ISTÁR-DOMB, ÁLDOZATI EDÉNY

(Esztár- „termékenység domb”)

Tisztelettel lépj be minden helyre, mert a természet figyel rád, lát és érez téged. Minden a mikrokozmoszban végzett mozdulat nagy hatást gyakorol a makrokozmoszra. Amikor el akarsz venni egy követ a folyó medréből, kérdezd meg a folyó őrzőjét, megengedi-e, hogy elhozd valamelyik szent kövét. MINDIG KÉRJ ENGEDÉLYT…

Istar a sumer Innin, Inanna vagy Ninanna megfelelője, a mezopotámiai mitológiában a növényi és állati vegetáció, a szerelem, a harc, a termékenység, az anyaság stb. istennője. Több városban – például Uruk, Agade, Assur, Ninive – is volt szentélye. Uruki szentélykörzete Éanna, ahol az írás legrégebbi emlékét találták. Niusziana néven asztrális istenként, „a reggeli felmenetel csillagaként”, azaz a Vénusz bolygó reggel keleten látható, Hajnalcsillag alakjaként is tisztelték. Inanna vagy Innin (sumer dInanna) sumer istennő, „az ég úrnője”, a mindenség királynője.


Ezen időkben el lett ültetve egy fa, az egyetlen fa, Enki, a bölcs isten ültette az Eufrátesz partjára.


Ott fészkelt egy szellem, valamint az oroszlánfejű sas, Anzu madár az Égi Tudás vagy Égi Ismeret madara – ebben az esetben tehát a tudás fája és az életfa ha nem is ugyanaz a fa, de egy helyen található, lakott benne egy kígyó is, mint az örök újjászületés szimbóluma. Nem véletlenül készült abból a fából Inannának, az örök megújulás és termékenység istennőjének trónja …


A fa törzséből, Uruk fiai faragtak egy csillogó trónt, Inanna részére.

Az öt elem tanában az ötödik elemnél megjelenik az „elme hatalma az anyag felett”.
(Egy olyan tulajdonság, ami nem írható le a négy elemmel, viszont képes bármelyik elem jellegzetességeit magára ölteni.)

Az öt:
az öt elem (elem);
az öt égtáj (égtáj);
az öt szag (avas, égett, édeskés, fanyar, rothadt);
az öt íz (savanyú, keserű, édes, csípős, sós);
az öt szín (sárga, fekete, vörös, zöld, fehér);
az öt érzék (tapintás, hallás, látás, szaglás, ízlelés)…

„Az Istenség,
szitáló ködnél finomabb szellemtestéből sugarakat bocsájta
a Föld öt égtájára.

Címke , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .