Csokonai Vitéz Mihály első eredeti színdarabja volt az 1793-ban, a debreceni kollégium húszéves diákjaként írt öt felvonásos szatirikus befejezetlen színjáték, aminek a teljes címe ez volt:
A méla Tempefői, avagy Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon.
A mai oktatásra lefordítva, úgy kezdhetném a mondandómat Csokonai után szabadon, hogy:
Az is bolond, aki pedagógussá lesz Magyarországon!
Csokonai idejében bolondság volt poétának lenni, és Petőfi sem jött túl jól ki a vándorszínészetből. De vándorkomédiásnak, vándorcirkuszosnak lenni sem volt fenékig tejföl.
Most pedig a „kinek – mit – hozott – a – kormánya” kitalálta az oktatás súlyos betegségére a világraszóló gyógymódot: lesznek vándortanárok: „bevezetésre kerül az úgynevezett vándortanár fogalma is, aki egy iskolában legalább heti 20 órás köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban áll, de emellett más köznevelési intézményben is óraadó.”
Most már a pedagógus indulón sem kell sokat törnünk a fejünket, boldogan fütyörészhetjük a két tanóra között „vándorolva” hogy:
„Vándorlás a hosszú úton, vándorlás, ameddig bírom…”
Persze, ezt a régi Gemini számot fiatal pályakezdők nem ismerik, de majd csak belejönnek. Legalábbis az a néhány, aki olyan bolond, hogy még így is „pedagógussá lesz Magyarországon”.
De folytathatnánk is tovább a dal szövegét:
„Tanultam, feledtem, hazudtam álmokat.
Bolyongtam, daloltam, szerettem másokat.
Adtam is, vettek is, mégis oly sok maradt…”
No, de nézzük meg, hogy mi is marad nekünk, miután adtak (koldusbotot adtak) és vettek (hülyére vettek) minket évekig.
Harmincöt év közalkalmazotti jogviszony után ezután már csak „köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban” lehetek, mert megszüntetik a pedagógusok közalkalmazotti jogviszonyát is, és helyette egy teljesen új jogállást vezetnek be a pedagógusok számára, a köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyt.
Júniusban öt napjuk lesz a pedagógusoknak nyilatkozni, hogy nem fogadják el a jogviszonyuk megváltoztatását, ha nem nyilatkoznak ellene, akkor automatikusan az új jogállásba kerülnek. Aki nem fogadta el, azt egy hónapi bérrel kirúgják. Ha meggondolná magát, hat hónapig akkor sem veszik vissza pedagógusnak.
„Az új köznevelési foglalkoztatotti jogviszony a Belügyminisztérium indoklása szerint az életkor és a szolgálati idő helyett a teljesítményt veszi majd figyelembe, így – megfelelő teljesítmény esetén – gyorsabban lehet előre haladni az életpályán.”
Ember!
Hát itt nem konzervet, vagy csapágyat gyártunk darabra, hanem
gyerekekkel foglalkozunk.
Miféle teljesítményt akar mérni?
Biztosan ugyanolyan „eredményt” lehet elérni egy Borsodi kisiskolában, mint Budaőrsön…
Többek között megszüntetnék a nevelőtestületek döntési jogát az iskolai pedagógiai programok, a szervezeti és működési szabályzat, az éves munkatervek, a továbbképzési programok, az intézmény munkáját átfogó elemzések, értékelések, beszámolók elfogadásáról, valamint a tanulók fegyelmi ügyeiben is.
Az eddigi 17 óra helyett 18 óráig kellene az általános iskolákban felügyeletet biztosítani.
A kötelező ingyen helyettesítést 60 óráról 80 órára emelik. Az autista gyerekeket is normál osztályokba helyezik, majd heti néhány alkalommal „utazó szakemberek” látogatják őket, a többi időben pedig normál osztályban „tanulnak”. A jövő elkezdődött…
Ezentúl az intézmények saját alkalmazotti létszámát már akkor is állandónak tekintenék, ha az alkalmazottak legalább 50 százalékát határozatlan idejű jogviszonnyal foglalkoztatják. (jelenleg 70 százalék ez a szám) Emellett a javaslat arra is lehetőséget teremtene, hogy a nevelőtestületek nem állandó tagjaiként dolgozó óraadók létszáma az 50 százalékot is meghaladhassa. („Biztos azért mert „van pedagógus bőven”…)
A pedagógusok saját telefonjait, laptopjait átvizsgálhatják, lehallgathatják.
Nem csak az iskolai-munkahelyi dolgokról nem nyilatkozhatnak a pedagógusok ezentúl, hanem tilos lesz véleményt nyilvánítani magáról az oktatásügyről is.
Ember! Még jó, hogy csak április van, talán így megúszom ezt a kis tájékoztatást.
Bár nem biztos, mert a jog útvesztőjében bármikor fennakadhatnak ezek a semmirekellő pedagógusok, amire itt egy nem olyan régi példa: Ha egy gyerek átrúgja a labdát a „kedves” és „éber”szomszéd néni telkére, és érte megy/mászik, akkor magánlaksértést követ el. No, de az a mihaszna pedagógus, aki épp ezt nem vette észre, mert közben a másik 25-30-ra figyelt, bűnpártolással kerül feljelentésre.
A sitten majd beszélgethet a maffiózókkal, akik megkérdezik, hogy te miért vagy bent?
– Focilabda átrúgásából eredő bűnpártolásért… Az kemény…
És ez nem vicc.
Illetve, vicc ez az egész.
De a mindenhez is értő legfőbb ispán- tábornok úrék megoldják a problémákat.
Rend lesz végre az oktatásban.
Persze, mondhatnánk, hogy az eddigi iskolareformok is olyan hatással voltak és vannak a tanítási gyakorlatra, mint vihar az óceánra:
„A felszín zavaros és mozgalmas, de a tengerfenéken nyugalom és változatlanság uralkodik. A látszatintézkedésekkel nagyszabású változások illúzióját keltik, de a felszín alatt a mélyben az élet változatlanul folyik tovább.”
Legalábbis eddig ez volt, de most jönnek a vándortanárok. Na, ilyen sem voltam még a harmincöt évem alatt. Aztán meg majd a robot-tanárok. Legalább azokon nem lesz kockás ing. Azt majd pofozhatják, köpködhetik és fenyegethetik az agresszív borsodi szülők, meg se kottyan nekik, meg az ingyen túlórákért sem pofáznak. Rezsicsökkentett áramon évtizedekig ellesznek a katedrán és még jubileumi pénz, meg nyugdíj sem kell majd nekik.
Be is fejezem a zsörtölődést, mert a végén még jutalomból én is vándortanár leszek, aztán vándorolhatok innen valahova messze, el, mert tanítani már nem biztos, hogy tovább fogok.
Elkullogunk, elballagunk, mi is, mint a nyolcadikos diákok, júniusban.
A pályán maradóknak csak annyit mondunk majd dalban, Geminisen, hogy
„Engedd meg nekem, hogy mindig úgy éljek, ahogy jó nekem.
Ne gyere velem, mert nem állok meg soha, nem állok meg sohasem.
Vándorlás a hosszú úton, vándorlás, ameddig bírom.”
De ha menni kell, mert maradni már vétek lesz, akkor az én búcsúdalom stílszerűen, a Lordtól a Vándor lesz, emelt fővel, tanítóként:
Az idő eljött, õ szabad lett
Útra kelhet a végtelenbe
Ezt álmodta, erre ébredt
Évek óta csak ezt remélte
Amerre járt, megszerették,
És ha néha megkérdezték
Hogy honnan indult, s mi a célja
Õ vidáman csak ezt dalolta:
Nem félek, amíg élek
Várnak a messzeségek
Városok, országút pora!
Napfényben, zord télben
Minden nap, minden éjjel
Vándorlok, nem állok meg soha!
Éhét, szomját elfeledte
Csak a világ érdekelte
Hosszú haját fújja a szél
Ereiben lüktet a vér
Forró nyár jön hideg télre
Hosszú út áll már mögötte
De nem néz hátra, megy előre
Jókedvűen énekelve:
Nem félek, amíg élek
Várnak a messzeségek
Városok, országút pora!
Napfényben, zord télben
Minden nap, minden éjjel
Vándorlok, nem állok meg soha!
Nem kell a csillogás
Nem kell a ragyogás
Nem kell a vakító pénz!
Nem kell sok hamis vágy
Nem kell a céltalan cél!
Kitartást a „bolondoknak”!
-a „fogadós”-