Miközben hazánkban „háborús vészhelyzet” van, és szinte semmire sincs pénz, amire kellene, 660 milliárdért megvette a kormány a Vodafone-t. A Vodafone jele a 6-os szám. (Ráadásul gőzerővel folyik suttyomban a Kínában már a totális kontrollra kipróbált 6G rendszer kiépítése… A Vodafone volt az első, amely elkezdte az 5G-hálózat kiépítését hazánkban, a covid-kórság leple alatt…)
660+6= 666
Elrendelte, hogy mindenkinek, kicsinek és nagynak, gazdagnak és szegénynek, szabadnak és rabszolgának jelöljék meg a jobb karját vagy a homlokát, és hogy senki ne adhasson-vehessen, ha nem viseli a vadállat jelét: nevét vagy nevének a számát. Ez a bölcsesség! Akinek van esze, számítsa ki a vadállat számát, hisz emberi szám: hatszázhatvanhat.
(Jel 13)
„Állítólag egy olyan társaságot vásárol meg a magyar kormány és a 4iG, amelyben nincsenek eszközök, nincsenek adótornyok és kábelek, mert azt a Vodafone jóval korábban kiszervezte egész Európában egy külön társaságba. Amit a kormány és a 4iG vett, az adósság, amelyben bérelt irodaház, lízingelt flotta, kétezer ember munkabére van benne.”
„A szerződés szerint a magyar állam részéről a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. fizeti ki a rá eső 323 milliárd forintos vételárrészt, míg a 4iG oldaláról leányvállalata, az Antenna Hungária Zrt. a szerződő fél. A rá jutó 51 százalékos Vodafone-részből annyi már ismert egy kormányhatározatból, hogy 170 milliárd forintot az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank Zrt. hitele fedez, és ennek nyolcvan százalékára az állam kezességet vállal.”
„A kormány nagyon bízik a 4iG-ben, és nemcsak azért, mert egy eladósodott magántársaságnak nyújt hitelt és vállal kezességet, hanem azért is, mert a Vodafone megvásárlása előtt az állami szereplő nem világította át a céget. Sem a Miniszterelnöki Kabinetiroda, sem a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. „nem készített és nem adott megrendelést értékbecslés, felmérés vagy vizsgálat elkészítésére a céltársaság megvásárolni tervezett részesedése pontos értékének a megállapítására”.
No, de nem kell itt gondolkodni kínai akkumulátor gyárakon, líbiai templomfelújításokon, kínai lélegeztető gépeken, meg olyasmin, hogy Magyarország tízezer tonna gabona Afrikába szállítását finanszírozza mintegy 3,5 millió dollár értékben, vagy, hogy miért „a kobalt köti össze Magyarországot és a Kongói Demokratikus Köztársaságot (kell az alapanyag a kínai akkumulátor gyárnak)”… Biztosan az éhező, fázó és egyre jobban nélkülöző magyar emberek járnak jól ezekkel az üzletekkel és nem a magánzsebeket tömik. Biztos…
Kételkedni, kritizálni, sőt, még kérdezni is bűn ezektől az éjjel-nappal csak értünk „harcoló” hősöktől, akik még a nagy igyekezetükben a szórakoztatásunkra is gondolva alkottak egy Aranybulla filmet, vagy mit, másfél milliárdból.
Nem kell ezeken gondolkodni! Csak tapsolni 2030-ig, és bevezetik nekünk az Új Világrendet is, amitől nagyon jó lesz… valakiknek. Addig meg csak kibírjuk valahogy ezt a kis rezsicsökkentett ársapkás „magyar” Kánaánt…
Én kérek elnézést, hogy nem tapsolok elég hangosan, és már hallom is a hithű szavazók kedves korholását: „Ezeken lovagol maga? Amit a vaksi szemével lát? A süket fülével hall? A tompa agyával gondol? Azt hiszi, fölér az a mi nagy céljaink igazságához?!”
Persze „én ideológiailag nem vagyok elég képzett” és „én nem akarok gyanúsítgatni, Virág elvtárs”, hiszen reggeltől estig csak azt hallom a tévéből, hogy „a nemzetközi helyzet egyre fokozódik”. Csodálattal és áhítattal bámulom, ahogy „csapásokat adunk és csapásokat kapunk”.
És megértem, hogy napi 24 órás háborúban pedagógusként, én csak egy közlegény vagyok a sáros lövészárokban, akinek a nagy, hős, harcedzett tábornoka szava szent kellene, hogy legyen, de hát a gödör aljáról nem látszik valami élesen és fényesen a jövő.
Hallom, hogy „aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló”.
Én nem szeretnék áruló lenni. Hogy is lehetnék, hisz én vagyok a Magyar Nép. Nem én vagyok az áruló. Mi vagyunk a nép. Nem mi árultuk el magunkat…
No, de szerénység! Senki „ne tömjénezze magát”! „Szerénység!” Vegyünk példát a vezetőinkről, akik, „ha valamit szeretnek magukban, az a szerénység”.
Mi pedig szerényebben iparkodjunk azon a rezsicsökkentésen, mert lássuk be, telhetetlenek vagyunk, ez az oka mindennek. Velünk van itt a gond egyedül:
„A gombócot is megzabálta, a bort is megitta, ki se végzik, dohányt is kap, egy brancs maguk, ne is tagadja! Na mit romantikázik itt? Tűnjön el, mert még dühbe gurulok!”
Eltűnünk. 2030-ig sajnos túlságosan sokan is. Azután pedig mindenki boldog fog lenni.
Kínában és Kongóban biztosan…
– a fogadós-