„Ne a mesemondót hibáztasd, ha a mese nem tetszik!”
(Nem a mesélőt kell a valóság vagy a történet kellemetlen tényei miatt felelősségre vonni,
hiszen ő csak bemutatja azt, ami történik.)
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy üveghegyekkel körbevett, smaragdzöld mezőkkel és égszínkék folyókkal tarkított ország. A nyulak országa.
Azt mesélik a legöregebb nyulak, hogy nekik a nagypapáik mesélték, akik az ő nagypapáiktól hallották, hogy réges régen ők nem nyulak voltak, hanem oroszlánok. Bátrak és nemesek voltak, akiket minden állat tisztelt.
Aztán teltek múltak az évek és egyre kisebbek és egyre gyávábbak lettek. A végén nyulakká váltak. De, gyáva nyulakként is boldogan éltek, míg meg nem haltak. Szaporodtak, sokasodtak, volt fű bőven.
Egyszer aztán a nyulak országába betévedt néhány girhes, fekete patkány. Valami süllyedő hajóról menekültek egy távoli helyről, ahonnan azért zavarták el őket, mert állítólag elterjesztettek valami pestis nevű szörnyű, fertőző betegséget. A nyulak nem aggódtak a néhány patkány miatt, megtűrték őket, mert vendégszerető és békés állatok voltak, ráadásul a patkányokat látszólag nem érdekelték a füves rétek, sem a tisztán csobogó vizek.
A nyulak szerették a napfényt, míg a patkányok inkább elkerülték és a sötétebb zugokat látogatták. A nyulak, alkatuktól fogva, inkább a „szeretkezz, ne háborúzz” elvet vallották, ami különös változás ahhoz képest, hogy egykor még, amikor erős és bátor oroszlánok voltak, mindenki a harc mestereinek tekintette őket.
A jelszavuk is valami olyasmi volt, hogy:
„Láttál már olyan oroszlánt, amelyik rosszul alszik a majmok véleménye miatt?”
De azóta sok idő eltelt. Változnak az idők…
A patkányok viszont közömbösek voltak a szeretetre, kinevették és kihasználták a nyulaknak ezt az általuk gyengeségnek tartott felfogását. Ők mindenben a hasznot szimatolták, bár, a nyulakhoz hasonlóan, ők sem voltak valami bátrak, és a piszkos munkát szerették mással elvégeztetni, míg ők a háttérben maradva ártatlannak és áldozatnak mutatták magukat.
Ezt a trükköt általában mindenki el is hitte. Legalábbis kezdetben…
A nyulak szelíd szeretet-vallásának gyökere az ősi múlt homályába veszett, de az biztos, hogy a „Fehérló” gyermekeinek tartották magukat. A fehér szőrű nyulak voltak ennek a hitnek a tanítói, míg a szürke szőrű nyulak, a vadnyulak, inkább a harcos szilajságot részesítették előnyben, de a kettő nagyon jól kiegészítette egymást. Mintha csak szerető ikrek lettek volna.
A patkányok viszont a bosszúálló, haragvó „Feketeszamarat” félték és neki áldoztak. Bármit megtettek, hogy elnyerjék a kegyét. Ezt oly sikeresen tették a hosszú évek alatt, hogy az istenük egyedüli kegyeltjeivé váltak.
Legalábbis ők ezt így mesélték.
Amilyen az istenkép, olyan a lelkiség.
És ez fordítva is igaz.
A patkányok és a nyulak istenképe és lelkisége olyan volt, mint a tűz és a víz. A nyulaké elfogadó és szelíd, míg a patkányoké haragvó és senki mást nem tűrő.
A politika és a vallás az a két méreg, ami leghamarabb viszályt szít a társadalomban.
Ez történt, amikor a patkányok elkezdték terjeszteni – mint a pestist – azt, hogy csak egy isten van, és az az egy ráadásul éppen az övék.
Ez nagy felzúdulást váltott ki a nyulak között.
Elkerülhetetlen volt a konfliktus.
Ez meg is történt, amikor egy hófehér nyúl, akiben még sok oroszlán ős vére csordogált, elkezdte kimondani az igazat, és azt, hogy a nyulak istene és a patkányok istene nem ugyanaz.
Az egyik jó és szerető, míg a másik hazug és gyilkos a kezdetektől fogva.
Nem mindegy, hogy kit éltetünk az imáinkkal…
A patkányok ezen úgy feldühödtek, hogy elhatározták, megölik a hófehér nyulat, aki kimondta az igazat: „Hazug és gyilkos a kezdetektől fogva…” Valami talján anyafarkas kölykével felszegeltették a hófehér nyulat egy fára, hogy elrettentsék a gyáva nyulakat, de a mestertervük a visszájára sült el, mivel a hófehér nyúl eltűnt, és a vére a patkányok kezéhez tapadt örökre.
Azonban addig mesterkedtek, hazudoztak, mosták kezeiket és ármánykodtak, hogy végül sok nyúl elhitte, hogy valóban a patkányok istene az igazi.
A fehér nyulakat elüldözték, helyüket fekete nyulak vették át, akik már minden eszközzel irtották a nyulak ősi hitét. A nyulak a sajátjuk helyett a patkányok istenéhez imádkoztak. Amelyik nép istenét teszed a sajátod helyébe, annak a népnek a szolgája leszel, tartja a mondás.
Ez így is történt.
Ez lett a „nyúl-vész” kiváltója, a „nyúl-balsors” eredője, gyávaságuk gyökere, testi-lelki-szellemi nyomoruk kiindulópontja, az egész nyúl-létük alapja.
Egyedül a szürke vadnyulak harcoltak a „nyúl-sors” és a hazug isten ellen. A többi nyúl csak legelészett, toleráns és befogadó volt, és lassan mindent elfelejtett arról, hogy mi is volt régen. Elfogadták, hogy kicsik, buták, üregfoglaló-, görbelábú-, makogó- barbárok, akiknek sem nyelvük, sem kultúrájuk, sem istenük, sem hazájuk…
A patkányok igen sikeres propagandisták voltak. A végére a nyulak már azt sem tudták, hogy ki a fiú és ki a lány, ami elég kellemetlen dolog tud lenni ebben a formában…
A patkányok egy idő után egyre többen lettek és elszemtelenedtek.
Kocsmákat nyitottak, kufárkodtak, üzleteltek, kamatra adtak hitelt a nyulaknak és egy idő után egyre gazdagabbak lettek, a nyulak pedig egyre szegényebbek.
A gazdagodó patkányok egyre több nyúl vezetőt vásároltak meg és még a nyulak tanácsába is beszivárogtak. Mire a nyulak észbe kaptak, a patkányok már felvásárolták a gyárak, vállalkozások, bankok, földek jelentős részét.
A bátrabb szürke vadnyulak, akiket vérnyulaknak hívtak, megpróbálták a többiek figyelmét felhívni a patkányok ármánykodására, de sokan nem hittek nekik.
A patkányok és az általuk megtévesztett nyulak a vérnyulak ellen fordultak, fajgyűlölőknek és patkányelleneseknek bélyegezve őket. Közben a patkányok fokozatosan lebutították a nyúl-iskolákat, ahonnan egyre butább, gyávább és gyengébb nyulak kerültek ki. Oltások tucatjaival mérgezték a nyúl-gyerekeket, miközben betiltották a gyógyfüveket, megmérgezték a környezetet, lebénították a gazdaságot, mesterséges aszályt okoztak és abnormális eszmékkel és téveszmékkel fertőzték az elméjüket.
Azok a szerencsésebb nyulak, akiket nem az akkumulátor-gyárakban dolgoztattak, elmehettek Playboy nyuszinak, hogy kielégítsék a patkányok beteges vágyait.
A nyulak pusztultak és egyre gyávábbakká váltak. Végül bevetették az ősi patkány-fegyvert: a pestist. Mivel a nyulak nem pusztultak olyan gyorsan, mint ahogyan azt a patkányok eltervezték, kitalálták, hogy hiénákat kellene befogadni a nyulak országába, ami szerintük még mindig idegen-gyűlölő és fajgyűlölő.
A vérnyulak tiltakoztak a terv ellen, de mivel a nyulak tanácsában már szinte kivétel nélkül csak a patkányok által oda ültetett, lefizetett, korrumpált fekete nyulak ültek, senki sem hallgatott rájuk. Sőt, a vérnyulakat kiáltották ki a nyulak legnagyobb ellenségeivé. Hiába mondták a vérnyulak, hogy a hiénák dögevők és hordákban vadásznak majd a nyulakra, már nem hallgatott rájuk a többség.
A celeb-hiénáknak tapsoltak, gyerekeiket a hiénagyerekek mellé ültették az iskolákban, mert elhitték a patkányoknak – akiknek a gyerekei elit, és védett patkányiskolába jártak – hogy így majd a hiénagyerekek szeretetet, jóságot, bölcsességet, tiszteletet tanulnak a kisnyulaktól.
A vége persze az lett, hogy az ország „elhiénásodott”.
Kacagó hiénák vadásztak az éjszakában nyulacskákra, a nyúlgyerekek rettegtek az iskolákban, ahol a hiénakölykök nyúltanítókon csámcsogtak, akik mielőtt felvették volna a nyúlcipőt, még mindig toleranciáról, integrációról, befogadásról hablatyoltak leharapott, vérző lábbal.
Persze, sem a hiénák, sem a patkányok nem akartak beilleszkedni a nyúl-társadalomba.
Vadásztak, raboltak, élősködtek és mindenért a nyulakat, kiváltképpen a vérnyulakat hibáztatták. A nyulak is egymást hibáztatták a balsorsukért és azon vitatkoztak melldöngetve, hogy ki a gyávább nyúl.
A hívő nyulak a patkány-templomokban a patkány-papokkal a patkány-istenhez imádkoztak. Persze, ettől minden csak még rosszabb lett.
Kiszáradtak a vizek, elszáradtak a rétek, megkeseredett az étel, az ital és már a nyulak répája sem volt az igazi… De még mindig jobb volt, mint ha háború lett volna, ezért a maradék nyulak inkább tűrtek. Azzal rémisztgették őket – nem alaptalanul – hogy ha nem lennének itt a védelmező patkányok és az ártatlan hiénák, akkor bizony megtámadnák a nyulakat a medvék, a kígyók, a sasok, vagy éppen a rézfaszú baglyok.
Ezek azért rémisztő alternatívák, főleg a baglyos…
A buta és gyáva nyulakat legalább az vigasztalta, hogy még volt internet és RTL klub, meg Atv és Hír tv. Igaz, hogy szar volt és manipulatív, de legalább nem adott kultúrát sem.
Szerencsére…
Boldogok a lelki szegények…
A járvány borítékolható volt.
A sors fintora, hogy egy hiénák által Dubaiban futtatott Playboy nyuszi volt az első fertőzött, aki Vuhanban járt, hogy átműttesse magát rézfaszú bagollyá, és közben análisan megfertőződött egy olyan majomtól, akinek a véleményétől nincs olyan oroszlán, amelyik rosszul aludna.
A patkánypestis gyorsan elárasztotta a nyulak országát is.
Hullottak a nyulak, mint a legyek.
Hiába volt a sok használhatatlan lélegeztető gép és a kórházi tánc, itt már csak a piócás ember, vagy a patkányok által már előre elkészített vakcina segíthetett.
Mivel a nagy szárazságban nem volt pióca a környéken, maradt a vakcina.
A gyáva nyulak sorban álltak – nem is egyszer – a patkányvakcinákért, pedig azokat még embereken sem tesztelték, de ez a nyulakat nem érdekelte.
Rettegtek.
Pedig a vakcina többet ártott, mint a járvány.
Sőt, a beléjük fecskendezett mű-anyagtól megváltoztak, gépies mű-nyulakká váltak. De, féltették a nyúl-életüket.
Pedig egyik vérnyúl ősük ott lett volna példaképnek, aki megmondta, hogy „inkább kevés oroszlán, mint sok nyúl”. Ám, mivel a nyúliskolákban ezt már nem tanították a hiéna irodalom és hiéna nyelv bevezetése óta, ezt csak néhány öreg vérnyúl ismerte. A többiek nem is tettek semmit. Csak egyre gyávábban és egyre butábban remegtek a nyúlüregben, ami elég mély volt. Nem tudni, hogy milyen mély a nyúl ürege, de elég sötét hely, az már biztos…
Egy szónak is száz a vége, és ezzel elértünk lassan a mesénk végére, hogy a szép nyúlországot tönkretették, lakhatatlanná és élhetetlenné vált. A nyulak szinte mind kihaltak, a patkányok és hiénák elköltöztek, hogy újabb ostoba és gyáva állatokat keressenek (zebra?), akik eltartják majd őket.
Mi történt a megmaradt néhány vérnyúllal?
Néhányan az életben maradtak közül, félelmükben és szégyenükben egyre mélyebbre ástak. Ástak, ástak, míg bele nem őszültek. Addig-addig ástak a földalatti, sötét üregben, amíg egy oroszlánbarlangra bukkantak.
Sokáig elidőztek az oroszlánbarlangban, és amikor végre előjöttek a föld alól, a szürke vadnyulak között volt egy hófehér, aki jobban hasonlított egy oroszlánhoz, mint egy nyúlhoz.
Az ő vezetésével hozzákezdtek az egykori nyúlország rendbehozatalához. A nehéz és veszélyes munka közben szinte mind kifehéredtek, és a gyávaságuk köddé vált. Inkább voltak már oroszlánhoz hasonlóak, mint nyúlhoz.
Újra a „Fehérlóhoz” imádkoztak, aki megáldotta őket és virágzóvá változtatta idővel az egykori nyulak országát. Meg is változtatták a hely nevét a három nádszál országára. A három nádszál a Bölcsességet, az Igazságot és a Szeretetet jelentette.
Újra boldogan éltek, amíg meg nem haltak ebben az üveghegyekkel körbevett, smaragdzöld mezőkkel és égszínkék folyókkal tarkított országban.
Egyszer aztán arra tévedt néhány girhes, fekete patkány…
Itt a vége, húzd fel a nyúlcipőt és fuss el véle!
Fontos, hogy a fenti írás egy állatmese. A valósághoz semmi köze nincs, csupán a fantázia szüleménye. A valósággal való bármilyen egyezés csakis a véletlen műve lehet.
Az állatmese latinul: fabula.
Fontos, hogy ne tévesszük össze a mesében (és kizárólag csak a mesében!) szereplő hiéna nyelv fa bulájával, mert a fabula nem fa bula, bár a fene sem tudja ezt manapság…
Az állatmesék végén általában fontos erkölcsi tanítás vagy életbölcsesség szerepel, ezért a műfaji hitelesség érdekében, végső erkölcsi tanulságként csak annyit idéznék a nyulak egyik szellemi óriásától, hogy:
„Legyetek bátorak!
-kk-