A ‘SÍRNI HAGYÁS’

A ‘SÍRNI HAGYÁS’ a nárcisztikus és a borderline személyiségzavar megalapozása…

Az anya éjszakára a kiságyba fekteti aludni a gyermeket, de az egyedüllét érzése és az anyai testtel való kapcsolat elvesztése megrémíti a gyermeket, sikoltozni és sírni kezd.

Egyetlen állatanya sincs, aki ne reagálna a babája sírására! Ám egyes emberanyák úgy vélik, hogy helytelen reagálni a baba sírására, mert azzal elkényeztetjük, ráadásul a sírás jót tesz a gyerek tüdejének.

Az első alkalommal a gyermek órákig sír, mielőtt elalszik. Az anya azt gondolhatja, hogy a gyerek megtanulta a leckét, pedig csak nincs elég ereje folytatni a sírást, és több ilyen tapasztalat után a gyermek megtanulja feladni az anyával való kapcsolatért folytatott küzdelmet. Inkább lemond a kapcsolat iránti szükségletéről, csak ne kelljen többé átélnie a beteljesületlenség és csalódottsága miatti fájdalmát.

Ezzel létrejött számára egy új valóság, amelyben az intimitás és a közelség iránti vágy nem fejeződik ki. A nárcisztikus és a borderline személyiségzavar alapjait ezzel le is fektette az anya a gyermekében.

Dr. Alexander Lowen – Narcissism, Denial of the True Self

📷 A pinterestről ehhez direkt egy olyan együttalvós fotót hoztam, ami még ma is nagy megütközést vált ki az anyák többségénél… mert őket is hagyták magányosan a sötétben sírni és mégsem haltak bele… De te ne hallgass rájuk és soha ne hagyd egyedül sírni a gyereked… mert az a gyerek, aki megtapasztalja, hogy az anyja mindig válaszol a szükségleteire, megvigasztalja, ha sír, az biztonságban érzi magát, és később bátrabban marad egyedül, könnyebben válik le, mert tudja, ha baj van, ha fél, mindig van segítség…


(ford.: Bábakalács Születésház)

holnap “iskola”

Megszülettünk és a szerető, féltő, gondoskodó édesanyánknak elhittük, hogy jót akar nekünk: vigyázz, forró, az áram megráz, hideg van, kell sál, sapka, ezt a gyógyszert be kell venned, hogy meggyógyulj, délután jövök érted…

Elhittük, hogy amit mond, az helyes, igaz, mert szeret minket. Rábíztuk az életünket édesanyánkra. Sokszor esett nehezünkre, mikor kiderült, hogy a doktorbácsi fájdalmat okoz, vagy ha keserű orvosságot vagy kúpot kaptunk, de bíztunk édesanyánk tudásában, mert hittük, hogy jót akar nekünk – mert tudtuk, hogy szeret.

A hit és bizalom volt az alapja annak, hogy beletörődtünk, óvodába kell menni és jó lesz nekünk anya nélkül is a többi gyerekkel, idegen óvónénivel, akiről rögtön éreztük, hogy ő viszont nem szeret minket. Itt történt meg az első nagy csalódás.

Elhittük, hogy muszáj, hogy jó lesz, és kiderült, hogy a gyerekek nem olyanok, mint mi, hogy az óvónéni nemcsak hogy nem szeret úgy, mint az édesanyánk, de nem is igazságos, és a sok hideg parancsszótól mi sem tudjuk őt megszeretni.

Édesanyánk mellett biztonságban éreztük magunkat, az óvodában kicsit elidegenedve, magányosan. Nem értettük, hogy ha jobb anyával, miért nem lehetünk Vele. De elhittük, hogy ez a helyes, mert ez a rendje. Csak hát ez nekünk nem volt jó!

Aztán elkezdtünk hinni az óvónéninek is. Sőt, kerestük a kegyeit, hogy ránk is mosolyogjon, ne csak a Lacikára. Teljesítettük minden utasítását, vegye észre, hogy mi is milyen szerethetőek vagyunk. De mégsem kaptuk meg azt, amit édesanyánktól, aki aztán este kicsit fáradtabb volt, mint régen, kevesebbet játszottunk, nem maradt elég ideje ránk. Kezdett fájni az élet, de sebaj, nemsokára mehetünk iskolába, mert már nagycsoportosok vagyunk, és megfeleltünk az iskolaérettségi teszten.

Mondták, hogy milyen jó lesz az iskolában, majd meglátjuk! De jó, akkor mi is olyan okosak leszünk, mint a felnőttek! Mindent tudni fogunk, és mi is dirigálhatunk másnak, nekünk meg nem kell állandóan engedelmeskednünk.
Nagyon büszkén léptünk az iskolába.

Az első döbbenet az volt, amikor megláttuk, hogy szinte minden iskolás nagyobb nálunk. Nincs itt semmiféle dicsőség, megint kiszolgáltatottak leszünk. Mi voltunk a ranglétra legalján. Se anya, se óvónéni és mindenki meg van szeppenve. Pedig azt hittük, mindjárt miénk a világ.

Aztán elkezdtünk hinni a tanítónéninek.
Muszáj volt engedelmeskedni, mert különben megszégyenített. Folyamatosan értékeltek minket. Ha nem voltunk elég okosak, elég ügyesek, akkor alacsony pontszámot kaptunk. Rájöttünk, hogy engedelmességgel, magolással, szorgalommal jobb értékelést kapunk.
Muszáj volt elhinnünk a tananyag tartalmát, hogy meg tudjuk tanulni.
Nem gondolkodtunk azon, hogy igaz-e Pitagorasz tétele, Newton törvénye, vagy valóban volt-e honfoglalás, gömbölyű-e a Föld, vannak-e vírusok…
A tudomány képviselője, a tanár erről beszélt az órán, a tankönyvben le van írva, tehát ez evidencia. Elhittük, megtanultuk.

Tudtuk, hogy hol a helyünk az értékelési skálán. Erről minden nap kaptunk visszajelzést, minden évben megerősítést bizonyítvány formájában. Ennyit értünk a hit integrálásának piacán, az iskolában. Az iskolázott ember értékes. Többet ér. Több pénzt fog keresni, tehát tanulj, fiam! És mi tanultunk. Kérdezés nélkül!

Ma a legiskolázottabb emberek a legirányíthatóbbak.

Mert megtanultak hinni a tudománynak, a tekintélynek. A társadalmi ranglétrán pedig nem lehet érvényesülni kételkedéssel, ellentmondással. Minden felettesnek igaza van! Ha nincs, akkor is!
Elhittünk mindent, eszünkbe nem jutott volna, hogy bármit megkérdőjelezzünk.
Most úgy omlik össze a külvilág, ahogy elménkben dőlnek meg az eddigi tabuk, hitrendszerek.

Ok-okozat.
Egy embernek az évek múlásával többször is megváltozhatnak a hitrendszerei, minél tapasztaltabb, annál több a bizonyosság.
A hit tárgyának igazsága a bizonyosság, tehát addig ne kövessünk másokat, amíg nincs saját tapasztalatunk egy bizonyos témáról!
És a legfontosabb:
ha nincs eszközünk, lehetőségünk ellenőrizni, tapasztalni,
akkor MINDIG hallgassunk a szívünkre!

Veronika Maár 🌿

Kényszeres hazudozó

Mi a kényszeres hazudozás?

A legtöbb ember hazudik időről időre, de erre úgy tekint, hogy “kis kegyes hazugság” vagy “kis fehér hazugság” mert úgy gondolja, hogy ezek a hazugságok ártalmatlanok.

Néhány ember szenved a kényszeres hazudozástól. Ők hazudnak bármiről, bármikor teszik ezt úgy, hogy nem tudják miért teszik ezt és így ellenőrizetlenül teszik ezeket a hazugságokat. Ezekkel a hazugságokkal nagyon nehéz együtt élni, hiszen gyakran jelentős károkat okoz a személyes kapcsolatokban, a barátságban a munkában.

A kényszeres hazudozás egy nagyon romboló probléma. Nincs egyetlen valós oka sem a kényszeres hazugságoknak, de itt van néhány a leggyakoribbak közül:

A hazug

  • attól tart, hogy az igazság bántó lesz a számára vagy más számára
  • más példáját követi aki lehet egy tekintélyes személy, pl.: szülő
  • ha attól tart, hogy az igazsággal nem éri el a célját
  • Ha a hazugság kellemesebb a számára, mint az igazság
  • egy korábbi hazugságot leplez egy mostani hazugsággal, nehogy kiderüljön az igazság

A szokássá vált hazugság elmúlásától való félelem. Ha elmúlik mi lesz helyette?

forrás: https://hipnozis-terapia.hu/