Az ókori Görögországban Szókratész nagy bölcsesség hírében állt.
Egy napon valaki megkereste a nagy filozófust, és ezt mondta neki:
– Tudod, mit hallottam a barátodról?
– Egy pillanat – válaszolta Szókratész. Mielőtt elmondanád, szeretném kipróbálni a három szitát.
– A három szita?!
– Igen – folytatta Szókratész – Mielőtt bármit is mondanál a többiekről, érdemes időt szánni arra, hogy szűrd meg, mire gondolsz. Én a három szita próbájának nevezem. Az első szita az IGAZSÁG. Ellenőrizted, hogy igaz-e, amit mondani akarsz?
– Nem, csak hallottam.
– Nagyon jó! Szóval nem tudod, hogy igaz-e. Folytatjuk a második szitával, a KEDVESSÉGÉVEL. Amit a barátomról akarsz elmondani, jó?
– Óh ne! Ellenkezőleg.
– Szóval, vonta kérdőre Szókratész, rossz dolgokat akarsz elmondani róla, és még abban sem vagy biztos, hogy igazak? Talán még mindig sikerül átmennie a harmadik szitán, a HASZNOSSÁG tesztjén. Hasznos, hogy tudom, mit fogsz mondani erről a barátról?
– Nem igazán.
– Tehát, mondta Szókratész, amit mondani akartál, az nem igaz, nem jó, és nem is hasznos. Akkor miért akartad ezt nekem elmondani?
„A pletyka rossz dolog. Kezdetben élvezetesnek és szórakoztatónak tűnik, de a végén keserűséggel tölti el a szívünket, és minket is megmérgez!”
A pletykák levetkőztetnek, megszégyenítenek, és kiszolgáltatottá tesznek ártatlan embereket, akik nem tudnak védekezni. Levetkőzi az emberi méltóságot, és igazságtalanul megszégyeníti a többieket. Ártatlan embereket ölünk meg pletykánkkal és rossz szájjal… A pletyka az emberi méltóság megvonása a keserű lelkek által.
