/”Garázda Lófő” gondolatok/
„Sej, tiszta búza, sej, tiszta búza, búra hajtja a fejét…”
A magyar ember nem is olyan régen, még a búzát életnek nevezte. A búza az élet, és az élet él és élni akar! Talán élni is fog, ha nagyon akar, de nem mindegy, hogy hogyan. Búzaként, vagy egészen másként…
Ez a fajta az én fajtám, valameddig a vasút meg nem közelíté, oly tiszta maradt, mint a búza, mely csak addig igazán búza, míg semmi másfajta szem közéje nem keveredett.
/Benedek Elek/
Tiszta-e még a búza?
Egyáltalán, búza-e még a búza? Túl sok már a „másfajta szem”…
„Minél alaposabban átlátjuk a természetben zajló folyamatokat, annál könnyebben meg fogjuk érteni a kertünk működését is.”
A régiek vigyáztak a búzatábla tisztaságára. Megtűrték a gyomot az árokparton, vagy a búzatábla végében, de eszükbe sem jutott volna a búzatábla közepébe ültetni.
A kártékony ragadós galaj, tarack, szőrös disznóparéj, de még a piros pipacs és a kék búzavirág is ott volt, és olyan mértékben, ahogyan kellett. A tiszta búza közé semmi másfajta szem közéje nem keveredett. A búza szempontjából ez így is volt helyes.
Azonban a „vas-út” megközelíté az én fajtámat, és a „vas-utasok” kitalálták, hogy nem szép így ez az aranyló búzatábla, mert kevés benne a „más szín”, a másfajta szem. A szegény gyomnövényeknek meg csak az árokparton van helyük, ami borzasztóan kirekesztő (szegregáció). Ezért kitalálták, hogy mivel a gyom és a búza is ugyanolyan növény, ezért egyenlő esélyt kell nekik adni. Szegregálás helyett integrálni kell a gyomot a búzatábla közepébe, inkluzívan kell kezelni, sőt, mivel eddig csak az árokparthoz szoktak a gyomnövények, pozitív diszkriminációt kell, hogy kapjanak. Ez a pozitív diszkrimináció, „hátrányt csökkentő megkülönböztetés” olyan segítséget biztosított a gyomnövényeknek, hogy kövérebb talajt kaptak, több napfényt, műtrágyát, locsolgatást… A búza meg kit érdekelt? Legyen toleráns a szegény, elnyomott gyomokkal szemben. Minden szép búzakalász mellé ültettek egy szőrös disznóparéjt, hogy gyakorolja az elfogadást… A szőrös disznóparéj, meg a többi „integrált” gyom csak hízott, burjánzott. Elnyomta a búzát, de még a piros pipacsot, meg a kék búzavirágot is. A búzatábla egyre betegebb lett, jöttek a patkányok is, de a gazdáknak állatvédelmi szempontok miatt megtiltották az irtásukat. Rövid időn belül a búzatáblából egy gondozatlan, haszontalan, értéktelen szőrös disznóparéj mező lett.
„Kell ez nagyon, igen nagyon,
napkeleten, napnyugaton –
ha már elpusztul a világ,
legyen a sírjára virág.”
„Látod ezt a buta salátát? Amikor még vad volt, tejszerű nedvet eresztett magából, hogy a csiga ne tudja megenni. Amikor az emberek megszelídítették, akkor tudod, mi történt vele? Abbahagyta a nedvkiválasztást, mert bízott abban, hogy az emberi okosság majd megvédi a csigák ellen. S a csigák, íme, most felfalják. Tanulság? Rajtunk múlik, mennyire életképes, egészséges és fenntartható rendszerré áll össze a kertünk.”
Mivel nem volt már búza, kitalálták, hogy legyen a kenyér kukacokból. Úgy is lett. Aztán jött egy vörös sárkány és felajánlotta, hogy megveszi ezt az értéktelen, gazos területet és virágzó akkumulátor gyárat épít a helyére. Mivel már nem volt gondos gazdája a földnek, nem volt már józan paraszt-ész, az új-magyar nemzeti digitális állampolgárok örömmel beleegyeztek a vörös sárkány ajánlatába, mert a digitális létükhöz kellett az áram, az akkumulátor.
Így lett ez a föld az élet helyett a halálé, ahol a sűrűn vakcinázott digitális állampolgárok egy szőrös disznóparéjos mező közepén ülve, a sok napelem között lemenő Napot bámulva élvezhetik a savaktól és sugárzó atomhulladéktól ciripelő szikes talaj muzsikáját, miközben mikro műanyaggal ízesített lisztkukac szendvicset majszolgatnak sterilizálva, de boldogan, mert még legalább internet van. Az aranyló búzamezőkre már senki sem emlékszik. A mindent elborító, igénytelen, kövérre hízott szőrös disznóparéjt pedig nem igazán érdekli semmi. Észre sem veszi, hogy az akkumulátor gyárak árnyékában egy köpcös kiskanász röfögő disznókból álló, népes és éhes kondát hajt feléjük… Nekik a búzán kívül a szőrös disznóparéj is a kedvenc eledelük…
„A tanyáknál szellők lágy ölében
Ringatózik a kalászos búza…”
„Ha látod a sűrű búzatáblát, gondolsz-e arra, mennyiféle magnak kellett elpusztulnia, hogy ezek kikelhessenek?”
„A gondolkodás a halálról és az idő múlásáról a kertészkedés része. Azzal a tudattal ültetsz el magokat a földbe, hogy talán nem maradnak életben. Növényeket nevelsz, de tudod, hogy fél év múlva elviheti őket a fagy. A vég elfogadása és egy rövid, de csodálatos élet ünneplése mind benne van ebben az egyszerű cselekedetben.”
„Voltak olyan idők, amikor szép volt minden, aztán, mint a dús búzamezők aratás után, csupaszon, magányosan maradtunk. Azonban semmi sem marad mozdulatlanul, ha van, ki elvesse, akkor a magok újra kihajtanak. (…) Az élet nem áll meg, ha van akaratod, és hited, sok mindent jobbá tehetsz.”
„Én nem értek semmit a háborúhoz meg a politikához. Én csak a gabonához értek. A jó gabonához és a rossz gabonához. Ez itt rossz gabona. Mármost ha kiöntöm ezt ide a mérleg tányérjára, látod, úgy ez nagyon sok szem, rengeteg sok szem, és félrebillenti a mérleget. De ha a túlsó serpenyőbe elkezdtem önteni a tiszta búzát, akkor lassan elkezd a mérleg nyelve visszafelé… látod? A jó búza lassan legyőzi a rosszat. Már egyensúlyban áll a kettő. És most figyelj ide… most csak egyetlen búzaszem kell, egyetlen egy. Ezt most beteszem a többi közé… Látod a mérleg nyelvét? Ez az egy búzaszem elég volt, ez az egyetlenegy búzaszem, és a jó győzött a rossz fölött.”
„Nyisd ki búzavirág szemed,
kedvvel hadd köszöntselek!
– Jó reggelt nyár! Jó reggelt nyár!
Ébredj, én is ébredek.”
– a ”fogadós”-