/”Garázda Lófő” gondolatok/
A mesék és a mítoszok között szoros kapcsolat áll fenn, nem véletlen, hogy egyidejűleg kellett betölteniük sajátos funkcióikat a közösségek életében. A kettő együtt egyfajta kulturális erőt képez, amely megvéd a széteséstől és a káosztól azáltal, hogy összegyűjtve tárolja egy adott népcsoport valamennyi fontos tudását a világról. Míg a mítosz „világmagyarázat”, addig a mese „embermagyarázat”. A mítoszok azt mutatják meg, hogy hogyan jött létre a rend a világban, a mesék pedig azt, hogy ezt a nagyon törékeny rendet, ami újra meg újra felborul, hogyan kell újra meg újra helyreállítani, illetve a már nem működő rendszereket pedig hogyan lehet lecserélni. Például:
„Aki nem tartja adott szavát, s viselkedése ellenkezik az emberek normáival, megbízhatatlanná válik saját népe, s mások szemében is. A jellemes uralkodó még a tehetségtelen embert is képes boldoggá tenni, ellenben a jellemtelen uralkodó tönkreteszi az egyébként sikeres és hű népét is. Amilyen az uralkodó jelleme, olyanná válik szolgáló népe is. Mikor az írott törvény ellentmond az igazságnak és tisztességnek, az utóbbi a mérvadó és az írott szabály érvényét veszti. A vitát az erkölcsi normák alapján kell eldönteni.”
„Ha a mesét beavatásnak tekinthetjük, megkerülhetetlen a mesemondó, mint beavató személye. A mesemondó tudása a beavatottak tudásával rokonítható, amennyiben a mesét bölcseleti műnek tekintjük. A mesemondó olyan tapasztalati anyagot ad át, amely évszázadokon keresztül kristályosodott ki…
”Minden mese és mitológia egyik alaptémája, hogy a látható világ szolgálatában létezik egy láthatatlan világ is”
és az, hogy létezik a világ megtapasztalásának és megélésének egy olyan módja, amelyben rend van: nincsenek ellentmondások a tapasztalás, a tudás és a gyakorlati megvalósítás között. Nem a mese, vagy a mítosz gyógyít, hanem a velük való kapcsolat, valamint az a gondolkodás- és szemléletmód (világkép), amelyet felkínálnak a külső és belső világunk megértéséhez:
Gilgames addig ment, mendegélt, míg elérte a világ végén levő hegységet (Üveghegy), de még tovább ment, egészen a Halál tengerének a partjára (Óperenciás tenger), ahol az istenek fogadója állt. Itt Sziduri, az istenek „gyógyító asszonya” („szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál…”) elmondta, hogy nem lehet átkelni ezen a tengeren, bárki próbálta eddig, senkinek sem sikerült, egyedül csak a hatalmas Napisten tud átkelni rajta. Milyen érdekes dolog, hogy a magyar népmeséink hősei mindig az Üveghegyen és az Óperenciás tengeren is túlra mentek, mint a sumer – magyar Gilgames- Nimród.
De mit is kerestek őseink az Óperenciás tengeren is túl?
Az „örök életet” maguk és a népük számára.
Mert a halál tengerén túl az örök élet várja az arra méltókat.
Nem véletlen tehát a magyarok tündér-származása. Megvilágosodott, „istenné vált” ősöktől származunk. Erről szólnak a meséink, mítoszaink: Világszép Nádszálkisasszony és Árgyélus királyfi, Tündér Ilona (Dingir Innana) és Magor. De erről tanúskodik a Boldogasszony- Napisten, Emese – Álmos, Mária- Jézus története is.
Ezt a származást és ezt a lelkiséget irigyelték és irigylik tőlünk az ellenségeink. A magyarság tiszta lelkisége ebből az ősi örökségből táplálkozik. A lelki tisztaságunk, Isten-szeretetünk nem a zsidó-kereszténységre való áterőszakolásunk miatt alakult ki, hanem annak ellenére megmaradt tisztának, hogy ebbe a feketefejű, hazug és tőlünk idegen, álszent rendszerbe kényszerítettek bennünket ezer évre. Boldogasszonyunk és Napatyánk miatt és pártus testvéri származásuk miatt szeretettel fogadtuk Máriát (Kisasszony) és Jézust, amihez semmi köze nem volt a sunyi papok számunkra érthetetlen, hazug, latin karattyolásának.
Ebben a történetben nem a magyarok voltak a barbárok és annyira volt a dolog önkéntes, mint napjainkban az „önkéntes” vakcina felvétel, vagy az „önkéntes” digitális állampolgárság felvétele.
„Ugyanaz a történet játszódik a nemzetünkkel most, mint amit a feketefejűek tettek (és tesznek napjainkban is világszerte) a sumer-magyarokkal:
A Sumerba beszivárgó nomád szemita népek (mint később a románok Erdélybe, vagy a cigányok hazánk minden területére) saját kultúrával nem rendelkezvén, az őket befogadó sumeroktól „kölcsönöztek” (loptak) mindent. Majd a jólelkű, befogadó sumerokat, a mai palesztinokhoz hasonló módon kirabolták, majd elűzték az ősi szülőföldjükről. (Ezt a sok gonoszságot még később tetézték a pártus Jézus tudatosan vállalt megfeszíttetésével. Pilátus mosta kezeit, de „felelvén az egész nép monda: Az ő vére mirajtunk és a mi magzatainkon.”) De végül képtelenek voltak eredeti formájában átvenni az irigyen gyűlölt, náluk jellemi- és szellemi dimenziókkal magasabb rendű, bár fizikailag megsemmisített sumer-magyar népek vallását úgy, ahogy az volt. Ma is képtelenek erre a feketefejű kufárok. Csak rombolni tudnak. Már az is óriási megpróbáltatás volt a számukra, hogy ezer éven keresztül használniuk kellett a legyilkolt ellenség sumer-magyar nyelvét, hogy az ősi tudást valahogy meg tudják kaparintani. Ám a sumer-magyar nyelvet egy sajátos istenszerető belső gondolkodásmód hatotta (és hatja ma is) át, egyfajta harmóniára törekvő vallásos áhítat, amire ez a még nyers, mohó, barbár faj képtelen volt, és képtelen a mai napig.”
A sumer-magyar kultúra a szemita átiratokban elvesztette a lényegét, a szemita átiratok az égi szárnyalás helyett kényszerleszállással landoltak a földi mocsárba.
Saját szemita képükre átszerkesztették a vallást.
„Ez az átszerkesztett változat azonban nem mutathatott többé a sumerok által ismert és imádott igaz Istenre, hanem csakis a hódító nomádok saját törzsi istenére. Tehát, démoni fekete mágiával átkódolták a vallási valóságot, saját politikai igényük szerint, miként tették azt később Jézus tanításaival is. Gyakorlatilag kizökkentették az aranykori világ időkeretét, helyes életmenetét.”
Ha meg akarjuk ismerni, hogy ugyan melyik „isten” természete uralkodik ma fölöttünk, elég, ha megvizsgáljuk bolygónk tragikus helyzetét, az ökológiát, a gazdaságot, a politikát, az emberi törekvéseket, jellemeket illetően. Ez vajon kinek a természete?
Barbárok nem juthatnak az Óperenciás tengeren túlra, fekete mágia ide, vagy oda.
A fényre sötétedők, a feketefejűek ma is gyűlölettel rombolják az ősi múltunkat, Boldogasszonyhoz kötődésünket, nyelvünket, kultúránkat, csonka hazánkat, az egész életünket. (Politika, vallás, média…)
De a magyar lelkiségünket még a barbároknak mind a mai napig nem sikerült elpusztítaniuk. Mert az Óperenciás tengeren túlra képtelenek utánunk jönni. Ott nem használ az ármány…
„Megfoghatatlan ellenfelünk még arra sem becsül bennünket, hogy nyíltan hadat üzenjen nekünk.
De bármennyire is ármánykodnak, akárhogyan titkolják a Magyar Nemzet eredetét, akármennyire is irigyelték a virágzásunkat, bármennyire is kigúnyoltak, megfeszíttettek, és halálba küldtek minket, egyre elkerülhetetlenebbül közeleg a feltámadásunk…”
Rossz hír ez a valódi barbároknak.
Közel már a megmérettetés!
Legyenek fényesek a nappalaitok és csendesek az éjszakáitok!
– a „fogadós”-