„Az orvos első kötelessége, hogy ne ártson.”
Ez az elv, amely a hippokratészi esküben és a nemzetközi orvosi etikai kódexekben is megjelenik, különösen hangsúlyosan fogalmazódik meg a Helsinki Nyilatkozatban – az orvosi kutatások etikai alapdokumentumában.
Ennek szellemében súlyos kérdések merülnek fel a magyarországi gyermekkori védőoltások kötelező rendszere kapcsán, különösen ha azt nemzetközi összevetésben, kísérleti jellege és dokumentálatlan kockázatai fényében vizsgáljuk.
Kísérletnek tekinthető-e a magyar oltási rend?
A magyar gyermekkori oltásrend olyan ütemezést és kombinációkat alkalmaz, amelyek semmilyen más országban nem azonos módon kerülnek alkalmazásra – sem időzítés, sem adagolás, sem kombinált beadás tekintetében.
(Például a tuberkulózis elleni BCG oltást a német Robert Koch Intézet Állandó Oltási Bizottsága -STIKO- 1998 óta nem javasolja, nálunk pedig egy-két napos újszülöttekbe ez kötelező rutinoltás.)
Ez nemcsak orvosi, hanem jogi értelemben is kérdésessé teszi, hogy nem minősül-e a hazai gyakorlat önmagában is egyfajta népegészségügyi kísérletnek, amelyben az alanyok (gyermekek) és törvényes képviselőik nem adtak önkéntes, tájékozott beleegyezést.
Az elmaradt biztonságossági vizsgálatok egyértelművé teszik, hogy a magyar oltásrend egy nagyszabású, orvosi kísérlet.
A vakcinagyártók hivatalos dokumentációi (például a gyártói alkalmazási előírások) számos esetben nyíltan elismerik, hogy adott oltóanyag nem került hosszú távú, placebo-kontrollált vizsgálatra, vagy hogy a kombinált beadások hatásai nem ismertek.
A Helsinki Nyilatkozat 7. pontja kimondja, hogy az orvosi kutatások során az alanyok érdekei mindig elsőbbséget élveznek a tudományos és társadalmi érdekekkel szemben.
A magyar oltási rend nem enged választási lehetőséget, és a kockázatokat sem mutatja be részletesen a szülőknek. A gyermekek kötelező jellegű alávetése olyan beavatkozásoknak, amelyek hosszú távú biztonságossága dokumentálatlan. Ez sérti a Helsinki Nyilatkozat alapelveit.
Az állami nyomás, szülői tehetetlenség megértéséhez elég csak arra gondolni, hogy az oltási kötelezettség elutasításához ma Magyarországon súlyos szankciók társulnak: hatósági zaklatások, sokszor megélhetést veszélyeztető pénzbüntetések kiszabása, gyámhatósági eljárás. Ezek önmagukban is etikátlanok, de különösen problematikusak, ha az adott oltás nemzetközileg sem egységesen alkalmazott, és nem rendelkezik teljes körű klinikai biztonságossági vizsgálatokkal.
„A szabad és tájékoztatáson alapuló beleegyezés az egyéni autonómia tiszteletben tartásának alapvető eleme. A tájékoztatáson alapuló beleegyezésre képes egyének orvosi kutatásban történő részvételének önkéntességen kell alapulnia. Bár olykor szükséges lehet a családtagokkal vagy közösségi képviselőkkel történő konzultáció, a tájékoztatáson alapuló beleegyezésre képes egyén nem vehető fel kutatásba, ha ehhez nem adja szabad egyetértését.”
A Helsinki Nyilatkozat 25. pontja
Ez a feltétel ma semmilyen módon nem teljesül Magyarországon.
A szülők nem kapnak valódi tájékoztatást a kockázatokról, és nem dönthetnek szabadon, mivel a rendszer a kényszeren alapul.
„Az orvosi kutatást végző orvosok kötelessége, hogy a kutatásban részt vevők életét, egészségét, méltóságát, integritását, autonómiáját, magánéletét és a titoktartáshoz fűződő jogát megvédjék. A kutatásban részt vevők egészségének védelméért a felelősséget mindig az orvos vagy más kutató köteles viselni, és soha nem hárítható a kutatásban részt vevőkre, jóllehet a részvételhez a beleegyezésüket adják.”
A Helsinki Nyilatkozat a 9. pontja
A gyermekekre alkalmazott ismételt és tömeges adagolás ezzel az etikai normával teljességgel összeegyeztethetetlen, főként akkor, ha annak hosszú távú egészségügyi következményeit sem monitorozzák.
A szülői beleegyezés nem ad erkölcsi felmentést az eljárást elrendelő államigazgatási rendszer, a gyártók és az oltást beadó orvosok felelőssége alól.
Az oltásra nemet mondó szülő pedig az elutasítással még csak bele sem egyezik a beavatkozásba, így kutatás alá sem lehetne vonni féltve óvott gyermekét.
Nemzetközi szégyenfolt?
Miközben a legtöbb európai országban az oltás ajánlott, de nem kötelező, Magyarország évtizedek óta fenntartja a szigorú és rugalmatlan oltási kötelezést, anélkül, hogy az orvostudomány fejlődésével párhuzamosan felülvizsgálta volna a rendszert. Ez nemcsak szakmailag elavult, de jogilag és etikailag is tarthatatlan.
Vissza kell térni a hippokratészi orvosi eskühöz.
Ha valóban komolyan vesszük a Helsinki Nyilatkozat szellemiségét, a beavatkozási kritériumokat és a felelősség eloszlását, akkor újra kell értelmeznünk a magyar oltási kötelezést is.
A gyermek nem állami tulajdon.
A szülő nem kutatásban részt vevő statiszta.
A test integritása nem lehet gyalázható.
És az orvos – ha hű a hivatásához – soha nem válhat a kötelező egészségpolitikai végrehajtás gépezetének néma alkatrészévé, főleg úgy, hogy a felelősség az ő vállát terheli.
Helsinki Nyilatkozat – Orvos Világszövetség –
Az emberek részvételével végzett orvosi kutatások etikai alapelveiről (2024):
https://ett.okfo.gov.hu/…/04/Helsinki_Nyilatkozat_2024.pdf
Kép: Koncentrációs tábori orvosok bíróság előtt, tíz vádlott a nürnbergi orvosper idején:
Felső sor: Viktor Brack, Karl Brandt, Karl Gebhardt, Wolfram Sievers, Karl Genzken
Alsó sor: Oskar Schröder, Herta Oberheuser, Hermann Becker-Freyseng, Fritz Fischer, Waldemar Hoven
Az 1946. december 9-én megkezdődött tárgyalás eredményeként 1947. augusztus 20-án hoztak ítéletet. Hét esetben halálosat.
Köpenyes Máté