Remélhetőleg tiszavirág életű reneszánszát éli településünkön a hirtelen vallásos felbuzdulás. Polgármesterből főgondnok, képviselőből presbiter, templomfelújítás, óvoda átjátszása az egyháznak. Mily magasztos irány ez, gondolhatná az egyszerű falusi ember… Csak sajnos kilóg a lóláb, vagy a pata… Mert itt nem igazán lelki felemelkedésről szól a történet, hanem pénzről, számlákról, munkahelyekről, hazugságokról, álszentségről, mutyiról, hatalomról, intrikáról és hasonló dolgokról. Persze, ezt már hosszú ideje megszokhattuk az önkormányzat főkolomposaitól, nemhiába százmillió fölötti a költségvetés jelenlegi hiánya.
De ebbe belekeverni a vallást, a papot, a püspököt, az ovis gyerekeket, óvónőket, a gyerekétkeztetést, hogy egyesek mentsék a bőrüket, az nem túl szimpatikus eljárás. Persze, az egyházhoz átpasszolt javakat, ügyleteket már nem úgy vizsgálják a hatóságok, mint azt az önkormányzat esetében tennék, bár az is csak parasztvakítás volt, hiszen az eddig eltűnt százmilliók miatt sem találtak soha felelőst, felelősöket. Azt viszont jól látjuk, hogy tele a falunk idegenekkel. A katasztrofális helyzet okozói pedig már ájtatos, képmutató ábrázattal ülnek a templomban az első sorban, hogy a külvilágnak megmutassák, milyen vallásosak és erényesek, miközben a hétköznapi életben nem éppen a hit elvei szerint élnek. Sőt…
A történelemből tudhatnánk, hogy ami a papokban és a politikusokban közös, az az, hogy iparszerűen hazudnak (sajtónyelven: iparszerűen űzik az „átverést”). „Ahol pap emel szót, ott az igazság megfeszíttetik” és „ha a papoknak elég pénzt adsz, még az ördögnek is miséznek”, mivel „a pap férfi is, meg nem is”…
„Minden faluban van egy fáklya – a tanító, és aki azt kioltja – a pap.”
Pap, polgármester, TSZ elnök, tanácselnök, párttitkár, kocsmáros, boltos, vasutas… itt mind tapsolva ünnepelt, félt és magasztalt vezetők. Nem számít, hogy loptak, csaltak, hazudtak, vagy bármi egyéb mocsokban vettek részt, a falu többsége hűen szolgálja és támogatja őket. Összenő, ami összetartozik. Pocsajban megállt az idő.
A vallás a lelkedet, a filozófia az elmédet, a politika pedig a testedet tartja fogságban. „A pap nem az, aki tudja, hogyan kell eljárni az esőtáncot és véget vetni az aszálynak. A pap az, aki meg tudja magyarázni, miért nem működött az esőtánc, és miért kell tovább hinnünk az istenükben annak ellenére is, hogy az látszólag süket az imáinkra.” A pap megmondja, hogy kire szavazz, hogy ki a bűnös és imát mond a hazug, tolvaj politikusért. Meg tudja magyarázni, hogy miért nem működött a nemzeti együtt bűnözés rendszere és azt is, hogy miért kell tovább imádkoznunk egy bukott diktatúráért annak ellenére, hogy az ország többsége nem ezt akarja.
Érthető, hogy miért ölelkezett ennyire össze a polgármester és az egyház… Kölcsönös a vonzalom, sok a közös vonás. Szerelem ez első látásra. Csak hát nem a középkorban élünk, szerencsére. A lakosság elenyésző töredéke vallásos, és még kevesebb a templomba járó. Mégis aránytalanul nagy szerepet kapott itt az egyház. Vajon mi az oka mindennek? Nem ártana ezen elgondolkodni, mert nem mindegy, hogy „kiért szól a harang”…
Pocsaj rozzant szekere pedig csak baktat a félhomályban, vissza az időben, a feudalizmus sötétségébe, és a bakon úri módon, büszkén feszít az őket istenítő jobbágyok között a polgármester, a jegyző, a képviselő, a pap meg a kántor, vagy presbiter… Nincs itt semmi gond, csak legyen még több ingyenes máltai csomagosztás, cigány bál és karácsonyi traktoros felvonulás. Ez a lényeg. „Kenyeret és cirkuszt a népnek!” Meg olcsó hazugságokat…
A többi meg majd árad, vagy apad, attól függően, ahogy a papnak sikerül eljárnia majd az esőtáncot…