A tiszta szellemiségben fogant harcosok ideje lejárt.
A modern világ e kaszt képviselőinek legnemesebb jellemzői ellen hadat visel. Törvényeivel tolta legális határon túlra.
De mi is ez a páni félelem a bátorságtól, a hűségtől, az önfeláldozástól?
És kiknek is félelmetesek ezek a fogalmak? (Ezt most ne fejtsük ki, idő hiányában!)
A katona, a hadászati gépezet legkisebb egysége! Legfontosabb jellemzője a parancskövetés.
A harcos legfontosabb jellemzője az igazság védelme.
Itt fontos tisztázni, hogy miféle igazságot véd.
Az igazság sokszínű!
És minden színe megtévesztően a valóságot próbálja demonstrálni.
Nos, a harcos nem zsibvásári turkálóból halássza ki aznapi igazságát.
Acélos jelleméhez nem illene, sőt pont emiatt veszítené el azt!
Egy harcost a hite vezérel. Emberi kategóriát meghaladó erőtere ebben gyökerezik.
Szakralitása kelti életre benne az iránylátást.
Szilárd tartása már gyermekkorban összenőtt hitével.
Ez az igazság a mai értelemben vetthez képest három oktávval magasabban van.
Amikor például Atilla kardjára gondolunk, annak markolatát nem egy ember fogta, hanem maga az igazság!
És ki rettegett tőle?
Ne legyünk naivak, hogy csak a hitetlenek! Egy előtörni vágyó új korszak! Valójában ez feszült Atilla kardjának!
(Egy katona jelentéktelensége még viccből sem találkozhat ilyen erőkkel.)
A szakrális harc legfontosabb szabályai elsősorban a “tisztaság” megőrzését biztosítják.
A fegyvernemet és a viselkedést pontosan meghatározzák.
Ez talán ma már nem jut eszünkbe automatikusan, de nemes célt csak nemes eszközzel szolgálhatunk. Ennek hagyománya van világszerte a lovagiasságtól a Japán bushidóig. A harcosok tisztán maszkulin közegben ütközhetnek, beleértve az eszköztárat és attitűdjüket. Erre azért van szükség, mert csak így teremtődik meg a lehetősége, hogy Istenüket megidézzék. A harcosoknak van egy titkuk, ami érthetővé teszi rendíthetetlen bátorságukat. Az, hogy a végkimenetel nincs a tudatuk fókuszában. A cél sohasem a másik elpusztítása. Hogy ki marad állva a színtéren, azt Istenre bízzák. Abban, hogy “győzzön a jobbik”, mindenki egyetért! A vesztes is! Ők itt nem individuumok, hanem Isteneik megnyilatkozó akarata.
Ezért kell kizárni a feminin energiákat. Pl: ha az egyik fél hátulról, settenkedve egy fojtó dróttal támad, akkor abból a mozzanatból kiszorul Isten akarata.
(Verem ásás, méregkeverés, megtévesztés, árulás, egyenlőtlen esélyek stb.. ilyenkor nem a végzet érkezik felülről, hanem a talajmenti szándék, emberalatti eszközzel.
Ilyen eszközzel csak a gyenge él, aki akaratát az erőssel szemben juttatja érvényre. Ezzel Istent sért és démonokat hív meg.)
Ha egy küzdelem tiszta és nemes, abban meghalni Istenre szegezett tekintettel, az maga a megdicsőülés.
Az észak-Amerikai harcos indiánok voltak talán a ma ismert történelem, szakralitással legátitatottabb harcosai.
Ők odáig mentek, hogy a harctérre indulók között rendre voltak olyanok, akik jellemző testfestéssel és tolldísszel jelezték, hogy hazatérni nincs szándékukban. Imádkoztak, hogy a sors hozza el nekik azt a magasztos harcost az ellenség soraiból, aki méltó küzdelemben segíti át őket az örök vadászmezőkre.
Ez erősen emlékeztet a kamikazék világára, annyi különbséggel, hogy ott az önfeláldozást egy olyan fegyvernemként használták, amiről tudták, hogy az ellenfél, szakralitás hiányában nem rendelkezik. Vagyis aszimmetrikus előnyként.
A mai hadászati trendek a szakralitástól eltávolodtak ugyan, de mi férfiak, magánemberként mélyen meríthetünk e letűnt korok tisztaságából…
/Scarabeus Malcolm/