„A mi hitvilágunk első Édesanyját – ISTEN -ANYÁNKAT – Szűz- Máriát csak nagyon későn fogadta el magáénak a Saultól indult ún. “keresztény,vallás”. Miként leírom, Jézus Király a Pártus Herceg” c. könyvemben, a 431-ben megtartott Ephezusi Zsinat adja meg Máriának az ISIS-i rangot, a “FÉNY-SZÜZE” méltóságát.”
„Az eddig ismertetett “FENY-SZENTHAROMSÁG” keletkezése valójában Nagy Konstantin munkája, aki a Kr. u. 325-ben összehívott Níceai Zsinaton meghozatja azt a határozatot, hogy Jézust Istennel egylényegűnek kell tekinteni”. Ez lett azután az ún. “keleti kereszténységnek” az alaptétele, és így jól folytatódott András apostol munkája, akit a “keletiek” ma is vallásuk alapítójának tisztelnek. Így azt is mondhatjuk, hogy ez a “keleti” és a “Fény Szentháromságát” valló kereszténység ismerte és tudatosította Jézus Urunknak az “ANI-KU” kinyilatkoztatását.
Az Ephezusi Zsinat határozatát én “reformációnak” nevezem a „szidó”(zsidó)– kereszténységben, hiszen ebben az időben már erős a sauli ideológiára felépített és “Istenanya nélküli” Szentháromság vallási szervezete. Igen sokat kell kutatni ahhoz a keleti kereszténységben, hogy megtudjuk, melyik “császár-egyházfő” vette át a római hit szentháromságát és zárta ki az “Istenanyát” .
De foglalkozzunk mi csak a saját értékeinkkel, ahol bizony fontos és szinte “első” az Adiabenei pártus királyi hercegnő testében földre szállt Isten-Anya, a mi hitvilágunk Édesanyja. Hogy miért pontosan a Pártus Birodalom királyi hercegnője kapta Istenünk üdv terve szerint azt a feladatot, hogy az “ISTEN FIÁNAK”, a “FÉNY FIÁNAK” földi Édesanyja legyen, azt is megtaláljuk az ősi hagyomány bizonyítékaiban.
Ehhez azonban segítségül hívom Dudás Rudolf munkatársamat, aki egyik könyvében ” – melynek kéziratát nekem már 1984. január 20-án megküldte – így ír (idézek a 158-159. oldalakról):
“Valójában a párthusok az ő saját »Isten-anyjuk«–tól kapták a nevüket: attól az Istennőtől, akit ők PÁRTI-nak: »fej-öves-s-nek, »pártás«–nak, tehát »szűz«–nek neveztek ősi vallásos felfogásuk szerint ugyanis az Isten-anya szűzen szült. (A »szeplőtelen fogantatás « dogmája azután átterjedt a kereszténységbe is.) Tehát a »PÁRTI « (pártás) szó a Boldogasszonynak egy másik neve. A velük törzsszövetségben élő masszagéták, vagyis »Boldogasszony géták« is ugyanezt a vallást követték.” – “A párta a magyar (fiatal) nők hagyományos fejdíszének a neve, úgy látszik, hogy a sumér BÁRDU: »fej-öv- (head-band) szóból ered.” (Bobula Ida: “Origin of the Hungarian Nation”, Danubian Research, Gainsville, 1966. 38. old.)
A BÁR-DU tájszólási változata: PÁR-TU. Az, hogy a PÁRTA már régen is a szüzesség jelvénye volt, az egy I. András-korabeli (1046) imából is kitűnik, ahol ez a kifejezés található: ” … PARTUASUE ZYZEK. .. = pártás szüzek.
Egy másik, ugyanebből a korból származó ómagyar imádság egyik mondata így szól: “NE NEMUAGGUC BARDUOS ESEUL WEC EREUS ZENT lELESEUC” .A hozzácsatolt értelmező szöveg ezt mondja: “Ne imádjuk földmíves őseleink erős szent jeleseit”. Minden egyes szónak van magyar megközelítője, kivéve a BARDUOS szónak. Formailag messze esik a “földmíves” szótól, de ha azt vesszük, még a “paraszt szótól is. A rejtély nyitja- szerintem – az imént említett BÁR-DU/PÁR-TU szóban rejlik, amennyiben, ha azt az US (“gyermek”) szóval kiegészítjük, a BÁRDU- US vagy PÁRTU-US nevet kapjuk.
Van ennek a fordításnak egy másik bökkenője, amivel nem tudok egyetérteni és ez az “EREUS ZENT lELESEUC” kifejezéssel kapcsolatos.
Úgy látszik ugyanis, hogy az EREUS szó itt az ékírásos szövegek ERES-KI-GÁL vagy NIN-GÁL fogalmával azonos. Ezek mindegyike a “Boldogasszony”, “Nagy-Boldogaszszony” fogalommal azonos. Az “EREUS ZENT lELESEUC” kifejezés értelme ennél fogva .Boldogasszony-i szent jeleseit” lenne. Az egész mondat értelme így szabatosabban kifejezve:
“Ne imádjuk pártus őseleink Boldogasszonyi szent jeleseit.”
Mennyi történelem és mennyi észszerű igazság rejlik ebben a mondatban. AP ÁRTU -US név jelentése: “PÁRTI GYERMEKE”.
US fruit maternel (“gyermek”, “szülött”) (L.271.)
“PÁRTI GYERMEKE” és “MA-GYERMEKE” (“magyar”), ugyanaz a fogalom. A “Boldogasszony Anyánk … ” című imádság is ezt állítja.
További bizonyságul a mondottakat megerősíti még Walter Hinz is, aki .Lost World ofElam” (Sidgwick, London, 1972.,43. old.) című könyvében azt írja, hogy Elám keleti részének, ANSHANnak (AN SA-AN = “felföld”) az Istenasszonyát PÁRTI -nak hívták. De PÁRTI -t SUSA Istenasszonyaként is tisztelték a királyság későbbi szakaszában.
Kr. e. 1850 körül került hatalomra Elámban az ÉPÁRTI uralkodóház, Hinz szerint a “House of EPARTI or Grand Regents.” É-PÁRTI valószínűleg annyit jelent, mint “PÁRTI-HÁZI” vagy “Boldogasszony-házi” [É “maison” (ház) L. 324.]. Hasonlatos ez a mi “Isten háza” kifejezésünkhöz. “Grand-Regent” talán “főkormányzó” -nak fordítható, ami arra enged következtetni, hogy több hercegség feje volt. Az ÉPÁRTI-dinasztia Kr. e. 1800-tóI 1500-ig uralkodott. Államalkotó képességére utal az a kb. 900 agyagtáblára írt törvénykönyv, amit SUSÁ-ban találtak.
A PÁRTUS vallásszemléletből és az ÉP ÁRTI -dinasztia létezéséből az a fontos következtetés vonható le, hogy a pártusok nem a “turkesztáni vad pusztákról lettek elszalasztva” (“out of the wild steppes ofTurkestan … ” G. Roux, “AncientIraq” 382. old.), ahogy azt nekünk eddig híresztelték, hanem az, hogy egy államalkotó készséggel rendelkező ősi ókori keleti nép utódai foglalják el újra történelmi szerepüket.
Később egy hatalmas törzsszövetségbe, a Pártus Birodalomba vonják össze testvérnépeiket. Ezek közül vezető szerep jutott a masszagétáknak és a szakáknak. Tisztán látja ezt Curtius is, Nagy Sándor bizalmasa, amikor ezeket mondja: “Parthiaci, Massagetae, Sacae eiusdem nationis sunt … ” (A pártusok, masszagéták és azok, akik egyazon nemzethez tartoznak.)
Mindnyájan a hatalmas Hun-Magyar Népcsalád tagjai, a “Napisten és a Boldogasszony gyermekei”.
Dudás indokolása szinte igazolja Istenünk üdvterve szerinti határozatát, hogy a “FIÚ-ISTEN” földi Édesanyja ebből a nemzetségből való legyen. És így LETT!
Ez az isteni határozat pedig megszabja ennek a Nemzetségnek a kötelességeit is, melyet a “Napisten és Boldogasszonyunk gyermekeinek” teljesíteni kell. Az a valóság, hogy ez a Nemzetség így nevezheti önmagát nem emberi törvény által keletkezett, hanem Istenünk által rendelt “elhívás” -ra teremtődött nemzetségnek, és így az ő hitrendszerük sokkal több, mint az emberek által kiagyalt és szervezett “vallás”. Tehát nem olyan hiedelem, amelyet népünkre I. István királyunk erőszakosan rákényszerített. Ez pedig – mint eddig is hangoztattam – a „szidó”-keresztény vallásunk, amit nem a “FÉNY” világosít, hanem az emberek által szerkesztett “írás” – a BIBLIA papi magyarázata szabja meg az élet alapjait. Mindig azt tanítom, hogy ebből az írásból csak Jézus Urunk tanítását, az Ő szavait kell elfogadni, mert ez valóban “Isten szava”. Sajnos a magát Pál-apostolnak nevező Saul-rabbi írásaiból sokkal többet idéznek a papok. De reng alattuk a föld, mert a Fény felé fordulók száma napról napra növekedik és a “Fény maga az Igazság is”.
A mi birodalmaink addig voltak hatalmasak, amíg hitvilágunkat a “Fény Szent Háromsága” töltötte be, és így ez a Fény felé fordulásunk irányította a nemzetpolitikát – Isten szolgálatában – a Haza javára. Egyetlen lehetőségünk a megmaradásra az, ha ismét beállunk a Fénybe. Ez a FÉNY valójában a közénk jött, a földre szállt Isten – Jézus Urunk – akivel együtt vagyunk a Napisten és Boldogasszonyunk gyermekei. A “gonoszok” tudják jól, hogy Népünk Jézus Urunk népe, hiszen az Ő vére csörgedez a magyarlelkű magyarokban. A “gonoszság” Népünket is keresztre akarja vinni úgy, mint Őt. Ránk is vonatkoznak azok a szándékok, melyek “ellene” irányultak, amint János apostol írja: ” … azon igyekeztek a júdeabeliek, hogy Őt megöljék”. (JÁN. 711.) A “feltámadt” Jézus Urunk erőt ad nekünk az összefogásra, ami nem más, mint egymás kezét szorosan fogva – beállni a Fénybe.”
A “Mi” ünnepeink:
Kétféle ünnepünk van. “Nemzeti” és “egyházi”.
Nemzeti ünnepeink inkább nagyon szomorúak. Október 6. – október 23. – és múltunkra való emlékezésben még a “Szent István-nap” is fájdalmas a “koppányiaknak”.
A szent király előtt népünk hit világa a NAP-hoz igazodott. Vagyis a “Napúton” emelkedett az Ég felé. A “Fény- Fiát” karácsonykor, a Nap-Atyát (az “Öreg-Istent”) június 21-én köszöntötte, és a fényből áradó gondviselés Édesanyját a tavaszi és őszi Nap-Éj-egyenlőség napján dicsérte, hiszen ez a hagyomány még Káldeából ered, mint a Bau-dug-asan (Boldogasszony)-imádat.
A mai – tehát szidókeresztény – naptárunkban a “Gyümölcsoltó Boldogasszony” (március 25.) ünnepében maradt meg ez a régi és az égi Gondviselést áldó hagyomány. Korunk minden ősiség feledésére való törekvése igyekszik ezt is kitörülni a magyar emlékezetből.
Pedig Jézus Urunk drága Édesanyjához kapcsolódik az ősi “Boldogasszony” – tisztelet.
Valójában őbenne inkarnálódott (öltött testet) a sumérnek nevezett Mah-Gar nép ősi Anya-Istene, az Ég és Föld teremtményeinek édesanyja, amiképpen az ékiratokon AMA-TU-ANKI néven találjuk meg. Neki volt segítője a Gondviselésben a “hét” leánya, akiknek emlékét a magyar néphit annyira erősen és határozottan megtartotta, hogy az egyház is kénytelen volt elismerni őket.
Így kapcsolódik a NAGYBOLDOGASSZONYBAN tudni és hinni vélt Mária-tisztelethez az ősi forma. Ugyanis a Magyarok Nagyboldogasszonyát ünnepeljük augusztus 15-én. Ide írom hét leányának ünnepét is, a felejtés gátlására:
| Február 2. | Gyertyaszentelő Boldogasszony |
| Március 25. | Gyümölcsoltó Boldogasszony |
| Július 2. | Sarlós Boldogasszony |
| Július 16. | Kármelhegyi Boldogasszony |
| Augusztus 5. | Havas Boldogasszony |
| Szeptember 8. | Kis Boldogasszony |
| Szeptember 24 | Fogolykiváltó Boldogasszony ünnepe. |
Ezeken a napokon ünnepeljük ma az ősi Isten-Anya-Nagyboldogasszony “hét” leányát. Külön tanulmányt igényelne a fenti nevek eredetének és a hozzájuk kapcsolódó hagyománynak a kikutatása.
Persze az evangéliumi írásokban hiába keresünk valami hivatkozást Máriára és az őt megillető és hajdani, Jézus-korabeli megbecsülésre, tiszteletre és talán imádatra is.
Sajnos az én békés felhívásomra igen nagy ellenkezéssel felelnek szidókereszténységünk papjai. Ezek az “ellenkezések” azonban ma már személyi támadásokká váltak. Egy közismert “tiszteletes” asszony – református papnő – olyan gyűlölettel beszélt e sorok írójáról az egyik magántelevízióban, hogy a műsorvezető így fejezte ki csodálkozását:
“Tiszteletes Asszonyom! Magának a szeretetről kellene prédikálni és a szemei villognak a gyűlölettől, ahogy erről az öreg emberről beszél.
Pedig ez az öreg teológus csak azt kéri a protestánsoktól, hogy tiszteljék a Magyarok Boldogasszonyát, hiszen Ő káldeus őseinknél már 2000 évvel, a mostani kereszténységünk előtt létezett. “A válasz felháborító volt, mert azt mondta a “tiszteletes nő”, nekik nem kell semmiféle “Szűzanya” vagy hasonló Boldogasszony. Ők maradnak így, ahogy vannak. Erre én csak azt tudom felelni: maradnak zsidókeresztények és nem magyarok.
Hiszem és tudom, hogy ezeknek már lejárt az idejük, és csak arra van erejük, hogy egy szalmaszálba kapaszkodjanak. A jézusi SZERETET már meghalt bennük.
A római egyház papjait nem nevezhetem “általánosan” ilyen gyűlölködőknek, mert nagyon sok bajtársam van közöttük, akik küzdenek a Jézus-i Igazság diadaláért. Sorsuk nehéz, mert főpapjaik között vannak született zsidók is, akik talán átestek az “Ábrahámi szövetség” műtétjén ugyan, de “áttértek”. Tekintve, hogy a kardinálisi kar “hetven” százaléka is a “kiválasztott-népből” való.
„Ezek után most azon is tűnődhetünk, hogy a Vatikán merre felé hajlik a Biblia átírásában? Ha valóban optimisták vagyunk és arra gondolunk, hogy Jézus Urunknak drága Édesanyjához fűződő kapcsolatát akarják a történelmi valóság és a földre szállt SZERETET törvénye szerint – tanítani, akkor az egyházban még jobban megerősödik az eddig is mindenütt gyakorolt “Máriatisztelet”.
Igen jó volna, ha a Vatikán végérvényesen tisztázni tudná Mária kilétét, és Jézus Urunk “nemzsidó” voltát is kinyilatkoztatná.
Tudom, hogy ez az “optimizmus” igen nagy jóindulatot feltételez a Vatikán “okosaitól” , de abból indulunk ki, hogy – ha a változtatás nem rázza fel az egyházban eddig csalódott hívőket – akkor hiába minden változtatás.
De ez a felrázás” negatív irányban is megtörténhet akkor, ha az átírás megerősíti a júdaiságot. Vagyis – ha Jézus Urunkat még jobban “összemossák” az ószövetség Mózesével, és az evangéliumi szövegekben szereplő Jézus-i szavakat megváltoztatják,vagy a júdaiság felé hajlítottan értelmezik. Tehát még sejteni sem lehet azt, hogy az esetleges “átírással” mit akar elérni a Vatikán. A hívők lelkivilágát csak Jézus Urunk szavai tarthatják meg a Fényben, a Világosságban, ahogy mondta: ,,A világ világossága vagyok.” (JÁN. 8/12.) Jó lenne, ha az “egyház” betartaná Jézus Urunk “tanácsait” az “átírásnál”. Erre a “tanácsra” gondolunk:
“Mert minden, aki hamisan cselekszik, gyűlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy az ő cselekedetei fel ne fedessenek. – Aki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy az ő cselekedetei nyilvánvalókká legyenek, hogy Isten szerint való cselekedetek.” (JÁN. 3120-21.)
Sajnos a földre szállt Jézus-Isten szeretet-törvényét elhajította, eldobta az emberiségnek az a része, mely önmagát “kereszténynek” nevezi. A “Fénybeállás” helyett az egyházak sötétségébe rejtőzött.
Azokba az “egyházakba”, melyek az emberek tákolmányai, melyekben
- az Isten Igazságát behelyettesíti az egyházi dogma.
- a Világosságot – a sötétség.
- a Jézusi Fényt – Jehova sötétsége.
Hiába mondta Jézus Urunk így:“Irgalmasságot akarok, nem áldozatot. “
Saul-rabbi ügyes huncutságával mégis feláldozzuk Őt Isten-bárányaként az “egyházakban”, melyeknek nem Jézus Urunk az alapítója.
De még tovább megyek a szemrehányással a zsidókereszténységünkben felderített valóság ismertetésében, amelyben elveszett a Fényben-állás szakralitása.
Ugyanis a “Fény Temploma” – a felettünk lévő és a nagyvilágot beborító égbolt – zsidókereszténységünk vallás és Isten-szemléletében – nem szerepel. Csak a meteorológiai intézetek időjárás jelentései foglalkoznak vele.
Pedig ennek a “mennyboltnak” a csillagai isteni üzeneteket sugároznak, és a vallásos hiedelem – már ősidőktől kezdve – megtelítette az “égben-lakókkal”, és a földi ember úgy hitte, hogy ez a mennybolt az Isten temploma. Az “ember” által kiagyalt “vallásokban” megépültek a Földön az “Isten házai”, és minden vallásnak mindenütt ezek az imádkozás helyei. Itt történnek meg a kissé üzletiessé vált” ún. “szentség-szolgáltatások”. A “Fényben-állás” helyett itt egy vallási ceremóniával való szembenállás van – mindenkor az illető vallás “felkentjének” vezetésével- az ősi szakralitásunk teljes mellőzésével és megváltoztatásával.
Tudom, kemény szavak ezek, de indokolásom is hasonló.
Újra meg kell ismernünk ősi szakralitásunkat és akkor mindent megértünk.
Kérdezem:
mi volt és milyen volt a mi ősi szakralitásunk … ?
Hogyan lehetséges az, hogy eddig nem vettük észre saját hibánkat ősi szakralitásunk elhagyásában, hiszen minden nap úgy imádkozunk: “miképpen a mennyben – úgy a Földön is.” Most a Földről kell a mennybe nézni logikus következtetéssel. A “Földön” létezik az “Atya-Anya-Fiú (gyermek)” hármassága.
Ha itt a földön VAN, akkor előbb ott fenn, a “mennyben” kell lennie, mert másképp érvénytelenné válik az “Isteni törvény”.
Tehát a mennyben ott VAN az “Atya-Anya-Fiú” Szentháromsága, mint EGY IGAZ ISTEN, és ennek tudatosított megvallása a mi ősi szakralitásunk, melynek földi törvénye: a házasság szentsége.
Zsidókereszténységünk vallási törvénye kihagyta az égi szentháromságból az “Isten-Anyát” és így – anya nélkül – valóban “anyátlanok” lettünk. A “szentlélek” ereje az ISTEN-ANYÁ- NÁL a legerősebb.
Ezt érezzük a saját életünkben, és a katolikusoknál betöltődik ez az állandó hiányérzet a ,,Mária-tisztelet” liturgiájával, és a hozzá való imádkozás megnyugtatja a lelkeket. Sajnos ez nincs meg a protestánsoknál, és ezzel az ősi szakralitásunk emlékét is elhajították.
A protestánsoknak ez az “Isten-Anyát” teljesen kizáró vallási felfogása napjainkban iszonyú következményeket hozott. A káosz felé ballagó emberiség erkölcsi felfogása is ilyen “anyátlan”. Sajnos vannak példák arra, hogy a protestáns egyházak vallásilag is megerősítették – egyházi ceremóniával- az azonos-neműek “párba lépését”.
Ez pedig nemcsak erkölcstelen, hanem istentelen is, hiszen a természet isteni törvénye ellen való, mert az azonos neműek szerelméből utód nem születik.
Láthatjuk tehát, hogy “materialistának” nevezett világunkban milyen nagy szükség lenne az “Anya-Isten” segítségére, amit bizony megkaphatnánk a Hozzá való imádkozás jutalmaként az Ő gondviselő kegyelméből. Vissza kellene térni tehát az ősi szakralitásunkhoz.
Talán ahhoz a vallási formához, ami létezett az ún. “keleti kereszténységben”. A mait megelőző, nem Saul rabbi ideológiájával sántikáló jelenlegiben. Ugyanis vannak bizonyítékaink arra, hogy az “Isten-házát” a Földön építő eleink boldogan ábrázolták templomaikban az égi “Atya-Anya-Fiú” Szentháromságának EGY-ISTENÉT képeken, falra festett freskókon.
Utószó a sok “miért”-hez:
Argentínában éltem 54 éven át, és 26 évig voltam egyetemi tanár a Buenos Aires-i Jezsuita Egyetemen. Sokat tanultam a jezsuitáktól.
Főleg teológiát, mert ők nagyon jól tudták, hogy Jézus Urunk nem volt zsidó, és ennek ellenére mégis ők védelmezték legjobban az Ő “zsidó-voltát”. Ez érthető is, hiszen a rend éppen ennek érdekében lett megalapítva a valóságosan zsidó Loyola által. Ezt itt csak azért említem, hogy megindokoljam azt az évtizedes adatgyűjtést, ami végül is az “igazsághoz” és annak leírásához vezetett.
Argentínában ez a téma nem volt “tiltott”, mint itt – Magyarországon – a zsidó-kommunista terror alatt. Tehát a sajtó is foglalkozott vele. Közlök belőle egy jó példát.
Argentínának a legerősebb napilapja a “CLARIN” nevezet képes újság, mely vasárnaponként mellékletet is csatol a napilaphoz “REVISTA” címmel. 1993. május 23-án egy ilyen “Revistá”-ban a következő tudósítás jelent meg:
“Professor THOMAS THOMPSON, a bibliai régészet kiválósága, a Szentföldön 15 éven át végzett alapos kutatásainak eredményeképpen arra a megállapításra jutott, hogy az Ó-Testamentumban közölt események, mint pl. a zsidók tartózkodása Egyiptomban, az “exodus”, Palesztina elfoglalása, az “ígéret földje” mind-mind elképzelések, kitalálások, melyek a valóságban sohasem történtek meg. “
Az “Independent on Sunday” c. napilap ban közölt cikkében pedig azt állítja, hogy
“Ábrahám, Mózes, valamint Dávid és Salamon királyok sohasem léteztek, és az O-Testamentum első tíz könyve csak kitalált meséket tartalmaz abból az időből, amikor Jeruzsálem a Perzsa Birodalomhoz tartozott.”
(Itt meg kell említenünk, hogy Jeruzsálem sohasem tartozott a Perzsa Birodalomhoz, hanem a Pártus Birodalom fennhatósága alatt volt Mária édesapja – Adiabene pártus királyi herceg – kormányzósága alatt.)
“The early history of the Israelite people” c. új könyvében ugyanez a professzor Thompson (a Millwaukee (USA) egyetem régész tanára) fenntartja véleményét arra vonatkozóan, hogy:
“nincsenek sem történelmi, sem régészeti bizonyítékok a Biblia legrégibb részében lévő történések és azokban szereplő személyek bizonyítására. Legalább 500 évvel későbben írtak le mindent, mint a vonatkozó történetek mondják.”
Javasolom:
fogadjuk el a szakember megállapításait!
Teljes hitében jutott el egy vitatható végeredményhez Thomas Thompson, angol professzor a Szentföldön való 15 éves tartózkodása és tanulmányai után. Kutatási eredménye alapján azt közli, hogy a szentkönyvben leírt események nem történtek meg, hanem emberi kitalálások.
A “kitalált” történések egyike lehet az un. “Ádám-Éva” story is, amikor az “Isten” kiűzte őket a “paradicsomból”, ami a Biblia szerint a Földön volt.
Az iszlám viszont így mondja:
“Amikor a Sátán kiűzte az első emberpárt a paradicsomkertből, így szólt hozzájuk: jöjjetek le a Földre.” (II. SURA 36v.)
Eszerint a “paradicsomkert” az Égben volt, éppen úgy, mint a magyar néphitben.”
Badiny Jós Ferenc