A halál előtti pillanatokban – mikor még nem áll be a klinikai halál – akkor kapja a lélek az elme, egó, a legnagyobb felismeréseket.
Akkor pörögnek le, a képek, az a bizonyos film, az egész életükről.
Erre azért van akkora szüksége minden egyes léleknek, mert a halál előtti pillanatokban megnyílik az elme azon bizonyos területe ami megengedi a szellemet a teljes felismerésre. Bepillantást kap a lélek az utolsó pillanatában, mikor átkel a másik síkra, hová is fog kerülni a lelke.
Ott megbánni még tud;
Tud érezni egy bizonyos érzést, hogy mennyi mindent rontott el, vagy épp fordítva.
Abban a szent pillanatban tudja meg és kristályosodik ki előtte a kép, élesebben fog látni mint előtte bármikor földi élete során. .. Ott fog rájönni mennyi mindent vesztett vagy nyert.
És mindenre miért is van ekkora szükség?
Mert felismeri a lélek, hogy a klinikai halál beállta után, melyik síkra tér vissza. Ez lehet örömteli de ugyan úgy épp az ellenkezője. Lehet egy olyan felismerés ez, mely magában hordozza csúf igazságát, hogy mekkorát bukott a lélek, mekkora sebeket ejtett másokon, mennyi fájdalmat és megbántást okozott másoknak és ami a legfontosabb, hogy melyik oldalon ált többet a lélek.
A fény birodalmai felé vette e irányt, vagy épp ellenkezőleg, inkább többet járt a mélységek birodalmába, ott ahová senki sem szeretne kerülni földi léte alatt.
Vigyáznia kell a léleknek és szem előtt tartani, hogy minden pillanatban tudja hogy éppen mely angyalokat hívja magához közelebb. A sötétség birodalmából hívogatja-e a lelke e „angyali” seregeket, vagy éppen a Fény birodalmához vonzódott e jobban.
Mindenkinek felismerésekkel teli heteket kívánok, melyek meghatározóbbak lesznek utunk során mint eddig bármikor eddig valaha…
A mérleg nyelve az egyik oldalon többet nyom, mint a másikon és ezt mindenki csak maga tudhatja, ha mélyen belenéz abba a bizonyos lélektükrébe, mely minden embernek megadatott bepillantást nyerni.
A kérdés csak az! Élsz e a lehetőségeiddel? S teszel e eleget magadért vagy sem!?
Tóth István