A feledékenységben sok minden megtörténik.
Ha a feledékenység a kór, az önmagadra emlékezés lesz az ellenszer.
Próbálj emlékezni önmagadra. Azt fogod mondani: „Én ismerem magam és emlékszem magamra! Ugyan miről beszélsz?”
De ezután próbáld meg: csak tartsd magad elé a karórádat és nézd a másodpercmutatót, majd emlékezz egyvalamire: „Azt a mutatót figyelem, amelyik a másodperceket jelzi”.
Még három másodpercig sem leszel képes folyamatosan emlékezni erre.
A gondolat hirtelen előbukkan, és te máris elfelejtetted, hogy az óramutatót nézed.
Ha képes vagy elérni, hogy egy percre emlékezz magadra, megígérem, hogy Buddhává változol.
Elég csak egy perc, csak hatvan másodperc.
Azt gondolod: „Ilyen olcsó az egész, ennyire egyszerű?” – de nem az. Nem fogod fel, milyen mély a benned lévő felejtés.
Nem leszel képes rá, hogy csak egy percig emlékezz önmagadra anélkül, hogy belépne és megzavarna egy gondolat.
Ez az igazi sötétség.
Ha emlékszel, világossá változol.
Ha felejtesz, sötétté válsz.
Emlékezz magadra – ez a kulcs.
Próbálj egyre többre és többre emlékezni, mert mindahányszor megpróbálsz egyre többre emlékezni, mindinkább a középpontba kerülsz, belekerülsz önmagadba. Utazgató elméd visszazuhan saját magába. Egyébként elmész valahová máshová: az elme folyamatosan vágyakat kreál, te pedig egyszerre követed és üldözöd mindenfelé az elmét.
Ezért vagy meghasadt, ezért nem vagy egy, és a lángod, a benső lángod ezért lobog oly bizonytalanul: olyan, mint egy falevél a viharos szélben.
Amikor a benső lángod állandóvá és erőssé válik, hirtelen te is egy átalakuláson mész keresztül, megváltozol, megszületik egy új lény.
Ez a lény a fény természetéből származik majd.
