káderek a rendszer(=módszer)váltás előtt/alatt
Amikor 1990. január 18-án Horváth István belügyminiszter parancsára jogutód nélkül megszűnik a III/III, s szerveződik a III/II helyett az új kémelhárítás: a február 14-én megalakuló Nemzetbiztonsági Hivatal, annak emberei Nagy Lajos ezredes vezetésével nemcsak a III/II-ből vesznek át hálózati személyeket, hanem a III/III-ból is azokat, akik vállalják a további szolgálatot. (A III/III-asok közül egyébként szemezget a katonai hírszerzés és a bűnügyi hálózat is.) Az NBH válogat a BM Roosevelt téri székházának pincéjében, az egykori banktrezorban február 2 és 12, majd április 4 és május 15 között, s közben magához véve eltüntet 17-18 ezer kartont, adatlapot az operatív és hálózati nyilvántartóból, melyekkel a mai napig nem tud elszámolni. Nagy
Lajos III/I-es ezredes, az NBH alkalmatlan és igen kártékony első főigazgatója (1990 február – 1990 október) előbb 2002-ben, majd 2007-ben két televíziós interjúban is bevallja a jól sejtett tényt: igen, egyes fontos hálózati személyek esetében igyekeztek eltüntetni a rájuk vonatkozó
kompromittáló dokumentumokat.
Hiánytalanul megmaradt viszont az 1200 SZT-tiszt anyaga a BM külügyi osztályán, továbbá
a III/I kartonos és – mint már említettem – a volt Lumumba utcai bázis központi számítógépéről
lemásolt, elvitt nyilvántartása. Mikrofilmre is vitték a kartonos nyilvántartást a Bűnügyi Technikai Intézetben.
(1990 őszén hallottam azt a később meg nem erősített hírt, hogy előkerült egy viaszlemez is,
amelyen egy hang folyamatosan olvassa a hálózati neveket.)
1989 decemberében az állambiztonság vezetői már jól látják az új pártok meghatározó politikusait, vannak hazai és nemzetközi információik arról: kik lehetnek az ország leendő vezetői a legfontosabb közjogi posztokon. Ennek tulajdonítják egyesek annak a rejtélyes folyamatnak a megindulását, melynek nyomán fontos dossziékból kritikus oldalakat emelnek
ki selejtezés címén és megsemmisítik azokat. Semmi sem indokolja ezt a múlt valós megismerése elleni, a történettudomány és a levéltárak alapvető érdekeit negligáló
drasztikus lépést, hacsak nem a tények meghamisításának politikai szándéka.
Aczél György fogdaügynök
Az egyik feltűnő beavatkozás 1989 december 18 és 22 között történik Bibó István, Göncz Árpád és társaik 1957-58-i büntető eljárási és bírósági peres anyagait őrző tucatnyi dossziéban. A csonkítás Bibót és Gönczöt egyaránt érinti. Eltűnik a leendő köztársasági elnök 3.1.9. V-150.003/2-c jelű vizsgálati dossziéjának záró lapja (400. old.), a 3.1.9.V-150.003 /5
jelű dossziéból csaknem 100 oldal, köztük záró lapok, összefoglaló jelentés, figyelési jelentések, őrizetbe vételi javaslat, térkép, fényképek, fotókópiák, nyilvántartási határozat, feljegyzések, kérdőjegyek, stb.
Az utóbbiak különösen érdekesek voltak, mert sok mindenről árulkodtak volna, ha véletlenül
megmaradnak, ha bent felejtették volna őket a dossziékban. A kérdőjegyeken, szolgálati jegyeken a belügyi szervek – szigorú belső szabályok betartásával – az operatív és hálózati nyilvántartásból „priorálhattak”, azaz ellenőrizhették, hogy egy-egy személynek van-e kartonja a nyilvántartásban, illetve, hogy az priusz tárgyát képezhette-e. A karton alapján lehetett eljutni az illető dossziéjához. Némi kitérővel egy példa.
Egy ilyen priorálást kérő szolgálati jegyből tudjuk, hogy a BM X. osztálya, az operatív nyilvántartó 1954 június 15-i „Szigorúan titkos – H” válasza szerint Aczél György a BM Büntetés végrehajtás Operatív Osztályának hálózati ügynöke – tehát fogdaügynöke – volt. (ÁBTL. 3.1.9. V-142696)
[Aczél (Appel) György, 1917. aug. 31. Weimann Aranka. Alkalmi munkás, 1932-ben belép a Somér cionista ifjúsági mozgalomba, 1935-től az illegális KP tagja, vándorszínész, majd egy szociáldemokrata színjátszó csoporttal lép fel. 1945-ben az MKP propaganda osztályának munkatársa, 1945 nyarától V. kerületi propagandista, 1946 szeptemberében a párt Zemplén megyei titkára, 1948 májusától Baranyai megyei titkár. 1949 július 6-án az ÁVH letartóztatta.
1950 március 22-én a Budapesti Törvényszék népellenes bűntett, folytatólagosan elkövetett hűtlenség bűntette és a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétel bűntette miatt 15 évi fegyházra, 10 évi hivatalvesztésre, politikai jogai gyakorlásának 10 évre való felfüggesztésére és egész vagyonának elkobzására ítélte. Fellebbezés folytán a Legfelsőbb Bíróság 1950 május 13-án az ítéletet jóváhagyta, ám a népellenes bűntett vádja alól felmentette. 1954 július 29-én szabadult. 1956. május 11-én a legfőbb ügyész közli vele, hogy perújítási eljárás során a Legfelsőbb Bíróság az összes vádpont alól jogerősen felmentette, ezért büntetlen előéletűnek tekintendő.
1956-tól az MSZMP Központi Bizottságának tagja, 1957-67 között művelődésügyi miniszterhelyettes, illetve annak első helyettese, 1967-74 és 1982-85 között a Központi Bizottság titkára, 1970-től 1988-ig a Politikai Bizottság tagja, 1974 és 1982 között miniszterelnök-helyettes, 1985-től országgyűlési képviselő.]
Az Aczél György priorálását kérő Szolgálati jegy 1954-ben „Szigorúan titkos H” minősítésű volt, ami az ÁVH 1952 január 2-án kiadott Titkos Ügyviteli Szabályzata szerint a titkosság legmagasabb fokát jelentette, mely kategóriába a legbizalmasabb iratok tartoztak, s a címzetten kívül más nem bonthatta fel az ilyen küldeményt. A BM Büntetés végrehajtás Operatív Osztályának belső elhárítási hálózatában elvállalt ügynöki szerepét tán az a mondata magyarázhatja, mely egy 1954-ben, a börtönben saját kezével írt kérelmében olvasható: „A börtönben, ahol ellenség és árulók közé voltam zárva, még jobban megtanultam szeretni a pártot és gyűlölni az ellenséget.” (ÁBTL. 3.1.9.V-142696).
Aczél György 1956-ban sem tagadta meg önmagát. Berecz Béla, előbb honvéd (1951)-, majd rendőr vezérőrnagy (1953) feljegyzéseiben azt írja 1956 októberének és novemberének eseményeiről, hogy ő látta el fegyverekkel az ávéhásokat és a „partizán elvtársakat”, akiket Aczél György vitt oda hozzá. „… mindenki annyi fegyvert kapott, amennyit kért, sok idő nem volt a gondolkodásra. Így láttam el igen sok elvtársat Aczél György elvtárs révén, aki odahozta
őket…nagyon sok partizánt öltöztettünk fel rendőr egyenruhába.” (ÁBTL. 3.1.9. V-150393/9)
Aczél levéltári anyagában – zömmel az ÁBTL. 3.1.9. V-142696/1 jelzetű dossziéban 1958-ban
nyilvántartásból törlés, 1959-ben kiemelés történt megsemmisítés céljából.
A mágnesszalagok menthetetlenül lelepleznek
Ha nem sikerült volna 2009 november 5 és 23 között adatvesztés és manipuláció nélkül sikeresen beolvasni és lementeni – a rossz tárolás miatt összetapadt, de finom hőkezeléssel biztonságosan olvashatóvá tett – mágnesszalagokat, akkor is megdőlt volna az a nagy igyekezettel terjesztett legenda, miszerint az iratok többsége 1989 december második felében (Duna-gate) és 1990 január elején megsemmisült, más részüket hamisították, a maradékból pedig a múlt megismerhetetlen, tehát reménytelen az ügynök ügyeket felderíteni, felesleges
velük foglalkozni. Több példa is azt bizonyította, hogy eredményt hozhat – teljes bizonyossággal vagy nagy valószínűséggel – a megmaradt kartonos operatív és hálózati nyilvántartás anyagának keresztellenőrzése, azaz egybevetése a kiegészítő vagy ráutaló okmányokkal, így a BM volt személyzeti főosztályának és külügyi osztályának zárt irattári anyagával, továbbá a pénzügyi osztályon fellelhető bizonyítékokkal (fizetési listák, elszámolások, jutalmak); a bíróság előtt
hatásos lehet az egykori beszervező és kapcsolattartó tiszt vallomása, kiegészítve a vonalvezető tisztével, aki ellenőrizte a hálózati személy és a kapcsolattartó tiszt viszonyát. Senki sem vette a fáradságot, hogy jelentések tartalomelemzésével állapítsa meg a szerzőt, amikor az szükséges. A Független Kisgazda Párt egyik frekventált történelmi vezetőjéről nem maradt fenn sem beszervezési, sem munkadosszié, s nincs 6-os kartonja sem. Mégis a meglévő jelentéseiből tartalomelemzéssel (életútja, politikusi pályája eseményeinek és a jelentésíró által említett tények, körülmények összefüggéseinek feltárása) tökéletesen azonosítható.
Tartalomelemzésre persze nem vállalkoztak az átvilágító bírák, s mai ítélkező kollégáik sem töltik ezzel az időt, sablonos és mechanikus maradt a rossz átvilágítási törvény itt ragadt
gyakorlata: ha az érintettséget igazoló négy bizonyíték (6-os karton, beszervezési nyilatkozat,
jelentések, pénzügyi dokumentumok) közül nincs meg legalább kettő, akkor a hálózati személy
érintetlenségét megállapítva általában felmentik őt a beszervezettség gyanúja alól.
(Kivétel: saját beismerése vagy a beszervező-, kapcsolattartó- és vonalvezető tiszt érintettséget bizonyító vallomása.)
A BM 1974-től számítógépre vitt állambiztonsági adatai 18 + 1 mágnesszalagon az Egységes Gépi Prioráló Rendszer (EGPR) részei, illetve alrendszerei voltak. A most beolvasható és kinyomtatható állapotba hozott, korábban 2060-ig titkosított szalagok közül 18 a Nemzetbiztonsági Hivatalban található, rajta a következőkkel:
„G” jelű adatbázis: operatív nyilvántartás a célszemélyekről;
„H” jelű adatbázis: hálózati nyilvántartás személyekről (ügynök, tmb., tm.);
„K” jelű adatbázis: az egykori III/II-es csoportfőnökség központi kémelhárítási adattára;
„J” jelű adattár: az előzetes nyomozásokról;
„U” jelű adattár a bizalmas nyomozásokról;
A 19. szalag az Információs Hivatalban található:
„I” jelű adatbázis: a volt III/I csoportfőnökség, a hírszerzés hazai és nemzetközi hálózata.
Mindezek teljesebb iratanyagot feltételeznek, mint amennyi papíron megmaradt, s melynek kb. 92-93 százalékát adták át eddig az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának.
A mágnesszalagok anyagának megismerése, kinyomtatása alkalmas lesz legalább két babona
felszámolására is. Az első: annak bebizonyosodása, hogy a beszervezettséget igazoló 6-os hálózati nyilvántartó kartonokat nem hamisították, eddig még egyetlen ilyet nem találtak. A beszervező, a kapcsolattartó és a vonalvezető tiszt aláírásával ellátott okmány 8 kontroll ponton ment át, míg eljutott a kartonos nyilvántartóba majd 1974-től felkerült a számítógépközpont mágnesszalagjára. Az adatbázisok a fedőneveket és a valós neveket is tartalmazzák, alkalmasak a teljes azonosításra. A második: ha valaki nem adott sem írásos, sem szóbeli jelentést, azt hamar kizárták a hálózatból. Ám ha valaki ragaszkodott a szóbeli jelentéshez, úgy azt lejegyezték vagy magnóra rögzítették, legépelték és aláíratták vele, így lett szóbeli információjából mégiscsak írásos jelentés. (Az utóbbit azok kedvéért, akik úgymond soha
egy betűt nem vetettek papírra…) A megsemmisített, eltüntetett dokumentumok tartalma a lementett adatbázisokból feltárható.