„Tudom, honnan jöttem, és hova megyek…”
A suttogást először senki sem hallotta, mert a fülek számára túl halk volt, és túl sok volt már a teljesen süket. Csak kevesek szíve érzékelte, ahogyan az éjszaka sötétjében átsuhanva a züllött város komor házfalai és a sáros utcákon zombikként vánszorgó, szürke alakok között, azt suttogja valami rejtélyes hang a haldokló vén fák ágai fölött, hogy „itt az idő”. 1989-ben, máshol sem figyelt senki a suttogásra, mert a nyomor Karácsonyára való harácsolással voltak elfoglalva, amire évtizedek óta idomították őket. Aztán a suttogásból üvöltés lett…
„Érik a szőlő, hajlik a vessző… savanyú a szőlő… mérges a gazda… nem zörög a haraszt, ha nem rázza a paraszt… de, zörög a kocsi, pattog a „kelj fel Lázár”Jancsi, talán értem jönnek. Hej, édesanyám, szerelmes dajkám, de hamar elvisznek! Jönnek, jönnek, majd elvisznek…” – szól az egyre vadabb nóta. Mert ezek ugyanazok. A történelem ismétli önmagát. Megint az őrület a jól bevált „régi-új” erő, ami magával rántja az embereket. Mást súg a vágy, mást tanácsol az ész. Látjuk, mi a jó, és jól látva helyeseljük is, de mégis azt követjük, ami a rossz… A félelem és a korrupció párban tartják fogva az embereket, akik más körülmények közt talán szolgálhatnák és szolgálnák is az igazságot. A világ kezdete óta a végtelen hatalom utáni vágy miatt válik gonosszá a legtöbb lény. Pedig a trón (politika) és az oltár (vallás) által támogatott államnak elvileg nincsen saját hatalma. Annyi hatalommal rendelkezik csupán, amennyit a társadalom átad neki, plusz amennyit időről időre elkoboz tőle ezzel, vagy azzal az ürüggyel. Az állam semmilyen más forrásból nem juthat hatalomhoz. Az elhitetés őrült emberiségének korában a hatalom legfőbb támasza a rettegő és gyűlölködő, lebutított, ösztönlénnyé gyúrt „bolsevik” tömeg. Az igaz hazafi a következő nemzedékekre gondol, míg a politikus csak a következő választásokra. A rabszolga közben meg nem szabadságra vágyik, hanem rabszolga-felügyelő akar lenni. A rabszolgaság legkitartóbb hívei nem a rabszolgatartók voltak, hanem a kiváltságos helyzetű rabszolgák. Ők védik legjobban a rendszert ma is. A hatalom által kegyekben, kiváltságokban, elismerésben, rivaldafényben részesített gerinctelen talpnyalók. Az új világrend az ostoba, lélektelen, parancskövető rabszolgák közreműködésével épül világszerte, feltartóztathatatlanul, gond nélkül. A vakok, süketek és némák bambává bénult, vegetáló áldozati bárányai meg már nem is bégetnek, csak tehetetlen fásultsággal hallgatnak.
„Megyünk összevissza, előre meg hátra,
De mindig csak hazug királyok szavára!
Olcsó celebek hada ma pénzéhes kurva,
A propagandát mind lelkesen, hűen fújja.
Kicsi ország ez, de túl sok itt a gengszter,
Velejéig romlott már a korrupt rendszer!
Szennycsatornákból ömlik ránk a pátosz,
Végül úrrá lesz rajtunk a végtelen káosz.”
„A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja.”
8.44
Az elhitetés kora és az új világrend nem jöhetne létre hazugságok nélkül. A fenevad képének felemelkedése a hazugságok segítségével zajlik. Nagyon hamar (2030-ra) eljön az idő, amikor egy hamis próféta, a Sátán erejével létrehoz egy „képnek” nevezett valamit, amibe „lelket lehel” és eléri, hogy akik nem imádják ezt a képet, azokat megöljék. Ezek az események a szemünk előtt folynak. A mesterséges intelligencia, a szingularitást célzó törekvések és a transz- humanista mozgalom előretörése mind szerepet kapnak a világ utolsó nagy elhitetésében, amelynek célja az emberiség végleges leigázása. Erről szól a sok vallási-, politikai-, kulturális- és egyéb parasztvakítás, melynek takarásában gőzerővel épülnek ki a digitális börtönünk egyre jobban kibontakozó elemei (kreditrendszer, kamerarendszer, átjátszó és sugárzó egységek, érzékenyítés, figyelemelterelés –sport, műbalhék-, járványok, vírusok, terrorizmus, háborúk, gazdasági és pénzügyi válságok, élelmezési gondok, klíma hisztéria, generált természeti katasztrófák, ufók…).
A hazugság: valótlanság állítása más(ok) vagy önmagunk félrevezetése céljából.
Huzamosabb ideig nem tud fennmaradni az olyan emberi közösség, amelynek tagjai legalább a mindennapi élet alaphelyzeteiben nem bíznak az egymással folytatott kommunikáció hitelességében.
Hazugság az igazság szándékos elhallgatása, elferdítése, illetve a valótlanság állítása megtévesztés céljából. Az igazságnak nem a hazugság az ellentéte, hanem a valótlanság.
A hazugság ellentéte az őszinteség.
„Az igazsághoz csak akkor lehetsz hű, ha előbb hűtlen lettél a hazugsághoz.”
Az igazság napfénye az emberszívet erősíti, mert az igazság erő nélkül csupán csak tehetetlenség. Az erő önmagában, igazság nélkül viszont, csak merő elnyomás. A bölcsesség csak az igazságban foglaltatik. A bölcs egyenes és mást meg nem rövidít, önzetlen és mást meg nem károsít, igaz és semmit meg nem hamisít, fény, de nem vakít. A táltos megállt három nádszálon. A „három nádszál” a magyar néphitben, ősvallásban és szakrális hagyományban az igazság, bölcsesség és szeretet hármas erényét jelképezi.
„Érik a szőlő, hajlik a vessző”… és a legtöbb ember számára manapság törékeny és túl vékony a nádszál. Amúgy sem kifizetődő napjainkban a „három nádszálon” való álldogálás, amikor a hazugság szolgálatával szinte bármit el lehet érni, meg lehet kapni: pénzt, paripát, fegyvert, Kossuth-díjat… A világ jelenlegi, ideiglenes ura igen bőkezű a hozzá hű szolgáival, de annál kegyetlenebb azokkal szemben, akikben neki nincs semmije… De, talán csak savanyú a szőlő… (A „savanyú a szőlő” jelentése, hogy valaki, aki nem tud elérni valamit, vagy nem kap meg egy kívánt dolgot, inkább lebecsüli, azt állítja, hogy nem is akarta, vagy hogy az nem is jó, mintha soha nem is vágyott volna rá, elkerülve ezzel a csalódást. Ezt az emberi viselkedésformát az ókori fabulákból – Aesopus: A róka és a szőlő – is ismerjük, és az önbecsapás egy formája, amikor a kudarcot ezzel elfojtjuk.)
A hazugsághoz való hűség, a fenevad imádata, a hűtlenség az igazsághoz sikert, pénzt, csillogást hoz még a legprimitívebb aljanép számára is az új világrendben. Minél ostobább és primitívebb valaki, annál magasabbra juthat. Ma valóban boldogok a lelki (és szellemi) szegények, míg boldogtalanok a lelkiekben (és szellemiekben) gazdagok. Látszólag…
Az erkölcstelenség, a butaság, a jutalmazott szolgalelkűség a mérték és az érték a gátlástalan, hülye suttyók szuverén, ős-pannon banánköztársaságában, jobban mondva: Tisza-menti narancs-autokráciájában, ahol „gáspár evelin” kommunikációs „szakember”, a „győzike show” és a „sztárboksz” után, már katonai géppel repült (neki legalább sikeres volt a „repülőrajt”) Moszkvába „szijjártó péter” hivatalos küldöttségének tagjaként, és ahol a „curtis” nevű „szégyen-celebről” (celeb = cél-eb, vagyis hűséges minta-kutya) 120 millióért film készül, ami hamarosan a Lázár Ervin program keretében minden diáknak kötelezően megtekintendő, kasszasiker lesz…
Nyilvánvaló, hogy itt már az érdem és a jellem csak hátráltató tényező lehet…
De, semmi sem új a Nap alatt, hallottunk már hasonló siker-történeteket a szomszédból:
Elena Ceaușescu apja földműves volt. Az általános iskolában igen rosszul tanult, egyik évben például mindenből megbuktatták, kivéve tornából és kézimunkából, míg végül teljesen kimaradt az iskolából.
(Birkaiskola: „ki oda sem ballagott, még jutalmat is kapott”…)
Tanulmányait a 4. osztály után be is fejezte, majd a bátyjával Bukarestbe költözött, ahol egy textilgyárban, majd laborasszisztensként dolgozott. Középfokú iskolai végzettsége nem volt, mégis az 1950-es években felnőttoktatáson vett részt a Bukaresti Egyetemen. Innen egy csalással letett vizsga miatt kiutasították. 1960-ban mégis kémiai PhD-t szerzett. Több nyugati egyetem díszdoktorrá avatta a polimerkutatásokban elért állítólagos eredményeiért.
Férjéhez hasonlóan gyakorlatilag teljhatalma volt. Ő is kivette részét a diktatúrában, az elnyomásban és az ország kisemmizésében, illetve a mérhetetlen vagyongyarapításban. Semmilyen tekintetben nem tartóztatta meg magát, élvezte a jólétet, a luxust, a pénzt, a drága vagyontárgyakat. Férjéhez hasonlóan paranoid alkat volt, összeesküvéstől, merénylettől tartott. Igyekezett magáévá tenni férje személyi kultuszát, önmagát a román nép legszeretettebb lányának, a román nemzet anyjának nevezte ki, akit minden román feltétel nélkül imád.
Politikai hatalmával rendre visszaélt, bármibe beleszólhatott, még a törvényhozásba is. A Securitate éppúgy követte az ő, miként a férje utasításait. A Snagovban található nyaralójuk közelében a parancsára ledózerolták a falvakat, hogy teljes legyen a csend…
Csend is volt nagyon sokáig… aztán jött a suttogás… majd egy sebtében felállított rögtönítélő katonai bíróság a férjével együtt sortűz általi halálra ítélte.
Az ítéletet gyorsított menetben azonnal végrehajtották…
De miért is ne lehetne nálunk „szabó zsófi” is híres „polimerkutató”? Talán savanyú a Szőlő utca? Édes otthon… Miért ne lehetne minden állampárti hű-béres őstehetség valamiben? Ne legyen savanyú az a szőlő! Legyen édes! Mégiscsak a mienk, ha savanykás is. Legyen „tóth gabi” a nemzet csalogánya, vagy az „álszent – királyi alexandra” a magyar nép legszeretettebb lánya, vagy a „schmidt mária” a nemzet (mostoha) anyja, akiket minden digitális, szuverén állampolgár feltétel nélkül imád!
Ez a mi védőpajzsos, szuverén országunk, ahol a magyarokat gyűlölve mocskoló „krasznahorkai” Nobel-, Kossuth- és József Attila-díjas egyáltalán nem magyar írót kellene ünnepelnünk, vagy a kényszervakcinával népirtó „karikót”. Elég csak a birkaiskolát kijárni és már itt is van a sok PhD-s díszdoktor: a félrefordító orosz tolmács, vagy „győzike” az államtitkár-várományos, de van itt mesterképzést végzett turizmus–vendéglátás végzettségű üzletasszony, milliárdos gázszerelő, imádkozó sáska „hídember”, kasszafúró bankár, gidákat leső nagy Pampalíni-vadász, por-toló sportoló, habzó szájjal nyálát fröcskölő szónok, kommunikációs átokszóró, csalimeséket mesélő kormányszóvivő, Kossuth-díjas tajparaszt, „nyugdíjminimális” gazdasági csődtömegminiszter, bazdmegolós egészségügyi kuruzsló, mindenhez is értő illetékes elvtárs Csőrmester, philippínó narancsdíj-esős filmrendezőzseni, lézeres vasútmodellező, kaszinó-katona, lakáj-szatyorfing és még a végtelenségig sorolhatnánk…
„Régen voltak hősök, ha jött a viszály,
De ma nincs más, csak a hazug király.
A birka nép tapsol és befogja a száját,
Verejtékével öntözi a hazugság fáját.
Imáikban Istentől több pénzt kérnek,
Mert amennyijük van, annyit is érnek!
Így lett a nép hazug király talpnyalója,
De mi lesz velünk, ha üt majd az óra?”
Nem marad akkor más, csak a sok hazugság: „trampli” kézfogásos védőpajzsa és a valódi guruló dollárokért koldulás, a rezsicsökkentésnek mantrázott pénzlenyúlás, a rekord infláció, repülőrajt ársapkában, az „olcsó” orosz gáz a gázszerelőnek, az egyre elszigeteltebb „szuverén” idegen- függőségünk, a működésképtelenségig kivéreztetett közszolgáltatások, a „félig-kész” minden, a „nélkülünk itt mind meghalnánk” dogma, a lélegeztető gépes gyilkos vakcina-terror, a háború nélküli örökös háborús vészhelyzet, a stricik és alvilági smasszerek gyermekvédelmi rendszere, a másként gondolkodók szisztematikus dehumanizálása, a „matolcsy klán” agyonhallgatott világrekorder bankrablása, a digitális rabszolgaság szisztematikus kiépítése a „szabadságunkért”, az osztogatásnak mondott fosztogatás, a zebraadó helyetti macskaadó, a néphülyítő háború-béke-migráns riogatás, a sok kommunikációs- és jogi trükközés, csak, hogy ne lássa senki a szemünket kiverő igazságot… a „még négy évet kérünk”, hogy befejezhessük a gyűlölet-birka-koldus ország pokolba vezető szellemvasútját csak, hogy ki ne derüljön, hogy valójában kik is ők, és mit tesznek ezzel a rabszolganéppé korcsosított egykori nemzettel és megvetett vajdasággá züllesztett országgal, ahol a „kisgrofóktól” a „nagyferókig” bőségesen van mire büszkének lennünk.
Ez aztán az értelem katedrálisa…
Nincs is hozzánk hasonlóan szárnyaló nemzet sem keleten, sem nyugaton.
A szőlő is beérik egyszer, nem lesz savanyú, ahogy a paradicsom is piros lett, nem sárga!
Háború nélküli béke van, a soha véget nem érő háborús vészhelyzet ellenére.
Béke poraitokra!
És legyen végre csend!
Úgysem figyel senki a suttogásra, mert a legtöbben a nyomor Karácsonyára való harácsolással vannak elfoglalva, amire évtizedek óta idomítják őket.