mátrixban tartva, egyszerűen

Sok, magát ébredettnek tartó ember segítségével – igen, valóban, de csak esetenként(!) csak tudatalatti irányítással – mátrixban tartva, egyszerűen irányítják az emberiséget a pokol felé… … gondolják ők, hiszen ezer évek óta így ment, problémamentesen…
(Az esetenkénti tudatalatti kifejezést azért írtam, mert a többségi, így felhasznált „félelem-terjesztők” egyszerűen csak buták, tanulni nem akarnak, és hitetlenek, de hinni akarnának.)

Ez a „Mátrix” pedig nem más, mint a közösségi tudat-mező durván alacsony rezgésszinten tartása.

A közösségi tudat-mező (mint egy óriási, kiszáradt szivacs, hatalmas felszívó képességgel) segítségével újra-és-újra „feldolgozzák” az egyéni emberi tudatot ismételt behatásokon keresztül. Hamis információk, negatív képek, különböző hang- és egyéb technikák, média, rádió, influenszerek, internet, iskolák stb. használatával.

Amikor az irányított emberi elme így már teljesen egy információ-vírussá válik, akkorra a „másik oldal” által jól használható (eddig használt) fegyverré vált, mert segítségével pontosan azt a valóságot teremthetik meg, amit e beültetett gondolat-vírus tartalmaz. Vagyis amit elérni akartak. (Pl. egy jól ismert és már a többség által meg is értett példa: az újabb mesterségesen előállított „influenza/covid egy tömeggyilkos és csak a maszk és az oltás véd meg tőle”… és ma már tudjuk, hogy sokkal többen halnak meg az erőszakos oltások következtében, az influenza pedig egyszerűen kikezelhető, otthon…)

A rendszer – és ebbe bele kell érteni a sok, egyébként a rendszer által szintén halálra ítélt, alkalmi közreműködőket is, a (hírnév iránti-, gazdagság iránti-, hatalom iránti-) vágyaik által vezérelt (előző példát folytatva: a töménytelen mennyiségű orvost) – manipulációval és félelemmel használja ki az ember teremtő erejét, hogy az egyén megteremtse azt a tudattalan virtuális valóságot, ami „őket” (a másik oldalt) érdekli!
Egy-egy csoporttal így teremtetnek félelmet…

Ezek a csoportok olyan hamisított képeket terjesztenek, amelyek arra próbálnak késztetni, hogy az emberiség lehetőleg egy irányba haladjon, de az TÉNYEIBEN e kép hamis marad.

ŐK AKARNAK (még mindig) irányítani ellenőrizni, és félelemben tartani, a TE KÖZREMŰKÖDÉSEDDEL … gondolják ők, hiszen ezer évek óta így ment, problémamentesen…

Szándékuk szerint így az emberek létrehoznák azt a valóságot, amit (e rendszer) akar, azért is, mert az agy alapvetően holografikus képekben működik. Azért is, mert ők ismerik pl. a metafizikát, amit Neked nem taníttatnak, sőt a létezését is tagadják.

RÖVIDEN
A TUDATODAT „HASZNÁLJÁK” – ÉS EMBERI ENERGIÁVAL, TEREMTIK MEG, AMIT EL AKARNAK ÉRNI! Azt használták fel a népirtásra, amit el akartak pusztítani. Még egyszerűbben: Önmagad felhasználásával akarnak elpusztítani Téged.

NE FELEDD! MINDEZ AKÁR A TE „SEGÍTSÉGEDDEL” TÖRTÉNIK – ESETLEG TUDATLANUL IS.

Pl. nem feltétlenül szükséges fizikai erőszak alkalmazása, ha a kedvük szerinti gondolkodásra és éreztetésre tudnák késztetni továbbra is az embereket, így az „emberiség” olyan „döntéseket” hoz, amilyet el hitetnek vele.

HA AZT AKAROD, HOGY VALAKI HIGGYEN VALAMIT,
HITESD EL VELE, HOGY AZ AZ ÖTLET TŐLE SZÁRMAZIK!

Figyelj oda pl. erre a két szóra: HISZEK ÉS HISZEM
Figyelj oda a ragozásra: ha ilyeneket írsz vagy továbbítasz, sose használj jelen időt és kijelentő módot!

Így megérthetjük azt is, hogy miért is irányíthatja könnyen a „Rendszer” pl. az „oktatást” és „az egészségügyet” elsődlegesen a médián, pl. a televízión és a Facebook-on keresztül.

Ha sikerül beoltaniuk az emberi elmébe a (hamis) Hiedelmet és Hitet; programozva a világról és arról, hogy mi a (tervezett – virtuális) valóság, akkor ezek a hiedelmek és meggyőződések az agyon keresztül, el is hitetik az emberekkel (Veled) amit „LÁTNAK”.

Az ilyen szerkesztéssel létrehozott befolyásolás olyan valóságot fog teremteni, amely AZZÁ FOG VÁLTOZNI, AMIT a „hitük” és meggyőződéseik szerint LÁTNIUK KELL. Egy illúziót láttatnak és hitetnek el az emberekkel.

Ugyanakkor (a számítógépes virtuális valóság technikákkal) részletesen bemutatnak a médiában MINDENT, AMI ERŐSÍTI a szerkesztett (akár előítéletes) meggyőződéseket. (Avagy megszüntetnek mindent, ami nem felel meg nekik.)

Mindent, amit gondolsz, és „látsz” (azt ezzel meg is teremted magadnak) és azt az előre megfogalmazott gondolataid és elképzeléseid diktálják, és pontosan ezért törekszik a rendszer folyamatosan beléd oltani a hamis programokat.

Amit látsz, amiről azt hiszed, hogy valóságos és létezik, elhiszed, hogy igazi, és megfelel a valódi tényeknek mert azt akarod, hogy létezzen… … az megvalósul.
Ezt használja ki rendszer a gyökércsakrás szinten élők tudattalan (illetve tudat-befolyásolt) vezérfonalaként.

Te, kedves olvasóm, Te tudatos vagy, avagy csak egy félelem-terjesztő?

(az írásom forrása (részben): Új elme)

Címke , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .