Jogosan merül fel a kérdés, hogy mit is akarunk tulajdonképpen. Legegyszerűbben talán nagy költőnk szavaival lehetne megfogni a lényeget: „Karácsonyi rege ha valóra válna, igazi boldogság szállna a világra”. Ezt az ideát kellene valóságos, élhető formába önteni a fizikai világban. Olyan élet volna ez, ahol mindenki jól érzi magát, ahol valóban öröm az élet.
A ’Mit szeretnénk’ kérdésre adott válasznál kiemelt fontossággal bír az alapelvek rögzítése. Kibontásuk az általunk közzétett anyagokban is megtalálható, itt egy összefoglaló következik.
Sok-sok éve megy a polémia arról, hogy miért is nincs egység. Nézzünk önmagunkba és ismerjük fel, hogy talán azért nincs, mert még nem jutottunk el odáig, hogy a másikat valóban magyar testvérként, egyenrangú félként kezeljük.
Az elmúlt jó tizenöt év összes kezdeményezése – vélhetően – azért bukott meg, mert eleve önös érdekekből indult, vagy azzá vált, és talán még kísérlet sem történt arra, hogy valóban egyenrangú egyénekből álló közösségek alakuljanak ki. Sőt, sokszor csak a „vezér-pozíció” megszerzése volt a cél.
Annak ellenére, hogy pontosan tudjuk: a magyarság ellenségeit leginkább a széthúzás élteti. A széthúzás, a gyűlölködés, a harag, a ’kihaénnem’ hozzáállás, és persze a reménytelenség, a csalódottság, a hitetlenség önmagunkban és másokban, az utunkban.
Pedig közös az útja minden olyan magyar embernek, aki valóban a magyar nemzetért akar tevékenykedni. Önös érdekektől mentesen, okoskodás nélkül, másokra odafigyelve, szépen, ahogy a csillag megy az égen. Persze sokszor hibázunk és senki sem tökéletes. De ha hibáztunk, azt ismerjük fel, és akivel összezördültünk, annak nyújtsunk kezet.
Az út egy, a megoldási módozatok viszont lehetnek sokfélék. Mindenki egyedi, mindenkinek van egy nézőpontja, egy pont, ahol ő éppen áll (álláspont), vagyis ahol éppen az útján jár. Ezért a véleményünk is lehet többféle.
S az is biztos, hogy mindenkinek vannak határai, amelyeken nem lát túl, legalábbis addig nem, amíg át nem lépi saját határait (korlátait). S ki tudja mi mindenre jön rá, ha túllép addigi önmagán. Talán rájön, hogy addig mekkora butaságokat gondolt, mondott és tett, hiszen tudásunk – legyen bármekkora is – mégsem lehet teljes.
Egység akkor lesz, ha először is felismerjük, hogy egy úton járunk az azonos célt megfogalmazó magyar testvéreinkkel. Majd elkezdünk rájuk figyelni, meghallgatjuk őket, és felismerjük a mondanivalójukban rejlő lényeget, ami egyező azzal a lényeggel, amit mi magunk is képviselünk. Legfeljebb a lehetőségek kibontásának a módozata eltérő egy picit. És akkor a bennünk szépen szóló ének a másokban szólót is ugyanúgy látja majd szépnek. Ha bennünk valóban szépen szól az ének…
Az öröktől létező ősi magyar hagyomány (tradíció) talaján álló magyar pontosan tudja, hogy együvé tartozik azokkal a magyar testvéreivel, akik létüket ugyanazon alapból kibontakoztatva élik. Mert tudatállapotuk és létállapotuk ugyanaz. Miként a fának is számos, szerteágazó ága van, de a gyökérzet ugyanaz.
Amire biztosan szükség van az a szellemi, lelki, erkölcsi tartás a saját egyéni és közösségi cselekedeteinkben. A lelkiség ápolása, a hagyomány továbbvitele, az élő és fizikai környezetben található szakrális pontok tisztán tartása, a Földanyával való együtt rezdülés mind-mind építőkövei jövőnknek.
A magyarsághoz való tartozás alapvetően lelki vállalás, mert magyar az, aki annak vallja magát, akiben feléledt a magyar fénymag. Ha a magyar ember valamiféle célt tűz ki maga elé, akkor ez kell, hogy legyen a legfontosabb. Ennek elősegítése alapfeladat.
Ha egy magyar ember csinál valamit, akkor annak mindenképpen tükröznie kell a Világmindenség működését, és az életet kell szolgálnia. Cselekedeteinket csakis az önzetlen segítségnyújtás vezérelheti, akár egyénként, akár közösségként lépünk fel.
Olyan közösséget (magyar nemzet) kell építeni és működtetni, amely az egyének kiteljesedését segíti, s ahol a résztvevők harmonikus együttélést tudnak megvalósítani. A közösség minden egyes tagja – beleértve a vezetést is – kizárólag az égi, isteni, univerzális törvények alapján élhet. Egyfajta szellemi, lelki és fizikai szinten is megvalósuló szövetséget kell alkotniuk, ahol az egyének és a közösség is a teljesség letéteményesei. Itt minden közösségi tulajdon, mindenki egyenrangú, és mindenki ugyanazon jogokkal, de egyben ugyanazon kötelezettségekkel is rendelkezik. Senki sem a közösség vezére, de mindenkiben a közösségi érzület és felelősség munkál.
Eleink, nemzetünk fehérbarátai, nap mint nap, hajnalban, a napfelkelte előtti legsötétebb órában, közös fohásszal próbálták meg formálni a jövőt. Közösen idézték gondolataikba azt, amit mindannyian szerettek volna látni, amiről mindannyian azt gondolták, hogy a magyar nemzet jövője kell, hogy legyen. A közös gondolatok, a közös szavak és a közös cselekedetek világformáló erővel bírnak mai is. A számunkra, általunk.
A holló útját járjuk. A holló, mivel ismeri az élet fényes és sötét oldalát is, megtanít az átfogó látásmódra, segít, hogy a világot összetetten, tisztán és egyszerűen lássuk. A csőrében a fénymagot (drágakő, gyűrű, kenyér vagy egy csepp víz) elhozó holló a világok közötti egyensúly megteremtésének egyik fontos segítőjeként arra ösztönöz bennünket, hogy maradjunk hűek utunkhoz, és cselekedjünk a kozmikus törvényekkel összhangban. A Fény maga a táplálék, az élet. Ezzel a múltból a lényeget, az ősök szeretetét, erejét, fényét gyűjtjük össze, tartjuk meg, mentjük át és visszük tovább a jövő számára.
Sokan úgy hiszik, hogy csak óriási hatalommal, nagy tettekkel lehet csodavilágot teremteni. Mi tudjuk, hogy elsősorban az apróságok, a hétköznapi tettek, az egyszerű kedvesség és szeretet viszi előre a világot. Járjuk az utunkat, tesszük a dolgunkat. Ha segítségre van szükségünk, kérünk, ha kérnek, adunk. Egyszerűen, szépen, szeretettel. Az ösvények nyitva állnak, bárki járhatja…
Mi hozzá kívánunk járulni ahhoz, hogy a magyar természetes műveltség megőrződjön. Elő kívánjuk mozdítani a magyar hagyományos tudáskincs és a tradicionális értékek térnyerését. Elősegítjük szent helyeink, ősi kultuszhelyeink megőrzését és működtetését.
Az elvek, a célok és a feladatok konkrét formát ölthetnek a környezet és az ember együttélését alapul vevő tevékenységekben, különösen a föld megművelésében, az állattartásban, valamint a megtermelt javak és értékek fogyasztókhoz történő eljuttatásában. Aki ezen az úton jár, az segíti a magyar hagyománykincsre alapozott kézművességet, és támogatja a természetes gyógymódok alkalmazását, a hagyományos módozatú gyógyítást.
Olyan fórumokat, programokat támogatunk, amelyek mindezek megismerését és megismertetését szolgálják. Támogatunk mindenkit, aki ezen elvek mentén tevékenykedik, aki tanfolyamokat, előadásokat, táborokat, szakmai bemutatókat és más rendezvényeket szervez. Aki elősegíti a tudományos és kutatói tevékenységet, illetve annak végzését. Aki könyveket, újságokat, kiadványokat készít, szerkeszt és tesz közzé (hagyományos nyomdai és elektronikus úton is).
Segítséget kívánunk tehát nyújtani mindazoknak, akik rá akarnak találni a tiszta forrásra, majd megélni azt és tovább is adni. Mindazoknak, akik lélekben magukénak vallják a magyarsághoz való tartozást, s mindazoknak, akik nyitottak annak befogadására.
Minden létezőnek megvan a maga sajátos, rá jellemző, az elhívása által reá testált feladata. Ezek a feladatok olyanok, mint a kirakós darabjai, végül belőlük fog összeállni a teljes kép. Mindenki csinálja a saját dolgát, s ezzel járul hozzá, hogy a kép, a szőttes teljes legyen. Természetesként fogadja el azt, hogy a többi magyarnak is megvan a maga feladata, s azokra is szükség van az összképhez.
Félretéve minden vélt vagy való sérelmet, nyújtsunk most kezet egymásnak, hogy egyenrangú résztvevőként, igaz társként álljunk a vártán. Ami most itt elindult az nem több, de nem is kevesebb, mint az együvé tartozó magyarok együtt-működése, együtt-rezgése. Nincs formalitás, nincs szabályzat, nincsenek vezetők. Nincs éves műrendezvény, nincs csicsás külsőség. Mert mindenki tudja, hogy neki mi rendeltetett, s a saját tudását, tapasztalását mutatja meg barátainak. Javasol, támogat. Ez tehát nem az egók burkolt önfényezésének a terepe, nem a hiúság vására, s nem is csak egy jól kinéző címke, ami hivalkodásként lobogtatható.
Mindenki tisztességgel, becsülettel egészítheti ki és teheti még kerekebbé közös történetünket. Mindenki tevékenykedik, úgy mint eddig. Tudja és érti, hogy mi vezeti lélekben, szívben, s mi köti össze a hasonlóan tudó és értő barátokkal. Bárki részt vehet az együttműködésben, hozzáteheti saját rezgését, hogy még teljesebb legyen a lángok alkotta tűzfolyam. Így ejthetjük szerét az EGY-szerű magyarok közösségének, az élet szövete kötetlen szövedékének.
Tudnunk kell, hogy akinek a lelke tisztán szól, abban valóban ’Isten’ nyilvánul meg. Aki így él, az a nemességet nem kívül hordja (ruházatában), mert a lelki nemesség belülről mutatkozik meg. Nem okoskodik, de tud okosan fellépni. Nem áll napi szinten a reflektorfényben, de nem is él elvonult remeteként. Nem tolja magát az élre, de együtt működik másokkal, támogatja az arra érdemeseket. Nem harcol, de ha “neadjaisten” úgy adódik, helyt áll. Nem politizál direktben, de az igazán fontos ügyekben véleményt nyilvánít. S nem él görcsösen akarva, mert tud belesimulni az áramlásba, hogy tevékenyen alakítsa a folyamatokat. Alakítsuk hát együtt, magyarként.
– VATA LÓFŐ NYOMDOKAIN FÉNYES ÖSVÉNY NYÍLIK –