A „konteó” kifejezés összeesküvés-elméletet jelent. Olyan közéleti vagy történelmi álláspont, amely feltételezi, hogy valamilyen fontos, rejtélyes vagy indokolatlannak tűnő esemény mögött nem a hivatalos magyarázat áll, hanem egy háttérben meghúzódó, rejtett csoport vagy hatalom szándékos összeesküvése.
Lehet erről hetekig vitatkozni, pro és kontra, de hányszor derült már ki a történelem során, hogy a hivatalos álláspont, amit a tömegekkel elhitettek, az valójában hazugság volt? Rengetegszer. A hatalom, a politika, az egyház, a média folyamatosan hazudik, torzít, manipulál. Az Antikrisztus korában, amikor az emberiség az őrületbe masíroz (az észt felfalja az őrület) és lassan nem tudja megkülönböztetni a valóságot a virtuális világtól, minden a feje tetejére áll. Napjaink mindent átható őrületének összefüggésében, amit normalitásnak, józanságnak, igazságnak hívunk, minden hivatkozási rendszerünk bizonytalan és kétértelmű.
Minden relatív és relativizálható lett, viszonylagos, attól függően, hogy honnan nézzük.
Attól függ, hogy mint mond róla a ChatGPT… De ne felejtsük el, hogy a világon jelenleg taposó szörnyű entitás, akinek „adatott hatalom”, a kezdetektől fogva „emberölő és hazug, mert a hazugság atyja”.
Ha ő és az őt hűen kiszolgálók azt mondják, hogy nincs itt semmi látnivaló, akkor azt el kell hinni, és el kell zavarni a sok buta konteóst a fenébe! Csak zavarják a szép, új világrend kiépítését, pedig már csak pár lépés és 2030-ra elkészül a Sátáni világrend, ahol digitális rabszolgaként nem lesz semmid, mégis boldog leszel… Le a konteósokkal!
A lélegeztető gépek kellenek.
A covid egy kínai majomtól származik.
A vírusok nem laboratóriumban készültek.
A tüskefehérjétől nem leszel turbórákos.
A több tucat kötelező vakcinától egészségesek lesznek a gyerekeitek.
Az autizmus nem attól van!
Aki mást mond, az oltástagadó.
Oltástagadó, istentelen eretnek, máglyára vele!
Oltsunk orrba-szájba, nyomjunk mindenki agyáig az orrán keresztül bármire pozitív tesztpálcikát.
Vakcinát mindenre!
Különben mind meghalunk!
Az 5-6 G sugárzás még gyógyít is, nem pedig árt.
Az égen azok kondenzcsíkok.
A hatalom a szabadságodat szolgálja, nem pedig rabbá tesz.
Csak ne nézz fel!
Ne gondolkozz!
Ne pofázz, mert letiltunk, kinevetünk és ha nem nyugszol, akkor meghurcolunk, beperelünk és a nem is létező FEMA táborokba zárunk, ahol parancskövető, kussoló idiótává nevelünk át.
Mit nem értel?
KONDENZCSÍK!
Légifolyosó.
Igen, tegnap teljesen becsíkozták az eget. Ma ugyanolyan légköri és hőmérsékleti viszonyok között semmi. Van ilyen. Tegnap volt légifolyosó, ma nincs, oszt jó napot! A kondenzcsíkunk összetevői, amik behálózták az eget, azok is lehullanak és rátapadnak mindenre? Ki mondta? Mit érdekel az téged, hogy milyen kémiai anyagokból áll? Úgysem értel hozzá! Matematikus ön, vagy vegyész? „Ezeken lovagol maga? Amit a vaksi szemével lát? A süket fülével hall? A tompa agyával gondol? Azt hiszi, fölér az a mi nagy céljaink igazságához?!”
Mocskos konteósok!
Igen, az akkumulátor gyárak és az atomhulladék temetők, meg a vörösiszap tározók jók a nemzetnek, meg a vizeinket is „tisztíccsák”, a szakértőink megmondták. A kínai elvtársak a barátaink, csak jót akarnak nekünk. Nincs itt semmi látnivaló!
JÉGER rendszer?
Kell. Jót tesz.
Durrogtatunk a jég ellen.
Ha nincs felhő, nincs eső? Aszály? Kiszáradt folyók? Semmi összefüggés. Konteós hülyeség. „El Nino”, az van Ameikában, csak ide is begyűrűzik, majd elmúlik. Ennyi. Kussoljatok, majd lesz víz, ha a jégsapkák elolvadnak, meg a gleccserek valahol. Mit tudjátok ti! Milyen talajvíz? „Fekszöl!”
Nincs jobb dolgod? Gyűlölködj és vitatkozz inkább a kiherélt ügynökaktákon, azért van! Vagy „Mussolínizz” kicsit Milánóban! De nézheted a lassan szentté avatott „brókermarcsis” filmet a tévében, amíg jön a várva várt, Curtisról szóló filmköltemény. De addig is ott a sok selejtes celeb ámokfutása: észbontók, lángelmék, árulók, gyilkosok, fogócska, bújócska, sorversenyek és tehetségtelen-kutató műsorok hülyéknek. Minek ez a sok konteó?
Dőlj hátra, majd mi megmondjuk, hogy mi a jó neked!
Chemtrails? Ugyan már! Nem unod még?
Nincs ott semmi, csak NE NÉZZ FEL!