort fonván, csépölte, ütötte, verte a piros bikát, mígnem annak térde megcsuklott és a küzdelmet föladván, elvágtatott Nyugat felé.

EZ A HETEDIK NAP UTOLSÓ ÓRÁJÁBAN VOLT, ÚJHOLD IDEJÉN.

A régiek hallották az Ég szavát.
Hallották, mert ügyeltek rá.
Ezért voltak erősek.

Hallgassátok, hát figyelmesen, és ügyeljetek rá, áldott Magyar Testvéreim!

Címke , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .