/Mocsár-mélyi harcunkkal való vesződésünk –részlet…)
A mondás szerint minden út Rómába vezet.
Szerintem nem minden út. Az enyém biztosan nem.
Semmi sincs ott, ami számomra fontos lenne.
Az én utam hazafelé vezet.
„Fogadósként” ennek a hazafelé vezető útnak a megtalálása, őrzése számomra a feladat.
Sokan szeretnének hazatalálni.
Sokan keresik az utat.
„Kell még egy szó, mielőtt mennél,
Kell még egy ölelés, ami végig elkísér,
Az úton majd néha, gondolj reám,
Ez a föld a tiéd, ha elmész, visszavár.
Hol a fák az égig érnek, ott megérint a fény,
Tudod jól, hova mész, de végül hazatérsz.
Ha nincs hely, ahol élj,
Indulj hazafelé!Ez az egy út, mi járható!”
Ez az egy járható út pedig a hazatérés az Égi Szüleink házához.
Ha haza akarunk térni, akkor nem csak a negyed útig megyünk, nem is a félútig, és nem is a háromnegyed útig. Teljesen hazáig kell mennünk, a szüleink házáig. Édesanyánk, édesapánk házáig.
Nekünk, magyaroknak Égi Szüleink vannak. Égi származásunk a régi származásunk: Nap-Atyánk és Napbaöltözött Nagyboldogasszony Anyánk gyermekei vagyunk. Naparcúak a Csillagösvényen. Haza kellene valahogyan találnunk, ezt egyre többen érezzük.
Ó, ha égi létrám volna,
Azon mennék a magasba.
De mert föl így nem juthatok,
Itt a Földön maradok.
Ó, ha angyalszárnyam lenne,
Azzal szállnék fel a Mennybe.
Napsugárban megfürödnék,
Vissza többé sose jönnék.
Hogyha Hozzád imádkozok,
Vagy, ha Rólad gondolkodok,
A Mennyország jön a Földre,
Mert, Te bennem élsz örökre.”
Kifelé nincs számunkra már helyes út. Befelé viszont gyakran feneketlen mély kútnak látszik a kiút. Mégis, Égi szüleinkhez felfelé, vagyis lefelé önmagunkba, a lelkiismeret aranytükréig vezet a hazaút, a “nagy tükörig”, amelyben önmagunk teljességét megnézzük és lemérjük. Ez a „tízezer bőrű tűzgyermek, vagyis a Lélek átvalósulásának története”. Az „utazás lényünk középpontja felé, vándorlás, önkeresés a létezés zűrzavarában”.
Hazatalálásunkban Ármány minden eszközzel meg akar akadályozni bennünket. Utunkat állhatja, vagy eltéríthet a helyes útról a sűrű, sötét erdő, a lidércfényes mocsár, az üveghegyek (süveg-hegyek), vagy az Óperenciás tenger.
De éppúgy akadályozhatnak eszmék, csoportok, szövetségek, pártok, egyházak, vagy a félelmek.
Ha valóban hazáig szeretnénk menni, akkor nem állhatunk meg a bazársoron, vagy a mutatványosnál, vagy a mézeskalács árusnál, sem a céllövöldénél.
Nem mehetünk csak félig az úton, vagy csak egy darabig, mert így soha nem jutunk haza.
Nem ragadhatunk le bambán bámulva a pártoknál, a politikusoknál, sem István királynál, de még csak a Bibliánál sem. Aki így tesz, az örökre a történelmi hazugságok rengetegében ragad.
A hazatalálás így valóban csak egy „füstbe ment terv” marad.
Én csak egy „fogadós” vagyok. Annak sem a legjobb…
Sokan „Baliánt keresik, Jeruzsálem hős védőjét”. Rossz helyen keresitek, mert én csak egy „fogadós” vagyok. Nem háborúba megyek, hanem hazafelé tartok.
Nem kötök szövetséget bárkivel, főleg nem olyanokkal, akik nem értik a célt.
Nem törekszem egységbe kovácsolni a feketét a fehérrel, csak azért, mert ez jól hangzana sokaknak.
A kevesek útját járom, nem a tömegeket szeretném szórakoztatni és elkápráztatni.
Nem fogom a tévutakra azt mondani, hogy helyes, csak azért, hogy „barátokra” találjak.
Testvér a testvért úgyis megtalálja őseink Égi-Földi útján… a többi nem számít.
Ezért az Érmellék továbbra sem koronáz!
A „fogadós” nem koronáz!
Eljön, és mindenki felismeri majd, aki érdem és jellem alapján visel koronát…
„Igazi király akkor is viseli a koronát, ha nincs a fején, a valódi korona a lélekben van, a másik csak külsőség.”
„Nem érheti sem szégyen, sem enyészet
Az ezeréves féltett koronát,
Ha tiszta erkölcs védi s honfiérzet
S magyar magyart testvérként karol át.”
Addig viszont próbáljunk meg minél többen úton lenni, hazafelé!
-a „fogadós”-