Ha egy picit magasabb látószögből tekintünk rá a napjainkban zajló különböző eseményekre, akkor azt kell látnunk, hogy nemzetünk életében rendszeresen jelenik meg egy ismétlődő minta: Két pogány közt őrlődünk.
Két pogány, kelet s nyugat között. Megjelenési formájuk változott ugyan az évszázadok alatt, lényegük azonban nem: Bizánc-Róma, majd a tatár, török, orosz keletről, a német, Habsburg, „európai”, „amerikai” pedig nyugatról. Céljuk mindig ugyanaz volt: elvenni, átformálni, uniformizálni, s ha másként nem megy, felőrölni, eltüntetni, megsemmisíteni.
(Ugros eliminandos esse)
Mivel újra és újra megkapjuk ugyanazt a „két satu közötti” sorshelyzetet, fel kell ismernünk, hogy a problémára a múltban adott válaszaink nem voltak megfelelőek, nem hozták el a kívánt eredményt, így a feladat, a kihívás újra és újra megformálódik a számunkra.
Ha az eurázsiai kontinenst nézzük, akkor öt nagy, alapjaiban más gondolkodásmódot képviselő, tehát a fizikai térben való létezésről is másként megnyilatkozó kultúrkör rajzolódik ki: a magyar (hun, szkíta), a kínai, az indiai, a muszlim, és a nyugati (római/germán/szláv)
Érintkeztünk velük, de alapvetően mégis küzdenünk kellett mindegyikükkel, annak ellenére, hogy mi mindig segítettünk, adtunk, tanítottunk. (S a túlélés érdekében nem mellékesen eljátszottuk az egyik vagy a másik szövetségét, védőbástyáját, ádáz ellenségét…)
A feladat tehát újra és újra itt van.
A mintát látjuk, a múlt tapasztalatai adottak, már csak a megfelelő megoldást kellene megtalálnunk.
Két pogány közt, de melyiket válasszam?
Egyiket sem vagy mindkettőt?
Vagy egyikkel sem, de mégis mindkettővel?
Tisztelettel, becsülettel, de ha kell erővel?
Adva, tanítva, de a határok meghúzásával?
Szelíden, de körültekintően is egyben?
(„Legyetek okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok”)
Itt-hon, s ott-hon, mert mindenki boldoguljon a saját hazájában.
Olyan időket élünk, amikor a legfontosabb, már-már mindent felülíró elvárás lesz irányunkba az egység, a nemzet egysége. Nincs semmi, ami ezt megelőzhetné. Az elmúlt évszázadok elsődleges tanulsága éppen az, hogy senki és semmi sem vehet rajtunk erőt, ha együtt, egységben létezünk és cselekszünk.
Bár nem történik semmi sem kétszer pontosan ugyanúgy, még sincs új a nap alatt. Csak a forma, bizonyos momentumok, s a szereplők mások, de a lényeg nem változik. Akár az úgynevezett migránskérdést, akár az ukrajnai háborút nézzük, mindenhol, mindig ugyanaz a kérdéskör kerül napirendre a számunkra. S mindig azt mondják, hogy csak kétféle megoldás lehetséges, és nekünk ezek közül kell választanunk. Ráadásul ezek a „felkínált” lehetőségek szinte a végletekig ütköznek egymással. Legyünk az egyikkel vagy a másikkal; öleljünk keblünkre, vagy utasítsunk el mindenkit. Mintha nem lenne, nem lehetne más megoldást alkalmaznunk.
Ha szélesebb spektrumból nézünk rá az ügyekre, azt azért látni kell, hogy az egész kérdéskör egy igen célzott mozgásrendszerbe ágyazódik be. Bárki is mozgatja, a cél mindig ugyanaz. S a mozgatóknak szinte teljesen mindegy, hogy melyik kerül ki győztesen, hiszen mindkét oldalt uralni, irányítani tudják, illetve fogják is, ha nem látunk tisztán.
A cél lehet Európa meggyengítése, illetve totális kontroll alá vonása. Bármilyen konfliktusba is kerülnénk (akár egy végletekig vitt konfliktusba), egy meggyengült Európa már semmit sem képes felmutatni. Könnyen befolyásolható, bedarálható, és játszva ráterelhető egy olyan útra, ahol lakói ’önként’ kérik majd a teljes, központosított, erős kéz vezérelte külső uralmat. A most zajló események elkerülhetetlenül szülnek káoszt, szítanak ellentéteket, és hozzák el a ’végső összeütközést’.
Látható, hogy az orrunk előtt zajló események egy jól megkomponált terv részei. Egy olyan tervé, amely végső soron akár az egész glóbuszt érintő háború árán is, de a Föld uralását, teljes átformálását, ad abszurdum elpusztítását célozza. Nekünk, a nemzeti egység megteremtésével, pont azon kellene munkálkodnunk, hogy elkerüljük ezt a háborút, a káoszt, vagy legalább a Kárpát-medencét tartsuk a konfliktusokon kívül. Ez utóbbinak mindenképpen adottak a feltételei, hiszen itt túl lehet élni akár egy egész Földet érintő – mesterséges vagy természetes – katasztrófát is. Ezt a kottát írók is pontosan tudják.
A mindenkori nagyhatalom érdeke az, hogy minden más szereplőt legyengítsen, és saját magát tartsa az uralmi pozícióban. Bármi áron. Az EU-nak nevezett formáció vezetői – eladva lelküket – azért véreztetik ki teljesen az öreg kontinenst, hogy az a globális játszótérnek legfeljebb egy kiszolgáló háttérintézménye maradjon.
Ez – és minden más, a világban zajló esemény – egy erőpróba, egy teszt, hogy ki mit bír, és ki mit tud. S arra is, hogy ki mivel rendelkezik, mi van a tarsolyában, milyen az eszköztára egy esetleges kiterjedt, általános konfliktusörvényben. Nincs barát és nincs szövetséges sem, mert senki sem cselekszik tisztán. A világ nagy része csak az önös érdekei mentén képes gondolkodni. Ezért csupán magunkra számíthatunk. Meglepetés persze mindig érheti az embert – akár pozitív, akár negatív értelemben – de összességében minden csak rajtunk múlik.
S a nagy dilemma, hogy miként lehet ebből a ’satuhelyzetből’ kikerülni, mi lehet a megoldás a magyar nemzet számára.
Ha a magyarság közösségként olyan rezgésszinten volna, a létet tehát olyan minőségben élné meg, olyan szeretet energiákat mozgatna, amelyek ránk, magyarokra az ősidőkben oly jellemző volt (s egyébként is az alapfeladatunk lenne), akkor az egész kérdéskör nem is létezne. Mivel a ’magyar’ egy olyan energiát jelenítene meg, egy olyan energetikai minőséget és teret hozna létre, amelyben senkinek sem jutna eszébe „csintalankodni”. Mert olyan magas rezgésszinten élnénk, egyénenként és közösségként egyaránt.
Ha rápillantunk az elmúlt évekre, a téves létfelfogásunkból következő problémák sajnos koncentráltan jelentkeztek. A gyűlölet, az irigység, a harag és a düh olyan mérvű volt, hogy az világosan mutatta meg, melyik az a gondolkodásmód és világnézet, amely hiányzik a nemzet életéből.
A magyarság szolgálat
A magyarság szolgálat, ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni. De egyben feladat is, s aki akárcsak jottányit is elmozdul Magyar mivoltából, az kiesik ebből a feladatból, szerepkörből, kiesik a magyar rezgésből, s idegen érdekek szolgálatába szegődik. Ha akarja, ha nem.
Nagy kérdés tehát, hogy a nemzeti ébredés mit is takar.
Lehet, hogy a spirituális ébredés olyan, mint a legyengült, szétterült, a partmentén langyosan sodródó és a hullámtörőn végleg elhalt hullám, amelyet ráadásul a ’kihaénnem’, az ’oszdmegésuralkodj’, és a ’szemfényvesztés’ darabol még tovább.
Vagy lehet, hogy – igazán öntudatra ébredve – olyan, mint a véget nem érő (ös)ten-ger, a maga végtelenségével, óriási távlataival, hatalmas mélységeivel. Ahol a végtelent alkotó cseppek tudják, hogy az egész csak akkor lesz teljes, ha a cseppek önmagukban is teljesek. És ahol a látóhatáron – a tündöklő Nap sugaraitól felfénylőn – összeér a fent és a lent magával ragadó kéksége. Mely éltet, ad, körülölel, s szinte soha el nem fogy; de egyben eget rengetően, testet, lelket megmozgatva dördül is egyet, ha kell.
Ha keresni kezdjük a fenti kérdésre a választ, akkor kiindulópontnak vehetjük, hogy a magyarságot a Nyilas csillagjegyhez sorolják, kiegészítve azzal, hogy a Nyilas a szellemi háttér, míg a vele szemben lévő Ikrek annak fizikai, földi megjelenése. Az Ikrekkel kapcsolatban felhozzák, hogy a magyar a Hunor-Magor ikerpáros által fémjelzett testvériség, testvérbarátság alapján él, s szerveződik közösséggé. S a nagy kérdés itt éppen az, hogy a valóság valóban ezt a példát, képletet mutatja-e?
Ha Nyilast és az Ikreket hozzuk, akkor érdemes megnézni, hogy az un. asztrológiai változó kereszt másik két jegye, a Szűz és a Halak mit üzen, mert elvileg megjeleníthetnének egyfajta kiegyensúlyozó szerepet.
Az Ikrek egyik (negatív) pólusa alapvetően a kétarcúság, a széthúzás (belül és kívül). „Repked virágról virágra”, hátha az újabb tényleg elhozza a várva várt „csodát”. Állandó ide-oda mozgásban van, energiái szétforgácsolódnak, s nem tud kötődni, valóban „ott állni”, ahol kell. A szétszórtság, a felszínesség pedig egyenes úton vezet oda, hogy képtelen az összefogásra, összefogottságra, a mélységre. Jellemző tulajdonsága a teljes nyitottság, bármiféle etikai, morális, szellemi, érzelmi vagy fizikai védelem nélkül. A mindent befogadás állapotában átgondolás, megmérés/megmérettetés nélkül vesz be mindent. Ez főleg szellemi, információs, tudás bázisra vonatkozik (ahol viszont nem az Ikreknek, hanem a Nyilasnak kellene az alapokat lefektetnie). Nincs igazi mély szellemi háttér, helyette felszínes, jól hangzó, „hírértékű” témák vannak; s döntően a beszéd csak beszéd, illetve beszéd igazi cselekvés nélkül.
A Nyilas negatív vetületében lehet misszionárius/hittérítő. Hozzáállásában „az a jó, amit én mondok” elv érvényesül, kirekesztő, de (jogilag/etikailag) jól megindokolja magatartását. Magasröptűség jellemzi: minél magasabbnak tűnik a szellemi tartalom, annál jobb, s ez társul a földre hozás és a gyakorlatiasság szinte teljes hiányával. Szívesen választja a függetlenséget, a kalandvágyat, csak az „itt és most” ne legyen, a fizikai világban csinálni ne kelljen, főként ne hosszan felépíteni valamit.
A Szűz erősen szőrszálhasogató, (másokat) kritizáló lehet. Beleveszik a mindennapokba, erejét szétaprózza mindenféle mellékes tettre. Jellemzi a távolabbra tekintés hiánya, az attól való félelem, vagy az arról való lebeszélés. Ez az egészséges önbizalom megtorpedózása, s elvezethet a „mindenki jobb, mint mi, mindent összeszedtünk innen-onnan” hozzáálláshoz. A Halak hajlamos mindenféle ködös, misztikusnak hangzó eszmék követésére. Jellemzően nincs mérték, nincs józan mérlegelés, inkább egyfajta álomfalás, elveszés a nem evilágiban. Igazi hit és tudás helyett csak követés („guru-effektus”) alakul ki, ahol ráadásul a működő eszmék, szellemi irányzatok elködösítése, zavarossá tétele is folyik.
Áttérve a jegyek másik, pozitív, követendő tulajdonsághalmazára azt láthatjuk, hogy az Ikrek barátságos, valóban elfogadó, az is-is alapon működés legszebb példáját hozhatja. Független, széles érdeklődési körű, nyitott, okos, találékony. Tud elengedni és változtatni, nem ragad bele a „halott” és idejétmúlt dolgokba. Mozgékony, szervező, barát, bajtárs, testvér, vagyis a közösségbe élénkséget, összetartozást tud hozni. A kommunikatív, információt átadó, tudást szívesen megosztó tulajdonságából adódóan ő a híd, a közvetítő, az összekötő Ég és Föld között, az az energia, amelyik sértetlenül emelkedhet fel a magasba és ereszkedhet le a mélybe is.
A Nyilas rálátó, bölcs. Etikailag és morálisan magasan áll, erős szociális érzékkel rendelkezik, így az igazság megteremtője és megtartója lehet. Lát a jövőbe, s mivel alapvetően optimista, hittel teli, erejében bízó és azt használó, jól tud tervezni. Ha így cselekszik, elhozza a mélységet, a magas szellemi szinten álló tudást. Ha pedig úgy alakul, kiáll, s harcolni is tud.
A Szűz (aNGYaL-MaGYaR) gyakorlatias, alapos, türelmes, és amit eldöntött, azt végig is csinálja. Óvatos, felméri a helyzetet és a józan (paraszti) ész alapján, mértékkel dönt. A Halaknak valódi és élő kapcsolata van felfelé, az Éggel, ezért képes szeretettel teli jobb, s magasabb szellemi utat mutatni, követni. Az önmagát megtisztító, a múltat meggyógyító igazi istenhit jellemzi, annak minden pozitív, teremtő erejével együtt. Ebből adódóan az egység, a békesség és a szeretet megteremtője, áldással teli, és ez árad is belőle.
Alapvető kérdés még, hogy az eszmék, a tervek, a tudás miként jelennek meg a fizikai közegben, hogyan nyilvánulnak meg a Földön, az anyagban, a gyakorlat, a mindennapok világában. Ehhez alapvetően fix (megtartó) energiákra van szükség, amelyet az Ikrek-Nimród tartomány mellett található Bika tölthet be, mint fontos (védelmező) szereplő a Tejút azon ágán. A másik oldalon pedig a Skorpió igyekszik gyógyítani az erőket, illetve a mélység erejét hozzátenni a Nyilas magasságot megmutató erejéhez.
Létezik tehát az energiáknak a tiszta, eredményes, jól működő oldala. Ha feltekintünk a csillagos égre, ott látjuk Nimródot. Válla felett az Ikrek, s a Tejút, előtte a Bika; vele szemben pedig a Nyilas, illetve a Skorpió. A Skorpióban mozdulnak a Világteremtő hatalmas misztikus erők, míg a Nyilassal a mindent átölelő egyetemesség nyilvánul meg, s hozzákapcsolódunk az isteni rendhez, a Világegyetemet működtető energiához. A teljesség, a szellem végtelensége rezdül általunk. A Bika hozzásegít a Világegyetemet átitató örök törvényszerűségek megtanulásához, s az ezek alapján zajló helyénvaló munkálkodáshoz. Az Ikrek lendülete, a polarizációt, a kettősséget meghaladni képes ereje, az egy-ség, az Ég, és a Föld összerendezése pedig elhozza a tényleges testvérbarátságot (Hunor-Magyar).
Világos tehát a formula, csak tudnunk kell(ene) olvasni, értelmezni, s a szellemi, lelki, fizikai tartalmat egységesen, mindent a maga helyén, a maga valójában megismerni, és felhasználni úgy, ahogy azt kell. A képlet EGYszerű, a többi – hogy mit is gondolunk, mondunk, élünk meg – az rajtunk múlik. S ha így cselekszünk, akkor Özséb apró lángocskái valóban elindulnak egymás felé, és nem a pusztító fizikai tűzgolyó (atom), hanem a szellem igaz, felemelő tüze söpör végig a világon.
Összességében jelenkorunk magyarságának azt kellene megértenie, hogy tévúton járunk.
Nem azért, mert a „liberálisok” vagy a „szentistvánisták” vagy a „brüsszeliták” vagy az „akárkik” rossz emberek. Hanem saját maga, magunk miatt.
A magyarságnak van egy eredeti elhívása, egy eredeti nemzeti programja, amit ha teljesít, akkor a mennybe megy, ha nem, akkor a pokolba. Ezt éljük meg már jóideje.
Az „ellen” azért sikeres, mert a saját útján jár, mert pontosan azt csinálja, ami elvárható tőle, ami a saját programja.
A sajátérdekű áldott magyar modell hiányzik a világtérképről.
Ennek létére és működésére azért is szükség van, mert ha van, akkor támogat minket a Mindenség végtelen energiája („segíts magadon, Isten is megsegít”). A Világegyetemet működtető univerzális igazság térnyerése, a közösségi, nemzeti identitás, és az egyén valós szabadsága függ attól, hogy a magyar nemzet felvállalja-e sorsfeladatát.
Ennek érdekében, a magyarság ősi, széles országútján járó vatai, koppányi, és fehérbaráti (o-pálos) út most egybeforr. A holló és a turul ismét együtt szárnyal. Nem hiszi, hogy birtokosa a kizárólagos igazságnak, nem kíván hatalmat, nem akar vezér lenni, csupán közösen tenni. Ezért kezet nyújt a vele együtt rezdülni tudóknak, hogy egymás mellett állva, vált a válnak vetve létezzünk, mert az erő a valódi egy-ségben van.
– VATA LÓFŐ NYOMDOKAIN FÉNYES ÖSVÉNY NYÍLIK –