„Mi nem embereket nevelünk, hanem a tudálékosság mázával megkent féltudósokat, akik a közéletre alkalmatlanok s a tudományhoz nem értenek.”
Szent-Györgyi Albert 1930-ban tartott előadásából – Szegeden
Megalkották azt az iskolai rendszert, ahogy az „ördög” parancsolta:
- A gyermek szereti a természetet, ezért négy fal közé zárták.
- Nem tud órákig ülni mozgás nélkül, ezért csökkentették a mozgásterét.
- Szeret a kezével matatni, ezért elkezdtek nekik, elméleteket tanítani.
- Szeret sokat, őszintén beszélni – hallgatásra kényszerítették órákra.
- Próbál logikusan értelmezni – ehelyett megtanítják memorizálni, magolni.
- Szeretné felfedezni és felhasználni saját (lelki) tudását – de mindent előrecsomagolva kapott több tucat feladat lapon.
- Mindezek révén a gyerekek megtanulták azt, amit más körülmények között soha: megtanultak nem kérdőjelezni semmit és alkalmazkodni.
/Adolphe Ferrière (1879-1960) svájci pedagógus volt és a ~ New Education ~ egyik alapítója/
Szentgyörgyi Albert az oktatási rendszerről:
„(…) Az iskolában a gyermeki lélek minden erénye, a pajkosság, a vidámság, elevenség bűn. A gyermeki lélek tudásra való szomját magolással és fenyegetéssel, élettelen tanítással elégítik ki.
És mikor 12 év után ilyen előkészítéssel a serdülő ifjút hozzánk küldik az egyetemre, mi azután tanítjuk, tanítjuk, tanítjuk és tanítjuk őket. És amikor azután további öt év alatt végleg megfosztottuk őket a szabad cselekvés és gondolkozás minden képességétől, akkor hirtelenül kilökjük őket az életbe és még a végén azon csodálkozunk, hogy ott nem tudnak a saját lábukon megállani és hogy ez a szegény ország nem tud a maga nyomorúságából kivergődni.(…) Iskoláink első és fő feladata, hogy a hazának embereket neveljen, derék, tetterős embereket. Súlyos válságunkban minden csepp akaraterőre, minden csepp jellemszilárdságra, minden csepp önállóságra, minden csepp tettrekészségre szükségünk van s ezekből nem adhatunk oda egy jottányit sem a rendhagyó igék egész tömegéért, a történelmi évszámok egész gyűjteményéért vagy a kémiai képletek legbonyolultabb halmazáért.
(…) „Az operáció sikerült, a beteg meghalt”.
A tanítás jó volt, a gyermeket megölték. Abból a 12 évi magolás és drukkolás kivert, kigyilkolt minden eredetiséget, minden érdeklődést; azt már semmi más nem érdekli, minthogy hányadik lap aljától hányadik lap tetejéig kell a leckét megtanulni, hogy a vizsgán átcsúszhasson.(…) Hogy csak az lehet igazán ember, aki igazán gyermek is tudott lenni, az régi igazság.
/ Szent-Györgyi Albert 1930-ban tartott előadása Szegeden /
Hogy csak az egészséges ember lehet igazán hasznos tagja a társadalomnak, ahhoz kétség nem fér.
És mi kikergetjük hideg, sötét téli reggelen fél hét órakor kis gyermekeinket meleg ágyukból, hogy elzavarjuk őket az iskolába, ahol mozdulatlanul, rettegésben töltik el zsenge éveik nagy részét, ahol egészségtelen, félénk, 10 éves felnőtteket faragnak belőlük
Ami pedig az öt órai oktatást illeti, én magam ugyancsak szellemi munkához szokott tudós ember vagyok, de én képtelen vagyok tovább, mint két óra hosszat előadásra figyelni, még akkor is, ha az előadás érdekes (ami pedig előadásban ugyancsak ritka). És akkor mi 10-12 éves kis gyermekek fejének beszélünk öt óra hosszat? Én nem értek pedagógiához, de ha ez nem ellenkezik a pedagógia elveivel, úgy ezt a tudományt sem emberi lényeknek találták ki. Így uraim, nem embereket nevelünk, de lelkeket, de nemzetet gyilkolunk meg legválságosabb óráiban.
Mi nem embereket nevelünk, hanem a tudálékosság mázával megkent féltudósokat, akik a közéletre alkalmatlanok s a tudományhoz nem értenek.
Az államnak pedig elsősorban tetterős polgárokra van szüksége és ezeket kell az iskolának nevelnie és ez fontosabb, mint az összes rendhagyó igék, évszámok és képletek együttvéve.
Hogy az iskola mit ad a mi elvett, drága kincseinkért, a kivert érdeklődésért, a megcsonkított egészségért, az elnyomott szabadságért és önállóságért, azt nekem sok érdeklődésem ellenére sem sikerült kinyomoznom…“