„KAZÁR-FÖLD”

NINCS AZ ÜZLETNEK OLYAN KÉPZELHETŐ NEME, AMELYHEZ ODA NEM ÁLLANA KÖZÉPSŐ TAGNAK.”

(Így fosztják ki a világot, hazánkat: uzsora, kamat, végrehajtás, adósrabszolgaság…)

Nimród volt a Föld első királya. Tháré volt Nimród egyik vezére, az ő gyermeke volt Ábrahám. (Ábrahám előtt NEM LÉTEZETT zsidó nép!)

Nimród a magyarok ősapja. Ábrahám a zsidóké.

Ábrahám elfordult Nimród népétől és Istenétől, új istent: JHVH-t imádta.

Nimródnak megjósolták a Mágusok, hogy Ábrahám
„megsokasodik, és hatalmas lesz. Megöli a föld királyait és földjüket örökségül veszi, ő és a fiai örökévé.” (Jásár könyve 8:11)

Történt egyszer, hogy amikor a káldeusok a mezőn Ősi Szertartásukat ünnepelték, Ábrahám a káldeusok szent helyén a legnagyobb istenük szobrának kivételével, minden isteni jelképet összetört! Így Ábrahámnak Nimród elől menekülnie kellett! Ábrahám a NAPISTEN FIAI ellen fordult, s a mai napig is abban bízik, hogy Istene Jahve, felmenti tettei súlya alól! De felmenteni bármi alól is csak a NAPISTEN tud!

A két „minőség” azóta is folyamatos harcban áll.
Ez a harc nem ért véget, napjainkban is a Világ Világossága küzd a Vakvilággal.

A „feketefejűek” az egész eddigi (és mostani) történelem során folyamatosan a világhatalom megszerzésére törekedtek, amit az istenük nekik jutalmul meg is ígért.

Végig ott „ténykedtek” alattomosan, vagy épp nyíltan, a mi történelmünkben is, nem volt véletlen az Aranybulla záradéka sem, amit nem nagyon emlegetnek. Ott van a szemünk előtt a „zsidó-kereszténység” és az Ótestamentum a Bibliában, Saul rabbi, vagy éppen a Borgia család pápái, az inkvizíció és a többi ármány. Pedig ők ölték (ölették) meg Jézust, akiről tudták, hogy „Te Nimród vére vagy, Magori Mágus.” Jézust az „istentelen” Nimród vérének tartották (és tartják), akiről azt mondta Kajafás: „Ha az ő emléke megmarad, az Ő NÉPE MAGÁRA TALÁL!”

Mindent el is követnek, hogy az Ő népe, ne találjon magára.

Vajon Vata Táltosék miért is lázadtak, harcoltak? Az Ősi rendért. A Turul Nemzetségért, az ő vérvonalukért, amire mindig is fájt és fáj az idegenek foga: „Megöli a föld királyait és földjüket örökségül veszi, ő és a fiai örökévé.”

„A történelmünk folyamán mindvégig ádáz harcot vívtunk egy olyan erővel, amelyik nem csak megszentségteleníteni akarja a magyarság szakrális örökségét, hanem a teljes megsemmisítésünkre törekszik. Úgy is fogalmazhatok, hogy hazánk földjét már hosszú ideje idegenek tiporják. Igaztalanul és mindeddig büntetlenül.”
TÖRTÉNELMÜNKET MA IS IDEGENEK ÍRJÁK.

---

Ott van a Fuggerek (uzsora) miatt kitört Dózsa-féle parasztlázadás, amiről csak az igazat nem tanítják.

Az 1514 márciusa és júliusa között Dózsa nevéhez kötött parasztlázadás, majd a királyi, nemesi bosszú következményeiben az országot végelgyengülésbe taszította, a nép börtönévé változtatta, kiszolgáltatta külföldi hatalmaknak, s ez elvitt a teljes összeomláshoz.

1514 és a megtorlás Mohácsba kergette a nemzetet. Ötvenezer embert meggyilkoltak a parasztok közül. A parasztlázadás választóvíz Magyarország történelmében: ekkortól védtelen a külföldi hatalmakkal szemben, s ekkortól „öli a magyar a magyart” örök békétlenségben, mindig két táborra szakadva.

1514 egész belsejében megcsonkította az országot, hogy aztán Mohács sírba taszítsa.

1514 kettészakította a nemzet belsejét, hogy majd Mohács után külső erők három részre szabdalják az országot – Trianonig meg sem állva, s mondhatjuk: MÁIG súlyos örökségként hordozzuk e drámát, minden bátor szabadságharc és függetlenségi kísérlet ellenére.

A nemzet egyik fele soha nem mészárolhatja le a másikat büntetlenül.

Fuggerek: „mérhetetlen kapzsiságuk szülte a modern világot”

A gonosz erők mérhetetlen hatalommal és gőggel bírnak, mégis fel kell vennünk ellenük a harcot úgy, mint az őseink.

Most pedig már a Világosságnak kell következnie. Nem elbizonytalanítva az amúgy is beteg emberiséget, Magyarságot. Azért, hogy végre rájöjj arra, hogy nem engedik meg neked az emlékezést. Már rég elvették Tőled Őseid és a nem zsidó Úr Jézus Szeretetét és Tiszteletét. A zsidóét azt szeretheted, de a tied nem. Neked nincs, mondják Ők. Nem lenne baj, ha közülük is egyre többen rájönnének arra, hogy a dolgok már nem így működnek.

---

A „Forradalom és Szabadságharc” és az ünnepelt és ünnepeltetett „Kiegyezés” valódi oka és következménye:

A magyarországi zsidóság a reformkor idején egy nem túl népes, jómódú városi népcsoport volt. Az 1830-as évektől azonban a jóval szegényebb kelet-európai zsidók is mind nagyobb számban jelentek meg az ország területén. A kiegyezés után Eötvös József vallásügyi miniszter liberális reformjai között az egyik legelső a zsidók teljes egyenjogúsításáról szóló 1867-es törvény volt. Az 1867. évi XVII. Az izraeliták egyenjogúsításáról polgári és politikai jogok tekintetében törvény beiktatásával a zsidó nemzetiségű lakosok a keresztény lakosokkal minden polgári és politikai jog gyakorlásában egyenlőek lettek. Ugyanez a törvény hatályon kívül helyezett minden ezzel ellenkező törvényt, rendeletet vagy jogszokást. Eötvös létrehozta az izraelita kongresszust is, hogy a zsidók saját kezükbe vehessék egyházi és iskolai ügyeik vezetését.

A kelet-európai zsidóság tömeges érkezése a 19. század második felében Magyarország újabbkori történetének legnagyobb arányú bevándorlása volt. Az új jövevények igen szegény, nagyrészt falusi életmódú és földműveléssel is foglalkozó, jiddis nyelven beszélő askenázi zsidók voltak, akik a Monarchia fennhatósága alá kerülő Galíciából és az Orosz Birodalom területéről érkeztek.

Az 1867-es emancipációs törvény hatására tovább fokozódott a zsidó bevándorlás a környező, hasonló törvény nélküli országokból. 1850 és 1900 között a zsidóság száma megháromszorozódott, miközben a magyarországi népesség egésze csak 50%-kal nőtt. A századfordulón a zsidóság lélekszáma már csaknem egymillió főre rúgott, ami a Magyar Királyság lakosságának több mint 5%-át tette ki.
(Ferenc József engedélyével a magyarországi zsidók külön iskolaalapot teremtettek. Ennek jövedelméből alapították az országos rabbiképző-, valamint az országos izraelita tanítóképző intézetet Budapesten.)

Tizennégy év múlva, 1881-ben vajon miért ír Liszt Ferenc a zsidóságról egy, azóta „antiszemitának” bélyegzett és mélyen elhallgatott „igazság-beszédet”?

Isten kiválasztott népének” azonban 200%, 400% kell, hogy valamit szerezhessen, aminek segítségével, a szerencsétlenséggel dacolni lehessen, ha egy válság pillanatában a rablott vagyont ki kell neki adni. A zsidó önszántából sohasem hagy el valamely országot, amelyben még egy fűszál szakítható le, amelyben még egy rézpeták szedhető fel a földről.

Liszt Ferenc

---

„E nemzetnek lényege egy paránnyal sem változott – valóságos zsidók ma is ugyanazok, akik voltak valaha. Mindenütt látjuk őket komoran a mesterkélt beszédesség álarca alatt, mindig ugyanolyan rosszakaratúak, gyűlölségesek, színre azonban szolgálatkészek, ármánnyal teltek, de alázatosak, dacára minden esküvel való bizonyítgatásnak s dacára tettetett közeledésnek, valódi jellemüket megőrizve, komorak, ellenségesek s mindamellett vonzók, mint ama mesebeli baziliszkusz fénytelen, halált hozó tekintete.”

„(…) az irodalmi termelés és kritika minden mezejére bevessék magukat. Birtokba vették a szépirodalom és az újságírás terét. Mint sáskasereg rohanták meg a sajtót, hatalmukba kerítették az időszaki iratokat, magukhoz ragadták a gondolatok vezérlését s megfészkelni látszottak magukat a közvélemény-árulásban. Végre a keresztények kezdték belátni, hogy ők saját országukban a gazdaság és hatalom mindkét fő forrásától el lettek űzve: a pénzkereskedéstől, a bankoktól s az eszmék kicserélésétől, a sajtótól, elűzve lettek pedig azok által, akik francia, angol, német stb. polgároknak nevezték magukat s továbbra is zsidók maradtak.”

„A zsidók a művészetet is ápolták, hogy azt legtávolabb teréig hatalmukba kerítsék. (…) Ők sohasem tudták azt, miképp termett a művészet inspirációk által. (…) Az izraeliták új dallamokat nem tudtak feltalálni, mert ők sohasem a maguk érzelmeit dalolták. (…) Ők sem építészetet, sem zenét nem teremtetettek. Ők sem dalokat, sem költeményeket nem hozta létre, amelyeket mint nemzetieket lehetne tekinteni. Ők csak utánoztak másokat.”

„A bölcsészet azt képzelte magában, hogy az egyenlőség, testvériség a zsidó gyűlöletet lefegyverzi, hogy a zsidó megszűnik zsidó lenni, hogy franciává, németté, olasszá legyen. Ezek egyike sem lett. A bölcsészeti filantrópia a vaknak naivságával bír. A héberek, akiknek ősei nem évszázadok, hanem évezredek szerint számítanak, nem alázták meg magukat annyira, hogy franciákká, németekké, olaszokká legyenek. Izrael fiai maradtak ők, s ez a tény problémává lett, egy oly nép ez, amely mindig készen van az egyesek, a kormányok gonosz ösztöneit kizsákmányolni, azokéit, akik engedelmeskednek, s azokéit, akik parancsolnak. A törvényhozók, akik nem hisznek a pszichologikus tényekben, amelyeket számba venniük kell – azt gondolták, hogy az európai állam polgáraivá lett zsidó megszűnik a középkori uzsora, a családfiaknak pestise, az ellenséges tábor kéme, a népnek magát folyton teleszítt vámpírja, minden kereskedelmi ág monopolizálója, a háborúknak láthatatlan rugója s bíró a békében lenni.”

„A zsidó nem szűnt meg a pénzt monopolizálni, sőt odáig ment, hogy valamely országot a veszély pillanatában megfojthat azzal, hogy a pénzeszacskó zsinórját előre megfontolt szándékkal össze- vagy széjjelhúzhatja, mint Pandora szelencéjét. A hajdani kisipart, a kereskedelmet a nagykereskedéssel, a bankiparral váltotta fel, amelyeknek megdöbbentő gyorsasággal korlátlan urává lett.”

„Ők, a zsidók, meg sem érzik, ha pár milliócskát elrabolnak tőlük vagy egy-két palotájukat felgyújtják! A Rue Lafitte felégetésének ötletén csak kacagnak; a petróleum parfümként hat csőreiknek, a dinamit robbantása finom melódia füleiknek! Ki rabolhatja el tőlük az ő Tórájukat meg Talmudjukat? Nincsenek-e ők ahhoz szokva, hogy mindenükből kifosztassanak, hogy azután minden kincseket és hatalmat újra meghódítsanak?”

„Ők azok, akik a társadalom minden megrázkódtatása mögött megbújnak, valamint minden erkölcsi epidémia alakját is ők képezik. (…) Nem mintha ők saját személyükben küzdenének, ehhez csak az eszközöket adják. Megszerzik a háború nervusát, olajat öntenek a tűzre tinta alakjában. Ők írják és fizetik ama hadi gépeket, ama modern katapultákat, amelyek a hit és az evangéliumi morál citadelláit szétrombolják. Jól tudják, hogy az erkölcstelenség választóvize erre legerősebb adagjának csakúgy, mint a tökéletes értelmi demoralizáció halált hozó enervációjának semmiféle társadalom sem állhat ellen.”

„Semmi kétség, minekután ők sokáig védelmezték magukat, most maguk támadnak. Ez a dolog természetében és a rendeltetésének szükségszerűségében fekszik. Másrészt viszont a keresztényeknek joguk van tőlük telhető módon magukat e bajtól megóvni. Erre pedig csak egy mód van, hazát kell szerezni a zsidóságnak. Ajánlatos dolog nekik visszaadni Palesztinájukat és Jeruzsálemüket. (…) A dolog természetével ellenkezik ugyanis, hogy egy nép élősdi állat módjára, más nép rovására éljen, annak belei redői közé fészkelje magát. A végzet azt akarja, hogy a keresztények ezt az idegen fajt keblükből letépjék, őket valódi országukba visszavigyék. Ha a zsidók vonakodnának, akkor erőszakkal kell őket odaszállítani, szükség esetében pedig a határáig hajtani őket.”

„A pillanat nincs messze, amelyben valamennyi keresztény nemzet, amellyel a zsidó ma együtt lakik, felismeri, hogy rájuk nézve az egészség vagy az örökös betegség, a társadalmi béke vagy a folytonos senyvedés kérdésévé, az élet és a halál kérdésévé vált a zsidókat maguknál megtűrni vagy pedig elkergetni.”

(LISZT FERENC A ZSIDÓSÁGRÓL, 1881.)

Forrás:

http://www.boldogsag.net/index.php?option=com_content&view=article&id=23832:liszt-ferenc-a-zsidosagrol-1881&catid=1242:a-zsidok-toertenete-zsidosag-a-nagyvilagban&Itemid=891

---

KÉT NAPSZÁMOS ÉS KÉT KAZÁR:

„A kazár vagyontalanul vándorol be hazánkba. Mit csináljon? Mert élni csak kell. A cigány úgy oldotta meg ezt a problémát, hogy lopott. Rajtavesztvén, azt kérdezte a bíró, hogy miért nyúl a máséhoz? „Mit csináljak, tekintetes uram – felelt a cigány – mikor minden a másé?”

A kazár nem lopással oldja meg a problémát. Ámbár, hiszen lopogat is. De ez nem természete. Az orvgazdaságot többször gyakorolja. Ez már egy neme az üzletnek. De mint állandó iparágat ezt sem űzi. LEGÁLTALÁNOSABB MESTERSÉGE A KÖZVETÍTÉS. EZEN A TÉREN HIHETETLEN REKORDOT ÉR EL. VALÓSÁGOS BELSŐ SZENVEDÉLLYEL ŰZI EZT AZ IPART. NINCS AZ ÜZLETNEK OLYAN KÉPZELHETŐ NEME, AMELYHEZ ODA NEM ÁLLANA KÖZÉPSŐ TAGNAK. A HALÁSZ ÉS A HAL KÖZÖTT Ő A HÁLÓ. A HIDEG ÉS A SZOBA KÖZÖTT Ő A KÁLYHA.

BENNSZÜLÖTT BENNSZÜLÖTTEL SEMMINEMŰ VÁSÁRT NEM KÖTHET, HOGY KÖZÉ NE ÁLLJON A KAZÁR. Tyúkot, malacot, borjút Munkácson, Huszton, Szigeten nem tud eladni a bennszülött a közvetlen vevőnek. Tehenét, ha elakarja cserélni sertéssel, szántóját kaszálóval, ökrét lakóházzal: a kazár ott van, alkuszik, közbelép és megakaszt minden vásárt, minden cserét, míg közvetítése el nem fogadtatik. Nem kell feledni, hogy a kazár egy minden tekintetben elhanyagolt népet tart megszállva. Ez a nép a kazárt kikerülhetetlen végzetnek tekinti. Közszerencsétlenségnek, mely nem elhárítható. Istencsapásnak, amit megadással fogad a jámbor hívő.

Később látni fogjuk, hogy a lelkészek minő jó barátai a népnek. De a kazárok végzetszerűségéről táplált hit megtörte a lelkészek ellenhatását. És minél nagyobb lett a kazárok száma, annál jobban elmerültek a lelkészek a csüggedésbe. Próbálgatták a nép önbizalmát fölébreszteni, elveszítvén a csatát: elvesztették hitüket is az iránt, hogy népüket megmenthessék. A közvetítéseknél az üzlet tejfölét szedi le a kazár. Valósággal megvámolja a közforgalmat. A nép egy modern tizedet fizet a kazárnak.

Frigyesfalvánál két rutént láttam dolgozni a vasúti töltésen. Megrongált talpfákat cseréltek ki. A két napszámos mögött két kazár állott hallgatagon. Kocsink elhaladott mellettük s én elmélázva néztem azt a színes játékot, melyet a havasok egyik csúcsán az őszi napsugár véghez vitt. Azonban vissza-visszatekintettem a munkásokra. Nem tudom miért; hiszen nem érdekeltek. Igaz, hogy mezítláb dolgoztak ásóval, ami annyit jelent, hogy a kemény szerszám feltöri a talpukat; az is igaz, hogy a faluban délre harangoztak s nem láttam körülöttük ételhordó fehérnépet, ami annyit jelent, hogy étlen dolgoznak. De mindez nem feltűnő az ínségnek ezen a vidékén.

Egyszóval, nem tudok számot adni, hogy miért tekingettem vissza mindaddig, míg a kanyarulat el nem födte őket. Csak néztem. Amiként elnézi az ember a kóválygó madarat, ha nagy magasságban kering. És az alaktalan bogáncskórót a hósivatagban mindaddig, míg a szem belefárad. Rá sem gondolunk, mégis nézzük. Nincs semmi célunk vele, mégis nézzük.

Mikor aztán nem látjuk; mikor már lobog a láng a szolyvai kandallóban s utolsó cseppig ürítettük a teáscsészét és lepihenünk és végigböngésszük a friss hírlapokat, s egy krajcáros újságban azt is elolvastuk, hogy Egán csak parádézik négyes fogaton jár, ingyen eszi az állam kenyerét, cézárnak képzeli magát és csodálkozunk azon, hogy milyen gyilokká válhatik a penna elvetemült emberek kezében, s hogy a hazugságoknak minő hegyláncai nehezednek még olyan emberre is, aki tudását, szorgalmát, jelenét és jövendőjét annak a magasztos célnak szentelte, hogy egy szerencsétlen népet megmentsen a nemzet számára: mikor mindezen túlestünk s kioltottuk lámpánkat, akkor megint csak élőnkbe kerül a két napszámos, hívatlanul, szinte tolakodva, és látjuk kékesszürke lábszáraikat, sovány karjukat, foldozott ingüket és lemondásteljes arcukat. És látjuk a két kazárt is a hátuk mögött, mereven, hidegen, érzéketlenül; sötéten, mint a fátum; kérlelhetetlenül, mint a balsors.

Szobánk megtelik fantasztikus képekkel. A nép szenvedése lerajzolódik a fekete levegőre; az őrtüzek mellől megérint a vészkiáltások egy-egy foszlánya. És úgy tetszik, mintha nem talpfán dolgoznék többé az a két napszámos, hanem mintha kivonult volna valamennyi rutén, mindenik ásóval, mindenik mezítláb, mindenik rongyosan és mintha mindenik az önsírját ásná, hogy befeküdjék, megválni attól az élettől, amelynek ránézve semmi becse sincs.

Víziónkat még borzadályosabbá teszi, hogy a sírásók mögött ott látjuk a merev, érzéketlen, sötét kazárokat is, és leolvassuk róluk, mint valami fekete fejfákról, a sírásó nép szomorú drámáját. Másnap reggel, Zsdenyova felé menve, az országút és vasút kereszteződésénél megint láttam a két napszámost. Talpfák kicserélésével vesződtek most is. Ásóval, emelőrúddal most is. Rongyosán, mezítláb most is. És ott állott mellettük a két kazár is.

Tegnap csak néztem ezt a csoportot; most már vizsgáltam. Tegnap tűnődtem a kazár őrizet fölött, most már kérdezősködni kezdettem. A váltóőr alaposan felvilágosított. Megtudtam, hogy egy munkavállalat hegyvidéki procedúrája megy előttem végbe. A szakaszmérnök elrendelte néhány talpfának a kicserélését. Ez a két kazár jelentkezett napszámosnak nyolcvan krajcár napi bérért. A vasút megbízottja – a legközelebbi állomásfőnök megbízta a jelentkező két kazárt a munkával. Az egész munka három napot vesz igénybe. Jut egy kazárra 2 forint 40 krajcár.

Azonban mindkettőnek van a faluban adósa. Az egyik liszt árával tartozik; a másik készpénzzel. Nem éppen sokkal. Malacra kapta a pénzt az egyik. Jegyzetem szerint három forintot. De már régen, május elején. A kötés szerint minden hónapban, minden forint után egy napszámmal tartozik az adós kamat fejében. A három forint után három napszámmal. Idáig négy hónap telt el; tehát dolgozott az adós tizenkét napot. Mindaddig dolgozni fog, míg a tőkét vissza nem fizeti. A lisztadósság ügyét nem tudtam meg ilyen körülményesen. De ha rendes kamatot fizet, akkor hetenként egy hatost fizet egy forint után. Ez tehát olcsóbb, mint a malacpénzadósság, mert ez csak ötszázhúsz percent.

A FOLYAMAT TEHÁT EZ: A KAZÁR LEFOGLALJA MAGÁNAK A MUNKÁT ÉS AZT LEDOLGOZTATJA A RUTÉNNAL. HA ADÓS A RUTÉN, AKKOR KAMATBAN DOLGOZIK ÉS NEM KAP SEMMIT. HA NEM ADÓS, AKKOR KÉSZPÉNZÉRT DOLGOZIK S KAPJA FELÉT A MUNKABÉRNEK, VAGYIS NEGYVEN KRAJCÁRT. A KAZÁRNAK, MINT VÁLLALKOZÓNAK A SEMMITTEVÉSÉRT SZINTÉN MEGJUT A NEGYVEN KRAJCÁR.

Önként merül föl a kérdés, hogy miért nem kapja a rutén egyenes kézből a munkát? Hiszen ez így zsarolás. Az állam kifizet 80 krajcárt egy bizonyos munkamennyiségért, s aki végzi a munkát, csak fele árát kapja meg munkájának. A kazár odaáll az állam és polgára közé rabszolgatartónak. A rutén izzad, a kazár zsebel. Ha a végzett munka csakugyan 80 krajcárt ért, miért nem kapja meg a munkás a munkabért levonás nélkül? Ha pedig csak 40 krajcárt ér, miért fizet az állam nyolcvanat?

Miért?

Azért, mert a kazár egy sok százados kereskedelmi organizmus beltagja. Nem csinálta azt a szervezetet senki. Nincsen annak írott törvénye. Tisztikara sincs. Könyvvezetése sincs. Se cége, se működési területe, se alaptőkéje. Csak szelleme van és hagyománya. És eredménye. Nem vezeti senki; mégis egységesen működik. Nem kap parancsokat, mégis engedelmeskedik. Kinek? Az életösztönnek.

ERKÖLCSE NINCS, CSAK SZOKÁSA. JELLEME SINCS, CSAK TULAJDONSÁGA. BARÁTJA SINCS, CSAK CINKOSA.

Tagjai működnek a sivatagban, a bércek között, a falukon és a városokon. Hazája a világ Palesztinától Munkácsig. Ökörmezőtől Kairóig. Az egész organizmus arra van berendezve, hogy észrevegye az üzleti kilátást. Más ember szagol, tapint, lát, hall, érez. Ez voltaképpen egy dolog. Semmi egyéb, mint a külső hatások közlése az agyvelővel. Mikor tapintunk: akkor az ujjunkkal látunk; mikor nézünk, akkor a szemünkkel tapintunk; mikor hallunk: akkor fülünkkel tapogatjuk ki a hanghullámok minőségét és terjedelmét. Mikor szagolunk: az orrunk nyákhártyája tapogatódzik az iránt, hogy minő íze van az illő olaj elszálló parányainak. Mi tehát csupán a tapintás különböző alakzataival érintkezünk a világgal. De az életösztön hajthatatlan szüksége az évezredes bujdosásban a kazárnál egy másik érzéket is kifejlesztett. Egy hatodikat. Az üzleti szervet. Amiként kifejtette a vándormadárnál a földrajzi ösztönt. Azt az érzéket, hogy delejtű nélkül, éjjel-nappal el tudjon a légűrben, földrészek és tengerek fölött igazodni. Úgy a kazárban az a tulajdonság fejlődött ki, hogy másnak a munkáját a maga hasznára tudja fordítani.

MÁSÉ A VEREJTÉK; ÖVÉ A SIKER.
MÁSÉ A FÁRADSÁG, ÖVÉ A NYERESÉG.
MÁSNAK MUNKÁJA: ERŐFOGYASZTÁS; A KAZÁR MUNKÁJA: ERŐGYŰJTÉS.
A TALPFACSERÉLÉSNÉL VÉRÉT ÉS IZOMZATÁT EMÉSZTI A RUTÉN. A KAZÁR PIHENVE NÉZI A MUNKÁT ÉS SZEDI RÓLA A GYÜMÖLCSÖT.”

Bartha Miklós: Kazárföldön (részlet)

---

Tény: Magyarország kormányzásában, gazdaságában és az irányítás, közélet minden szegmensében a zsidók teljes kontrollt gyakorolnak. Korlátlan a hatalmuk. Szabadok vagyunk a Hazánkban, mi Magyarok? Bárki, aki ezt csak megemlíti is, antiszemitának bélyegzik és gyűlölködőnek, és minden eszközzel az eltiprására törekednek. Pedig a kezdetek óta nem mi vagyunk a gyűlölködők. Minket gyűlölnek, Nimród áldott népét. Minket pusztítanak, Nagyboldogasszony gyermekeit.

A mi Hazánkból üldöznek el, a mi javainkat lopják el, minket és gyermekeinket semmiznek ki „és földjüket örökségül veszi, ő és a fiai örökévé”.

Az igazság kimondása a legnagyobb bűn egy hazug világban.