/”Garázda Lófő” gondolatok/
„Fenn egy király, a földön egy bolond,
Körül sok nép, meg milliónyi gond.
Nagy a király és minden ember fél,
Csak a bolond él úgy, ahogy beszél.
Éjjel alszik, de nappal tudja jól,
Van sok bolond és oly kevés a trón…
Fenn kőszobor, a földön egy virág.
Az idő száll, s a kőszobor ledől,
De a virágból még sok új virág nő…”
A trónbitorló az a személy, aki jogtalanul gyakorolja a királyi hatalmat. A Magyar Nemzet felett mindenki jogtalanul gyakorol királyi hatalmat, aki nem a Turul Nemzetségből származik, és akit nem táltos avat szakrális Magyar Királlyá érdem és jellem alapján, Boldogasszonyunk oltalmával.
Már nagyon hosszú ideje a „trón” (hatalom, politika) és az „oltár” (vallás, egyház) idegen „trónbitorlók” kezében van, akiknek semmi közük nincs a Magyar Nemzethez, csak pusztítják a Nemzetet, kártékony paraziták Hazánk testén, szellemén és lelkén. Hazug „trón”, hamis „oltár”, meggyengült, kirabolt, lebutított szolganép.
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba… Csak az egészséges és művelt nemzetnek lehet a szabadsággal párosuló jó kormányzata… a műveletlen nemzet, vérezzen is el érte forradalmakban, a szabadságot és jogot el nem nyerheti, hanem újra meg újra megcsalatják s az önkényuralom alá hajtják. Az erkölcsileg romlott nemzet, még ha akár művelt is, romlottsága az önkényuralom újra szerencsétlen állapotába juttatja.”
Az irónia a trón és az oltár legveszélyesebb ellensége:
„Nagy a király és minden ember fél, csak a bolond él úgy, ahogy beszél”.
Egyre szorosabb a nemzetbitorlók bilincse a kezünkön, miközben szemellenző kerül jobbról és balról is a szemünkre, zabla tépi a szánkat és a sarkantyú a húsunkba vágva emlékeztet, hogy milyen sorsot szánnak a trónbitorlók (és ország-bitorlók) ennek az egykor oly nemes népnek. Egyre több az agresszív „Sehallselát Dömötör”.
Weöres Sándort idézve: Sehallselát Dömötör buta volt, mint hat ökör. Míg más olvasott meg írt, ő csak ordítani bírt. Így lett ez az ország szép lassan egy „birka-iskola”, ahol végül már senki nem szólt, csak bégetett… Birkaország, hol temérdek birka él, és a birkanyájban rézkolompon birkanótát ráz a szél… A sok birka birkatévén birkaműsort bámul rendületlenül…
„S hogyha kell, hát felvonul és zászlót lenget lelkesen
Önként és dalolva táncol a birkanyíró versenyen.
Birkaország újra szép lesz, Birkaország újra nagy…
Birkaszellem mámorában egyesül a birkanép,
És minden igaz birka béget, a birkaélet a szép, a Birkaország miénk!
Bár jól be van kerítve, nekünk virágzik itt a rét!”
Bár, állítólag jól be van kerítve, már régóta nem nekünk virágzik itt a rét! Hamis zászló leng a vár fokán. A címerállatunk sólyom és csodaszarvas helyett ma már poloska és zebra. De más jelképeink is megváltoztak. A fehér lovon kardot tartva lovagló huszárt felváltotta a fekete szamáron feszítő csodarabbi, kezében tüskefehérjével tele injekciós tűvel. Szabad magyarok helyett parancskövető, kényszer-sorozott „digitális állampolgárok”, a fene tudja, hogy milyen „államban”… De, „szóljatok a köpcösnek”, majd ő megmondja! A „digitális állam” erőszakos bevezetését levezénylők és a magyar állampolgárságunkat jogtalanul digitális állampolgárságra cserélők nem hazaárulók és nemzetárulók? Ha elutasítjuk a digitális állampolgárságot, akkor (szinte) minden magyar állampolgári jogunktól megfosztanak. A sok birka meg csak béget…
„A legrosszabb, amit a (bégető) többiekről elmondhatunk, hogy függünk tőlük. Hogy a tetteik befolyásolják az életünket. Nemcsak azoknak a tettei, akiket mi választunk, akiket kedvelünk, hanem mindenkié: az idiótáké is. A tiétek, akik előttünk álltok a sorban, akik nem tudtok autót vezetni, akik rémes sorozatokat néztek, túl hangosan beszélgettek az étteremben, akiknek a gyerekei megfertőzik a mi gyerekeinket az óvodában. Akik ferdén parkoltok, lenyúljátok a munkánkat, és rossz pártra szavaztok. Ti is befolyással vagytok az életünkre, minden egyes másodpercben. Atyaég, de utálunk titeket ezért!”
„Természetesen az emberek nem akarnak háborút. Miért is kockáztatná az életét egy egyszerű paraszt, amikor a legjobb, ami egy háború végén történhet vele, hogy épségben visszatér a földjére? Senki sem akar háborút ez nyilvánvaló. Végső soron azonban a politikáról mindig az ország vezetői döntenek. Az embereket pedig könnyű rávenni, hogy kövessék ezeket a döntéseket. Mindegy, hogy demokráciáról, kommunizmusról, parlamentarizmusról vagy fasiszta diktatúráról van szó. A valóságban mindegy, hogy van-e szava a népnek vagy nincs: mindig rá lehet kényszeríteni őket az engedelmességre. Nagyon egyszerű: azt kell mondani nekik, hogy megtámadták őket, majd a békepártiakat kell árulónak és a haza ellenségének bélyegezni. Ez minden országban működik.”
Azonban, az árulás eszméjéhez nélkülözhetetlen az egyéni hozzájárulás. Ugyanis, aki soha nem járult hozzá, és nem értett egyet a kormány támogatásával, az nem szószegő, ha nem támogatja azt. A legnagyobb bűn, ha valaki elárulja a népét. Minden más bűn megbocsátható, csak ez nem.
Az áruló az:
„Aki neked szól, de rád sosem néz,
Aki veled van, ha nálad a pénz
Rád nevet, és elviszi mi a legtöbbet ér,
És te ottmaradsz majd egymagad az emlékeidnél.
Pénzzé tesz mindent, neki semmi sem fáj,
Ellopná szíved, ha nem figyelsz rá.”
A legaljasabb áruló az, aki visszaélve a megtévesztett nép bizalmával, elárulja a Nemzetét.
Áruló nem leszek, ilyet soha nem teszek!
Amíg élek, amíg élek!
Nem szolgálok hamis vallást, ostoba kormányt, bűnöző politikust, tolvaj pártot.
A Magyar Nemzetemet szolgálom, Boldogasszonyunkhoz való rendíthetetlen hűséggel.
„Fenn egy király, a földön egy bolond…”
Áruló nem leszek, ilyet soha nem teszek, a királyé nem leszek, nem leszek…
„Valahol egy lány hófehérben jár
Ő a legszebb messze földön
Hívja őt egy nap az öreg király
Feleségül megkívánja, de így szól a lány:
A királyé nem leszek, nem leszek…”
Akasszátok föl a (trónbitorló) királyokat!
„Átok fejedre minden dal,
Melyet zeng velszi bárd.”
„Meglátom én! – S parancsot ád
Király rettenetest:
Máglyára, ki ellenszegűl,
Minden velsz énekest!
S Edvárd király, angol király
Vágtat fakó lován;
Körötte ég földszint az ég:
A velszi tartomány.”
A király nyugton már többé nem alhatik, mert fülébe zúgja átkait a velszi lakoma…
„Fejét a szörny ismét fölemeli,
S akkor megint elől kell kezdeni.
Ezerfelé bús harcmező a hon,
Arat rajt a halál irtóztatón,
Itt egy falu, amott egy város ég,
Százezerek jajától zúg a lég;
Szivöknek minden porcikája rossz,
Már anyja méhéből gazságot hoz,
Vétek, gyalázat teljes élete,
Szemétől a levegő fekete,
Megromlik a föld, melyben elrohad,
S halál, rablás mind a (trónbitorló) király miatt –
Akasszátok föl a (kis-) királyokat!”
„Akasszátok őket magasra”, hogy „talpuk alatt fütyüljön a szél”!
„Hanem mégse! … Atyafiak,megálljunk!
Legyünk jobbak, nemesebbek őnáluk;
Isten után legszentebb a Nép neve:
Feleljünk meg becsülettel nékie.
Ma jókor van, holnap késő lesz talán.
Ha bennünket még mostan is megvettek,
Az úristen kegyelmezzen tinektek!”
Fenn kőszobor, a földön egy virág. Az idő száll, s a kőszobor ledől…
– a „fogadós”-