Sírt ástatok a sötétben, gúnyosan nevetve.
Így lett éjszaka az Élő a Holtak közé vetve.
Temetni jöttetek egy népet, kárörvendőn.
Bűneitekért kesergünk múlton, s jövendőn!
Régóta vártátok ti ezt a gyászos napot,
Melyen aljas tervetek ily jutalmat kapott.
Kútmérgező bugris kufárok, ne vigadjatok!
Sátán atyátoknak hálát túl korán adtatok.
A Magyar nem halt meg, soha nem is fog,
Míg Boldogasszony óvja, és a Nap ragyog.
A Fény Népét nem győzheti le a sötétség,
Bárhogy ármánykodtok, hazátlan népség!
Úgy hiszitek most, hogy legyőztetek végre?
Végső pusztulást hoztatok e dicső népre?
Múltunkon, jövőnkön, Hazánkon szemfedő?
Élünk, mert véd minket a Magyar Teremtő!
Királyi szkíták szittya hada, Kárpátok népe,
Mágusok, sumer árják, Nimród tiszta vére,
Jézus, Buddha, és Atilla serege vagyunk!
Száll a Turulmadár, a mi szent madarunk!
Ha a hegyek leomlanak, és az ég leszakad,
Ez a föld akkor is, örökké magyar marad!
A hetedik égben visszhangzik már szavunk:
Szent Hazánkból egy tapodtat sem adunk!
