TERVEZETT ELAVULÁS

/”Garázda Lófő” gondolatok/

Tény, hogy az egyház és papok nélkül nem maradt volna meg a vallás, azonban az egyházzal és a papokkal idővel teljesen eltorzult a vallás. Nehéz eldönteni, hogy melyik a károsabb…

Egy korlátlan hatalom, amely bármit megtehet, nem hagy maga mellett hatalmi rést, nem enged semmiféle olyan választási lehetőséget, ami veszélyeztethetné a világrendjét. Legfeljebb a választás illúzióját teremti meg. A jelenleg a világunkat uraló hatalom korlátozott ideig még azt tehet, amit akar. Adatott neki engedély… minden nép fölött adatott neki felsőbb hatalom. „Az egész földi világot úgy kormányozzák, hogy a mi testünket használják eszközül.”
(„A hajmeresztő, hogy nincs megtorlás és az igazságtalanság szabad, és meg van engedve.”)

„Megkötözve születtél, mint mindenki.
Egy börtönben, mely érzékszerveiddel fel nem fogható.
Börtön… az elméd számára.”

Vajon így miféle gondolat röppenhet ki elméd ketrecéből?

Az ember teremtett lény, ha úgy tetszik, akkor egy termék.
A teremtő (vagy helyesebben mondva, a teremtők) teremtménye. Tökéletesre tervezték, de mára már korán sem tökéletessé („fejlődött” vissza, vagy) „fejlesztették” vissza. Egy biológiai lény, ami isteninek képzeli magát, vagy egy isteni lény, ami hús-vér testbe „bukott”, esetleg a kettő szó szerinti keveréke, vagy más néven: hibrid. Az emberek is terveznek és gyártanak benzines autót, elektromos autót, vagy éppen hibridet.

A tervezett elavulás olyan üzleti stratégia, amelyben a gyártók szándékosan korlátozzák a termékek élettartamát (technikai vagy morális elavulással), hogy a fogyasztókat gyorsabb újravásárlásra kényszerítsék. A jelenség célja a gazdasági növekedés és a kereslet folyamatos fenntartása, különösen az elektronikai cikkek, háztartási gépek és az autóipar területén.
A tervezett elavulás főbb típusai:

  • Technikai/Programozott elavulás, amikor a termék beépített hiba, vagy alkatrész miatt egy meghatározott idő után tönkremegy.
  • Inkompatibilitás, amikor szoftverfrissítések, vagy új kiegészítők miatt a régi készülék használhatatlanná, vagy lassúvá válik.
  • Lélektani (stílus) elavulás, amikor reklámokkal elavultnak, divatjamúltnak tüntetik fel a még működőképes terméket.
  • Javíthatatlanság, amikor a javítás költségesebb vagy bonyolultabb, mint egy új termék.

Az emberiséggel is hasonló dolgok történtek: Ádám és Éva esetében a Tudás Fájáról való szakítás miatti „bűnbeesés” az Édenkertből való kiűzetést eredményezte.
(Technikai/Programozott elavulás, amikor a termék beépített hiba, vagy alkatrész miatt egy meghatározott idő után tönkremegy.)

Amikor Káin megölte Ábelt, adta az Úr Sétet. Sét pedig Ádám és Éva harmadik, név szerint említett fia volt, akit Éva Ábel „pótlására” kapott Istentől. Az ő születése hozta el a reményt és a családi vonal folytatását, az emberiség fennmaradását…
(Inkompatibilitás, amikor szoftverfrissítések, vagy új kiegészítők miatt a régi készülék használhatatlanná, vagy lassúvá válik.)

Ekkortájt az Istenek fiai bementek az emberek lányaihoz:
„Amikor az emberek sokasodni kezdtek a földön, és leányokat nemzettek, látták az Isten fiai, hogy az emberek leányai szépek, és feleségül vették mindazokat, akiket választottak.”
Így születtek a hibrid Nefilimek, akik eleitől „híres-nevesek” és „óriások” voltak.
(Lélektani elavulás, amikor reklámokkal elavultnak, divatjamúltnak tüntetik fel a még működőképes terméket.)

Mi volt az a bűn, amit a lázadó angyalok elkövettek és mi volt az a sötét tudás, amire az özönvíz előtti emberiséget a bukott angyalok megtanították?
Bizonyára valami borzalom, legalábbis a „propaganda” szerint…

Aztán valahogyan Káin és Sét nemzetsége „összekeveredett”, amit a „bűnnek a Földön való eláradásának” neveztek.
Mi volt a büntetés?
Többek között az, hogy az ember élete 120 év lett.
Tervezett elavulás.
Majd jött az Özönvíz, mint „humánus és szeretetteljes megoldás”.
(Javíthatatlanság, amikor a javítás költségesebb vagy bonyolultabb, mint egy új termék.)

De a „hivatalos propagandával” szemben, ez az „emberiség-frissítés” sem sikerült valami fényesen, ahogyan azt napjainkra már tisztán láthatjuk.

Mindezekből egyenesen következik a kérdés:
kinek a „mesterterve” szerint is vagyunk ilyenné „teremtve”, vagy inkább „áttervezve”?

Egyre nyilvánvalóbb, hogy az emberiséggel történt „kozmikus katasztrófát” egy teremtett (isteni) lény hibája vagy elbizakodottsága okozta. E vétek következménye azután az az emberi állapot, amelynek leküzdésére a Tudás irányul.
A magyarok ezt a Tudást Nimródtól kapták, aki maga is óriás volt.
Ez a Turul Nemzetség vérvonalának ősi öröksége.
Az emberi lét az a küzdelem, ami a bennünk lévő isteni elemnek a tiszta állapotban való megvalósítására irányul. Az emberré lett lélek előtt két lehetőség van: „istenné válhat”, vagy emberi testben születhet újjá, újra és újra és újra…
Az ebbe a misztériumba történő beavatás papja: az „erdők királya”. (Mágus)

A mágikus világkép visszanyúlik az özönvíz előtti korokba, így az emberiség őskultúrája a magyarság révén öröklődött át a vízözön utáni emberiségre. A hagyomány szerint a mágikus tudás Nimród révén került be az özönvíz utáni emberiség világörökségébe.
„A mágikus művészetek Nimródtól erednek.”
A hellének Nimródot tartják Zoroasternek (Zarathustra-nak).
Amikor En-Ki látta népének, a Nap Fiainak nagy ínségét, elküldte hozzánk égi követeit. Elsőként is Fénylátót küldött, akit sumír nyelven Zarathustra-nak, Fényadónak neveztek, hogy a megreformált Isis Napvallás új hitével egységben forrassza össze a menekült szkíta törzseket.” Holdvallás, Napvallás…

A két ösvény: a „Lunáris” ösvény (Hold), és a „Szoláris” ösvény (Nap).


„A jobb kéz ösvény, bal kéz ösvény, két út, amely mindig megosztotta a keresőt.
De vajon tényleg ellentétei egymásnak, vagy ugyanannak az egységnek a két arca?
Fény és Sötétség
A fény és az árnyék egy tőről fakad.
Aki csak a „Fény” akar lenni, az tagadja az élet másik felét: az ösztönöket, a mélységet, a sötétet, ami a teremtés bölcsője.
Aki pedig csak a „sötét” oldalt élteti, az elveszti az egyensúlyt, és önmaga foglyává válik.

Jobb kéz ösvény:
az isteni rend, a felemelkedés és a kozmikus törvények ösvénye.
Az ego feloldódik az Egyben.
Szolgálat az isteni akaratnak.
Harmónia, fény, rend és az egység keresése.
A cél:
visszatérni a Forráshoz és eggyé válni minden létezővel.
A jobb kéz ösvény alapvetően a rend, az alázat, az isteni törvényekhez való igazodás útja.
Aki ezt járja, az egy magasabb rendhez igazodik. Feloldódik benne. Szolgál.

Bal kéz ösvény:
önistenítés, a szabadság és a határtalan ösvénye.
Az ego nem ellenség, hanem eszköz a teremtéshez, persze ha jól használod.
A saját akaratod, mint isteni princípium.
Árnyék és fény eggyé olvasztása, a határok átlépése.
A cél:
istenné válni önmagadban, itt és most.
A bal kéz ösvény, önismeret, erő, szuverenitás.
Az az út, ahol nem hajolsz meg vakon.
Ahol nem oldódsz fel, hanem önmagaddá válsz.
Ahol szembenézel az árnyékoddal, nem elfordulsz tőle.

Mindkét út ugyanoda vezet: a teljességhez.
Az egyik az Egyben oldja fel az ént, a másik az énben teremti meg az Egyet.
De egyensúly nélkül mindkettő torz!
Azok, akik hangosan hirdetik, hogy ők „fényben járnak” nagyon gyakran nem a fényt képviselik, hanem az egojukat! Amikor valaki csak a fényt hajszolja, és elutasítja az árnyékát, akkor az árnyék nem eltűnik, hanem elfajul. Ilyenkor látható az, hogy a „fényharcos”: ítélkezik, támad, lenéz, felsőbbrendűnek érzi magát, miközben azt hiszi, hogy tiszta.
De a valódi tisztaság nem ott kezdődik, hogy letagadod a sötétséget, hanem ott, hogy ismered és uralod.
A bal kéz ösvény nem a gonoszság útja, hanem a felelősség útja. Mert itt nincs kire mutogatni. Nincs „majd az univerzum megoldja”. Itt te vagy az, aki szembenéz önmagával.
És a jobb kéz ösvény sem gyengeség, ha valódi. De csak akkor, ha nem menekülés.
A valódi út nem fekete vagy fehér, hanem tudatos egyensúly.
Aki mindkettőt ismeri, az kezd el valóban látni.

A kérdés nem az, hogy melyik a jó út, hanem az, hogy te melyik ösvényen találod meg önmagad.
De ami a legfontosabb: a Mágus a két út között áll. Ő az, aki járja az árnyék és fény határát. Ő az, aki tudja, hogy az erő nem az egyik, vagy a másik útban van, hanem az egyensúlyban.
Aki képes hordozni a fényt anélkül, hogy elvakulna és belenézni a sötétségbe anélkül, hogy elnyelné, és ez a valódi mágia.
Ez az a hatalom, amit nem tanítanak, vagy nem tudnak tanítani, mert ez vagy benned él, vagy nem.
Én vagyok a híd ég és pokol között. A kulcs nem az egyikben van, hanem benned: az egyensúly. A keskeny ösvény. Az önismeret. Az erő. És a bölcsesség, amivel mindezt kezeled…”


A táltos megáll három nádszálon: Igazság, Szeretet, Bölcsesség.

Akár van tervezett elavulás, akár nincs…

„Legyenek fényesek a nappalaitok és csendesek az éjszakáitok!”

-a „fogadós”-

Címke , , , , , , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.