Nem dalol a költő, leteszi a kopott lantotKönnyes szemmel néz egy szomorú sírhantotSzomorú sírhanton egy árva kis virágotKetten siratják az elveszett világot Siratják mi meghalt: az igazat, a szépetHelyettük már az őrület vezeti a népetSzáműzött lett nálunk az értelem, a jóságA nemzet elméjét megszállta egy sötét kórság Rajta, rajta, győzzön… tovább olvasom … →

Április, április, szeszélyes és kedvesMagyarország választ, örömében repdesFészkében egy fecskepár felriad a szélbenAz ereszen át valaki most csúszik le éppenNézz az égre,Mondd, hogy fura,Fejünk felett vaskupola…Feküdj hanyatt, egyszer élünkErről többet nem beszélünk.Április közepén várlak, s ha majd négy év múlva látlak,Lehet, hogy megint ugyanúgy megkívánlak,Mint április közepén… Április, április, bolondok… tovább olvasom … →

Évezredes feketefejű kórsággal megátkozottanKevert fajú barbárrá züllött királyi szkíta vérünkLélekkufárok zsinagógájában torz tangót táncolÉs fényre sötétedve gyűlölködik rettegő népünk Szitokszó és a térképen szégyenfolt lett a magyarKi mára már önmagát is undorodva köpi szemenMiközben véres torra készül az új bolsevik hordaTrónjáról a sátán kacag a koldus Magyar Istenen Ó.J.

Lángolj fel még egyszer bennünk vad hun vérünkRettegje újra a magyarok nyilait ez a bukott világLánc helyett kardot hordjon minden testvérünkMég egyszer, utoljára nyíljon ki a síron nőtt virág Ha már veszni kell, vesszünk bátran emelt fővelRemegjen bele a kárhozott sötét sátáni új világMég egyszer, utoljára küzdjünk meg a túlerővelEmelje… tovább olvasom … →