/”Garázda Lófő” gondolatok/
Figyelem! Az alábbi szöveg a nyugalom megzavarására alkalmas információkat, irónia-aknákat, fertőző depresszió-morzsákat, kiábrándító politika-kritikákat és egyéb szentségtöréseket tartalmaz. Csak erős idegzetűeknek ajánljuk! Ez a tartalom különösen veszélyes lehet mindazok számára, akik épp most jönnek a templomból, a pártgyűlésről, a kormányinfóról, vagy a kocsmából. Ez a tartalom kiváltható propaganda-tápszerrel, de a szövegértési gondokkal küzdő szoptatós anyák az olvasás ideje alatt kerüljék a szoptatós apákat! Az arra érzékenyeknél okozhat allergiás tüneteket, pl.: hányás, hasmenés, narancsbőr, övön aluli sajgó fájdalom, viszketés nyak-tájékon, ezért, használata védőpajzs nélkül nem ajánlott.
Adagolása: egyszer az életben, de lehet naponta többször is.
További kérdéseivel, panaszaival forduljon kezelőorvosához, gyógyszerészéhez, országgyűlési képviselőjéhez, istenített politikusához, gyóntató papjához, spirituális vakvezetőjéhez, vagy a piócás emberhez!
Ebben a zárt csoportban – ami a hasonlóságok ellenére nem tévesztendő össze a zárt osztállyal (még) – az utóbbi években, Voltaire Candide-ját idézve, komoly és mulatságos kalandok során jártuk be ezt a világot (legfőképpen kis hazánkat), hogy végül, eme kalandos út végén feltegyük a kérdést: Merre tovább? Vajon ez a világ valóban a lehetséges világok legjobbika, vagy a legrosszabbika? Miért van annyi a nyomorúság, mire való a háború, a vakhit meg a nyomor? S mit tehetünk ellenük? Miért van egyre több „fényre sötétedő” ember, és miért sötétedünk mi, magyarok? Elég, ha csak mindenki szépen műveli a saját kis kertjét? Vagy ennél több kell? De valójában mi is az én kertem, és hol húzódik a kerítése? És vajon elég-e, ha a kerti virágaink illatától bódultan, csokis kekszet majszolgatva csak várunk a Messiásra? A Messiásra várni tétlenül, azt hitetve el magunkkal, hogy nincs ezzel a dologgal több teendőnk, nem egy bölcs hozzáállás. Az idő pedig csak múlik, a kufár-karaván meg közben vígan halad, köszöni, jól van. Még…
No, de tudjuk, hogy „a pesszimista panaszkodik a szélre; az optimista arra számít, hogy megváltozik az iránya; a realista beállítja a vitorlákat”. Csak hát, mi nem igazán vagyunk egy vitorlához értő, tengeri kalóz nép, inkább olyan fehér-lovas-félék lennénk szívünk szerint. Bár manapság, jobbára csak szamárháton, szakadt gyolcs-gatyában, láb-lógatva, céltalanul poroszkálunk a pusztában. Ennyi maradt a királyi szkíták büszke, szabad és bölcs népéből. Sokat dolgoztunk rajta, hogy ide jussunk…
Bármerre nézünk a világban, mindenhol ezt az „életminőséget” látjuk. Lefelé a lejtőn, miközben csak olyan választási lehetőségeket kínálnak fel számunkra, melyek mindegyike ugyanahhoz a szánalmas végcélhoz vezeti az emberiséget:
„A jelen végképp elvadult
A jövő eltűnt, elgurult
A közös égbolt ködbe borult
Az éjjel így fészkel közel”
Bárki elhiszi, hogy a választások után (de előtte még ott lesz 2026.02.20. is!), akár a Fidesz nyer, akár a Tisza áprilisban, bármi lényegesen megváltozik? Bármelyik nyer kisebb, vagy nagyobb arányban – ha egyáltalán lesz választás – több millió felhergelt magyar (és nem magyar!) ember lesz mérhetetlenül elégedetlen a választások eredményével. (Az egész korrupt, betonba ágyazott jogrendről, hivatalnok-bagázsról, közpénz-kullancs ingyenélő bandáról nem is beszélve, amit nem lesz egyszerű „kifényesíteni”, ha egyáltalán lesz ilyen szándék…)
Amennyiben felelős értelmiségiként a valódi civil szféra helyett (ami nem pártszimpátia, hanem morál alapján szerveződik) ismét a despotikus és opportunista politikai osztályra bízzuk a rendszer- és gengszterváltást, újra (immáron harmadszor) csak egy „kalóz-privatizációnak” lehetünk majd a passzív és rezignált tanúi. De, sajnos tudjuk, hogy „három a magyar igazság, és egy a ráadás”. (Ezt azoknak, akiknek van füle a halláshoz!)
A hazánkban kitenyésztett és mesterségesen – a tőlünk lopott javakon – hizlalt, feketefejű, idegen „oligarcha-elit” egy hagyománytalan, kaszttalan csőcselék, csak a társadalomban nem lefelé csapódott ki, hanem fölfelé. Az így kialakult „suttyó-elit”a maga sajátosan primitív életstílusával nemcsak a politikát, a pénzembereket és a diplomáciát és a nagykereskedelmet és a nagyipart befolyásolta, hanem az egyházat és a művészetet és a tudományt is. Ez az a korrupt vezető-réteg, amely nemcsak gondolatokban és elvekben nyilatkozik meg, hanem már a „modorban” és az életünk minden területén, nem csak a harácsolt pénzével uralkodik, hanem a szemtelenül fölényeskedő, hencegő, pökhendi arroganciájával, tökéletes példát nyújt arra, hogy az ember a minimális életelőnyökért miképpen követheti el a legnagyobb árulást és becstelenséget. Mindez csak azért történhetett meg, mert az, akinek a kezében a szellemi erő volt, az emberiséget soha még ennyire nem hagyta cserben. Ezért van az, hogy látszólag alig van olyan nép, amely az előttünk álló feladat előtt készületlenebbül állna, mint a magyar. Mert nekünk mindig „Mohács kell”!
Mert mi az értelmiség helyett a „predátor-politikusokat” és a „vállalkozók svihák csoportját”engedtük felemelkedni. Nekünk még az oligarchákból is a legalja jutott. Az „aranyalma” megakadt a torkunkon. Cigányútra tévedt. Sem kiköpni, sem lenyelni nem tudjuk. Kellene egy királyfi, vagy egy messiás… de az is elég lenne, ha a törpék végre tennék a dolgukat azzal az üvegkoporsóval… De a fiúk még a bányában dolgoznak. Nagyon mélyen, lent, a sötétségben…
Mondhatjuk, hogy a balsors az, ami bennünket oly régen tép, vagy nevezhetjük ezt akár turáni, vagy trianoni átoknak, együttműködni nem tudásnak, széthúzásnak vagy bárminek, de a nemzedékről nemzedékre átfertőződő, destruktív hatását máig a bőrünkön, az elménkben és a lelkünkben érezzük. Ráadásul napjaink félremagyarázott identitáspolitikája, a tudományos megközelítés értékének devalválódása, a fotel-„prolihisztorok” számának vészes emelkedése és a felelőtlen politikusok által (nemzetközileg) generált polgárháborús uszítás, valamint a Social Media algoritmusai és az AI ügynökök csak tovább rontanak ezen az amúgy sem rózsás helyzeten.
Ott tartunk, hogy a fideszes gyűlöli a tiszást, a gépkocsivezető gyűlöli a járókelőt, mint a kereskedő a vásárlót, akire rossz áruját igyekszik rásózni. A vásárló gyűlöli a kereskedőt, akit, ha lehet, becsap. Az adófizető gyűlöli a hivatalnokokat és feltételezi róluk, hogy rosszhiszeműen többet követelnek tőle, miközben a hivatalnok gyűlöli az adófizetőt, akitől rosszhiszeműen tényleg többet követel, anélkül, hogy neki abból haszna lenne. A kalauz gyűlöli az utast, akit egzecíroztat, akit lehord, akinek vezényel és akit rendre utasít, a legtöbb esetben indokolatlanul Az utas persze gyűlöli a kalauzt, akit lehetőség szerint szapul, és a csalás jó csíny és dicsőség. A munkás gyűlöli a mérnököt, és a mérnök a munkást. Gyűlölik egymást a szomszédok, akik egymásról megbecstelenítő eseteket suttognak és terjesztenek, és akik egymást meglopják. Gyűlölik egymást a munkatársak, akik egymást feljebbvalóik előtt befeketítik, és gyűlölik a feljebbvalót is, akit titokban rágalmaznak. Az emberek gyűlölik, aki a vasúti kocsiba, vagy az autóbuszba előbb lép fel, és gyűlölnek minden utast, aki bent ül, mintha az ő helyét foglalta volna el, egyetlen szó elég, hogy becsmérelje és mindennek lehordja (poloskás tiszásnak, mocskos fideszesnek, háborúpártinak, ukrán hazaárulónak, Soros-bérencnek, guruló dollárosnak, vagy rubelesnek…).
A legutóbbi századok alatt ellenséges hatalmak többször is megszállták ezt az országot, és több szélsőséges hatalomváltás is történt. Minden ilyen alkalommal a megszálló hatalmakhoz és az új kormányzathoz a följelentéseknek a százezrei érkeztek, legtöbbször névtelenül. A feljelentések csak igen csekély százalékban történtek anyagi, vagy világnézeti érdekből. Nagy többségében indokolatlan és értelmetlen bosszú volt a kiváltó ok, csak, hogy a másikat a föld színéről letörölje. Ez történik, ha a magyar a magyarnak farkasa. Ezért tartunk itt mi, Hunor és Magor utódai. Így lett belőlünk Káin és Ábel, vagy Romolusz és Rémusz.
Mi tettük ezt magunkkal és egymással.
(„A politikát nem megtagadni kell, hanem tiltakozni a politika és a morál elválasztása ellen.” )
Hunor és Magor testvéri szeretete teszi a magyar embert magyarrá.
A géniusz és a démon nem kettő. Ugyanarról az ősalakzatról van szó.
„A „géniusz”, az embert a fényösvényen vezeti. Mert abszurd és ostoba feltevés abból kiindulni, hogy bárki valaha is helytelent és rosszat és kártékonyat tudatos szánt szándékkal akar elkövetni. Minden ember alapállása „a gond, hogy önmagát az örökléten lemérve a lélek miképpen legyen igaz”. És az ember minden hazudozását az ösztönzi, hogy önmaga előtt és más számára ezt az igazságot igazolja és megmentse. Minél jobban bemocskolta magát, annál inkább.
De ha ugyanazt az archetípust belső szocialitásából kiemelik és meg nem érdemelt magasságra léptetik, vagy ha elnyomják, vagyis ha autonóm komplexussá teszik, ugyanaz a géniusz egyetlen pillanat alatt démonná változik és negatív előjelűvé lesz, és mérgezett és dühödt dúvaddá változik, amely őrjöngve dúlja fel mindazt, amit csak elérhet, és nem ismer mást, csak gyűlöletet és haragot, irigységet és árulást, kegyetlenséget és bosszút. Ha az archetípus a nappali tudat világosságában él, géniusz, aki az ember egészséges és igaz életét szolgálja, ha homályba kerül, démon, aki a bőszült mániák forrása, és az embertárs életét szétrombolja.”
A gyűlöletet nem a valóságérzék, hanem a valóságtól való félelem teremtette, és az egekig érő, népbutító, véget nem érő hazugságok. Komolytalan az olyan dicsőségben való hit, amely nincsen másutt, mint a politikai ripacsok ripők szónoklataiban. Az uralom legelső feltétele az önuralom. A magyar ebben a percben a propagandával ellentétben egy jelentéktelen nemzetiségi államocska, amely az egységet nem tudja önmagában megteremteni, és csak útjában van a világhatalomért marakodó, sokmilliós népeknek.
A jelenlegi helyzet csak egyetlen úton számolható fel:
magyar-magyar testvéri szeretettel és háttársi összefogással.
Summa summárum (összegezve, mindent egybevetve; végeredményben)
ez az út, ez a feladat.
Hajrá Magyarok!
Legyenek fényesek a nappalaitok és csendesek az éjszakáitok!
– a „fogadós”-