„Mint télen a kabát, úgy van rajtunk a „realitás”.
Megszoktuk, s félve belekapaszkodunk, ha új szelek jönnek, nem akaródzik nyitni, fázunk az újtól, pedig itt a tavasz, jelentkezik az Élet: lehetőség a realitásaink (valódi lehetőségeink) újragondolására.
Ideje észrevenni, hogy a megszokott realitásunk megbukott egy magasabb rendű realitás vizsgáján.
És most már nem csak természeti szempontok szerint bukott meg, hanem a társadalmi-gazdasági tényezők sem teljesítenek, a beléjük vetített illúziók adják csak a realitásukat.
Aszályt arat a jelenlegi mező- és vízgazdálkodás, mégis a téli vizek vizsgáján bizony megbukott a hivatalos válasz, mert nem értik, hogy nem elég a jelenlegi rendszeren BELÜL a még mindig megmaradt vizes élőhelyek feltöltése vízzel, hanem ezt meg kell szorozni tízzel, mert nem egyszerűen vizet kell találni a helyeknek, hanem helyet a vizeknek. A helyét megtalálni, a tájban meglévő helyeit meglátni és visszaadni, (újra használni), a tavasszal megjövő vizeknek, a táji működés eredendő realitása szerint.
Nincs igazam, ha ez a jelenlegi rendszer jól működik:
- ha a vízlevezetés nem vezet víztelenséghez,
- ha az öntözés tudja pótolni az esőt,
- ha a duzzasztás növeli a vízhozamot,
- ha a jelenlegi iparszerű mezőgazdaság nem pusztítja el a talajokat, és nem teszi kiszolgáltatottá a gazdálkodót az ipari rendszereknek,
- ha az ipari rendszerek nem hamis energiából és pénzből üzemelnek,
- ha az igaz, hogy az állatok böfögése terheli a Természet(ünk)et, és nem az iparszerű rendszereink (ki)pufogása, eleve,
- ha pénz nem a gyarmatosítás eszköze lett,
- ha a kovid nem polgári félelmi gyakorlat volt az új világrendetlenség bevezetésére, az emberek beterelésére,
- ha most ez a háború, az, aminek vetítik,
- ha az akkumulátor a megoldás, nem a felesleges közlekedtetés visszametszése,
- ha a megújulónak mondott energiával lehetne biztosítani a jelenlegi rendszer egyre növekvő energiaigényét, akár elvileg is, nemhogy a gyakorlat realitásában,
- egyáltalán, ha a Természetnek nagyobb szüksége van a bankárokra, politikusokra és a mérnökökre, mint fordítva.
DE sajnos az ADATOK azt mutatják, hogy nagyjából fordítva van nagyjából minden, mint ahogy a jelenlegi „realitásban” vetítik; ezért van, hogy a hamis mércén hibás az eredmény.
Ez alapján jönnek a cifka beszédek, a szkeptikus hozzáállás, ami az új hozzáállással szemben szkeptikus, de jelenlegi „szeptikus realitással” (mérgező „valóság) szemben bezzeg nem.
Az adatokat semmibe véve, a legegyszerűbb összefüggések ellenére, még mindig kapaszkodnak a székbe, a megbukott realitást védve.
Pedig ez a „realitás” is csak egy felvett keret, ami hatalmas változás útján és árán jött létre: a vizek és az emberek félrevezetése, a „verítékes honfoglalás” valójában izzadságszagú gyarmatosítás.
Ebből muszáj a változás és lehetséges az átalakítás, csak a fejekben, a félelmekben, és a lelkekben a kényelemben felépített illúziókból kellene kivenni a hitet, és a szakértelmetlenségeket.
A tavas- tavaszt akarja a Természet, még mindig lehetséges lenne az Élet, a (magyar) nyelv segít, csak nem nyalni kell vele, hanem érezni az érthetetlent, felfele.
A megoldás megszületése azon múlik, hogy meg tudjuk-e látni megszokott valóság irrealitását, és a másik valóság realitását: hogy a társadalmi megszokottsághoz, tanult igény(telenség)ekhez igazodunk, VAGY a Természet magasabb rendű működéséhez igazítjuk végre a társadalmi-gazdasági rendszereinket.
Lesz-e kritikus tömeg, avagy kritikus lesz-e a tömeg, hogy segítse a kollaboráns, értetlen szakértőket végre rendesen fordítani a köpönyeget, hogy a lehulló lepel alatt újragombolva a kabátot merjék végre újragondolni a valóságot?!
Balogh Péter
