Q ??? újabb mellélövés?

A mellélövés kifejezés igaz lenne a NESARA-GESARA című álomvilág üzeneteire is?

Két írás jelent meg a fosbúkon május 5-én és 6-án. Mindkét írást elküldték nekem, fogalmazzunk egyszerűen, a jogos kérdéssel:

Mi van?!

Beillesztem ide, alulra, hozzászólásként mindkét írást. Olvashatjátok is.

Vegyétek figyelembe, hogy mindkét tartalom „csatornázás” forrású (vagyis szubjektív és a csatornázó saját szókincsének korlátai alapvetően lehatárolják az üzenet megjelenítését a csatornázó intelligencia szintjére).

Mindkét szöveg fordítás angolról… ami szintén objektív okok miatt erősen szűkíti az eredeti mondanivaló lényegét, és hagyjuk figyelmen kívül most azt, hogy a gugli Mesterséges Intelligencia alapú fordító oldala még mindig nem küzdött meg az Isteni nyelvvel, a nyelvünkkel, a magyarral. Diplomatikusan fogalmazva 🙂

Mindkét írás „csatornázója” ugyanaz a személy, Sharon Stewart.

Mindkét írás egyfajta interjú szemelvény formáját ölti. Mint korábban a 3D-ben az erősen fedett személyű COBRA interjúi, akit az előre meghirdetett ilyen események ellenére sem sikerült a sötét oldalnak elkapnia. Ügyes! (Ez a a szerző kijelentése, amit mindjárt követnie kell a kérdésének is: Ki is ügyes és miben is ügyes?)

Előzőek figyelembe vétele mellett is nekem felháborító a félrevezetés átlátszósága. A címzettek nagyfokú agymosása már ilyen mély lenne? Az emelkedni vágyók és az emelkedést várók már a teljesen nyilvánvaló és az arcukba is köpött ellentmondásokat sem veszik észre?! Sajnos nem…


Most kérem elolvasni szíveskedjetek a lenti két, tőlem származó, mai hozzászólást, mint a hivatkozott két idézetet!


Ashtar Seran szájába adott szavakból idézek:

Igen, ez a kijelentés helyes: A Starlink lesz az új Kvantumrendszer kapcsolata.
Már működik, most már csak le kell gyártanunk az árukat, hogy összekapcsolhassuk önöket a Starlinkkel.
Azok, akik nem veszik meg az új technológiát, maradhatnak a régi FIAT rendszeren, ami szintén működni fog.
Minél több ember érti meg a kvantumrendszerre való áttérés fontosságát és szükségességét, annál jobb lesz a földi emberek helyzete, és ez fogja jelezni, hogy melyik idővonalon vagytok.

Vagyis az írásban foglalt közlemény azt kívánja sugallni, hogy az kerülhet az emelkedési pályára, aki vásárol. Aki pénzt ad arra, hogy drága, új Q dolgokat vesz. (Magyarországon is elérhető már a Starlink: a vevőegység 260 ezer forintba, a szállítás és felszerelés 23 ezer forintba, míg a havidíj pedig 35 500 forintba kerül…)

Később ezt olvashatod szintén Ashtar szájából:

A felszabadulásotok feltétele a kvantumba való átlépésben található meg!
A kvantumrendszerhez való csatlakozással, amely kvantumszinten titkosított és aranyfedezetű, a finanszírozás elérhetővé válik azok számára, akiknek szükségük van rá, és az adósságok visszafordításra kerülnek.
Ehhez azonban csatlakoznod kell a rendszerhez, és létre kell hoznod magadnak egy bejelentkezést.
Minden titkosítva lesz, így a banki adataid és a pénzed végre biztonságban lesz.

Tovább elemezve a mondandót, azt kell értelmezni, hogy csak az emelkedhet fel, akinek pénze van, de nekik nem kell aggódni e befektetésükért a Q (kvantum) rendszerbe, mert a magas szintű titkosítás miatt a pénzük biztonságban lesz.

Vagyis csak az emelkedhet át, aki azt meg tudja vásárolni?!

kép forrása: Wikipedia

A Starlink Elon Musk fejlesztése.
Emlékezzetek! Ő az, aki az emberiséget úgy akarja megmenteni, hogy elmenekíti a szerinte pusztulásra-kihalásra ítélt Földbolygóról az embereket. No nem mindet! Csak azokat, akik ezt meg is tudják fizetni.

Ha a lent idézett írásból vett, a működéséhez (a Te felemelkedésedhez) megvásárolandó egyéb termékek a Starlinkhez kapcsolódnak, akkor nyilván azok mögött is Elon Musk állhat?! A kvantumtelevíziók, amik az igazságot hirdetni képesek, szintén Elon Musk termékei?!


Nézzük a másik írást is! St Germain alapok szétosztásáról.
St Germain szájába adott közlendő, ez előzőekkel szinkronban:

Csak egy rendszer fog érvényesülni az 5D-ben, és ez a spirituálisan fejlett QFS rendszer.

Ezért kívánjuk, hogy minél többen ébredjenek fel – hogy élvezhessétek a QFS rendszer gyümölcseit, ne pedig a Nagy Újraindítás rabszolgaságát.
Ami a St Germain alapokat illeti, ezeket az alapokat mindenki között szétosztjuk a Földön❗️
Ennek az az oka, hogy megszabadulhassanak a pénzügyi szenvedéstől, és elkezdhessék megtapasztalni a bőséges életet. Ez azonnal megemeli a rezgésüket, és valójában ez a cél áll mögötte – hogy megszabaduljanak az adósságaiktól, növeljék a jólétüket és megszabaduljanak a pénzügyi rabszolgaságtól.

Vagyis a QFS rendszerben lenne az újraosztása a (sokak által nem igazán ismert néven: Heritage Funds elnevezésű és felfoghatatlan nagyságrendű) földi pénzügyi alapoknak??? Ezt sugallnák a csatornázások? (A szerző megjegyzése: ugyanebből az alapból, majdnem ugyanígy indult el a Rothschild család vagyona, pár száz éve… az eredményt látjuk, érezzük.)

Aki vesz, annak lesz. No nem perec, de aki nem vesz, az éhes marad most is.

Nem azok „várják az emelkedést” akik Elon Musktól Q használati eszközöket tudnak venni a FIAT rendszerben összelopkodott pénzükkel, hanem azok inkább, akik erre képtelenek!

A született okos embereknek nincs banki adóssága, aminek elengedésével jól fellélegezhetnek majd. Vagyonuk sincs túl nagy, a Földről történő elutazáshoz, de pláne nincs már vastag bankszámlájuk a FIAT rendszerben arra, hogy megvásárolhassák az áttérés alapfeltételeit a Q-ra. Viszont a gazdagabbja rendelkezik jócskán elengedésre ítélt bankhitellel (nézd pl. M. Lölőke vagyonát, melynek alapja kb. 95 százalékban az egyébként fedezetlen MFB hitelek tömege. Na ő jól járna a Q-ban. De Te, aki megérdemelnéd? Elengedik a hiteledet, jaa az nincs… tehát Te megint rosszabbul jársz?)

Tesla Plaid

Gondold csak meg,Te aki egy szakadt 20 éves ronccsal viszed a szeretetre és nem gyűlölködésre nevelt gyermekeidet iskolába, óvodába, miből tudnál venni most egy vadiúj Teslát, ha hirtelen betiltanák a dízel és benzines csotrogányok használatát? Közben nézz körül hány traktornyi erőforrással bíró Porsche Cayenne jár zöld rendszámmal. Érzed a hasonlóságot az újabb átverésedben?

Avagy forog évek óta ebben a közegben az ismert összes (Rothschild, Rockefeller, Warburg stb.) családi vagyonok elvétele és újra elosztása… Egyenletesen. Mindenkinek. Egyenlően. Most. Azért, hogy emelkedhess… Jujjj! Gondold csak végig, a szomszédod mennyi ideig hagyná, hogy az a Tiéd maradjon? Hiszen ő nem is hallott még az emelkedésről…

Habként a tortára, tőlem: a pénz, mint föníciai, zsidó találmány, csak arra jó, hogy segítségével rabszolgává tettek Téged is. Akkor minek is kellene az az 5D-ben??


ÉBREDj!!!
Gondolkozz!

Ne egyél meg mindent, amit eléd löknek. Bármennyire is szükséged lenne a biztatásra, támogatásra, sokak ezt kihasználják és félrevezetnek.

Címke , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

3 hozzászólás a(z) Q ??? újabb mellélövés? bejegyzéshez

  1. Nap Fia mondta:

    Saint Germain: Kérdések és válaszok
    05/06/2022

    „Ami a St Germain alapokat illeti, ezeket az alapokat mindenki között szétosztjuk a Földön❗️”

    Hal kérdése Germainhez:
    Néhány tanító azt sugallja, hogy csak azok kapják meg a St Germain pénzeszközöket, akik „spirituálisan eléggé fejlettek/eléggé megemelték a rezgésüket”.
    Igaz ez, vagy MINDENKI megkapja a részét az alapokból?

    Másodszor, vannak tanítások, amelyek azt sugallják, hogy a nagy visszaállítás/great reset és a QFS/Kvantum Pénzügyi Rendszer KÉT rendszer lesz.
    Az egyik azok számára, akik még mindig a 3d/4d-ben működnek, és egy másik (Szövetség/Fényoldal által vezérelt), amely más pénzeszközöket fog kapni.
    Ez igaz? köszönöm!

    St Germain:
    Két rendszer fog érvényesülni a dualitásban, mivel ez a pozitív és negatív egyetemes előfeltétele.
    Ha azzal érvelnétek, hogy most, a 4D-be való felemelkedésetek során nem áll rendelkezésetekre két rendszer, akkor emlékeztetnélek benneteket, hogy valóban két rendszer áll rendelkezésetekre: Az egyetemes törvény, ami Isten alkímiai rendszere és a mátrixtörvény, ami a DS/Deep State/Háttérhatalom pénzügyeken alapuló rendszere.
    Ez csak olyan mértékben fog az Egy Világrenddé fejlődni, amennyire a földi emberek ezt megengedik, ezért sürgetünk mindenkit, hogy ébredjen fel!

    Megvan a választásotok, és mindig is megvolt a választásotok, hogy melyikben kívántok részt venni.

    Csak egy rendszer fog érvényesülni az 5D-ben, és ez a spirituálisan fejlett QFS rendszer.

    Ami a Nagy Újraindítást illeti, ez általában az, amit globalista DS rendszernek, az Új Világrendnek neveznek.
    A QFS egy másik rendszer, amelyet a Szövetség vezet be.
    Valójában mindkettő megtalálja a helyét a saját idővonalán.
    Ezért kívánjuk, hogy minél többen ébredjenek fel – hogy élvezhessétek a QFS rendszer gyümölcseit, ne pedig a Nagy Újraindítás rabszolgaságát.

    Ami a St Germain alapokat illeti, ezeket az alapokat mindenki között szétosztjuk a Földön❗️

    Ennek az az oka, hogy megszabadulhassanak a pénzügyi szenvedéstől, és elkezdhessék megtapasztalni a bőséges életet.
    Ez azonnal megemeli a rezgésüket, és valójában ez a cél áll mögötte – hogy megszabaduljanak az adósságaiktól, növeljék a jólétüket és megszabaduljanak a pénzügyi rabszolgaságtól.
    Azok, akik a Földet megváltoztató projekteket kívánnak létrehozni, saját finanszírozásukat fogják felhasználni, akik közül sokan dinárba, dongba és most már Bitcoinba fektettek be, hogy legyen elég pénzük ehhez.

    Stephanie kérdése:
    Mi a legfontosabb tanítás, amit jelenleg a gyerekeknek kínálhatok?
    Gyerekekkel dolgozom a tanyasi iskolánkban, és segítek a barátom gyerekeinek otthoni oktatásában.
    A korosztály 7-13 év közötti.
    Fényes áldást kívánok mindannyiótoknak!

    St Germain:
    A legfontosabb tanítás, amit átadhatsz, a megbocsátás leckéje. Igen, tudnotok kell, hogy miért – emlékeztet Sharon.
    Valóban, amikor az ember megbocsát, nincs szükség megosztottságra.
    A megbocsátás a dualitás-tudat egyik oldala, amely megnyitja az elmét az egységtudat felé.
    A léleknek nincs szüksége megbocsátásra, csak a leckéket érti meg, senkit sem hibáztat, és semmit sem vesz magára.
    Ha úgy tetszik, türelemre, együttérzésre és mindenki szeretetére tanítjátok ezeket a gyermekeket, mivel ezek mind az egységtudatosság aspektusai.

    Köszönöm a kérdésedet.

    Izabela kérdése:
    Honnan tudod, hogy a Felsőbb Éneddel vagy az Ikerlángoddal vagy kapcsolatban?
    Gondolom, hogy az az energia, amivel összekapcsolódsz.
    Ugyanazt érzed?

    St Germain:
    Nem, nem így van.
    A szerelmem, Portia energiája nagyon különbözik az enyémtől.
    Ő a nő energiája, én pedig a férfié.
    Hogyan tapasztalod a bolygón a női és a férfi energiát?
    Hasonló, amikor az ikerlánggal és a magasabb énnel van dolgunk, kivéve, hogy sokkal könnyebb frekvenciájú.

    Gyakoroljátok a férfias és a női energia érzékelését.
    Sharon tudja, mikor beszél Ayevóval, mert igen, a hangja mélyebb, de az energiája, bár nagyon könnyű, még mindig eléggé férfias.
    Ő is úgy reagál rá, mint egy nőies energia. Ez egy újabb nyom.

    St Germain:
    Valóban, a férfias és a nőies energiák egyesülése vonzáson keresztül történik, és ez a vonzás a lény legalacsonyabb rezgésszintjén érezhető.

    A férfi és a női energiák mágnesesek, és a női és a férfi energiák kiegészítik egymást.
    A különböző energiák között más-más dinamika tapasztalható, és ez nincs másként akkor sem, amikor a földön jársz.
    Kóstoljátok meg az ottani energiákat, majd ezt használjátok fel saját vezetőitek megértéséhez.

    – Sharon Stewart által

    – Gábor Kati

  2. Nap Fia mondta:

    Ashtar: Starlink
    közzétett 05/05/2022

    Ashtar Sheran vagyok és egy fontos üzenettel jöttem a földi emberek számára❗️

    Igen, ez a kijelentés helyes: A Starlink lesz az új Kvantumrendszer kapcsolata.

    Már működik, most már csak le kell gyártanunk az árukat, hogy összekapcsolhassuk önöket a Starlinkkel.

    Azok, akik nem veszik meg az új technológiát, maradhatnak a régi FIAT rendszeren, ami szintén működni fog.

    Minél több ember érti meg a kvantumrendszerre való áttérés fontosságát és szükségességét, annál jobb lesz a földi emberek helyzete, és ez fogja jelezni, hogy melyik idővonalon vagytok.

    Igen, az idővonalakról van szó!

    Jelenleg két uralkodó idővonal van: egy kvantum idővonal, amit az egyetemes törvények működtetnek, és a ti mesterséges idővonalatok, ami szintén az egyetemes törvények alá tartozik, de megtanítottak benneteket arra, hogy fordítsátok meg a polaritásotokat, miközben rajta vagytok, tehát hamis.

    Mindannyian kíváncsiak vagytok, hogy mi történik az új rendszerrel, … ez történik vele…

    A DS/Deep State/Háttérhatalom átvétele elsősorban pénzügyi jellegű volt, először így lehetett őket megbuktatni, mert azért hozták létre a rendszert, hogy rabszolgasorba taszítsák a földi embereket.

    A felszabadulásotok feltétele a kvantumba való átlépésben található meg!

    Figyeljétek a kulcsszereplőket ebben a rendszerben, ami egy katonai alapú rendszer, bár nem úgy tűnik.

    Igen, a Szövetség a Földetek titkos kormánya, és ez még mindig egy katonai kormány, mivel még mindig van gonosz a világotokban, amivel foglalkozni kell.

    A kvantumrendszerhez való csatlakozással, amely kvantumszinten titkosított és aranyfedezetű, a finanszírozás elérhetővé válik azok számára, akiknek szükségük van rá, és az adósságok visszafordításra kerülnek.
    Ehhez azonban csatlakoznod kell a rendszerhez, és létre kell hoznod magadnak egy bejelentkezést.
    Minden titkosítva lesz, így a banki adataid és a pénzed végre biztonságban lesz.
    Nem feltétlenül lesz szükség a bankszámlád áthelyezésére, azonban olyan banknál kell lenni, amelyik a QFS/Kvantum rendszer része.
    Jelenleg nem minden bank ilyen.
    Néhány bankot lekapcsolnak, mint például a Deutsche Bankot pénzmosás miatt.

    Az új világot először beszélgetés útján ismertetik meg veletek, és utána kaptok majd információt, hogyan kapcsolódjatok az új rendszerhez.

    Tartsátok nyitva a szemeteket!

    A médiátok is változik a szólásszabadság tiszteletben tartása érdekében.
    A twitterezés lesz a kommunikációs módszer.

    Nem volt könnyű eljuttatni az üzenetet, és a Starlinket támadások érték, de könnyedén helyrehozzuk a károkat, és letartóztatjuk a tetteseket.

    Amikor a tévéállomások elkezdenek a kvantum rendszerben működni, akkor többet fogtok hallani Sharonról, Ivóról és rólam.
    Kvantumtévéket kell majd vennetek.
    Ez része annak a technológiának, amit még teljesen nem állítottunk elő az önök számára.

    Én: Elő kell állítani, vagy a raktárakban várják, hogy eladják őket?

    Ashtar Sharon: A gyártás folyamatban van, de már nem tart sokáig.

    Én: Nagyszerű! Milyen izgalmas.

    Ashtar: Ezen a ponton még mindig választhatsz, hogy melyikben akarsz részt venni.
    Sokan nem fogják korszerűsíteni a tévéjüket, mobiltelefonjaikat és számítógépeiket, és ez a régi adórendszerben fogja őket tartani, adósságot fizetve és díjakban fuldokolva.
    Ha a bankjuk átáll a QFS-rendszerre, akkor vagy el kell fogadni, vagy bankot kell váltani.

    Én: Lesznek-e lehetőségek azok számára, akik a régi rendszerben akarnak maradni?
    Miért tennék, de lehet, hogy valaki persze nem fog bízni ezekben az új dolgokban.

    Ashtar: Lesznek. Új bankok fognak megjelenni. Olyan nevű online bankokat fogsz látni, mint a „Q-Bank”, „Quantum Savings Bank”, meg ilyenek.

    Én: Ó, Istenem! Épp most gugliztam rá, és van egy Q-Bank! Még Kanadában is. Eddig úgy tűnik, hogy Queensland Bankokkal kapcsolatos, aztán valami orvosi praxissal kapcsolatos.

    Ashtar: Csak várjatok. Kvantumszámítógépek kellenek a megtalálásukhoz. Nincsenek a Google-ban, Sharon.

    Én: Igaz. Nagyon cenzúrázva van minden.
    Ez érdekes. Oké, még valami, Ashtar?

    Ashtar: Sharon, ez a mezőkkel kapcsolatos.
    A kvantumrendszer más mezőkkel működik, mint a mesterséges rendszer.

    Lesz még sok minden, Sharon, de egyelőre most ez is elég lesz.

    Ashtar vagyok, szolgálatodra.

    Adonai

    – Sharon Stewart által

  3. Nap Fia mondta:

    Saint Germain

    Kedveseim!

    Saint Germain vagyok, és ma rajtam a sor, hogy tájékoztatást adjak a bolygótokon zajló eseményekről. Az Univerzális Csatornán keresztül történő legutóbbi megjelenésem óta sok előrelépés történt az Elit elleni harcban, aki irányította a bolygótok történéseit.
    Új tervet készítenek Svájcban, hogy minden lépéseteket behálózzák. Eljön az igazságszolgáltatás napja, a Gonosz lelkek drágán fognak fizetni bűneikért és hazugságaikért. Kezdenek kifogyni az ötleteikből, hogy hogyan igázzák le és semmisítsék meg az emberiséget.
    A legújabb trükk a maj……lő, ez csak egy újabb kísérlet az emberek megfélemlítésére és irányítására. Minden, amivel eddig előálltak, nem úgy működik, ahogyan ők szeretnék. Két évvel ezelőtt a lakosság alvó része bevette a propagandájukat, és még mindig hisz nekik. A Sötétség kifogyott az ötletekből, és kezdenek hibázni, régi videókat használnak az átverésekben, és naponta lelepleződnek. Az igazság kezd kiderülni, az elit kétségbeesése ellenére.
    A khazári maffia elveszíti a terepet Ukrajnában, és a titkos tervek, hogy biológiai fegyvereket használjanak a békés lakosság ellen, napvilágra kerültek. Ezek a legfontosabb idők a bolygótok történetében. Kérlek, ne higgyetek el semmit, amit a szélhámosok mondanak. Koncentráljatok civilizációként a túlélésetekre és arra, hogy egy magasabb dimenziós valóságba emeljétek magatokat. Az évmilliókig tartó illúzió a végéhez közeledik.
    Amit körülöttetek láttok, az a megrontott lelkek által létrehozott holografikus valóság. Az emberiségnek kétségbeesetten szüksége van a 3D Mátrixból való fizikai és spirituális gyógyulásra. A kormányotok rendelkezik egy gyógyító technológiával a külvilágiaktól, ami el van rejtve a nyilvánosság elől, amit a Titkos Űrprogramban használnak.
    Néhány téves információ kering az orvosi ágyakról. Először is, ezek nem állnak az emberiség rendelkezésére. Az orvosi ágyak alapvetően sebészeti beavatkozásokat végeznek emberi orvos segítsége nélkül.
    Szükségetek lesz a gyógyító technológiára a galaktikus testvéreitektől. Jön a gazdagság, amint a főszereplők eltávolodnak a bolygótok irányításától. Csak emlékeztetőül mindenkinek, a Kvantum pénzügyi rendszer már évekkel ezelőtt fel lett állítva. Nem engedhetem meg, hogy a Gonosz ellopja a pénzeszközöket. Ez az Isteni időzítés szerint fog megtörténni, és senki sem tudja megállítani Gaia Anya felszabadításának közelgő Isteni folyamatát. Mindannyian kaptok olyan pénzeszközöket, amelyek tehermentessé teszik az életeteket. Ez már közeleg.
    Szeretném figyelmeztetni azokat, akik a pénzt arra akarják használni, hogy meggazdagodjanak, nem fogják megkapni az alapokat. Kérlek, ne arra összpontosítsatok, hogy mikor, meddig és stb. Maradjatok a Mostban, és fejezzetek ki mindennap hálát az életetekben lévő összes áldásért, függetlenül attól, hogy milyen kicsik is azok. Kérlek, folytassátok a rezgésetek mindennapos emelését meditációkkal, és terjesszétek a Szeretetet és Fényt az idegenek vagy szomszédok felé. Köszönöm az Univerzális Csatornának.
    Kérlek, fogadjátok az Áldásokat.
    A Szeretet és a Fény még több Fényt és Szeretetet vonz.
    Saint Germain
    by Erena Velazquez 2022 május 28.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .