/ ”Garázda” Lófő „pörös bogumil” gondolatai /
„Amíg a vad meg nem tanul írni, addig minden történet a vadászt fogja dicsőíteni.”
„Ilyenek voltunk, vadak és jók, bűnösök közt is ártatlanok”,
de elfelejtettünk írni és mára már minden történet a vadászt dicsőíti.
Így lettünk vadak és jók helyett szelídek és rosszak, a bűnösök között cinkosok.
Szabad magyarok helyett, akik a lelkiismeret aranytükre szerint éltek és haltak, parancskövető, haszonleső rabszolgák, akik a vadászt dicsőítik.
Talán a pákászok voltak az utolsó szabad magyarok. A pákász az utolsó alakja volt az igazi ősi magyarságnak. A „Tisza-szabályozás” előtt az Alföld népének legnagyobb része pákász volt, aki nem földet művelt, hanem halászott, vadászott. Szabad volt, mint a madár.
„A pákász egész életét, télen-nyáron a rétségben töltötte; sokról még az sem bizonyos, hogy keresztelték, éltepárjával megeskették, s harangszóval, papi áldással eltemették volna. Adót nem fizetett; neve nem volt beírva község, megye, uraság lajstromába; nem volt jobbágya senkinek; pap nem szedte tőle a párbért, szóval a rétség szabad embere – még a nemes embernél is szabadabb volt.”
Azért csapoltatták le a Tisza mocsarait, azért tették tönkre az ősi tájat, hogy még ott se legyen olyan szabad magyar, aki nem a „fényre sötétedő” rendszernek adózik. Inkább tönkretették a természetet, csak hogy szolgát csináljanak az utolsó szabad magyarokból is.
Ma sincs ez másképp.
Aszály és viszály kéz a kézben jár.
Népünk elnyomói tervezetten és tudatosan elpusztítják a környezetet, hogy digitális rabszolgává tegyenek mindenkit, végérvényesen. Akkumulátor gyárak, mérgező üzemek, atomhulladék, vörösiszap, azbeszt mindenhol, 5G-6G sugárzó tornyok, kamerás megfigyelőrendszer, kreditrendszer, regisztráció, applikációk letöltése, digitális állampolgárság, mesterséges aszály, „chemtrail” az égen, kötelező vakcinázás, mérgek az ételben, italban, földben, vízben, levegőben, napelempark a szántóföldek és erdők helyén, elavult és káros szélturbinák…
Minden téren az őrület.
A televízióban is elérkeztünk az „észbontók” és „lángelmék” után a végstádiumhoz: indul a „nemzet hülyéje” vetélkedő.
Érdeklődő van bőven…
Az egykori „legvidámabb barakkból” a „leghülyébb barakká” sikerült visszafejlődnünk. Nagy nemzeti teljesítmény, miközben a tapsviharban állva éljenzett politikusaink szétrabolták az országot és az „istenadta nép” meg a „szemforgató, pénzsóvár, hamis ügynök-papok” nem az uzsorások által kifosztottakért és a szegényekért imádkoznak, hanem a lebukott oligarcha tolvajokért. Oly mindegy már, hogy a „nemzet hülyéje”, vagy a „hülyék nemzete” műsort nézzük. Semmi különbség. Van még lejjebb…
Az őrület világában lassan mindenki a vadászt dicsőíti.
A vadászt, aki valójában a fenevad maga.
Egyre többen magukra veszik a fenevad bélyegét. Önként dalolva, érdekből vagy félelemből, de megteszik. Pedig, amíg vadak, szabadok, jók és a bűnösök közt is ártatlanok voltunk, addig tudtuk, hogy két dolgot mindenképpen kerülnünk kell: azt, amit ingyen adnak, és azt, ami kötelező. Most éppen ezért a kettőért állnak sorban a legtöbben. Ez lett a magyarok egykor bölcs és szabad népéből: hazájában alamizsnáért kuncsárgó, buta szolga.
„Téves, káros avagy bűnös erkölcsi felfogás csak ott keletkezhet, ahol az erkölcsi alapokat már nem a lelkiismeret, hanem csakis bizonyos írott törvények, megcsontosodott vagy elavult hagyományok, tanok képezik, amelyek még hozzá gyakran önző érdekek által hozathattak létre. Ahol tehát az élő, tiszta lelkiismeret kultusza lehanyatlott avagy meg is szűnt, illetve ahol az abszolút lelkiismeretet az érdekek elhallgattatták, elnyomták.”
„Nem félek én senkitől,
Csak a fényes tükörtől.
Mert ha bele tekintek,
Fekete ördögöt látok.”
„Aki lelkiismerete szavára hallgat, azt soha el nem némítja, az soha az igaz útról le nem tér. Az ember tévedhet, lehet önző, pártos, részrehajló; az írott malaszt, a szabályok lehetnek tévesek és a változó viszonyok, körülmények folytán elavulhatnak. Ami néhány századdal avagy ezredévvel ezelőtt helyes és szükséges volt, az ma lehet helytelen és káros. Egyetlen tanítás, egyetlen törvény van, amely örökké igaz marad, amely az adott körülményekhez alkalmazkodik : az élő lelkiismeret, amely sohasem avul el, mint az írás és sohasem téved, sohasem pártos, mint az ember. A lelkiismeret, isteni szózat, és aki erre hallgat, bűnös sohasem lesz. Ez volt magyar őseink erkölcsi és vallási fölfogásának legfőbb alapja. Amely oly nemes és fennkölt fölfogás, hogy megismerése őseink iránt nem csupán a legmélyebb tiszteletet kell ébresszen, de amit ma is követendő példának kell tekintenünk.”
A fenevad által űzött vadakból a fenevad vadászaivá kellene válnunk. Amíg nem válunk méltóvá Nimród ősapánkhoz, aki Nagy Vadász volt és a torony hetedik szintjén megküzdött a Sátánnal, addig csak fordítva ülünk a lovon. Az a magyar pedig, aki fordítva ül a lovon, az tényleg méltó a „nemzet hülyéje” kitüntetésre. Újra meg kell tanulnunk írni, illetve róni, hogy ne minden történet a fenevadat dicsőítse, mert „jaj annak a népnek, amelynek történelmét az ellenségei írják”.
Végül egy, a többség számára is talán érthető idézet a „nemzet piadesztálra emelt hülyéjétől”: „Legyetek bátorak!” Elvégre a hülyétől is lehet tanulni… De inkább mégsem!
A lelkiismeret aranytükrét újra ragyogóvá kellene tisztítani, amihez elengedhetetlen az őseink bölcsessége és bátorsága. Így, talán egyszer sikerül megint, hogy újra szabadok, „vadak, jók és a bűnösök közt is ártatlanok” legyünk.
Csak a sivatagban kevés a pákász…
-a „fogadós”-