/”Garázda Lófő” gondolatok/
„A képzelőerőnket kárpótlásul kaptuk mindazért, amik nem vagyunk, a humorérzéket pedig vigaszképpen azért, amik vagyunk.”
A „végjáték” egy folyamat utolsó szakasza, amikor már minden fontos esemény megtörtént, és csak a befejezés van hátra. Ez lehet egy terv megvalósítása, egy folyamat lezárása, egy vita vége vagy akár egy életút végső fázisa.
A színházban vagy filmművészetben a végjáték az utolsó felvonást, a befejező jeleneteket jelenti. Itt a cél az, hogy a történetet lezárja, és a nézőket kielégítse. A végjátékban gyakran nagyobb hangsúlyt kapnak az érzelmek, mint a logika vagy a stratégia. A szereplők ekkor már nincsenek abban a helyzetben, hogy sok mindent megváltoztassanak, így az utolsó lépéseket gyakran az érzelmeik irányítják.
(A sakkban a végjáték az a záró rész, amikor már csak néhány báb maradt a táblán, és a cél az ellenfél királyának mattot adni…)
Teljesen egyértelmű, hogy a jelen korunk emberisége történetének egy olyan szakaszában jár, amit joggal nevezhetünk végjátéknak. Az emberek túlnyomó része már csak egy tehetetlenül sodródó, lebutított biomasszaként értetlenül asszisztál ehhez a folyamathoz, de már nincs abban a helyzetben, hogy bármit is megváltoztasson. A Földet uraló sátáni entitás királyságának mattot adni, esetleg egy döntetlent kiharcolni a végére, lehetetlen vágyálomnak tűnik. Főleg annak az ismeretében, hogy a táblán maradt néhány fényre sötétedő gyaloggal kellene legyőznünk a fekete királyt és teljes seregét…
Az emberiség az őrület korába lépett. Ez a végjáték.
„Először a vallás megette a hagyományt, aztán a filozófia megette a vallást, majd a morál megette a filozófiát utána az ész megette a morált, míg végül az utolsó fázis: az őrület megeszi az észt.”
Az őrület időszakát éljük, minden téren.
(„A téboly az egyes egyéneknél ritka -, de csoportoknál, pártoknál, népeknél, koroknál szabály.”) Elmebeteg világban élünk, ahogyan John Lennon is megfogalmazta:
„Világunkat elmebetegek irányítják, elmebeteg célokkal, és az egészben az a legelmebetegebb, ha ezt kimondod, azonnal elmebeteggé nyilvánítanak.”
A világunk helyzete azóta csak rosszabb lett. A bolondok házában pedig harsog a hangszóróból, hogy: gazdasági válság, pénzügyi válság, háborús válság, klímaválság, egészségügyi válság… A bolondok pedig leszedálva, arcukon bamba mosollyal hallgatják. azt hiszik, hogy a zártosztályon védve vannak mindezektől.
Mesterségesen előidézett hőkupola alatt válunk sivataggá, miközben a „jégkár-mentesítő” idióták, akik ezerszámra ügyködnek, szétbarmolnak minden felhőt.
Folyóink, tavaink kiapadnak, miközben a „sógorok”, meg a románok és társaik gátakkal tartják vissza maguknak a vizet.
Telebarmolták osztrák azbeszttel a településeinket, akkumulátorgyárak szívják el a maradék vizet, miközben mindent megmérgeznek örökre maguk körül. Szlovák cigányokat költöztetnek hazánkba szabadon. (A románok a medvéket telepítik más országokba…)
Mindent belep a szemét (még az olaszoktól tonnaszámra be is hozunk), a kosz, a mocsok, pusztul a maradék termőföld, a légkör egyre mérgezőbb, a víz egyre kevésbé iható, az élelmiszer rákkeltő.
A gyerekeinket (is) kötelezően oltják, mérgezik elmebetegek és csodálkozunk, hogy mennyi az autista.
Mindezt azért, hogy egyesek százmilliókat kaszálhassanak.
Megy a nagy nemzeti parasztvakítás…
A nemzetközi jogban bízunk, hogy majd az megvéd.
Gavallérkodunk, miközben mindenki azt csinál, amit akar, vagyis inkább, amire az erejénél fogva képes. „Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél.”
Milyen „jogban” bízunk, amikor még a vak is láthatja, hogy ma is csak a Darwini szabály működik, mely szerint az erősebb kiszorítja a létezésből a gyengébbet.
A lényeg, hogy mindig annak van igaza, akinek több atomtöltete van.
A győztes terjesztheti a „demokráciát”, az őt igazoló ideológiát, vagy „világvallást”.
Ezt a sok problémát, válságot, amit nyilván a hülyeség, pénz- és hataloméhség okoz, szépen megoldják majd nekünk azok, akik okozták. Hiszen éppen ezért találták ki.
Semmi gond.
Van a hülyeségre is gyógyszer: az újraindítás, a „nagy reset”, vagy inkább nagy retesz…
Csak kell hozzá egy jó kis háború, mert anélkül nem megy. De a „nemes cél” érdekében ez érthető. Tehát a minden bolond által hőn áhított világbékéhez csakis egy jó kis világháborún keresztül vezethet az út. Ha szeretnénk, hogy továbbra is legyen internet, meg chat GPT és facebook és a többi digitális- virtuális baromság, akkor ez nem nagy ár mindezért a kényelemért. A digitális rabszolgaság és az ezzel járó totális kontroll, kreditrendszer és rabszolgaság nem sokban különbözik a bolondok házától, csak az ápolókat börtönőrök váltják fel. Jöjjön hát mielőbb! Essünk túl rajta!
Miközben mindenki elmebeteg módjára vásárol, de nem azt, amit kell, hanem azt, amit csak tud. Bármit. Mindent is. Még többet. Még, még, még! Semmi nem elég. Élvezeteket hajszol, kényezteti magát, és egyre boldogtalanabb, amit még több pénzhajhászással próbál orvosolni, sikertelenül. „Megkérdőjeleződött minden eszme, ideológia, morális-etikai alapvetés, nyolcmilliárdan tizenhatmilliárd felé húzunk, a gyűlölet hullámhosszán kommunikálunk egymással, mindenki le akar nyomni mindenki mást, az országok között kibékíthetetlen ellentétek feszülnek, területi viták, gazdasági problémák, energiaínség.”
Szándékosan és terv szerint elzárják az olaj- és gázcsapokat, a vízcsapokat, leállítják az atomerőműveket (Paks), mesterséges káoszt okoznak. „Az agenda 2030-ról szóló kritikák beteljesülni látszanak. Egyre többen, politikusok között is arról beszélnek, hogy 2030-tól egy új világ jön ránk. A háttérhatalom régóta tervezi és most ezekkel felkészítik a lakosságot illetve tesztelik a lakosság tűrőképességét. Most még csak megkérnek, hogy ne fogyassz áramot, aztán már megparancsolják és megbüntetnek, ha mégis megteszed.” Előbb csak korlátozások, aztán tiltás, „tizenöt perces városok”, büntetés, rabosítás, likvidálás…
A szabadságot ritkán egyetlen nagy lépésben veszik el. Sokkal gyakrabban apró, egymásra épülő változások formájában alakul át a világ. Javában zajlik a végjáték. Végstádium.
Ebben a világfelfordulásban a bolondok házába zárt egykori „Tudás Népének” egyik fele vak „nemzeti” gyűlölettel ront a másik felére, mert az egyik csapat most kékre szeretné festeni az eddig régóta narancssárga színű falakat, miközben hatalmas lánggal ég az épület. Az égő házban a bolondok maradéka pedig, akiknek mindegy a fal színe, azon marakodik, hogy ki harapjon bele még utoljára a spájzban lógó, kis darabka penészes kolbászba… Végjáték, amikor rádöbbenünk, hogy a királyi szkíták Hunor és Magor testvéri szeretetéből az ármány, hogyan csinált Káin és Ábelt, vagy Romoluszt és Rémuszt. Hajrá, magyarok!
„A végjátékban gyakran nagyobb hangsúlyt kapnak az érzelmek, mint a logika vagy a stratégia. A szereplők ekkor már nincsenek abban a helyzetben, hogy sok mindent megváltoztassanak, így az utolsó lépéseket gyakran az érzelmeik irányítják.”
Nem túl bíztató a jövőnk. De az elején azt (is) írtam, hogy a befejező jelenetben a cél az, hogy a történetet lezárja, és a nézőket kielégítse. Hogyan lehetne ezt a szomorú helyzetet úgy lezárni, hogy a széthúzó, rettegő, gyűlölködő, őrület felé menetelő, vak, süket és néma, fásult, beletörődött nézőket kielégítse? Ez a nemzet megmaradásának legfontosabb kérdése. A bolondokat nem érdekli a válasz. Ezért bolondok…
Bár most „bolondját járja a világ”, és diadalt ül az „ostobák kora”, „engemet kötnek égbeli jegyek”…
„Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk,
Nagyot és szépet, emberit s magyart.”
„Az Isten Országát a szabad ember építi szabadságával és szabadon.”
„Többé nem akarok „valaki” lenni!
Jó így, „senkinek”, „semminek” lenni,
és nem számít már, hogy hányan követnek…”
– a „fogadós”-