Az egyik spanyolországi iskola igazgatója írt a szülőknek a diákok vizsgáztatása előtt:
„Tisztelt szülők!
Hamarosan kezdődnek a vizsgák, amelyen gyermekeik felkészültségükről adhatnak tanúbizonyságot, így mindannyian aggódva remélik a lehető legjobb eredményeket.
Ez teljes mértékben érthető is.
Ezzel együtt én mégis arra kérem Önöket, tudatosítsák a következőket: a már említett vizsgán résztvevő diákok között akad művész, akinek nem a matematika megértése a legfontosabb, van szabad szellemű úttörő, akit nem érdekel a történelem vagy éppen a spanyol irodalom, van zenész, akinek a fizika érdemjegyei éppenséggel nem számítanak, van sportoló, akinek a fizikai erőnléte a mérvadó és nem a kémia…
Amennyiben az Ön gyermeke kitűnő jegyeket szerez, az zseniális! Örüljenek neki együtt!
Ha viszont nem így történik, kérem, ne fossza meg a méltóságától, az önmagába vetett hitétől.
Beszélje meg vele, hogy semmi gond. Ez csak egy vizsga volt.
Az Önök gyermekei sokkal fontosabb feladatokra is készen állnak az életben.
Kérem, magyarázza el neki, a szerzett érdemjegyek nem igazán fontosak. Mondja el neki, mennyire szereti, és hogy egyáltalán nem ítéli el.
Nem az az igazán fontos az életben, hogy minden területen tökéletesek legyünk, sokkal inkább fontos megtalálnunk és kiteljesednünk abban, lelkesednünk azért, ami valóban feltölt bennünket.
Tisztelettel,
Amalio Gutiérrez Álvarez -igazgató”