„Nincsen Sötét Kor
Csak Önmagát Felejtő Szellem
Nincsen Sötét Kor
Csak Homályba Vesző Visszaút
Nincsen Sötét Kor
Csak Hallgatag Isten”
„Ha egy „család”, a nemzet, s ezen belül a nemzet egyes tagja tudatára ébred annak, hogy milyen szellemiséget, milyen szellemi energiákat hordoz, akkor szükségszerűen arra is ráébred, hogy ezt hogyan lehet birtokba venni; sőt, arra is, hogy ebben a birtokba vevésben hogyan árad szét az „ősök szelleme”; vagy akár arra, hogy egy nemzet vagy valamely tagja „küldetés-tudatának” felébredtekor hogyan jelenik meg ebben a – szellemi értelemben vett – megszabadulás.”
“Vigyázz magadra, fiam!
Tudd, hogy mindenki csak abból adhat, ami neki is van.
Boldogságot boldog embertől kaphatsz, boldogtalantól soha.
Segíteni az erős képes, a gyenge nem.
Tudást az adhat át neked, aki maga is megtanulta és nem csupán hiszi, hogy tudja, hanem be is bizonyította.
Célokról az beszélhet, akinek voltak és el is érte azokat,
az oda vezető útról pedig az mesélhet neked, aki végig ment rajta.
Tartásra nem taníthat megalkuvó, becsületre pedig nem nevelhet tolvaj.
Szorgalmat nem követelhet rajtad rest, helytállást tunya, bátorságot pedig gyáva.
Mert mindenki csak abból adhat, amije van.”
Azt kérdezed mire vittem?
Az emberek mindig ezt kérdezik.
Ez lett a fontos, ez szab meg valakit, így néz a társadalom, tudom én jól. Így leszel senki, vagy valaki. Szóval azt kérdezed mire vittem?
Ahogy a legtöbb ember kérdi, úgy valójában semmire. Nem vittem semmire. Nincs nagy házam, luxusautóm, nincs meg az álom meló. Nem lettem sztár ügyvéd, nem lettem élsportoló vagy híres.
Még sikeres sem, ami a sikert jelenti bizonyos körökben. Az átlagos emberek egyszerű életét élem. Nem vittem semmire.
De ha túl nézek mindezen, akkor vittem a lelkem minden terhét. Vittem a sérüléseim, vittem a sebeket és vittem a hitet is, hogy van gyógyulás és van út a kilátástalanság legsötétebb óráiban is.
Vittem az elszenvedett traumákat. Az enyémeket, a családomét, a nagyapámét és az ő nagyapjáét is, néha emberekét, akiknek nem volt erejük vinni a sajátjukat és olyanokét is, akik velem vitették, én meg nem tudtam azt mondani, hogy ne haragudj, nem bírom el.
Vittem a bántásokat, vittem a betegséget és vittem néha olyan fájdalmakat is, amiket nem értettem, hogy miért nekem kell vinni. Aztán egy nap, amikor már jó messze viszi az ember a sok súlyt, és eléggé megrogyik alatta, akkor ébredni kezd. Egy reggelen felébred az ember. Minden olyan átlagos, minden olyan együgyű. Mégis valami történik.
És akkor tudtam.
Tudtam, hogy lehet vinni a más terhét, de nem áldozat. Hanem szeretet.
Lehet vinni a saját terhem, de nem balsors, hanem feladat.
Lehet vinni a múltat, de nem tragédia, hanem növekedés.
Lehet vinni a sötétséget, de nem vakság, hanem út a fény felé.
Lehet vinni az otthontalanságot, de nem elveszettség, hanem vándorlás a hazatalálásig.
A láncokat is lehet vinni, de nem rabság, hanem esély a szabadulásra. És lehet vinni lelkemben a világ összes szépségét. A fákat, a szél zúgását, a frissen szedett gyümölcs zamatát, a halkan szitáló eső nyugalmát, barátaim nevetését, családom békéjét, a szerelmet, mi ha fájt is, csoda volt, gyermekek szemében a tisztaságot, idős emberek tekintetében a bölcsességet.
És én tanulom vinni magamban a világot. Minden rezdülésével. Mert elbírom.
Tudom, azt gondolod sikertelen életet élek. Az én sikerem, hogy élhetek, fejlődhetek, elbukhatok, újra kezdhetem, lehetek jobb ember. Hogy van, ki szeret és vannak, akik engedik, hogy szeressem őket.
Újra azt kérded mire vittem? Hát ennyire.
És amikor elcsitul bennem a világ zaja, és pillanatokra béke lesz, nekem ez tökéletesen elég.
/Lőrinczi Emese/
„Minél nagyobb terhelés alá kerülök, annál nagyobb az esélye annak, hogy fekete-fehér működésmóddal próbálok szabadulni a rossztól, amit belül élek át. Ez azt jelenti, hogy akkor járok jól, ha elég érett vagyok, ha bírom a belső feszültséget és az ambivalenciákat. Vagyis elfogadom, hogy képes vagyok egyszerre szeretni és gyűlölni. Egyszerre tartalak jónak és rossznak. Egyszerre haragszom és félek. Egyszerre akarom a vesztedet és a javadat. Egyszerre akarok veled lenni, és távol kerülni tőled. Amikor képes vagyok elviselni ezeket a kettősségeket, akkor vagyok a személyiségemnek egy olyan talaján, amelyen a megbocsátás lehetségessé válik. Ha valaki az átélt és megtapasztalt rosszal kapcsolatban nem tud ezekben az ambivalenciákban gondolkodni, akkor az nem azt jelenti, hogy őt olyan sérelem érte, ami megbocsáthatatlan, hanem azt, hogy ő a sérelmet nem képes megbocsátani.”
Nem gyűlölök, de nem is tartom oda a másik orcámat.
Nem gyűlölök, de nem is felejtek. Nem bántottam senkit, nem követtem el bűnt senki ellen, ezért nem vagyok bűnös és nem fizetek kártérítést senkinek. Szabad Ember vagyok. Nem rabszolga. Az én Istenem Szabadnak teremtett. Ez az én Hazám. Az én Nemzetem.
Tudom, hogy ki vagyok.
Iker vagyok, egyszerre Hunor és Magor.
Magyar vagyok.