(A szakrális rend alapja: szó- gondolat-tett egysége)
„A történelmünk folyamán mindvégig ádáz harcot vívtunk egy olyan erővel, amelyik nem csak megszentségteleníteni akarja a magyarság szakrális örökségét, hanem a teljes megsemmisítésünkre törekszik.”
„Tény, hogy a valós történelmi szerepünkről, szakrális gyökereinkről nem nagyon írtak eddig igaz történelmet, tehát van ugyan történelmünk, csak átfogóan és elfogulatlanul nem írt rólunk senki.
Másrészt, nehéz rólunk igaz történelmet írni, mert a szakrális örökségünk a fizikai síkon látszólag kevés nyomot hagyott maga után, örökségünk sokszor inkább szellemi és lelki.”
„Ezt a szellemi-, és lelki örökséget pedig mindig odaajándékoztuk (vagy ellopták és meghamisították…) a minket követő civilizációknak és kultúráknak, tehát titkos, rejtett módon mind a mai napig velünk vannak.”
„Kezdetben van a szó; a szónak tetté kell lennie. A szó és a tett között áll a gondolat, amelyben a szónak elhatározássá kell válnia. Így tehát kezdetben van a szó, amely a gondolatban elhatározássá lesz és a tettben kitör. A helyes életrendben a szó, a gondolat és a tett egymástól nem válik el.”
(„A kezdetek kezdetén kísérlet történt arra, hogy a szellemi erők magukat függetlenítsék és önmagukat korlátlan birtokukba vegyék. Olyan autokratikus és egocentrikus életrendet akartak megvalósítani, amely mindenki mást kizár. A létezés önmagában való leélésének e kísérletét nevezik sátáni atrocitásnak. Az út járhatatlannak bizonyult. Kiderült, az élet úgy van megszerkesztve, hogy aki meg akarja tartani, elveszti. A sátáni fiaskó következménye, hogy életemet nem bezárni ajánlatos, hanem kinyitni.”)
„Az életet elvehetik? Igen. Mi az, amit nem vehetnek el? Az üdv.
Az emberi élet szerkezete olyan, hogy amit tulajdonba veszek, azért helyt kell állnom. Már a tényből egymagából kitűnik, hogy bármit is hiába veszek birtokba, nem lehet az enyém, mert elszámolással tartozom. Aszerint, hogy helyesen, vagy hamisan számolok el, vagyok részes a jóban és a rosszban. Teremtésekor az ember e kérdéseket nem ismerte. Nem is volt felelős. Élete nyílt volt, nem volt semmije, amit elvehettek volna, csak üdve, de azt saját maga játszotta el. Az élet megtartásának és odaadásának választásában elbukott. Meg akarta tartani, ezért elvesztette. Azóta kell mindenért, amit megtart, helytállnia és elszámolnia.
Ezt így a kinyilatkoztatás mondja, s mindenki tudja. A tudással úgy látszik nincs is baj. A nehézség éppen ez: nagyon jól tudom, hogy magamról, saját érdekemben le kellene mondanom, de sejtelmem sincs arról, hogy ezt miképpen tegyem meg. Miképpen tudok kinyílni, és hogyan tudom magam más rendelkezésére bocsátani. Ha az egészet meg akarom nyerni, mert mindenkivel együtt én is ezt akarom, és ez így rendben is van, miképpen tudom az egészet elveszteni. Isten önmagából önmagának semmit sem tart meg, és öröklétének és mindenhatóságának titka éppen ez az önmagáról való mértéktelen lemondás. És Istenen kívül mindenféle más példa érvénytelen.
Az ember abban a csávában van, hogy tudja, mit kell és kellene tennie, de sejtelme sincs arról, azt, amit tud, miképpen kell megtennie. Azt, hogy mit kell csinálni, a kinyilatkoztatás megmondja. Hogyan kell megtenni? Nem tudja senki. A szó adva van. A nehézség a megvalósítás. Természetes, hogy a szó és a tett nem kettő. Ha így lenne, a célt az eszközöktől el lehetne választani. De tudjuk, hogy aljas tettet semmiféle magas cél nem igazolhat. Ahol a tett alacsony, a cél se magasabb.”
„Nem lehet valamit maradéktalanul tudni, csak éppen a megvalósítás képessége fölött nem rendelkezni. Aki a szót nem tudja megvalósítani, tulajdonképpen nem is érti, miről van szó. De fordítva is. Az eszköz mindig jelzi azt a nívót, amelyen a cselekvő célja mozog. A tett pedig a cselekvő eszméit jelzi. Az áttörésnek a megvalósításból kell a szó felé történnie. A helyeset előbb tenni kell. Éspedig tekintet nélkül arra, hogy spontán, vagy sem. Ha az ember a helyeset megteszi, a szót is érteni kezdi, amely a tettben él. Elkezdi érteni, hogy a tett nem egyéb, mint a szó aktivitása.”
Frodo: Egyedül nem tudom végigcsinálni.
Galadriel: Te vagy a gyűrű hordozója. A hatalom gyűrűjét hordozni magányos feladat. Ez itt Nenya, a gyémántgyűrű. Én vagyok az őrizője. E feladattal téged bíztak meg. Ha te nem tudod, hogyan teljesítsd, nem tudja senki.
Frodo: Már tudom, mit kell tennem. Csupán félek megtenni.
Galadriel: A legapróbbak is képesek fordítani a jövő alakulásán.
Idézet a Gyűrűk Ura regényből
A sorrendet tehát a következőképpen kell felállítani: az első a szó, a második a gondolat, a harmadik tett.
(„A pap az igét hirdeti, aztán hazamegy ebédelni. Ezt teszi a politikus és a filozófus és a moralista is. Hazamegy legfeljebb, ha módja van rá, szavának érvényt szerez és erőszakot alkalmaz. Mit jelent ez? Először hogy aki az igehirdetést hallotta, nem tehet mást, szintén hazamegy és ebédel. A hirdetés, mintha meg se történt volna. És valóban, ami történt, egészen más…)
„Olyan módszerre van szükség, amely az ige hatalmát a gondolat válságán keresztül a tett erejébe tudja átvitetni. A szót a gondolatban fel tudja hevíteni. Amikor a szó felrobban, az a tett. Csak, akinek a szó birtokában van, az cselekszik. („A cél a tudatosan megtisztított életrend. Nem az egyéni és nem a közösség külön. Mindkettő együtt. Az életrendet többféleképpen tisztítják; szertartással, fegyelmezéssel, önmegtagadással, törvényekkel, szokásokkal. Ezek közül egy vagy több néha beválik, néha nem.”)
„A néphitben a táltos „megáll” három szál nádon. Ilyen jelenetet némelyek vizionálhattak, talán láttak is, „bámulatba” esvén. Ténylegesen azonban a három nádszálon állás nem cirkuszos mutatvány, hanem jelkép, szimbólum. Három erényről van szó: igazság, bölcsesség, szeretet. Nehéz őket – mert törékenyek, mint a száraz nád, de hajlékonyak is, mint az eleven nád – mint életünket meghatározó erényeket gyakorolnunk. Olyanok, mint a nádszál, nehéz rajtuk „megállni”. Erre töretlenül csak kiváló lelkek képesek.”
A táltosaink képesek voltak rá.
A régiek hallották az Ég szavát.
Hallották, mert ügyeltek rá.
Ezért voltak erősek.
