Nagy vihar készül! – semmi nem az, aminek látszik

Világraszóló.
Nem kevesebbet fenyeget, mint az úgynevezett „emberiséget”.

Teljesen nyilvánvaló, hogy annak a rendszernek, amit évtizedeken, vagy akár régebb óta megszokott az emberiség, annak vége van. Soha nem fog visszatérni.
Azért van vége, mert hazugságra épült, amit egyesek nagyon is tudatosan hazudtak el, mások meg nagyon is készségesen elfogadták mindezt, mert sok tekintetben kellemes volt a számukra, de a hazugság attól még ugyanúgy hazugság marad és szükségszerűen összeomlik.

A dolog lényege röviden az, hogy semmi nem az, aminek látszik, és szinte semmi mögött nincs ma már valós érték.

A pénz ma már csak egy elektronikus jel egy mágneses adathordozón, amit úgy módosítanak egy gombnyomással, ahogyan akarnak. A pénz értéke ma már csupán személyes döntés kérdése. Valós érték pedig szinte egyáltalán nincs már mögötte. Főként a „Nyugat” (EU és USA) ma már csak egy hatalmas luftballon, amit annyira felfújtak, hogy nem lehet már tovább fújni, mert akkor azonnal kidurran. Elérte tehát a határát a hazugságáradat.

Az EU és az USA népei ellustultak, eladósodtak, genetikailag is maximálisan degradálódtak az etnikai keveredés miatt és a krónikus tudati lezüllés következtében morálisan is összeomlottak.

A világ energia és ásványkincs tartalékúnak kb. a fele Oroszországban Kínában és Indiában, valamint az általuk befolyásolt és felügyelt országoknak a kezében van.
A világ termelőerejének kiemelkedő része felett Kína rendelkezik.

Az EU-nak és az USA-nak nem nagyon maradt más, csak az a pénz, ami mögött csupán olyan adósság van, ami soha nem lesz behajtható. Ezt egyébként ők is nagyon jól tudják. Az USA államadóssága meghaladta a 30.000 milliárd dollárt, és ha Kína nem hajlandó a jövőben USA államkötvényeket vásárolni, akkor az amerikai államcsődöt azonnal be kell jelenteni.
Ha Kína és Oroszország, valamint India nem USA dollárban kereskedik a jövőben az olajjal és ehhez Szaúd-Arábia is csatlakozik, akkor a petrodollárnak vége és a bukás sokkal hamarabb bekövetkezik. Akkor a FED-nek is vége és bizonyos „családok” is csomagolhatnak.

A materiális világ „valódi” materiális értékei tehát egyáltalán nem az USA és az EU kezében van ma már, és a humán erőforrásokkal sem büszkélkedhetnek egyeduralkodó módon, mert az „agyelszívást” már sikerrel megvalósította Kína és a többi feltörekvő gazdasági hatalom is.

Ott van tehát Oroszország, mint energia nagyhatalom, Kína, mint a legolcsóbb tömeg munkaerő és ott van a lezüllött USA, elbukott háborúk sorozatával, valamint az ellustult, elöregedett és etnikailag is tönkrement Európa, aminek a megosztottsága is jelentős.

A helyzet tehát lényegében arról szól, hogy bejelenti-e az úgynevezett „Nyugat”, hogy a pénzvilága összeomlott és az a pénz, ami a világban forgalomban van, a mögött csak adósság van és ezzel egy pénzügyi világkatasztrófát szabadít az emberiségre, vagy beleviszi az emberiséget egy kilátástalan és vélhetően katasztrofális háborúba, mintsem elismerje a totális vereségét és bukását.

Bejelenti-e valaki, hogy az USA dollár az Euro és a többi pénznem sem ér annyit, mint az a papír vagy fém amire nyomják, és hogy az IMF, és az összes többi bank is csak egy ócska kirakat, ami adósságot halmoz folyamatosan, vagy a beismerés helyett inkább beletaszítják az emberiséget egy beláthatatlan háborús helyzetbe és így igyekeznek elfedni a valóságot?

A helyzet tehát az, hogy az eddigi világrendnek vége van, és nincs megegyezés abban, hogy hogyan tovább? Addig ment egymás körbelopása, amíg csak adósság maradt.
De ezt ki és hogyan jelentse be hétmilliárd vesztesnek? Ez itt az igazi probléma, és a kardinális kérdés.

A Nyugatnak rohamosan esik a gazdasági státusza, ami nyilvánvalóan az életszínvonal drasztikus romlásában is szükségszerűen meg fog nyilvánulni. Akkor mi lesz a csőcselék szimpátiájával? Akkor nem fogják megválasztani az aljas és gazember politikusokat? Akkor hogyan lehet tovább lopni és az illegitim hatalmat bitorolni? Azt pedig nem akarják feladni azok, akik ezt már megszokták.

Keresni kell tehát egy ellenségképet, mondjuk az oroszokat és őket kell felelőssé tenni mindenért. Ki kell robbantani bármi áron egy hatalmas háborút, ami egyrészt elfedi a katasztrofális helyzetet, másrészt lehetőséget ad a világ átrendezésére. Amivel el lehet terelni a figyelmet és amivel meg lehet magyarázni a hiperinflációt és a nélkülözést. Aztán ha minden a terv szerint alakul, akkor még megmentőként is fel lehet majd tűnni a háború lezárását követően.

A „Nyugatnak” tehát létérdeke a háború. Nem kerülheti el, mert akkor színt kellene vallani, hogy az egész modern nyugati jólét, a fogyasztói társadalom egekig magasztalt ideája megbukott és be kellene ismerni, hogy az egész kapitalista ideológia a liberalizmussal és a demokráciával együtt végzetes tévedés volt, és akik ezt rászabadították az emberiségre, azok a világ legnagyobb gazemberi és a legostobább idióták.
Ez a beismerés pedig nem fog megtörténni.
Ennek az elkerüléséről szólt és szól a vírus hiszti is és a háborús hangulatkeltés és konfliktusgerjesztés is. Valahogyan „előre” menekülni és elkerülni az elkerülhetetlent.
Ez a jelenlegi „stratégia” és ezt szolgálja minden taktikai húzás is.

Mert ugyebár, ha egyértelműen kiderülne, hogy nincs tulajdonképpen semmilyen „megtakarítás” sem, meg nyugdíjalap sem, meg életbiztosítási tartalék sem, meg semmi sem, csak a nagy hazugság van, az adósság, meg az egyik napról a másikra történő pénzügyi túlélés és zsonglőrködés, akkor bizony a csőcselék nagy valószínűséggel kezelhetetlenné válna és meglincselné azokat a gazembereket, akiben eddig, ha kételkedve is, de azért megbízott.

Hát ezért kell a háborús cirkusz.

Ezért kellenek a józan ésszel teljesen ellentétes kormányzati döntések. Ezért kell a kétségbeesett bűnbak keresés. Ezért kell az uszítás. Ezért kell a zavarkeltés, a felforgatás.

Ezért kell minden hazugság és megtévesztés, hogy ki ne derüljön a leghülyébbek számára is, hogy a helyzet nem kritikus, hanem katasztrofális.
Vége van tehát, ha tetszik, ha nem.

Csak idő kérdése, hogy mikor válik teljesen kezelhetetlenné a helyzet. Nyilván ez nem húzódik évtizedekig. Lehet, hogy még évekig sem. Ez itt áll már a küszöbön és bármikor beléphet és amikor majd teljes valóságában belép, akkor nem fogja érdekelni, hogy ki van felkészülve a fogadására és ki nem.


forrású írás

Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .