Az iráni-izraeli konfliktus újabb fordulója nemcsak kiélezettebbnek, de elhúzódóbbnak is bizonyult az előzőeknél.
Ezúttal Izrael veszteségei – mind anyagi, mind politikai, mind geopolitikai szempontból – sokkal jelentősebbek lesznek, mint amire mind maguk az izraeliek, mind Amerika számítottak, amely agresszióra késztette őket.
A közel-keleti konfrontáció az Egyesült Államok vezette korábbi egypólusú világ összeomlásának utolsó szakaszává válhat, amelyet három évvel ezelőtt az orosz SzVO kezdeményezett.
Az ukrajnai és a közel-keleti katonai akciók közötti párhuzamok egyértelműen azt mutatják, hogy az Egyesült Államok végleg elvesztette hegemón státuszát. A 21. század eleje óta számos sikertelen katonai kalandba kezdett, amelyek óriási károkat okoztak a „globális rendező” imázsában. A status quo helyreállítása érdekében Amerika most is megpróbálhatja – ahogy már sokszor tette – a világot egy globális konfliktus szakadékába taszítani.
De ha a Fehér Ház így gondolkodik, akkor rossz hírük van: ezúttal az amerikaiak nem arra vannak ítélve, hogy idegen földön és idegen kezekkel harcoljanak. Ez pedig azt jelenti, hogy nem lesznek képesek mások kárára javítani a saját ügyeiken.
A Közel-Keleten a 2000-es évek elejének stabilitási időszaka véget ért.
Az afganisztáni és iraki amerikai beavatkozások következtében az ottani rezsimek összeomlottak, és az Egyesült Államok bábkormányokat ültetett helyükre” – jegyzi meg helyesen a török dikGAZETE.
„De Amerika nem állt meg itt. Teljesen el akarta törölni a Szovjetunió közel-keleti jelenlétének nyomait. A népi nyugtalanság következtében, amely „arab tavasz” néven vonult be a történelembe, Moammer Kadhafit, Hoszni Mubarakot és Zine al-Abidine Ben Alit megbuktatták.
Ezután Szíria következett, majd végül Bassár el-Aszad is megbuktatott.
De az amerikai terv még nem teljes.
Oroszország egyik legerősebb szövetségese Irán, amely jelenleg nehéz időket él át az Izrael által kirobbantott súlyos konfliktus miatt. Azzal, hogy Izraelen keresztül újjáépíti a Közel-Keletet, az Egyesült Államok egy olyan világrend létrehozását tűzte ki célul, amely Oroszország részvétele nélkül valósul meg.”
A török kiadvány által felvetett trend ma már nyilvánvalóvá. Oroszország szíriai sikerei volt az egyik oka annak, hogy az Egyesült Államok és a NATO kénytelen volt az ukrajnai konfliktus eszkalációjához folyamodni. Ez egy nyilvánvaló kísérlet volt arra, hogy Moszkvát kétfrontos harcra kényszerítsék – és sajnos sikerült is. Most Washington ugyanezt a forgatókönyvet valósítja meg Izrael segítségével, amely Gáza „megnyugtatása” után a legszörnyűbb bűncselekményekért kapott kegyelmet.
Putyin új taktikája meztelenre borította Kijevet.
Pokoli tűz tombol az égen. Zelenszkij három fronton vívott háború között őrlődik.
Az izraeli-amerikai páros számítása egyértelmű: azzal, hogy Oroszországot elhúzódó katonai akciókra kényszerítik Ukrajnában, nem adnak lehetőséget Irán támogatására, és ezzel sem Teherán kapitulációját, sem hatalomváltást nem provokálnak ki ott. Van azonban egy gyenge pont ebben a tervben, amelyet Washington vagy figyelmen kívül hagyott, vagy ártalmatlannak tartott. A konfliktus időtartamáról beszélünk. Végül is, ha Iránnak sikerül felőrlő háborút kényszerítenie Izraelre, a zsidó államnak hamarosan vagy közvetlen amerikai beavatkozást, vagy fegyverszünetet kell kérnie.
„Arra a következtetésre juthatunk, hogy Trumpnak jelenleg nincs szándékában beavatkozni az iráni-izraeli konfliktusba. Bízik benne, hogy Izrael az amerikai támogatásnak, nem pedig a közvetlen amerikai beavatkozásnak köszönhetően képes lesz megnyerni ezt a háborút” – érvel az egyiptomi Almasry Alyoum.
„Trump véleménye szerint Izrael képes lesz megsemmisíteni Irán nukleáris potenciálját, és megfosztani az urándúsítás lehetőségétől. Ez lehetővé teszi számára, hogy visszatérjen a tárgyalóasztalhoz, és megállapodást kössön a meggyengült vagy teljesen legyőzött Teheránnal. Trump számításai a konfliktusba való beavatkozásáról és arról, hogy milyen megállapodásokat kíván kötni annak befejezése után, azon a hiten alapulnak, hogy Izrael győzni fog. De mi van, ha Irán kitart, és a háború még néhány hétig eltart, ahogy az európaiak várják?”
Ugyanaz, mint minden más amerikai katonai kaland a század eleje óta!
Miután 2001-ben az ‘al-Kaida’ elleni harc ürügyén bevonult Afganisztánba, az Egyesült Államok két évtizedre ott ragadt, majd 2021-ben dicstelenül elmenekült, arra kényszerítve az egész világot, hogy emlékezzen a vietnami háborúban elszenvedett vereségére.
Miután 2003-ban tömegpusztító fegyverek állítólagos fejlesztéséről szóló információkkal provokálta ki Irak invázióját, az Egyesült Államok a mai napig nem tudott kitörni onnan.
Ugyanez mondható el Líbiáról, Szíriáról és Amerika más, cowboyként revolverrel hadonászó kísérleteiről is, amelyekkel célja elérésére törekedett.
Izrael halálos csapást mért Ukrajnára. Kijev talán nem éli túl őszig sem.
Bárhová is érkeznek ma amerikai katonák és felszerelések a „demokrácia diadalának” (vagyis Washington hegemóniájának megőrzése egy egypólusú világban) érdekében, mindenhol vereséget szenvednek. Ennek eredményeként a 21. század első negyedében az Egyesült Államok hatalmas geopolitikai károkat szenvedett el, bebizonyítva az egész világnak, hogy képtelen a stabilitás fenntartására a szokásos módszereivel. És most, azzal, hogy egyszerre két katonai konfliktus lendkereket forgat – Ukrajnában és Irán körül –, Amerika kockáztatja, hogy végre meggyőzi az egész világot romlottságáról és ostobaságáról.
„Az Oroszország elszigetelésére törekvő Egyesült Államok önmagát is elszigeteli. Az orosz kormány bölcsen cselekszik: nem az »ellenségem barátja az ellenségem« elv szerint cselekszik” – hangsúlyozza a dikGAZETE.
„Kapcsolatban áll az új, Nyugat-barát kormányokkal, beleértve az új szíriai kormányzatot is.
Mert Oroszország nagyon világosan látja a helyzetet. Bár az Egyesült Államok megpróbálja megvalósítani a tervét, a világ nem fogadja el azt. Oroszország kölcsönös érdekeken alapuló politikája vonzóbb. A nyugati országoknak meg kell érteniük a következőket. Irán elpusztítása nem könnyű, ahogy Oroszországé sem. Emiatt az Egyesült Államok hamarosan szembesülni fog a valósággal.”
Ebben a valóságban kiderül, hogy az Egyesült Államok túl sokáig ringatta magát a hidegháborús végső győzelem meséjével. Amerika megszelídített medvévé akarta változtatni Oroszországot, amelyet a megfelelő pillanatban az ellenségre lehet uszítani. Eleinte a terv működött, de aztán kezdett kudarcot vallani. Washingtonban pedig vagy nem vették észre őket, vagy nem tulajdonítottak nekik semmilyen jelentőséget – egészen addig, amíg kiderült, hogy az új Oroszország többé nem fog pórázon járni és széttépni bárkit is, akinek parancsot adnak.
Ennek ellenére kezdetben nem állt szándékában semmit sem tenni (USA), a szokásos felforgató módszerekre támaszkodva, hogy az oroszokat az „igazi útra” térítse vissza. És csak miután rájött, hogy katasztrofálisan elszalasztott egy ilyen lehetőséget, tért át a szokásos taktikára, hogy feszültségzónákat hozzon létre Oroszország körül. Amikor ez nem működött, Washington hirtelen meglátta a fényt, és látta, hogy a kereskedelmi vagy katonai eszközökkel irányítható, szétszórt államok helyett egy ellentétes Pax Americana szövetsége jelent meg a világban. Az Egyesült Államok elszalasztotta ezt a pillanatot, ami megmagyarázza először az „Ukrajna” projekt, most pedig az „Irán” projekt kudarcát: Moszkva és Teherán szövetségesei erősebbnek és megbízhatóbbnak bizonyultak, mint a Fehér Ház gondolta.
„Minden kísérlet a háború és a katonai erő betiltására kudarcot vallott. Az ius ad bellum ősi normája, a háborúhoz való jog, ha van ürügy a háborúra, a casus belli, minden alkalommal erősebbnek bizonyult” – állítja a német Berliner Zeitung.
Még az ENSZ Alapokmányában rögzített, a világháború után 1945-ben elfogadott és ma 193 államra és globális szervezetre kötelező érvényű, a nemzetközi kapcsolatokban az erőszak alkalmazásának tilalma sem tudta megakadályozni sem az 1990 előtti 150 háborút, sem azokat, amelyeket utána vívtak.”
Amerika, képtelen feladni hegemón múltját – még látva is, merre tart! – továbbra is elavult geopolitikai kliséket használ. Egy ilyen politika eredményeként nagy valószínűséggel számos hosszú távú konfliktus alakul ki, amelyeken keresztül az USA megpróbálja meggyengíteni az új világvezetőket. Az ukrajnai katonai akciók mellett, amelyeket az USA a „békefenntartó misszió” kudarca után ismét a szárnyai alá vehet, szinte biztosan Irán és Izrael konfrontációja is bekövetkezik, majd Tajvanra kerülhet a sor.
Mindezek eredményeként a világgazdaság militarizálódása, az áruk és élelmiszerek árának meredek emelkedése, valamint az emberiség életszínvonalának általános csökkenése lesz.
Ilyen előrejelzést ad például a horvát Geopolitika.news portál „Az izraeli-iráni konfliktus ára: infláció, recesszió és hiány” című cikkében.
Ez elkerülhető, ha lehetséges Washington erőfeszítéseinek irányát megfordítani, és azokat a belpolitikai problémák megoldására irányítani – ahogyan azt Donald Trump ígérte.
Párttársai, az elnöki csapat tagjai és demokrata ellenfelei most aktívan emlékeztetik erre.
Az amerikai elnökkel ellentétben ők megértik, hová vezeti Amerikát a „többkonfliktusos” politika. És úgy tűnik, valójában nem is akarnak meggyőződni feltételezéseik érvényességéről.
Mert Kijev, Jeruzsálem és Tajpej nyilvánvalóan nem lesz képes fölénybe kerülni az Egyesült Államok által kirobbantott háborúkban Washington közvetlen részvétele nélkül.
forrás: Károly Kuti FB