– És nem féltél
Travolta a „Szóljatok a köpcösnek” c. filmben.
– De igen
– Nem látszik rajtad
– Akkor féltem, nem most. Meddig kellene még félnem?”
Megy a foci világbajnokság ezerrel. Mi nem vagyunk ott, ki sem jutottunk. A „cirkusz” dübörög nélkülünk is.
Mi más „bajnokságban játszunk” elméletileg. Mit nekünk Katar? (Mit akar Katar?) Mi stadionépítő és labdarúgó akadémiát álmodó foci-nagyhatalom vagyunk. Meg gazdasági hatalom, és világpolitikai tényezők. A kubai narancs meg a szagos szegfűt levizelő kétfarkú kutyák országa, ahol a boldogságtól könnyes szemmel nézik a gettómilliomos kettős állampolgárok a szivárványos madarak röptét a drótkerítések fölött.
Mi máshol játszunk.
A gumicsizmás ispánok csapata küzd a klott gatyás dollárbaloldallal, lyukas focilabdával. Szurkolók nincsenek, már unják a két ballábasok szerencsétlenkedését, és a gyülekezési törvény amúgy sem engedi a két főnél nagyobb létszámban összeverődést. Igazi faluvégi mérkőzés, ahol nem a fociszabályok a fontosak, hanem a győzelem. A focibírót mindig a győztes hozza magával, az kezd, aki a labdát hozza és a legkövérebb a kapus, az rúg tizenegyest, aki erősebb és a meccs addig tart, amíg a győztes által hozott bíró le nem fújja.
Magyar foci.
A kiskanász a pálya szélén szotyolázva bámulja a nagy csapatok meccsét. Ronaldónak képzeli magát, amikor néha megengedik neki, hogy visszarúgja az elgurult labdát a világklasszisoknak. A disznók unottan csámcsogva eszegetik a makkot és eszük ágában sincs szólni a kanásznak, hogy ő nem csatár – mint ahogyan képzeli-, hanem labdaszedő. Miért is szólnának?
Még a végén megsértődne, összeomlana a felépített kis álomvilága, amiben ő nem csak sztárfocista, világklasszis csatár, vadakat terelő juhász és a tűzoltó, meg a katona, akinek álmában a villamos és a kisvasút is csönget egy picit… Akivel elhitették, és aki sokakkal elhitette, hogy „ a távolságot, mint üveggolyót, megkapod, óriás leszel, csak hunyd le kis szemed”, mert meg fogsz halni, ha nem oltatod be magad, meg ilyesmi.
Pedig már „szundít a labda, meg a síp, az erdő (kivágták tüzelőnek), a kirándulás (benzin nélkül nem megy az autó). A jó cukor is aluszik, meg a jó olaj, meg a jó csirkefarhát, meg a jó hatósági áras benzin…
Mi is alszunk.
Belefáradtunk az állandó és többfrontos harcba, ahol mindig győztünk, mégsem úgy tűnik, hogy nyertünk volna bármit is. Sőt…
Csapataink minden fronton harcban álltak, csak elolvadtak a nyári aszályos forróságban az ólomkatonáink. Még a Holdról is tisztán látszik, hogy a végváraink a végüket járják. Brüsszel, meg a Soros, meg azok a focihoz semmit sem értő, a Porsche-gyűjteményüket megunt pedagógusok miatt.
Szólhatna már valaki a köpcösnek, hogy itt a vége, fuss el véle…
– Úgy értem veled meg velem mi lesz?
– Most megmondom mi lesz veled meg velem. Nem lesz olyan, hogy te meg én, soha többé! Holnap elutazol! És ha elutazol, akkor el vagy utazva!
Nekünk pedig az óvodai homokozóból ki kellene mászni valahogy, és emlékezni arra, hogy volt „régi idők focija”, és volt egy Puskásunk is. No, de ő nem labdaszedő volt…
Addig is, megy a rezsiharc, meg a parasztvakítás, de csak értünk harcolnak a bátor politikusaink, legyünk türelemmel:
Kivesszük a máját.
– Dehát még élek.
– Ne aggódjon, ha kivesszük a máját, akkor majd nem fog…
„Kikaptunk, mert nem nyertünk!”
Itt már tényleg a lét a tét, ahol „vagy te nem leszel, vagy én”…
ÉBRESZTŐ!
-a „fogadós”-