1990 októberében Diósjenő közelében egy erdei tisztáson UFO űrhajó leszállásának nyomait észlelték…
/Újsághír volt !/
Nagyobb kör alakban teljesen ki volt pusztulva a fű, ennek szélén szintén kör alakban szabályos, kör alakú, 20-30 cm mély és ugyanilyen átmérőjű gödrök voltak, ahogy az űrjármű talpai alatt a nagy súly miatt benyomódott a talaj…
Az újsághír után több UFO kutató vizsgálta a helyszínt és megerősítette a hírt…
Teljes egy évbe telt, még akadt egy értelmes ember, aki végre felismerte, hogy egy hangyász munkagödreit találták meg…
/Harmadik Szem, 1992, első szám/
De kik is voltak azok a hangyászok ?
Ez a ritka mesterség mindössze 150 éves, összefügg a Fővárosi Állatkert és a városi madárkereskedések megjelenésével, melyeknek a szükséges hangyatojásokat ők szállították, a ritkább madarak etetésére…
Mára gyakorlatilag megszűnt a szakma, hiszen ugyan eddig is védettek voltak az erdei vöröshangya bolyai, de 2018 óta minden fészeképítő hangyafaj bolya védelmet élvez, a természetben betöltött fontos szerepe miatt.
Mivel a hangyászok többnyire egyedül dolgoztak, a falusiak csak ,,hangyásoknak” csúfolták őket. Ám ezzel nem sokat törődtek. Jól tudták, hogy szabad és viszonylag könnyű munkájukkal az átlagos napszámnál jóval többet is megkereshetnek…
Zsombékos réteken a tavaszi hónapokban gyűjtötték a hangyatojásokat /melyeknek neve helyesen kokonba zárt báb, mások szerint álca/…
Nagy kiterjedésű erdőkben viszont tavasztól egészen őszig lehetett ezeket gyűjteni.
Ahol sok volt a boly, a közelben egy jó nagy darabon kikapálták és elgereblyézték a füvet, majd a kis tisztás szélein szabályos, 20-30 cm széles és kb. ilyen mély gödröket ástak. Azokba friss, csokorba kötött lombot tettek a szárukkal felfelé állva.
A bolyokat megásva kis lapáttal egy zsákba rakták a hangyáktól nyüzsgő hangyatojások javát, majd mikor megtelt a zsák, kiöntötték tartalmát a tisztás közepére.
A hangyák óvni szerették volna a tojásokat, hírhozóik szétnéztek, megtalálták a lombbal bélelt gödröket, ahová néhány óra leforgása alatt behordták a tojásokat.
Mikor elfogytak, a hangyász kézzel egy kis zsákba kanalazta a gödrökből a bábokat, egy ronggyal végigsimítva megtisztította azokat a rongyba kapaszkodó hangyáktól…
Mivel a hangyatojás fél nap alatt megromlott, ezért fém szitán tűz fölött megszárította azokat.
/Hála József: Hangyatojás-gyűjtögetés. A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve, 1990./
Persze a hangyákkal való gyógyítás sokkal régebbi, mint a hangyászás mestersége….
Talán egyidős az emberiséggel, hiszen ma is gyakorta kapunk híreket a hangya gyógymód alkalmazásáról a világ fejletlenebb, távoli részeiből és kutatóhelyekről egyaránt…
Terjedelmi okokból nem tudom monografikusan átadni a régi-új ismereteket, ezért csupán csemegézni fogok az érdekességek közül…
- Szemölcsirtásra való alkalmazása elterjedt, legtovább talán Szatmárban maradt fenn. A friss, szétnyomott hangyatojással naponta kenegették a szemölcsöt, állítólag kiszedte még a mély gyökerűt is.
- Afrodiziákumként ritkán alkalmazott szer, Balogh Gyula Bogumil viszont könyveiben számos ilyen receptet közread…
Szent Hildegard a következőket írja a 12. században:
,,Az az ember, akinek fejében, mellkasában illetve a hasában sok a nyiroknedv, szerezzen egy hangyabolyt, hangyákkal együtt és főzze meg mindenestől vízben. Ezt a vizet aztán öntse egy felforrósított kőre, majd ennek a gőzét szívja magába tízszer-tizenötször orron és százon át, és a nyiroknedv mennyisége csökkenni fog testében.”
- Süketségre, fülben lévő kelésre, fülbajokra elterjedten alkalmazták.
Egy 1661-egy forrás szerint: ,,Hangya monya /mony annyit tesz mint tojás/:
Főben vagy fülben ha benne kél. Hangya monyát végy ruhában és facsard a fülibe, meggyógyul.”
- Tüdőbaj ellen alkalmazása szintén országosan ismert volt. Kis üvegcsébe friss hangyatojásokat tettek, beletették a kenyértésztába és kisütötték. A kapott pár cseppnyi folyadékot hetente itatták, hiszen hetente sült a kenyér…
- Aztán talán legismertebb volt és legtovább fennmaradt a hangya csípetés kúra. Nem alaptalan eljárás, hiszen a csípéssel hangyasav kerül a bőrbe, akárcsak a csalánszőrökből a csaláncsípésnél…ami ugye erőteljes reakciót vált ki…
Kalotaszegen a reumás és ,,izületes” emberek vasárnap, a mise után kimentek a határ hangyabolyos részébe, és a fedetlen, fájó testrészt a bolyba nyomták.
Tűrték a csípést, amíg Toldi tűrhette… Utána sokszor egészen feldagadt a beteg testrészük, de később enyhült, elmúlott a fájdalom. A társaság azért kellett, hogy tovább elviseljék a csípéseket, valamint azért volt jó a dél körüli időpont, mert ekkor legagresszívebbek a hangyák, reggel-este kevésbé támadósak, a megfigyelés szerint…
Alfred Vogel svájci természetgyógyász a következőket írja az 1960-as években:
,,Azok akik csípő-vagy farizomgyulladásban szenvednek, vagy akiknek más reumatikus fájdalmaik vannak, jó ha emlékeznek egy régi bevált módszerre: a hangyasav-terápiára. Ehhez /ha lehetséges/ a fájó részt fúrjuk be egy élő hangyabolyba, kéthetenként egyszer. A hangyák minden ellenszolgáltatás nélkül összecsipkedik, vagyis beinjekciózzák a beteg felületet, majd ha a hangyasav jól behatolt a bőrbe, a hangyákat keféljük le !
/A.Vogel: Kis doktor, 28.oldal/
Aki ezeket az egyszerű módszereket következetesen alkalmazza, miközben naturista étrendet alkalmaz, nemcsak enyhíti, hanem meg is gyógyíthatja az olyan fájdalmakat, melyeket az egyetemen gyógyíthatatlanoknak tanultunk…”
Hangyasavat emlegetve fontosnak tartom megjegyezni, hogy ugyan külsőleg ártalmatlan bőrvörösítők a készítményei, BELSŐLEG VISZONT TILOS /!!!/ hangyasavat alkalmazni, még hígítva sem, mert életveszélyes vesegyulladást okozhat !
Végül nagy kedvencem,
Vondrasek József gyógyszerész receptje 1909-ből:
Hangyaspiritusz – Spiritus formicarum dest.
- 50 gramm élő hangyát összezúzunk és leöntünk 75 gramm 70-80 %-os alkohollal.
- 12 óra állás után bepároljuk 100 grammra.
- Bőrvörösítőként külsőleg alkalmazható !
/Az 5. és a 8. Osztrák Gyógyszerkönyvből/
/Vondrasek József: A gyógyszerészi gyakorlat kézikönyve. Bp.1909./
Megjegyzem, hogy a hangyasavat hangyák desztillálásával Marggraf már 1749-ben egész tisztán előállította…
Szerző: Kovács Péter Zoltán, Szécsény