Digitális drog

… hosszú lesz, bocsi. Viszont nem biztatlak arra, hogy átpörgess, mert nem bejön vagy sem a stílus… Maradj, ha van gyereked ( 0 évestől, mondjuk 23-ig ), esetleg van/lesz unokád… Remélhetőleg valamit fog adni neked is ez az írás…

Herczku Anikó

A mai napon a tankerületem szakmai napot szervezett. Néhány kollégámmal reggel el is indultunk a kijelölt helyre. Az első előadás az “Okos doboz” digitális feladatok beépítése a tanítás-tanulás folyamata köré rendszereződött.
Mivel ez a téma már ismert volt számunkra, meghallgattuk az egyébként teljesen jól felkészült előadót. Miközben figyeltem, végignéztem a zsúfolt aulán és kicsi megnyugvással levontam azt a következtetést, hogy bár nem elegen, de azért vagyunk még a pályán. Még néhány év megoldva…

Amiért viszont most írok: Egyrészt elvárt feladat ez tőlünk és akkor miért is ne tegyem ezt most közzé, hisz a téma nagyon is aktuális. A második előadás több, mint fergeteges volt, teljesen elvitt…Olyan előadói vénákkal rendelkezett az előadó hölgy/kolléga, amit bárki megirigyelhetne.

Az előadás címe: Fejleszt vagy rombol? (könyv)

Mielőtt elkezdődött a blokk, mindannyian tudtuk, hogy nagyjából miről is fog szólni, ahogy történik ez minden szakmában. Ám meglepetés ért azt hiszem mindannyiunkat, mert nemcsak a mód, ahogyan azt előadta, hanem a tények, amiket hallhattunk több, mint sokkoló volt. (Pedig tudtuk.) Az előadás kutatásokon alapult, nem feltételezések, hanem agykutatások és tapasztalatok támasztják alá.

Szóval:

Digitális drog!

– Minden, amit itt leírok a hallottakra épül.

0-3 éves korig a legnagyobb hibát követi el az a szülő, aki a gyermeke kezébe bármilyen „kütyüt” ad. Az agy ugyanis ezáltal TRANSZBA kerül. Az idegrendszer ekkor kezd kialakulni.

3-6 éves korban kezdenek az idegpályák kapcsolódni, tehát még ebben a korban sincs egyetlen percig sem szükség a digitális tér jelenlétére a kisgyermeki idegrendszernek. Igen, egyetlen percig sem!

Menjünk tovább. 6-12 éves kor, és még itt sincs kész az idegrendszer, mi több, rossz hír, de 14 évesen sem érettek az idegi pályák. Nyilvánvaló tény, hogy ekkor már nem zárható ki a digitális tér, ennek magyarázata szükségtelen is.

Mikor van kész az idegrendszer? 23-24 évesen. Na, ez itt nekem új ismeret volt. A digitális világ a iskolás korban kb. 1-1.5 óra – tanulási feladatokkal együtt -, mely napi szinten, irányítottan vállalható.

Köztudott, hogy a figyelemzavar az utóbbi időkben megnyolcszorozódott az iskolás gyermekek körében, melyért egyértelműen a géphasználat okolható.
Bizonyítottan megnövekedett a szorongás, a depresszió, a digitális autizmus. (Ez azért súlyos.)

Tudósok bebizonyították, hogy a gép nem más, mint elektronikus kokain. Ugyanazt a három agyi területet támadja, mint a DROG.

Mi ez a három? FIGYELEM, DÖNTÉSKÉPESSÉG, INDULATKEZELÉS.

Megtudtuk azt a sokkoló tényt is az előadás során, hogy pl. égési sérülteknél a morfium mellett a számítógépes játékokat is használják a fájdalom csillapítására. Mindezek mellett a gépezés kikapcsolja a testérzékelést.

Függőknél kiszáradást, álmatlanságot, bepisilést okoz. Igen jól hallod… Nem egyszer pelenkázza be magát egy függő felnőtt…

A gondolkodó agyat a megértett és átélt VALÓSÁG fejleszti.

Az agy meg akarja érteni az ok-okozatokat. Ez a lehetőség a képernyőn beszűkül, mi több, lehetetlen. Azt is hallhattuk, hogy az egyik legfőbb alapszükséglet az önhatékonyság, vagyis egyedül akarom csinálni. Példákon át vezetett végig az előadó, hogy is néz ez ki? – Kisgyerek: egyedül akarom felépíteni…Iskolás: egyedül akarom írni… Kamasz: „Közöd?”- majd én tudom. Felnőtt: Ez az én házam, én kertem, én csináltam… Mindannyian mosolyogtunk. De igaz. Nézzünk magunkba! A gépezés által sérül ez az alapszükséglet. Jön helyette a pótcselekvés. Nyomjad, nyomjad…

A virtuális tapasztalat nem alkalmas a valóságos életfeladatok felkészítésére, ezen ismeretnek is mindannyian a birtokában vagyunk. Valós feladatok kellenek. Példának hozta a M. Craft játékot. Igen, fejleszt térlátást, kreativitást, ám a csak M.Craftozó gyerekek nagy többsége nem tud két kockát egymásra rakni. Beszédes.

Egy agykutató tanulmányai alapján azt is megtudtuk, hogy az agynak van egy jutalmazási rendszere. Hogy is van ez? Van egy gyerek. Hazamegy a suliból, majd leül a géphez. Jön a szörny- a gyerek kilövi, – a szörny felrobban – a gyerek boldog, sikerélmenyhez jut, jön a jutalom, az agyba dopamin áramlik. Aztán jön a többi szörny, és mindet kilövi. Ezáltal rengeteg dopamin lesz az agyában.
Majd mikor telítődött az agy, átmegy a hazaérkezett kisöcsihez, aki épít, ám őt nem lehet kilőni, így lerombolja a kisöcsi által épített várat… Jön a konfliktus, amit nem tud megoldani. Visszastartol a géphez, mert az agya megtanulta, hogy ott van a biztonság, a dopamin, a jutalom…

Ebből egyenesen következik, hogy az adott gyereknek a problémamegoldása elindult a nulla irányába, mert azt is csak élő-valós helyzetben tanulhatja meg.
Ezt sem kell ragozni.

Fura, de annak az ismeretnek is a birtokába kerültünk az előadás során, hogy csak a szabad játék alkalmával növekszik az agy. Ezt nyilván nem fogjuk mi, pedagógusok hirdetni, hogy a tanulás közben nem… S, hogy mennyire fontos a gyerekkori szabad vagy legalábbis építő jellegű játék, azt bizonyítja az a tény, hogy pl. a NASA-nál a felvételi teszt sorai közt szerepel az a nagyon sok pontot érő kérdés, hogy mivel játszott/tevékenykedett gyerek/iskolás korában…? Nos, aki azt válaszolja, hogy programozott, az kiesett. Azért, mert úgy ítélik meg, hogy neki „sima” az agya… Az nyert, aki éjjel-nappal gilisztát keresett…

Az életkorhoz nem illő technika használatának következményei vannak. A következmény olyan, mint a hashajtó, beveszi az ember és jön… (id.előadó).

Ebből fakad, hogy a gépező gyermek nem tud hibázni, nem tudja a problémát megoldani, jön a düh, az indulat… Digitális drog.

Ismét egy példa felnőttön keresztül. Egy jól működő felnőtt kitűzi a célt. Azt a hegyet megmászom. Csurog róla a víz, izzad..stb., tudjuk hogy van ez. Felér a hegytetőre lenéz és azt mondja, huuu ez gyönyörű, ezért megérte, boldog, jól érzi magát, az agyát elönti a dopamin…
Vele párhuzamban két másik ember. Az egyik drogot ad a másiknak, beszippantják és három perc múlva ugyanolyan jól érzik magukat, mint aki a hegyet mászta… Igen ám, de aki drogozott, neki holnap több kell – gyermekek tekintetében több gépidő… – ám a dopamin felvevő receptor telítődik, és akkor jön a következmény, a depresszió, a nem evés a szobából ki sem jön a gyerek/kamasz…

Láthattunk egy kísérletet, ahol egy kiéhezett dopamin agyú egér egy lépést sem tett az ételért. Csökken a végrehajtó funkció. A tervezés, a szervezés, az önkontroll..stb.
Vagyis az egész nevelés elvész.

Kutatások azt is bizonyították, hogy sajnos a gépen felnövekvő generáció IQ szintje is csökken. Elmondta az előadó azt a tényt is, hogy a játékcégek úgy tesztelik a játékaikat, hogy neurológusok bevonásával a tesztjátékosok agyára elektródákat kötnek. Ha a játék nem okoz izzadást, magasabb pulzust vagy kellő izgalmat, a játékot áttervezik és nem a jó irányba.
Ennél azért érdemes tényleg megállni… Ugyanakkor elhangzott az is, hogy bizonyos kor után simán lehet gépezni, a hangsúly azon van, hogy milyen a játék, és a lényeg a “mennyi ideig?”

A dopaminra visszatérve még egy gondolat megmaradt bennem. Pl evés közben 50% a plusz dopamin. Egy jól sikerült szeretkezéskor 100% a többlet, a videójátékok 150%-kal emelik a dopamint. Na??? Brrrr.

Aztán jött a következő láncszem, a kapcsolódás, kötődés. Itt is egy patkány kísérletet láttunk, amit nem részletezek, hanem a lényeg: Ha az alapszükségletek a normális módon kielégülnek, melynek része a társas kapcsolat, akkor a „rászokás veszélye a nullához közelít” Vagyis nem kell a virtuális tér. Nem épít kapcsolatot egyetlen szinten sem.
Tudtad-e?

Ha belenézünk valaki szemébe, oxitocin szabadul fel. Ez jó. Ha kiürül, az ember újra meg szeretné szerezni, és megy, kapcsolódik a szemébe néz…
Bebizonyították, hogy amikor Skype-on beszélünk és a kamerában nézünk egymás szemébe, nem termelődik oxitocin. Furcsa! És az is, hogy egy normális emberi kapcsolódásban 30% vagyok én, 30% te, a maradék a közös. Mi több, kell a megküzdött kapcsolódás is, a veszekedés, a konfliktus…

Lényeg a lényeg, hogy a média kezelése tanult viselkedés. A mi kezünkben van a gyerek alapszükségleteinek a betöltése. (Na, itt azért a privát véleményem is kijön. Persze, mindent értünk mi anyák, szülők és tudjuk is, és mindenki biztosra veheti, hogy mi a legjobbakat akarjuk nekik… de oly nehéz a gyereknevelés ezen része, csak nézzünk magunkba…).

Az előadás végén bólogattunk mindannyian, amikor elhangzott, hogy hibázni simán lehet!! Azt kell megtanulni, hogyan hozzuk helyre. (Apa, ha beleesek a folyóba, az nagy baj? Nem fiam, csak akkor, ha nem jössz ki…)

És előadónk szerint, mikor boldog egy gyermek? Na, az belülről fakad. Ha a számára fontos személy ráfigyel, időt tölt vele. Apára, anyára és testvérre van szüksége.

S, hogy mire jó a gép? Ismeret és adattárolásra.

S, hogy mire jó az agy? A valóságos életünk, valóságos problémáinak megoldásra.

Így a végén. Aki el bírta olvasni, remélem nem bánta meg…Tudjuk ezt mindannyian, de így összeszedve azért érdemes ezt tényleg átgondolni. Úgy érzem, a lejtő jó meredek, ezt látjuk és sajnos már nem a tetején állunk, ezen a területen sem….

Herczku Anikó

Amúgy az előadót hallgassátok, Uzsalyné Pécsi Rita- több témában zseniális…