Reggel, mikor kinéztem, még láttam,
De sajnos szemembe sütött a Nap.
Láttam a békegalambokat szállni az égen,
Sajnos szemembe sütött a Nap.
Láttam a zebrákat legelni a réten,
Sajnos szemembe sütött a Nap.
Láttam birkákat úszni narancslében,
Sajnos szemembe sütött a Nap.
Láttam, hazudnak, ügyesen, serényen,
Sajnos szemembe sütött a Nap.
Láttam, hogy liliomot tépnek az éjben,
Sajnos szemembe sütött a Nap.
Láttam a Nemzeti Bankban a pénzem,
Sajnos szemembe sütött a Nap.
Láttam, ahogy meglopnak éppen,
Sajnos szemembe sütött a Nap.
Láttam, hogy önként vakcinákat kértem,
Sajnos szemembe sütött a Nap.
Láttam, a vágóhídra sorszámot téptem,
Sajnos szemembe sütött a Nap.
Láttam a rendőrt „sünként” a téren,
Sajnos szemembe sütött a Nap.
Láttam a bilincset sok bátor kézen,
Sajnos szemembe sütött a Nap.
Láttam, hogy nem éltem, csak féltem,
Sajnos szemembe sütött a Nap.
Láttam, hogy szolga lett mára a népem,
Sajnos szemembe sütött a Nap.
Láttam, ahogyan meneteltünk a télben,
Sajnos szemembe sütött a Nap.
Láttam, meghaltunk parancsra, szépen,
Sajnos szemembe sütött a Nap.
Lassan sötétedni kezdtem a fényben,
Sajnos szemembe sütött a Nap.
Látod, semmi nem érdekel már régen,
Csak dúdolom azt, hogy jó, jó, jó, jó, jó, jó, de jó nekem.
Jó nekem…
Reggel, mikor kinéztem, még láttam.
Ó. J.