Árpád és Jézus

Horváth István keszthelyi plébános 1827-ben Villax zirci apáthoz írt levelében azt a kijelentést tette, hogy „Arra a soha nem képzelt meggyőződésre jutottam, hogy a Mindenható az első emberben magyart alkotott, …”

Horváth István akkor már híres történész volt és minden kijelentésére felfigyeltek és – bár ezt csak bizalmas magánlevélben írta – az apát úr megbeszélte barátaival. Aztán már semmi sem állíthatta meg a gúnyolodó és rosszindulatú pletykát, hogy: „Horváth mindenütt magyart lát és szerinte az Isten még Ádámmal is magyarul beszélt.

Mivel Horváth pap volt, a Bibliát behatóan tanulmányozta, mégpedig nemcsak szó szerint, hanem értelem szerint is. Nem volt neki nehéz megállapítani, hogy a bibliai „Teremtéstörténet” első könyvének első tizenegy fejezetében (Mózes Könyve l -II. rész) csak egy népről van szó, mégpedig Ádám nevében, a madai Mada nemzetről. Ádám nevét a Genezis írói az általuk legrégibbnek ismert MADA nép nevének visszafelé olvasásával képezték.

„A magyar nyelv a messzi múltba megy vissza. Sajátos módon fejlődött és szerkezete olyan időkben nyúlik vissza, amikor a legtöbb, Európában beszélt nyelv még nem is létezett… Ez az a nyelv, amely állhatatosan és szilárdan, önmagában fejlődött… és a legrégibb, legdicsőbb műemléke a nemzeti önállóságnak és lelki függetlenségnek… eredetisége még ennél is csodálatosabb tünemény, és aki megfejti, az az Isteni titkokat fogja vizsgálni. Annak is az első tételét: ’Kezdetben vala az Ige. És az Ige vala az, Istennél. És Isten vala az Ige.’”

Sir John Bowring, világhírű nyelvész

Sir John Bowringnak – Körösi Csoma Sándor barátjának – ezek az, 1832-ben kiadott, Poetry of the Magyars című antológiájában írt sorai bizony azt jelentik, hogy a magyar nyelvet ő az Ige nyelvének, Isten nyelvének tekinti.
Ő a nyelvészettudomány alapján jutott ugyanarra a meggyőződésre, amire Horváth István a Biblia alapján jött rá.

A Biblia egy mitologizált történelemkönyv, amelyben a földrajzi, népi és a személyneveket egymással összekeverve, felismerhetetlenné torzítva, a „szentírók” szerkesztettek egy zsidó mitológiát Alexandriában a Kr. e. második században, az általuk addig ismert népek történeteiből. Így alkották a suméri szittya népek nagy tanítójából, Oannesből Jónást, a Mada népnévből Ádámot, a görög Eon-ból Noét, a valóban magas termetű Bóriakból óriásokat, Hierosolymából Jeruzsálemet, avarból Javant, a mágusok vallását követő szkítákból Magógot, és így tovább.

Jekuda rabbi a Talmud Sanhedrin 38. b. lapján Horváth Istvánnak és Sir Bowringnak ad igazat, mondván, hogy: „Az első ember arameus nyelven beszélt.” Az arameus nyelv pedig a suméri szittya nyelvnek egyik nyelvjárása, tájnyelve volt, amelyet Jézus is beszélt.

Az ótestamentumi Genezis (Mózes 1. Könyve 11. rész, 1. verse) szerint Nimród idejében még „Mind az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde vala.” Tehát – ha a Bibliát szó szerint vesszük – Ádámmal az Isten csakis ezen az egy nyelven, vagyis a bibliai területen a „bábeli nyelvzavarig” egyedül létezett madai nyelven beszélhetett.

A mada nép etnikuma, nyelve pedig azonos volt a Hórita- Arámi- Suméri szittya nyelvvel, amelynek országonként lehetett más és más nyelvjárása, de az anyanyelv, a gyökér azonos. Ma már a legvaskalaposabb „szentírásolvasó” is tudja, hogy a bibliai Genézis nem teremtéstörténet, hanem az emberiség történelmének csak egy kis része, amely a szkíta- madai népnévből mitologizált Ádámmal kezdődik és Noén és fiain, valamint unokáján, Nimródon keresztül a „bábeli nyelvzavarig” – egy magyar őstörténelem.

Ugyanis a „Vízözön” is, akár a bibliai Noéra, akár a Krámer professzor szerinti Ziusudra soméri királyra, akár a Berossos káldeai történész által említett Ardatas király fiára, Xsisustrosra nézünk, mindegyik a mi kushita és sumér szkíta népünkkel kapcsolatos. Történelmi tény, de ellenkezik a krisztiánizmus alapjának, az Ótestamentumnak nevezett zsidó mitológia tendenciájával, az Úr „Ábrahámnak tett ígéretével”, miszerint a zsidóknak adja egész Elő-Ázsiát a Nílustól az Eufráteszig, és Kánaánt a Hitteusokkal és a Jebuzeusokkal együtt. (Móz. I. könyve, 15. rész, 18-21. vers.)
A szentírót az nem zavarta, hogy Isten már párezer évvel előbb szövetséget kötött Noéval, mielőtt a bárkába küldte őt, de nem ígért neki semmit, hiszen minden az övé volt – csak életben maradást.

Ha egyszer az egész Bibliát a történelmi valóságnak megfelelően átírnák, az egy magyar őstörténelemkönyv lenne, amely a magyar nemzeti HIT alapja, Ótestamentuma lenne, és alapjaiból forgatná ki az egész „Judeo-Christiánizmust”. Ezért nem akarják az illetékesek és illetéktelenek megreformálni a Bibliát.

Még más nyomós okuk is van a misztifikációra, történelmi, nemzeti tudatunk elnyomására, nemzeti származástudatunknak kizárólagosan a „finnugorizmusnak” nevezett hipotézisbe való bezárására. Ez pedig az, hogy ne menjen át a köztudatba az a történelmi tény, hogy „utolsó honfoglalásunk” törzsszövetségének egy része, közöttük éppen az „Árpádi törzs” a Kaukázustól délre eső területeiről származott, mely terület Arméniát és Szíriát is magába foglalta, közepén Adiabene tartománnyal és a Van-tó központú tartománnyal. IV. Béla királyunk felesége: Laskarish Mária ide küldte Ottó frátert három társával, hogy keresse fel az ő itt élő rokonait. Ottó fráter a maradvány-magyarokat 1233-ban még itt találta és vélük magyarul beszélt. (Dr. Fehér M. Jenő: Exodus Fratrum 97-101. oldal)

Ft. Lukácsy Kristóf 1870-ben kiadott „A magyarok őselei, hajdankori nevei és lakhelyei” című könyvében, örmény kútfők alapján, szintén a magyarok ittlétéről ír.

Dr. Fehér Mátyás: Magyar történelmi szemle: II. évfolyam 2. számában írja, hogy Örményországban és Kurdisztánban még a tizenhetedik században is voltak jelentős létszámmal magyarok. Egyik királyuknak, Patatuának sírját itt, a Kaukázustól délre, az Urmia tótól nem messze tárták fel a régészek, a Kr. e. hetedik századból. (Dr. Déry Zoltán: A magyarok elnevezés és azonosítása.)
Dr. Georges Rouw, francia történész: „Ancient Íraq” című könyvében a 382. oldalon azt írja, hogy az Arsacida uralkodók tehetséges arisztokratákkal kormányozták ezt a területet, megengedve vazallus királyságok kialakulását, mint például Osrhoene, Adiabene és Characene, és hogy az „Arszákok és vazallusaik gazdagok voltak, mert ellenőrzésük alatt tartották Ázsia és a görög-római világ közötti kereskedelmi utakat. Az AR-SAC név azonos a Saca-Szkíta népnévvel. Ez a terület (is!) a Kaukázustól délre tele van magyar helységnevekkel.

A Bécsi Képes Krónika, a Thuróczy Krónika és más eredetmondáink szerint is Árpád ősei (csak a jelesebbeket felsorolva) a következők voltak: Álmos, Előd, Ögyeg, Ed, Csaba, Atilla, Bendegúz, Torda, Szemeny, Ethei, Opos, Kadocsa, Berend, Zultán, majd Bulcsu, és akikről még Noéig meg kell emlékeznünk: Badli (Budli)… Kattar… Hunor… Nimród, Kush, Jáfet és Noé, és tovább a Biblia szerint Lámekh, Mathusalem, és így tovább, még hat nemzetségen át, egészen Ádámig. A Biblia és krónikáink az itt fel nem soroltakkal együtt ötvenkét személyt mutatnak ki, melyeknek jelentős része nemzetségnév is, illetve dinasztia alapítói név. Tehát az Árpádi családfa gyökerei több ezer évre nyúlnak vissza.

Árpád, népével a Kárpát-medencébe érkezve kijelentette, hogy az ő ősének, Atilla királynak hagyatékaként, örökség jogán vette birtokba a Pannon-Avar-Hun-Magyarok ősi földjét.

Kálti Márk Képes Krónikája erről a következőket írja: „Atilla, Isten kegyelméből Bendegúz, fia, a nagy Magor unokája, ki ENGADI-ban nevelkedett, a hunok, médek, gótok, dákok királya”, stb.

A Kézai Krónika pedig azt írja, hogy Atilla és népe a médek módján ruházkodott. Tehát akár nevelkedési helyét, akár viseletét tekintjük, mindkettő az Árpádi nép ősi lakhelyére, a Kaukázustól és a Káspi-tengertől délre eső területre, Nimród birodalmára mutat.

Szelényi Imre a Pannon nép eredetéről írt értekezésében szintén azt írja, hogy Árpád törzse az Orontes és Eufrates felső folyása közötti Arpaduból jött. Ettől délnyugatra volt Emese (ma Homs) városa. Árpád nagyanyjának neve szintén Emese volt.

Adiabene királyság

Nemcsak Árpád családjának vannak adiabenei vonatkozásai, hanem a Nimródiak másik nagy egyéniségének, az „Isten Fiának” Jézusnak is.

Mariell Wehrlyv Frey Jesat Nassar, Genannt Jesus Christus című, 1966-ban írt művében bőven kitér Jézus származására is. Frey tulajdonképpen a Mamrejov testvérek apjuktól örökölt kutatási eredményeit – miután azokat Dr. O. Z. A. Hanish zend főpap átnézte, véleményezte és angolra fordította – dolgozta fel. Mamrejov atya, aki a pravoszláv egyház megbízásából végzett vallástörténelmi kutatásokat és éveken át gyűjtötte az anyagot Szíriában, Palesztinában és Egyiptomban, végül feleségével együtt a Szentföldön telepedett le és gyermekei is ott születtek. Kompetenciája tehát úgy őneki, mint Dr. Hanishnak – aki a teheráni orosz nagykövet fia és főrangú zarathustrián pap volt – kétségtelen.

A hatalmas, kétkötetes műből Jézus származása: Jézus anyja Mária: Nakeb adiabanei királyi herceg és Grapte charaxi hercegnő leánya volt, kikről az apokrif iratok Joaquim és Anna néven emlékeznek meg. Azonban mindketten Pártos birodalmi hercegek voltak, erős zsidó kapcsolatokkal és szoros összeköttetésben Nagy Heródessel, aki szintén nem volt zsidó, hanem a rómaiak által Júdea királyának kinevezett prozelita, idumeai hórita. A Smith’s Bible Dictionary szerint Charax azonos a Jeruzsálemtől nyugatra eső Charasim nevű völgy által uralt területtel.

Milyen nyelven beszélt a magyar történelem másik nagy alakja: Árpád?
Árpád nagyanyja, Emese egy adiabenei hercegnő volt.

Anonymus: Gesta Hungarorumában írja, hogy
„Anno Dominice in carnationis DCCXVIIII-o Ugek … longo post tempore de genere Magog regis erat quidam nobilissimus dux Scithie, qui duxit sibi uxorem in Dentumoger, filiam Eunedubeliani ducis nomine Emesu, de qua genuit filium, qui agnominatus est Almus… „
A fordítók nem tudják értelmét adni az „Eunedubeliani” szónak, mert azt személynévnek veszik, holott az egy hibásan írt helyhatározó és jelentése: „adiabene-beli”. A mondat helyes értelme tehát a következő:
„Urunk megtestesülésének 819. esztendejében Ügyek, Szhkítiának … Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére, Dentu Magyariában feleségül vette az Abiabene-beli vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki Álmusnak neveztetett…”

Mindezekből az is következik, hogy az „Árpád-ház” és az adiabenei királyi „ház” között közvetlen rokonság állt fenn, és így a két királyfi, Jézus és Árpád vérrokonok voltak és mindketten „Az Ige nyelvét” beszélték…


szerző: Mihály Ferenc

A Mén

TURUL NemzetsÉg: A Pártus Hun-magyarok

Pártus Birodalom [parni-párthosz-pártos] Nagy Arszák/Arsak [Uraság?] vezetésével alapította a daha-hunok vagy szkíták aparna ágából. Al-Biruni az Arszák dinasztiát, a Pártos Birodalom királyait a Chorezm királyi dinasztia családfájából vezeti le. Strabo pedig ezt mondja: …a Pártos Birodalom Arszák dinasztiájának megalapítói azok a dahák voltak, akik a Miótisz-tó [Aral-tó] mögött, az Oxus… tovább olvasom …

HAZATÉRÉS és nem Honfoglalás

Árpád fejedelem és népe nem egy idegen országot foglalt el, hanem HAZATÉRT örökébe. Jól ismeretes, hogy a Kárpát-medencei őslakosság történelme folyamán minden hódítónak keményen ellenállt, sokszor évszázadokig! Atilla és hunjai, Árpád és magyarjai nem ütköztek ellenállásba. A velük egyfajú őshonos lakosság nem harcolt ellenük. tovább olvasom …