BOLDOGASSZONYUNK ÉS „ISTEN FIA”

„A mi hitvilágunk első Édesanyját – ISTEN -ANYÁNKAT – Szűz- Máriát csak nagyon későn fogadta el magáénak a Saultól indult ún. „keresztény,vallás”. Miként leírom, Jézus Király a Pártus Herceg” c. könyvemben, a 431-ben megtartott Ephezusi Zsinat adja meg Máriának az ISIS-i rangot, a „FÉNY-SZÜZE” méltóságát.” „Az eddig ismertetett „FENY-SZENTHAROMSÁG” keletkezése… tovább olvasom …

A TÁLTOS – Badiny Jós Ferenc

„Azokról a bölcsekről fogunk beszélni, akik népünket a Magyarok Istenéhez vezették. Beláthatatlan időkből, tehát nagyon-nagyon régről ered a mi táltosaink tudása. A nevük így: TAL- TU-US megtalálható a ma sumérnak nevezett MAH-GAR őseinknél, jelentése: „az égi tudást értelemmé tenni”. Ez a kötelessége a táltosnak. De az ékiratos szövegek azt is… tovább olvasom …

MI A MAGYAR

Mi magyarok, az öröktől létező ősi hagyomány talaján állva, egyek vagyunk. Létünket ugyanazon alapból kibontakoztatva éljük, hiszen mindannyiunkban megtalálható a magyar fénymag, a magyar származás és lelkiség nyoma. Nimród véreiként elhívásunk az, hogy ott óvjuk a Földet, ahol a legerősebb és a legtisztább a jóságos isteni erő. Mi így járulhatunk… tovább olvasom …

JÉZUS KÜLDETÉSE

A Biblia (könyvek) azt tanítják, hogy Jézus az „eredendő” bűntől szabadította fel az embereket. Ezért jött…Ez a tézis sok sebből vérzik. A kulcs a magyar nyelv, a nyelvünkben őrzött kódok. A Jóisten, a Magyarok Istene… CSAK JÓT ÁD. Ezért teremtette a maga képére az Embert. Ezért teremtette az Embert az… tovább olvasom …

A TÁLTOS – Badiny Jós Ferenc

Tudom, hogy szomorúság hull az olvasó lelkére most, amikor „Nyugatba-helyezésünk” valóságait megtudja. Bizonyítékokat is ismerünk arra vonatkozólag, hogy jó „táltosaink” a Nemzet vallását, a Magyar Hitet rovásírásos könyvből tanították, léteztek szertartási utasítások is, és minden, minden rovásírással róva. tovább olvasom …

„ÉKES, NAGY ÚT”

Mi nem hittérítők, hanem tanítók vagyunk. A Tanító mindazokat tanítja, akik kíváncsiak rá. Sosem erőszakos. A Tanító tudja, hogy a tudást nem erőszakolhatja rá senkire. Tehát nem félelmetes. tovább olvasom …

A NYÚL ÉS A BOKOR

A „kiugrasztja a nyulat a bokorból” szólás jelentése: arra kényszerít valakit, addig mesterkedik, ügyeskedik, míg a másik színt vall, elárulja a szándékát, vagy világosságra hoz, feltár valamit, ami esetleg addig nem volt nyilvánvaló, vagy tudott… Egy hozzászólást idéznék, erre reagálnék: „Túl sok a morfondírozás. Az írások tömkelege – de nincs… tovább olvasom …

Magyarnak Lenni – Puskás Gábor

MAGyarnak lenni Szent kiváltság,Szebb így elmondva az imádság.Ránk hagyott anyanyelv örökség,Istenünk maga az ÖRÖKLÉT. Száll a nyelv apáról fiúra,Hagyaték, ősrégi kultúra.Tovább adni ezt kötelesség,Lelki és szívbeli nemesség. MAGyarnak lenni Szent küldetés,Teremtőtől volt MAG ültetés.Nemcsak a fejlődést figyelni,A növést jó úton terelni. Kibújik a földből a csíra,Az Úr ujjával földbe íra.köröket,… tovább olvasom …

tisztázzuk … újra (magamról)

Ki az a „MI”?
A családom. A lélekcsaládom. A FÉNY Családom, A Nap Gyermekei, a TURUL Nemzetség… tovább olvasom …